Vágólapra másolva!
A Serie A-forduló rangadóján a Milan egy szenzációs góllal elverte a címvédő Juventust. Az első félidőben szabályos gólt vettek el a Juvétól, ám azon kívül csak erőlködött a torinói csapat. A Milan hatodik meccse veretlen, és már második a tabellán.

Serie A, 9. forduló:
Milan-Juventus 1-0
gól: Locatelli (65.)

Hosszú idő után végre ismét igazi rangadónak számított a Milan-Juventus meccs a Serie A-ban: a Milan harmadik volt a tabellán a forduló előtt, az utolsó öt tétmeccsén négyszer nyert, egyszer ikszelt. A Juve listavezető, de a hétközi BL-terhelés nehezíti a dolgát.

Az első félidő enyhe Juve-fölényt hozott, labdabirtoklásban és kapura lövésekben is. Volt egy

kulcsmomentum:

Pjanic szabadrúgása a kapuban kötött ki, a Juve egy-két percig vezetett 1-0-ra, de aztán egy játékvezetői konzultáció után visszavonták a találatot. A lövés pillanatában Higuaín lesen volt, de a labdára nem ő, hanem Bonucci mozdult rá, ezért tévesen, les címén érvénytelenítették.

Fordulás után a játék képe nem változott, ellenben Manuel Locatelli lőtt egy szédületesen nagy gólt: a jobb felsőbe tekert labda a lécről csapódott a kapuba.

A hajrában már hiába erőlködött a Juve, a szervezetten védekező Milan állta a sarat, a temérdek szöglet pedig semmire sem volt jó. A 96. percben még bemutatott egy bravúrt Donnarumma kapus, maradt az 1-0.

A vereség mellett a Juventusnak Paulo Dybala sérülése is fájhat,

az éppen formába lendülő csatárt még az első félidőben kellett lecserélni.

A bajnokság élcsoportja:
1. Juventus 21 pont
2. Milan 19
3. Roma 16

Kora este a Sampdoria a genovai derbin győzött, ezzel fél évig büszkén mászkálhatnak a hívei a városban, a csapat pedig elmozdult a kissé rizikós 15. helyről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!