Vágólapra másolva!
Kormos Villő műugró a Lánchíd tetején egy drónnal, aztán ugrás közben az uszodában, szinkronúszókat filmező búvárok. Videó és képek a vizes-vb félperces reklámfilmjének forgatásáról.

Számos werkfotót töltött fel a Facebook-oldalára a 2017-es budapesti úszó-vb reklámfilmjének forgatásáról a gyártó cég.

Ez az a film, amelyben az úszószövetség minden erőfeszítése ellenére végül nem szerepelt Hosszú Katinka – az úszó döntése volt az egyik oka annak, hogy a szövetség és Hosszú viszonya megromlott.

Közzétette: Argus Film2016. február 9.


Bár a fotókat napokkal ezelőtt töltötték fel az oldalra, csak akkor derült ki, hogy a filmet az Argus Film and Art Kft. gyártotta, amikor ez hétfőn az LMP közérdekűadat-igénylése nyomán megjelent az Átlátszón. A film 55,6 millió forintba került.

Közzétette: Argus Film2016. február 5.

Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester korábban az Indexnek azt állította, hogy az önkormányzat tulajdonában álló Kecskeméti TV készítette a filmet, és a város egyebek mellett éppen azért vállalta magára a költségeket, mert ezzel a televízió számára "új szakmai perspektíva nyílt meg". A városi tévének azonban semmi köze nem volt a gyártáshoz.

A werkfilm:

2017 FINA VIZES VB WERK FILM

Közzétette: Argus Film2016. február 11.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!