Kovács Ágnes: Tudatosan építettem fel az élsport utáni életemet

Három olimpiát is megjárt, három diplomája van, motivációs tréningeket és előadásokat tart, miközben a doktoriját írja, és a kaliforniai Berkeley Egyetem diákja. A Budapest 2024 sportolói bizottság elnöke, valamint az ötéves Dominik édesanyja. Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszónő, Kovács Ágnes a sport után a tanulásban teljesedett ki, és nem bánja, hogy 2008-ban visszavonult.

Ahhoz képest, hogy mennyire elfoglalt, meglepően gyorsan tudtunk időpontot egyeztetni. Egymaga osztja be az idejét?
Ez egy nehéz egyensúlyozás, de az időbeosztásomat abszolút én kezelem, igen. Nem volt könnyű kialakítani ezt a rendszert. Minél több elfoglaltságom lett, annál inkább éreztem a priorizálás fontosságát és szükségességét.

Vannak olyan dolgok, amik minden körülmények között előnyt élveznek, például a kisfiam.

Rá mindig kell, hogy jusson idő.

A gyerekneveléssel kapcsolatban is vannak szokások, rituálék, amiket nem enged át másnak?
A lefekvés, az altatás ilyen, igen. Nagyon fontos számomra, hogy ott legyek a kisfiammal, amikor este elalszik.

"A kisfiamra mindig kell, hogy jusson idő" Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Egyébként vannak szerencsés egybeesések, ilyen például, hogy az úszóakadémiámon a kisfiam az egyik tanítvány, így hetente kétszer ovi után együtt megyünk az akadémiára. Ez nagyon hatékonyan működik, mert úgy tudom a munkaügyeket intézni, hogy közben vele is vagyok.

Ezalatt pedig a doktoriját is írja. Hogy halad vele?
2009 óta vagyok a Testnevelési Egyetemen a nemzetközi igazgatóság tagja.

A doktorimat 2013-ban kezdtem el írni.

Lépésről lépésre, de az ütemtervnek megfelelően haladok vele. Óriási döntés volt a részemről, hogy ebbe belevágtam.

A disszertációjában az élsportolók és a média kapcsolatáról ír. Miért választotta ezt a témát?
Részese voltam annak a nagyon-nagyon érdekes korszaknak, a kommunikációs forradalomnak, ami pont az úszókarrierem alatt zajlott.

Nem tudatosan, mégis közszereplő lettem az eredményeim miatt.

A lehető legközelebbről éltem át, ahogy a közszolgálati tévé mellett megjelentek a kereskedelmi csatornák, majd a celebkultúra. Emlékszem, 16 évesen, a sevillai vizes Eb-n a magyar úszók közül csak én tudtam nyerni. Első lettem 100 mellen, ott állt egy csapat újságíró, és bár nem nagyon szerettem akkor nyilatkozni, de válaszoltam a kérdéseikre.

"Úszópályafutásom alatt egyfajta kommunikációs forradalom zajlott" Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Két nap múlva jött a 200, amit szintén megnyertem, és a döntő után megint ott álltak a riporterek. Szó szerint elszaladtam előlük, mert nem értettem, miért jönnek megint, hiszen két napja én már mindent elmondtam.

Ők meg mikrofonnal a kezükben kergettek a műugrómedence körül. Kiabáltak, hogy álljak meg, így tettünk meg egy-két kört, aztán válaszoltam a kérdéseikre.

Akkor mindenfajta tudatosság hiányzott a médiához fűződő kapcsolatomból, meg persze kislány is voltam. Azóta megértettem, hogy mi miért van, ezt is tanultam Amerikában, és nagyon izgalmasnak tartom, hogy azóta hová fejlődött mindez. Ezért választottam ezt a témát.

Miért volt fontos, hogy legyen egy doktorija?
Nem azért csinálom, hogy elmondhassam, nekem van egy PhD-m, hanem azért, mert ez kell ahhoz, hogy a legmagasabb szinten végezhessem azt, amit a sportkarrierem után a civil életben hivatásomnak választottam. Amikor lediplomáztam az Egyesült Államokban, és hazajöttem, szerettem volna az elvégzett alapképzés után egy mesterképzést is, ezért beiratkoztam a Corvinus Egyetemre, közgazdász-szociológus szakra, közvélemény-kutatás szakirányra. A diplomámhoz viszont hiányzott egy középfokú gazdasági nyelvvizsga, amihez akkortájt nem volt energiám, nem tudtam rávenni magam a tanulásra. Majd amikor megszületett a kisfiam, és fél éve otthon voltam vele, éreztem, hogy intellektuálisan többre van szükségem, ezért elkezdtem olaszul tanulni, és egy év alatt sikeresen felkészültem a nyelvvizsgára.

"Tudatosan építettem fel az élsport utáni életem, karrierem" Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Annyira lehetetlennek tűnt, hogy én ezt ilyen rövid idő alatt meg tudtam csinálni, hogy akkor azt éreztem: bármire képes vagyok.

Úgyhogy azzal a lendülettel jelentkeztem is a PhD-ra. Egyébként a tanulás mindig is fontos része volt az életemnek, a gimnáziumot például az úszás mellett nappalin csináltam végig, soha nem voltam magántanuló.

Kinek akart mindezzel bizonyítani?
Ez nem bizonyítási vágy volt, inkább kötelességtudat.

Amikor bekerültem a gimnáziumba, már akkor tudtam, hogy ez nekem fontos, mert tisztában voltam vele, hogy a sportkarrier bármikor véget érhet, de a tanulás hosszú távra szól.

Volt, hogy nehezen fogadták el az edzőim, de megértették, hogy ha nem tanulok rendesen, ha nem tudok helyt állni az iskolában, az vissza fog venni a sportteljesítményemből, mert a lelkiismeretem nem lesz rendben.

Előfordult akár olyan is a karrierje alatt, hogy feláldozta a sportot a tanulás érdekében?
Ha nem is feláldoztam, de például a sydney-i olimpia előtti évben, 1999-ben mondtam az edzőimnek, hogy nem megyek edzőtáborba, mert készülnöm kell az érettségire. Először nem értették az egészet. Volt úszók, szövetségi tagok, edzők próbáltak rábeszélni, de hajthatatlan voltam.

Az olimpiai bajnok Kovács Ágnes 2008-ban vonult vissza az úszástól Forrás: AFP/Javier Soriano

Aztán végül elfogadták a döntésemet, az élet pedig engem igazolt: nemcsak sikeresen leérettségiztem, hanem életem legeredményesebb Európa-bajnokságán három aranyat nyertem. Mindezt az érettségi után egy-két hónappal.

Ez egyfajta lázadás volt a részéről?
Nem, nem volt ebben semmi lázadás, csak megint a kötelességtudat és a hosszú távú gondolkodás.

Mindig tudtam, hogy mit akarok, már 17-19 évesen is.

Visszagondolva, ha csak úsznom kellett volna, az nem ment volna. Nekem mentális igényem volt a tanulásra, hiszen az úszás nagyon monoton. A kettő viszont teljesen kiegészítette egymást.

A 17 évvel ezelőtti mámoros pillanat Sydney-ben Forrás: AFP/Antonio Scorza

Emellett, ha az ember csak egy dolgot csinál, akkor nehezebb megélni az egyes hullámvölgyeket, de ha van mellette más is, akkor elég nagy az esélye, hogy valamelyik területen siker éri. Ez annyira meghatározó volt, hogy már tréningeket is tartok ezekben a témákban, a sportkarrieremből és a civil életemből is tudok példákat mondani.

Ez lett a hivatása? Amit korábban, a PhD-vel kapcsolatban említett?
Nagyon örülök annak, hogy rájöttem, mi az, amivel hosszú távon foglalkozni szeretnék: ez a tanítás és a tréningek.

A Testnevelési Egyetemen osztályom is volt már, nagyon szeretek tanítani, előadásokat tartani, élvezem a tréningeket is, amiket vezetek.

Olyannyira, hogy októberben elkezdtem egy executive coach képzést a Berkeley-n, aminek márciusban lesz vége. Két hetet voltam kint egy intenzív képzésen, a többit itthonról online folytatom. Van, hogy este tízkor Skype-on vizsgázom, de élvezem, mert tudom, hogy ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben.

Nem pótcselekvés mindez?
Nem. A tanulás most talán picit sok, abból nagy örömmel fogok visszavenni, mert most egy kicsit nehéz.

A többi tennivalóm is soknak tűnhet kívülről, de valójában minden mindennel összefügg, így nem annyira megterhelő.

Tudom, hogy ez, amit most csinálok, egy hosszú távú befektetés, és ez motivál arra, hogy végigcsináljam.

A sportban is ennyire tudatos volt?
Az atlantai olimpiától kezdve igen. 1996-ban 15 éves voltam, nagyon-nagyon fiatal. Az esélytelenek nyugalmával mentem ki, mondták, hogy már az is jó, ha 200-on döntős leszek, ezzel szemben már 100-on az voltam, 200-on pedig bronzérmet nyertem.

A 2000-ben rendezett olimpián Kovács Ágnes nyerte meg a 200 méteres mellúszást Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Azt ott nem is igazán fogtam fel, annak az egésznek a súlyát, de arra emlékszem, hogy annyira kézzelfoghatóvá vált számomra az olimpiai aranyérem, annyira elérhető közelségbe került, hogy onnantól kezdve a következő négy évem minden napja azzal telt, hogy én 2000-ben nyerni akarok.

És nyert is. Nem gondolja, hogy túl korán vonult vissza? Ha talán koncentráltabban a sportra fordítja az energiáit, akkor összejött volna a pekingi arany?
Igazából már a 2006-os budapesti Eb-n, amikor hazai közönség előtt nyertem három érmet, akkor éreztem, hogy most kerek minden, és ennél kerekebb már nem lehet.

Aztán az olimpia előtti egy évben, amikor megkezdtük a felkészülést, egyszerűen nem láttam magam Pekingben.

Azt éreztem, hogy ez nem megy nekem. Elfogyott a motiváció.

"A 2008-as pekingi olimpia előtt elfogyott a motivációm" Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Fájtak az edzések, fáradt voltam, kezdtek más dolgok is érdekelni, ami azt gondolom, egy 27 éves nő esetében normális.

Nagyon örülök, hogy abbahagytam 27 évesen.

Igaz, a visszavonulásom után volt egy olyan időszak, ami teljes képzavar volt számomra. Nem is csoda, hiszen hosszú évek után egyik reggel egyszer csak felébredtem edző, utasítások, napirend és célok nélkül. Nem tudtam ezzel mit kezdeni. Nagyjából fél évig tartott mindez. De én - akkor már 25 év napi szintű úszás után - nagyon vágytam a szabadságra, arra, hogy valami mást csinálhassak, és ne faltól falig kelljen úsznom mindennap.

Elfáradt?
Igen. Az egy olyan időszak volt, amikor a rám annyira jellemző tudatosság valahogy eltűnt. Néhány hónapig nem is sportoltam.

Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, de utána nagyon jó volt.

Onnan tudom, hogy jól döntöttem, hogy szurkolóként ott voltam Pekingben a 200 női mell döntőjén a lelátón, és semmiféle hiányérzetem nem volt.

"Egy hosszú sportolói pályafutás után nehéz integrálódni a társadalomba" Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Éreztem, hogy nekem ott már nincs helyem. Nagyon jó sokáig sportolni, ez tény, de utána nehéz az integráció a társadalomba.

Én pedig szerettem volna már a másik életemet felépíteni.

Eldöntöttem, hogy mit szeretnék a továbbiakban, megfogalmaztam a céljaimat magamnak a civil életben, és szépen lassan megtaláltam a helyemet. Az viszont érdekes, hogy az igazi tudatosság csak az után jött vissza az életembe, hogy anya lettem.

Szóval nem bánja, hogy nem sikerült a címvédés? Hiszen a hazai közönség azért még mindig aranyéremben méri a sikert.
Nekem viszont mindig csak a saját értékrendem számított, nem akartam elvárásoknak megfelelni.

Tudom, hogy mekkora teljesítmény és mennyi munka van például egy olimpián negyedik-ötödik helyet elérni, amikor az sikerült Athénban, elégedett voltam azzal is.

Az pedig, hogy olimpiát nyertem, számomra óriási beteljesülés volt, szóval nincs hiányérzetem, semmit sem csinálnék másképp.