Baji összesítésben 5. a Gyémánt Ligában
![Baji Balázs, 110 méter gátfutás, Rio 2016](https://cdn.origo.hu/2023/12/UXQ74pirJjkOnc8w1OYtF1J6C6wua5qxgUONUUpaQlw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4Yzk1MjkwZDI5NDRiM2Y5MDg5NTkwZWZiOWJhM2Q0.webp)
Az Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai elődöntős Baji nem indult jól a kilencfős futamban, az első gátnál utolsó volt, a táv harmadánál azonban szépen összeállt a mozgása, közelített közvetlen riválisaira, és végül 13.50 másodperces idővel hetedikként ért célba. A viadalt a spanyolok olimpiai ezüstérmese, Orlando Ortega nyerte meg, aki ezzel a pontversenyt, az érte járó 40 ezer dollárt és a gyémántot is megnyerte.
Baji négy pontot szerzett az idei GYL-sorozatban, amivel ötödik lett összesítésben.
A Rióban hetedik Kővágó Zoltánnak ezúttal nem ment igazán a versenyzés, három kísérletéből a legjobb 58,31 méter lett, ezzel a kilencedik helyen végzett.
Tizenegy pontjával hatodikként végzett összesítésben,
míg az élen az ezúttal második lengyel Robert Malachowski zárt. Pénteken a svéd Daniel Stahl dobta a legnagyobbat 65,78 méterrel.
Női 400 méteren is olimpiai bajnok nyert, mégis meglepetés a végeredmény, ugyanis a 800-as riói aranyérmes dél-afrikai Caster Semenya lett az első, 50.40 másodperces egyéni csúccsal.
A belgiumi versenyen - amelyben csütörtökön Márton Anita súlylökésben a harmadik helyen végzett, s ezzel összetettben második lett - minden GYL-számban dupla pontokat kaptak a versenyzők, azaz a győztesek 20, a másodikak 12, míg a harmadikok nyolc ponttal gazdagodtak.