Budapest, 2012. augusztus 27.
A magyar sport kategóriában Prima Primissima Díjra jelölt Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje címmel kitüntetett sportvezető, a Magyar Torna Szövetség elnöke a budapesti Tornacsarnokban 2012. augusztus 27-én.
MTI Fotó: Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Magyar Zoltán maradt a Magyar Torna Szövetség elnöke. A szerdai tisztújító közgyűlésen az egyetlen jelöltként indult kétszeres olimpiai bajnokot egyhangúlag, nyílt szavazással választották meg újabb négy évre.
"Nagyon örülök a megválasztásomnak, egy nappal a 63. születésnapom után ez igazán szép ajándék.
Már 2011 óta az a célom, hogy újjáépítsem a magyar tornát,
azt a sok támogatást és szeretetet is szeretném visszaadni, amit egykor versenyzőként kaptam" - nyilatkozta a Nemzet Sportolója, aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként is tevékenykedik.
Magyar Zoltán hozzátette, az állami támogatásnak köszönhetően az elmúlt időszakban le tudták tenni az alapokat, így például visszaszereztek sok szivacsgödrös termet, felújították a nagy klubok csarnokait, világszínvonalú szereket vettek, továbbképzéseket tartottak, edzői státuszokat és béreket adtak, életpályaprogramot biztosítanak a tornászok számára, illetve régi edzőket hoztak vissza a sportágba.
Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje címmel kitüntetett sportvezető, a Magyar Torna Szövetség elnöke Forrás: MTI/Czimbal Gyula
"A következő négy év feladatát három dologgal tudnám jellemezni:
nagyobb lesz a szigor, vagyis teljes rendet szeretnénk,
a szorgalom és a munka visszahozását és a motiváció növekedését. Mind a hét szakágra nagy hangsúlyt fektetünk, annak pedig külön örülök, hogy a régi elnökséggel és a régi főtitkárral dolgozhatunk tovább, hiszen ez egy jól összeszokott csapat" - fogalmazott Magyar Zoltán.
Az elnökséget továbbra is Bán Teodóra, Borbély Attila, Mosóczi László, Papp Dénes, Sörös Ferenc és Szabóné Pákozdi Éva alkotja, a főtitkári posztot pedig változatlanul Altorjai Sándor tölti be.
A 2004-ben rendezett 12. Európa-bajnokságot Görögország úgy nyerte meg, hogy hat mérkőzésén mindössze hét gólt szerzett. Mind a nyitómérkőzést, mind az utolsót, a döntőt a házigazda Portugáliával vívta, az elsőn 2-1-re, a fináléban 1-0-ra diadalmaskodott.