Létezik a magashegyi teherhordókkal történő hegymászás, és létezik az, amit Klein Dávid és Suhajda Szilárd tervez, hogy első magyarként serpák és oxigénpalack használata nélkül feljusson a világ legmagasabb pontjára.
A déli normál úton, vagyis az 1953-as első megmászás útvonalán halad majd az expedíció.
A Nepálba való megérkezés után az alaptáborig egy trekkingcsapat is elkíséri Klein Dávidot és Suhajda Szilárdot, ebben a csapatban több híresség is lesz, például Száraz Dénes színész és Badár Sándor humorista.
A luklai Tenzing–Hillary repülőtérről, amely 2840 méteren helyezkedik el, már gyalog folytatja útját a csapat, körülbelül egy hét alatt érik el az 5344 méteres magasságban található alaptábort.
Klein és Suhajda innen már ketten mennek tovább. A jól felszerelt és kényelmes alaptáborból kiindulva fokozatosan egyre magasabb táborokat építenek ki a hegyen.
Az egyes táborok kiépítése során sátrat állítanak, és tulajdonképpen minden táborhelyen egy depót hoznak létre, élelmet, gázpalackot (hóolvasztáshoz) és felszerelést hagyva az újabb magasságokban.
Az egyre magasabb táborokat az alattuk lévőből kiindulva tudják felállítani, ennek az időszaknak a célja, hogy a táborláncot építsenek ki, és ezalatt maximálisan akklimatizálódjanak a hegymászók, miközben a lehető legkevesebb energiát veszítik el.
A táborlánc kiépítése és az akklimatizálódás után kerül előtérbe a meteorológia. A csúcsmászáshoz a mintegy 10 napra szóló előrejelzésben a megfelelő időjárási ablakot kell találni,
amikor enyhe a szél és alacsony a páratartalom.
Egy, az alaptábornál alacsonyabban fekvő településen történő néhány napos pihenő után visszatérnek a hegymászók az alaptáborba, ahonnan a csúcsmászás indul. Táborról táborra emelkedve három-négy nap alatt érik el a négyes tábort. Innen néhány óra pihenés után várhatóan este hat órakor indulnak tovább a csúcs felé.
Az Everest megmászása a normál úton a ritka légkör miatt is hatalmas kihívás. Klein Dávid és Suhajda Szilárd a hegyen felhagy majd a borotválkozással, és nemcsak azért, hogy védjék az arcbőrüket az erős UV-sugárzás ellen, hanem a szakállas hegymászókról mindenki tudja, hogy ők a palack nélküliek.
Oxigénpalackot használó társaik kénytelenek borotválkozni, mert különben nem tudnák felvenni az arcukra a palackhoz tartozó maszkot.
Az akklimatizáció lényege, hogy szervezetünk reagál a ritka légkörre, vörösvérsejteket termel, hogy a kevesebb oxigént hatékonyabban tudja szállítani. Ezt fejfájás, émelygés, koordinációs zavar, hányinger, étvágytalanság és rossz közérzet kísérheti.
A megváltozott légnyomás miatt a szövetek ödémásodnak, felpuffadnak, a sebek nehezebben gyógyulnak, a szervezet fűtőteljesítménye csökken, az emésztésünk, kognitív funkcióink lelassulnak, fizikai teljesítményünk csökken.
Mindezt kb. 5300 méterig rendszerint tökéletesen kompenzálni tudja a szervezet, ha ezt a magasságot fokozatosan érjük el, sok folyadékot fogyasztunk, és betartjuk az akklimatizációra vonatkozó egyéb szabályokat.
Teljesítményünk itt sem lesz olyan, mint tengerszinten,
de ha akklimatizálódtunk, akkor az alaptáborban tartósan berendezkedhetünk, hosszú távon regenerálódásra használhatjuk ezt a magasságot.
A leghalálosabb hegy
A Földön tizennégy 8000 méternél magasabb hegycsúcs létezik, mindegyik Ázsiában. A 11. legmagasabb a 8068 méteres Gasherbrum I., amely a Karakoram hegység második, a Gasherbrum csúcsok közül pedig a legmagasabb hegy. Nevezik még K5 vagy Hidden Peak (Rejtett Csúcs) néven is, utóbbi elnevezést 1892-ben kapta Sir Martin Conway-től.
Egy francia expedíció H. De Segogne vezetésével kísérelte meg először megmászni a hegyet, de csak a 6767 méter magas ötös táborig jutottak 1936-ban. Egy amerikai expedíciónak 1958-ban sikerült feljutnia a csúcsra, Pete Schoening és Andy Kaufman elsőként értek fel. A két csúcsmászó olyan kisegítő hótalpakat használt, amelyek hágóvasból és furnér ételesdobozokból készültek, és a csúcsról tükörrel jelezték társaiknak, hogy felértek.
A Gasherbrum I. az egyik legkevésbé népszerű a nyolcezresek közül, csupán kétszáz körüli az eddigi sikeres csúcsmászások száma. A halálozási arány is ezen a csúcson a legalacsonyabb, de ez valószínűleg azért van, mert csak igen tapasztalt mászók próbálkoznak a bonyolult GI megmászásával.
A GI megmászásával 2003-ban Erőss Zsolt, Nedeczky Júlia és Klein Dávid próbálkoztak, sikertelenül, majd 2007 júliusában egy újabb expedíció keretében Mécs László első magyarként július 20-án, Erőss Zsolt, Tarjányi István, Csizmadia Péter, Csollány Katalin, Ugyan Anita és Sterczer Hilda pedig július 28-án értek fel a csúcsra.
2012-ben Suhajda Szilárd a Magyar Hidden Peak expedícióval 6400 méterig jutott, de a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt vissza kellett fordulnia csapatával. Abban az évben egyébként senkinek sem sikerült megmászni a GI-et.
Az alaptábor felett csupán részleges akklimatizáció jön létre. A magashegyi betegség tünetei súlyosabban jelentkeznek, és huzamosabb fent tartózkodás esetén a lebontó folyamatok nyernének a felépítőekkel szemben. A hegymászók ebben a magasságban már gyakran hallucinálnak is.
Azt szokták mondani, hogy 8000 méter felett már haldoklik a szervezet.
Ahogy felfelé haladunk, egyre súlyosabb energiaveszteséggel kell megfizetnünk az adott magasságon megszerzett akklimatizációért. Ezért fontos, hogy pihenni mindig visszatérjenek a mászók az alaptáborba. A szakirodalom ezt nevezi climb high, sleep low (mássz magasra, aludj mélyen) elvnek.
Az Everest tiszta megmászása többet jelent, mint csupán egy kiemelkedő sportteljesítményt. Az oxigénpalackos mászók után gyakran maradnak üres palackok, szemét a hegyen.
Klein Dávidék expedíciójának filozófiája: tisztán mászunk, fair eszközökkel. Az alaptábor mértéktartó, nap- és szélenergiát hasznosítanak az eszközök működtetéséhez. Ahogy Klein Dávid mondta:
Igyekszünk úgy hátrahagyni a hegyet, ahogyan azt találtuk.”
A Magyar Everest Expedíció 2017 márciusában indul, és körülbelül két hónapig fog tartani. Az Origo végigköveti a felkészüléstől kezdve a csúcsmászásig, a témában írt cikkeinket ide kattintva olvashatják.