Dárdai Pál: A Hertha halálra volt ítélve

Vágólapra másolva!

Dárdai Pál a minap kapott egy borítékot, amelyben a Hertha-vezetők jelezték neki, újabb egy évig folytathatja a munkáját a nagycsapat élén. Ha nem itt, akkor a fiataloknál biztosan maradhatna, hiszen nyugdíjig szóló szerződése van – az sem érdekelné, ha a Bayern München hívná, hiszen a Berlinben futballozó gyerekei fontosabbak számára, mint a karrierje. Fiatal edzőként nem vágyik arra, hogy újra magyar kapitány legyen, pedig gyorsan belopta magát a válogatott játékosok szívébe. Az Origónak az egyik Hertha-edzés után el is mondta, vajon miért szerethették annyira a játékosai, miért örül a klubcsapata visszaesésének, és hogy miért nem került Dzsudzsák Balázs a klubhoz.

Már aludhatott egyet a Darmstadt elleni vereségre, mégis fáradtnak tűnik. Élvezi azért az edzőséget?

Amikor már fellélegezhetnék, és arra gondolok, hogy minden sínen van, akkor biztos, hogy közbejön valami – mondjuk, egy játékos megsérül. Ahogy a csapat fárad, úgy én is fáradok, várom, hogy lemenjen az utolsó forduló, mert a válogatott és a klubmunka mellett összesen tavaly

nyáron négy szabadnapom volt.

Nagyon rám fér a pihenő, érzi a szervezetem, ki szeretném használni a rendelkezésre álló négy-öt hetet, hogy ne foglalkozzak labdarúgással.

A foci-Eb pihenésnek számít?

Annak, hiszen nem kell a csapatommal foglalkozni, nem leszek stresszes szituációban. Teljesen más úgy megnézni egy meccset, hogy nem kell izgulni, az erődet átadni, nincs megbeszélés, nem kell egész héten az ellenfelet elemezni, az edzést megtervezni. Az egy stresszmentes hónap lesz.

A tabellán hatodik a Hertha, mégis, az utóbbi fordulók eredményei alapján most hullámvölgyben van a csapat. Hogyan értékeli a mostani helyzetet?

Az a legfontosabb, hogy nem estünk ki, ez a csapat ugyanis a szezon előtt szó szerint halálra volt ítélve, legalábbis a szakértők így fogalmaztak. Egy biztos, télig erőn felül teljesítettünk, ezt, mielőtt bárki csodáról beszélt volna, mindenhol el is mondtam. Nulláról a száz százalékra mentünk, ami nagyon nehéz. Még

jó is, hogy ilyen lett a szezon vége, mert így nem tudnak nyomást helyezni ránk.

Ha benne lettünk volna az első négyben, akkor az elvárás jövőre is a BL-selejtező lett volna, és az irreális.

Mi lehet a visszaesés konkrét oka?

A csapatban nagyon sok fiatal játékos van – szombaton a védelem átlagéletkora 22 év sem volt –, ők el is fáradtak, tapasztalatlanok is még. Amióta visszajöttünk az utolsó válogatottszünetről, jött a szezonhajrá, és sok meccsen vezettünk is, jól játszottunk. A Darmstadt ellen is minden a terv szerint haladt, de

1-0 után szó szerint megijedt a csapat a sikertől.

Jövőre ezt kell kiküszöbölni. Én már december óta kérem tőlük, hogy agresszívabbak legyenek, ezt nem sikerül elérni, mert túl rendes srácok, intelligens gyerekek. Ezen javítanunk kell. Fiatal edzőként most tapasztalatot szeretnék cserélni rutinosabb, idősebb edzőkkel, hogy hogyan lehet az agresszivitáson változtatni. Persze nem a brutalitásról beszélek, hanem a védekezésben és a támadásokban fontos, egészséges agresszivitásról. Ez ráadásul nemcsak meccsen, de edzésen sincs meg a csapatban. 1-0 után ez lenne az egyetlen módszer, mi pedig labdával és labda nélkül is visszafelé mozogtunk, ahelyett hogy előrementünk volna. Ezen minimálisan lehet javítani, de egy-két új játékos is kell, hogy meglegyen a csapatban ez a fajta mentalitás.

Ezek szerint nem csak a játéktudás lesz a döntő, amikor új futballisták után néz?

Olyanokat kell hozni, akikben ez megvan, de ez nem egyszerű. Nyáron négy ember került hozzánk. Vedad Ibisevic, akit már korábban leírtak, mi itt felépítettük. Niklas Starkot 20, Mitchell Weisert 21 évesen szereztük meg, Vladimir Darida kiesett a Freiburggal. Tőlük nem lehet elvárni, hogy egy egész szezonon át a hátukon vigyék a csapatot. A Bayerntől érkező Weiser támadójátéka ősszel jó volt, rengeteg gólpasszt adott, aztán tavasszal egyet sem. De ez teljesen normális a fiatal játékosoknál, egy edzőnek ezzel együtt kell tudni élni.

Gondolkodik-e még magyar igazolásokban? Korábban Dzsudzsák Balázs és Dibusz Dénes nevét is lehetett hallani.

Balázst tavaly ide akartam hozni, de túl nagy falat volt nekünk anyagilag.

Rajta kívül nem tudok senkit mondani, akit most Berlinbe tudnék hozni, mert már van 30 játékosom, csak egynek jár le a szerződése, így nehéz lesz ebben az évben igazolni. Ketten-hárman érkezhetnek, de ők is a Bundesligából, mert nem fér bele, hogy az újakkal hibázzunk.

A Hertha a szezon során a harmadik helyen is állt. Mi kellene ahhoz, hogy ha egyszer újra odakerül, ott is maradhasson?

Ezt már Puskás Öcsi bácsi jól megmondta, kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. Mi itt csak kis focit tudunk játszani ezzel a büdzsével. A labdarúgó Bundesliga is abba az irányba megy, mint a kézilabda, van négy-öt csapat, amelyet szinte alig lehet megverni, és van a többi, amelyik a kiesés elkerüléséért játszik.

Mi a kiesés ellen küzdünk, ezzel a csapattal erre vagyunk képesek.

Az, hogy idén jobban ment, annak tudható be, hogy a kemény felkészülés után a lendület vitt minket előre, de aztán kifáradt a csapat. Amikor rendre erőn felül kell teljesíteni, akkor nem véletlenül jön a gödör, nekünk pedig nincsenek olyan világsztárjaink, akik ekkor az egyéni teljesítményükkel ki tudnák onnan billenteni a csapatot. Mi csapatként szereztünk ennyi pontot, és ez nagy dolog. A Herthának legutóbb akkor volt esélye az Európa Ligára, amikor én még játszottam. Ez egy pozitív történet, és nem is bánom, hogy a vége ilyen lett, mert ebből lehet tanulni, és az új szezonban ott lesz a fejekben, hogy „hoppá, vigyázz csak! Nehogy elbízd magad!”

Amikor nagyon ment a csapatnak, nem jelentek meg önjelölt befektetők, hogy most aztán igazi nagycsapatot csinálnak a Herthából?

Itt nincsenek ilyenek. Berlin egy nagy, de szegény város, a Hertha egy szegény klub. Itt rengeteg ember él, egy családban egy ember dolgozik, egy munkanélküli, és el kell tartani a gyerekeket, fenntartani a autót, fizetni a biztosításokat. Ha sok meccsre jársz, az is drága, nem tud egy négytagú család mindig kijönni, mert magasak az árak. De a klubnál lehet dolgozni és tanulni.

Nekem az a legnagyobb ajándék az élettől, hogy egy Bundesliga-csapattal elvégezhettem egy felkészülést, majd végigcsináltam az egész évet, nem lettem lapátra téve,

hiszen mindenki láthatja, mennyi edzőt kirúgnak idény közben. Nagy a nyomás. Annyi mindent lehet így tanulni, amit könyvből lehetetlen lenne elsajátítani. Aztán lehet, eljön majd az a pillanat, hogy elfáradok, és azt mondom, megyek vissza az utánpótláshoz, mert a gyerekekkel dolgozni igazán örömteli munka.

Ha szeretné, megtehetné, hogy egyszerűen visszamegy a fiatalokhoz a Herthánál?

Olyan szerződésem van, amely automatikusan meghosszabbodik egy évvel, most is ez történt. Addig szól, amíg nyugdíjba nem megyek. Hogy a profikkal dolgozom, vagy az utánpótlásban, azt minden év áprilisában a klub eldönti: kapok egy borítékot, amiben leírják, hogy tovább szeretnének-e velem dolgozni, vagy nem. Az ideit már megkaptam, így jövőre én vagyok a vezetőedző. Persze eljön majd a pillanat, amikor menni kell. Tegyük fel, jövő nyárig kihúzom, és azt mondom, hogy elfáradtam – akkor visszamehetek az utánpótlásba.

Megfizetnek tisztességesen, szeretnek, a helyem megvan, nem görcsölök.

Közben a liga nagy klubjainál is láthatják, mit csinál a Herthával. Egyszer, játékosként már visszautasította a Bayern Münchent. Ha újra egy ilyen nagycsapat keresné, immár edzőként, mit válaszolna?

Mivel a családomnak élek, egyelőre nem mennék. A terv az volt, hogy egyszer majd vezetőedző legyek, aztán majd a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Ez egy kicsit megfordult, átalakultak a dolgok, de most nem tervezek semmi extrát. Amíg lehet, addig ezt csinálom, tanulok, a gyerekeim még kicsik, szeretném őket felnevelni, nekem ők fontosabbak, mint a karrierem. Most nem tudom elképzelni, hogy máshová menjek – jó helyen vagyok.

Azt el tudja-e képzelni, hogy egyszer újra magyar kapitány legyen?

Azt gondolom, fiatal edzőként nem kapitánynak kell lenni,

egy-két havonta egy meccs nagy fizetésért, engem ez nem hat meg.

Most benne vagyok egy mindennapi mókuskerékben, ahol tanulhatok és fejlődhetek, a válogatott más típusú munka, oda akkor kell menni, ha az ember már a nyugdíjas éveiben van, vagy ha kielégíti az a pár mérkőzés. Az egy sokkal egyszerűbb munka, stresszmentesebb, kényelmesebb, itt viszont nagyon nagy a hajtás, reggel 7-től este 9-ig dolgozom mindennap, még vasárnap is.

Milyen volt a kapitányság úgy, hogy közben Berlinben is dolgozott?

Nem volt nagyon más választásom, bele lettem préselve. Ha valaki megnézi az első sajtótájékoztatómat, amit elmondtam, az szó szerint úgy történt. Élveztem a munkát, jó stábbal, jó srácokkal dolgoztam. Abban a helyzetben szerintem ez volt a maximum, amit elérhettünk, és hál’ istennek sikerült a magyar csapatnak kijutnia az Európa-bajnokságra.

Izgult azon, hogy az utódjával, Bernd Storckkal sikerülni fog-e a kvalifikáció?

Biztos voltam benne, főleg amikor megkaptuk a norvégokat a pótselejtezőn. Norvégia jó ellenfél volt a magyarok számára, mert lassú, kényelmes válogatott, nincs benne olyan extra, amit nehéz lett volna levédekezni. De azért is biztos voltam a sikerben, mert a visszavágót Budapesten rendezték.

Türelmes volt a közönség, nem volt ébresztőzés.

A Fradi-pálya ilyen közönséggel nagy erőt adhat a csapatnak minden hazai meccsre.

Mivel érte el, hogy a magyar játékosok olyanokat mondanak, hogy „örülnék, ha Dárdai Pál lenne az edzőm tíz évig”?

Partnerként kezelem őket, tudom, milyen az új stílus, nem vagyok olyan vaskalapos, mint régen az edzők. Emberként bánok velük. Az biztos, hogy a pályán fegyelem van, meg van minden tervezve, tudják, mi a feladatuk, meg is csinálják, és ha eredményesek, akkor gondolom, utána azért is mondják, amit mondanak.

Hogy látja, változott a magyar válogatott focisták mentalitása, miközben önnel dolgoztak?

Én nem csaptam be őket, elmondtam nekik, hogy miben tudnak eredményesek lenni,

meg is csináltak mindent. Határozott védekezési vonalakkal, távolságokkal, területszűkítésekkel már eleve egy egységet lehet kovácsolni, ebből előre lehet lépni és gólt rúgni. A magyar játékos intelligens, kreatív, amit elmondasz neki, azt megcsinálja, ésszel futballozik. Szerintem ebben léptünk előre.

Tehát jobb lett a magyar foci?

Ez most fog eldőlni. Most nem érezni még, de meglátják, milyen eufória lesz Magyarországon az Eb alatt, mindenki meccset fog nézni. Úgy gondolom, az Eb után mindenki ki fog menni a saját csapatához meccset nézni, és innentől majd a magyar futballvezetőkön múlik, hogy miképp tudják a nézőket úgy kiszolgálni, hogy ott is maradjanak. Négy-hat pozitív év nagyon komoly változást idézhetne elő a magyar futballban. Jelen pillanatban azt gondolom,

a magyar futball nem lett jobb, viszont jobb lehet, ha a mostani lehetőségeket meglovagolják.

Nemrég múlt negyven. Húszévesen arról álmodott, ami most van?

Azt nem gondoltam volna, hogy 40 évesen Hertha-vezetőedző leszek, de nem is szoktam álmodozni, célirányos embernek tartom magam. Ez volt a cél, amit el is értem, sőt mivel a mostani idény így alakult, hogy az első hétben benne leszünk, ez egy hatalmas siker is, miként a válogatottal elért eredmény is az volt. Edzőként sikeresen kezdtem, de nem lehet megállni, folyamatosan dolgozni kell.

Hét éve az Origónak azt mondta, „a legjobb lenne a berlini Olimpiai-stadiont kiemelni, és a szakmai stábbal, a játékosokkal, az utánpótlással, a szurkolókkal együtt letenni Pécs egyik szegletére”. Tartja?

Én Pécsre már nem térek vissza, mert más irányba haladok. De ha mindenhol, a kisvárosokban is telt házas meccsek lennének 10-12 ezer néző előtt, mint apuék idejében, az szép lenne. Régen ilyen volt a futballkultúra. Ami azóta történt, abban a média is hunyó, mert éveken keresztül nem úgy dolgozott, hogy a futballt segítse. De az új generáció már másképp dolgozik. Így most egy jó összefogással sok mindent el lehet érni.

Azt kívánom minden kisvárosnak, hogy legyen egy olyan szép történetük, mint amilyen a felcsúti stadioné,

hogy az emberek jó meccsekre járhassanak.

Mennyire fontos az ön számára, hogy a három fia focizik? Azt hallottam, nagyon ügyesek.

Nem panaszkodom. Palkónak már kiemelt szerződése van az U17-eseknél, Marci most írt alá a Herthánál, csapatkapitány az U14-ben és a tartományi válogatottban is, Bence az U11-ben van U10-es létére, és minden hétvégén vagy úgy jön haza, hogy gólkirály, vagy a legjobb játékos az idősebb korosztályban. A múltkor akkora kupát hozott haza, hogy alig bírta el, mondom neki, add csak, leszedjük a táblát, jó lesz szaloncukros tálnak, erre ő nevetve, „ne szórakozz velem, apa”. Büszke vagyok, jó irányban fejlődnek, de nem kell, hogy futballisták legyenek.