Kemény Dénes: A sport most először nem egyesíti a nemzetet

Nagyon nem szép, hogy az ország problémáit egyesek egy olyan dologgal – az olimpiával – mossák össze, amely az elmúlt 120 évben mindig is nemzetegyesítő erőnek bizonyult – mondta az Origónak Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke. Kemény szerint a mostani népszavazási kezdeményezés semmiképpen sem hat pozitívan az eddig nagyszerűen előkészített és felépített pályázatunkra. A szakember őszintén beszélt a riói olimpián ötödik helyen végzett férficsapatról, Benedek Tiborról, és önmagáról is.

Mennyire lehetett kegyelmi állapotnak tekinteni az 1997–2008 közötti időszakot, amelybe három olimpiai bajnoki cím is belefért? Azért is fontos kérdés ez, mert 2008–2016 között két ötödik helyezést ért el az olimpiákon a magyar férfi vízilabda-válogatott.
A sportban sokszor tapasztalhattuk, hogy egy nagy csapat – legyen az a magyar férfi vízilabda-válogatott vagy a Manchester United – űrt hagy maga után.

Azaz az utánuk jövő generáció sokáig nem képes hasonló teljesítményre, hiszen egy-egy ilyen örökséget nagyon nehéz átvenni.

Ebből a szempontból az én szövetségi kapitányságom háromnegyede valóban kegyelmi állapotban telt el.

Miért nem tudtuk folytatni azt a sikersorozatot, amelyről most beszéltünk?
Skizofrén lesz a válaszom. A múltban, az államilag finanszírozott sportklubok meghatározott létszámban dolgoztak a gyerekekkel, így mindig volt esélye annak, hogy a tehetségek újratermelődjenek.

„1997 és 2008 között valóban egyfajta kegyelmi állapotban dolgozhattam szövetségi kapitányként” Fotó: Mudra László - Origo

2008 után sokkal nehezebb feladat volt képzett játékosokat beépíteni, mert a megtöbbszöröződött gyerekmennyiséghez nem sokszorozódott meg a magas szinten dolgozó edzők száma, és nem lett több a vízfelület sem. Furcsa, amit mondok, de a csapat – velem együtt – megásta azt a gödröt, amiben most ül.

Jól értem, amit mond? Az lett a baj, hogy az elképzeltnél sokkal több gyerek kezdett el pólózni?
Sarkítva igen, de ki az a bolond szövetségi elnök, aki ennek nem örül?

Ugyanakkor a mennyiségi ugrás azt eredményezte, hogy a 2009–2012 közötti időszakban azt vettem észre, hogy a válogatott edzésén vízilabdázni tanítgatom a legjobb utánpótlás-játékosokat.

Komoly képzési hiányosságokat tapasztaltam. Kezdetben a KSI, vagy az UTE másfél órás edzést tartott 15 gyereknek, két edzővel a nyitott 33-as medencében a szigeten. A sikereink után annyi gyerek jött le, hogy egy edzésen 15 helyett 20 gyerek volt, nem két tréner foglalkozott velük, hanem egy, és nem a teljes medence lett az övék, csak a fele. Így nem lehetett azt a minőségi munkát elvégezni, amelyet a Kásás-féle korosztály a nyolcvanas években megkapott.

Egy ösztönös tehetség: Kásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az ösztönös tehetségek kivételével – amelyekből nem volt sok – rengeteg fiatalnál rögzültek olyan hiányosságok, amelyeket nem tudtak kijavítani.

Ráadásul tao sem volt, a klubok a tagdíjakból tartották el magukat.

Ha mind a húsz szülő befizette a tagdíjat, akkor valamennyien joggal várták el azt, hogy az ő gyerekükkel kiemelten foglalkozzanak. Ezt pedig képtelenség volt megtenni.

2008. december 23-án jelentette be, hogy meghosszabbította a szövetségi kapitányi mandátumát a 2012-es londoni olimpiáig. A mai eszével ugyanígy tenne?
Az a döntés sokkal inkább tisztességes volt, mint kapzsi. Utóbbiból annyi volt bennem, hogy megjelent a szemem előtt a negyedik olimpiai arany megszerzésének lehetősége.

Tényleg hitt ebben? Hiszen akkor már tapasztalhatta, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a válogatottedzéseken.
Láttam a folyamatokat, de nem hittem azt, hogy ebből baj lehet. Amikor azt tapasztaltam, hogy a nem sokkal korábban a válogatottba beépített Varga testvérek, Kis Gábor vagy Hosnyánszki Norbert fontos szerepet vállalt a pekingi aranyérem megszerzésében, akkor nem az járt az eszemben, hogy milyen problémákkal szembesülök a negyedik olimpiai ciklusomban.

2009 januárjában, a válogatott első edzésén láttam azt, hogy az új emberek képzettségi szintje nem éri el azokét, akik korábban a csapatba kerültek.

A 2004-es athéni olimpia után Lakat T. Károly a Nap TV stúdiójában azt mondta, hogy a csúcson kellene abbahagynom.

A Kemény-éra harmadik olimpiai aranyérmét a 2008-as pekingi olimpián nyerte meg a csapat. A szövetségi kapitány szeme előtt ekkor jelent meg a negyedik arany megszerzésének lehetősége Forrás: MTI/Illyés Tibor

Erre azt feleltem, hogy most tudunk nyerni hármat, mert a kettő már megvan. 2009-ben senki nem mondta, hogy hagyjam abba, a szemem előtt pedig tényleg az lebegett, hogy most tudunk nyerni négyet, mert a három már megvan. Ez volt a kapzsiság.

A tisztességes része meg az volt, hogy amikor láttam a bajt, nem mondtam azt, hogy akkor ennyi volt.

Pedig ha Kásás Tamás, Molnár Tamás és Benedek Tibor leteszi a sapkáját a kispadra, az egy olyan helyzetet teremt, amit addig nem ismertem. Nálam minden egyes játékos úgy került be a válogatottba, hogy valakit kiszorított. Ott pedig három olyan sapka került a kispadra, amelyet valaki felvett, nem pedig valakiről leszedett. Annyiban megkönnyítettem az utódom sorsát, hogy a 2009–2012-es időszakot én csináltam végig. Képzelje el, ha úgy adom át a padot, hogy az utódomnak a hátizsákjában ott van a három olimpiai aranyérem.

Nem olyan ez, mint Sir Alex Ferguson története? Amióta a skót menedzser befejezte munkáját a Manchester Unitednél, a csapat csak keresi önmagát, miközben különböző edzőket fogyaszt el.
Bármelyik utódomnak az a dolga, hogy csak azt változtassa meg, amit nem lát jónak. Benedek Tibor esetében nagyon vigyáztam arra, hogy közvetlen elődjeként csak a kéréseit teljesítsem, miközben a kérdéseire válaszoltam.

Semmiképpen nem akartam, hogy a játékosok fejében zavart keltsek a jelenlétemmel. Négy év alatt negyven másodpercet töltöttem a medenceparton az edzés közben – ezt is két részletben.

Így akartam Benedek munkáját támogatni, miközben igyekeztem a kapitánynak és a csapatnak is a lehető legjobb körülményeket megteremteni. Azért azt ne feledjük el, hogy a válogatott eredményessége az elnök munkáját is minősíti.

Az 1982-es spanyolországi labdarúgó-világbajnokságon a belgák elleni sorsdöntő mérkőzésen a díszpáholyban ülő MLSZ-elnök, Szepesi György le akart rohanni a pályára, hogy megakadályozza a Kiss László–Csongrádi Ferenc-cserét. Szepesit akkor kollégái lefogták. 2013–2016 között volt olyan pillanat, amikor a legszívesebben lerohant volna Benedek Tiborhoz?
Taktikailag nem volt ilyen pillanat, különben sem lehet egy kapitány munkájába kívülről beledumálni. Egy-egy alkalommal előfordult, hogy a meccsek alatt nem tetszett valamelyik játékos gondolkodásmódja.

A nagy mérkőzéseket úgy kell játszani, hogy miközben vért ittál, egy egyetemi tanár higgadt gondolkodásmódját használod.

Akadt olyan mérkőzés, amelyen vagy az egyik, vagy a másik hiányzott. De ekkor sem avatkoztam közbe. Egy kicsit ezért fájt a Montenegró elleni negyeddöntő Rióban, az olimpián.

„Utódom, Benedek Tibor munkáját mindenben igyekeztem támogatni” Forrás: MTI/Illyés Tibor

Abban az évben ez volt a második tétmeccs ellenük, az elsőt 2016 januárjában az Európa-bajnokságon, az elődöntőben játszottuk, ahol 8-5-re kikaptunk. Rióban az volt az érzésem, hogy nem mi, hanem Montenegró tanult többet abból a győzelméből. Lelkileg mindenképpen felvértezettebben jöttek ki erre az olimpiai mérkőzésre, talán ezért nyerték meg ők a negyeddöntőt.

Az edző a legjobban az edzésmunkába és a taktika meghatározásába tud beleszólni. A lelki felkészítésbe is, de ebben már a játékosoknak is van felelősségük.

Ha egy edző nem tüzeli fel kellőképpen egy olimpiai negyeddöntőre a srácokat, az sem jó, de azért a vízben lévők is megtehetik ugyanezt. Amikor Osvaldo Bagnoli az Internazionale mestere lett, mindig pulóverben állt a kispad mellett. Az olasz sajtó sokat piszkálta ezért. Négy hónap után fogyott el Bagnoli türelme, és annyit mondott: lehet engem az öltözködésem miatt kritizálni, de a csípős paprikát a játékosok dugják már fel a saját fenekükbe.

A londoni olimpia ötödik helyezése és a riói ötödik helyezés itthoni fogadtatása között érzett különbséget?
Londonban az ötödik helyezés döbbentette meg a közvéleményt, nem az, hogy nem nyertünk aranyat.

Ott a csalódás szeretettel párosult.

Annyi örömet szereztünk korábban, hogy a szurkolók ezt az ötödik helyezést is megbocsátották nekünk. Rió után beletörődést tapasztaltam.

„A londoni ötödik hely után is szerettek bennünket. A riói ötödik helyet azonban némi beletörődés övezte” Fotó: Mudra László - Origo

Erre az olimpiára úgy utaztunk ki, hogy az 1–4. hely bármelyikére vártak bennünket. Ötödikek lettünk, ami nem a világvége. De ami zavart, hogy a negyeddöntőben egy nálunk gyengébb csapattal szemben estünk ki.

A riói olimpia után leköszönő Benedek Tibor helyére – csakúgy, mint eddig – pályázat alapján választották ki Märcz Tamást. Nem lett volna tisztességesebb megkérdezni Benedeket, hogy nem akarja-e folytatni a munkát?
A magyar vízilabda abban a pillanatban beárazza magát, ha egy olimpiai ötödik hely után meghosszabbítja a kapitány szerződését. Ezt elmondtam Benedek Tibornak is, aki teljesen megértette ezt.

Az elnökségnek az volt a dolga, hogy kiírjuk a pályázatot – nem tehettünk mást.

Erre Benedek is pályázhatott volna, de teljesen érthető, hogy nem tette meg.

Benedek Tibor utóda, Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szerintem egy ekkora csalódás után neki sem lett volna az jó, ha nekivág egy újabb olimpiai ciklusnak.

Amelyben akárhogy sikerülnek a köztes versenyek, egy meccs számít: az olimpiai negyeddöntő.

Ez pedig négy év múlva lesz. Akkor lehet azokat a hibákat kijavítani, amelyeket Rióban elkövettünk. Az olimpiai negyeddöntő a mi sportágunkban a vízválasztó.

Igazságos ez? Hogy egyetlen meccsen múlik négy év munkája?
Erről szól a sport.

Erről kell szólnia a sportnak?
Az élsportnak mindenképpen. Nem erről szól egy szigetkör vagy egy baráti fallabdamérkőzés. Az élsport azonban igen – az eredményről.

Aki vízilabdában megnyeri az olimpiai negyeddöntőt, annak van esélye az éremszerzésre.

Aki veszít, annak nincs. Mit mondjon az a kiváló vívó, aki az olimpián rossz napot fog ki, és a 64-es táblán kiesik? Mehet haza. Mit mondjon Novak Djokovic, aki Melbourne-ben a második fordulóban kikapott?

Van egy óriási különbség. Novak Djokovic májusban a párizsi Roland Garroson javíthat, mert a tenisz egyéni sportág. A vízilabda pedig négy év múlva, 2020-ban Tokióban.
Ez az olimpia szépsége és egyedisége. Ezért őrül meg az ország a futballválogatott világversenyei, valamint az olimpia alatt.

„Az élsport semmi másról nem szól, csak az eredményekről” Fotó: Mudra László - Origo

Egy vízilabda-világbajnokság is képes megbolondítani a magyarokat, de mégsem ugyanúgy, mert csak az olimpia és a labdarúgó-világesemények képesek egyesíteni egy nemzetet.

Lásd a tavalyi foci Eb-t, amely olyan érzéseket szabadított fel, mint korábban soha.

Ezt még mi, a háromszoros olimpiai bajnok pólósok sem tudtuk elérni, pedig bennünket is imádtak a szurkolók.

Azt mondta, hogy a nyári olimpia nemzetegyesítő erő. Látva azt, ami ma Magyarországon a 2024-es budapesti pályázat körül zajlik, biztos ebben a kijelentésében?
Most épp nem úgy tűnik, hogy az lenne. A mögöttünk lévő 120 évben ennek a kis országnak a fantasztikus olimpiai sikerei mindig egyesítették a nemzetet.

A jelenleg zajló mozgolódásnál azt érzékelem, hogy az olimpiát mint ürügyet használják fel, amit nem tartok helyesnek.

Az ezeréves magyar történelem egyik legfőbb jellemzője az volt, hogy a széthúzás végigkísérte az életünket. Egy kivétel volt: a sport. Nagyon sajnálom, hogy a sportban is érzékelhető ez a széthúzás, ami teljesen más dimenziót nyit.

Hogyan éli azt meg, hogy Budapest olimpiai pályázata ennyire megosztó dolog lett idehaza?
Először is az, hogy én a rendezés mellett vagyok, talán nem kérdőjelezhető meg. Ez teljesen független attól, hogy melyik oldalon állok, mi a véleményem a politikáról.

Én az olimpiáktól kapott élményeimet tovább szeretném adni másoknak.

Ez egy olyan különleges 16 nap, amelyet csak az tapasztalhat meg, aki olyan szerencsés, hogy részt vehet egyszer egy olimpián.

„Nem elegáns elhallgatni, hogy az esetleges olimpiarendezést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelentősen támogatja” Fotó: Mudra László - Origo

A történet gazdasági részéhez nem értek, de azt tudom, hogy a meglévő problémák az esetleges olimpiarendezéstől függetlenül léteznek.

Sajnálatosnak tartom, hogy az olimpiarendezés ellen most kampányolók közül senki nem beszél arról, mekkora támogatást kapna Budapest a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól. Nem tisztességes dolog ezt elhallgatni.

Ha én elfogadom a rendezés ellen ágálók kritikáit, ők se hallgassák el a tényeket csak azért, mert ezek számukra nem kedvezőek.

Mennyit árthat az ügynek a mostani népszavazási kezdeményezés?
Megnehezítheti a pályázatunk eredményességét az a népszavazás, amelyet az utolsó pillanatban kezdeményeztek. A magyar pályázat esélye hónapról hónapra javult.

Jelen pillanatban kétszer-háromszor nagyobb az esélyünk nyerni, mint nyolc hónappal ezelőtt.

Nem volt szükség arra, hogy a majdani döntéshozókat elbizonytalanítsuk azzal, hogy ebben az ügyben Magyarországon nem összefogás, hanem széthúzás van.

„Roppant szomorú, hogy már a sport is megosztó tud lenni” Fotó: Mudra László - Origo

Függetlenül attól, hogy ez a népszavazási kezdeményezés milyen véget ér, nagyobb kárt tud okozni, mint azt sokan gondolják.

Roppant szomorú, hogy már a sport is megosztó tud lenni.

Itt nem egy Újpest–Fradi meccsről van szó, hanem az olimpián szereplő magyar nemzeti csapatról, amely Budapesten minden idők legmagasabb létszámú együtteseként küzdhetne meg a világgal. Minden csapatsportágban indulhatnánk. Gondoljuk meg, mekkora dolog lenne ez.

Mi szól még a budapesti rendezés mellett?
Az élsport sikeressége begyűrűzik az oktatás minőségébe és az egészségügybe is. Az élsportolók többsége azért jó tanuló, mert a sport nagyon hamar rendszerességre nevel, miközben kihozza az emberből az akaraterőt. Nekem a legrosszabb tanulmányi eredményeim akkor voltak, amikor játékosként el volt törve a kezem. Nem jártam edzésre, jöttek a kettesek.

Az olimpia minden sportágban egyre több és több gyereket csábítana az élsport irányába. Az pedig már ne legyen nóvum, hogy egy élsportoló sokkal hamarabb gyógyul meg, kevesebb ideig foglal el egy kórházi ágyat, és kevesebb gyógyszert kell költeni rá.

Nagyon nem tartom elegánsnak Magyarország meglévő problémáit összekötni egy olyan dologgal – az olimpiával –, amely eddig soha nem osztotta meg a nemzetet.