Eddig úgy tudtuk, hogy Borkai Zsolt és ön pályázik a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjára, de a versenybe bekapcsolódott Kulcsár Krisztián világbajnok párbajtőrvívó. Az ő színre lépése mennyire érintette önt váratlanul?
Nem számítottam rá, ugyanakkor az a véleményem, hogy minél többen vagyunk, annál nemesebb a küzdelem, annál fontosabb a poszt.
Egy olyan versenyt megnyerni, ahol kemény ellenfelek vannak, nagyszerű dolog. Ugyanakkor én most a saját dolgaimra koncentrálok, nem az ellenfeleimmel foglalkozom.
Számít még újabb aspiránsokra?
Nem gondolkodtam ezen. Az április 24-i rendkívüli közgyűlés után mások számára is megnyílik a lehetőség a jelentkezésre, de tényleg nem azzal kelek és fekszem, hogy kik lehetnek az ellenfeleim.
Ha visszagondol arra a négy évre, amikor főtitkárként, vagyis az operatív munka irányítójaként a Magyar Olimpiai Bizottságban dolgozott, eszébe jut-e az, hogy miért lett a rendkívül széles körű jogosítványokkal rendelkező MOB-ból mára egy olyan szervezet, amely jelentőségében, hatáskörében össze nem hasonlítható azzal, amelynek az egyik vezetője volt?
Amikor eldöntöttem, hogy a MOB-elnökének pályázok, eszembe se jutott mindaz, amit most mondott.
Talán ebből is látszik, hogy engem nem a hatalomvágy, hanem a tenni akarás hajt újra a MOB felé.
Van egy határozott elképzelésem arról, hogy a következő négy évben hogyan kellene működnie ennek a szervezetnek.
Fontos, hogy bár Borkai Zsolt elnök úr tavaly ősszel bejelentette, hogy nem velem képzeli el a jövőt,
a mostani pályázatomat nem a bosszúállás vagy a visszavágás vezérli.
Nem gondolom azt, hogy abban a négy évben, amíg főtitkár voltam, a napi munkában olyan hibákat követtem volna el, amelyet most a szememre lehetne hányni.
Ha ez így van, akkor az állami sportirányítás miért döntött úgy, hogy a riói olimpia után számos jogosítványt magához rendel és elvesz a MOB-tól?
Ez egy olyan koncepcióváltás volt, amit el kellett fogadnunk. Szeretném leszögezni, hogy a pályázatomnak az a célja, hogy teljesen megújítsam a MOB működését.
Hogyan?
A szponzori bevételeket megpróbáljuk növelni.
Jobban ki kell szolgálni a szövetségek és a klubok érdekeit, miközben a mostaninál sokkal szorosabb kapcsolatot kell ápolnunk velük.
Szeretném, ha az Életút programot tovább tudnánk fejleszteni, ha a MOB nemzetközi jelenléte megerősödne.
Új programok beindításán is gondolkodom. Schmitt Pál elnöksége alatt nagyszerű kezdeményezés volt a Bay Béla program, ehhez hasonlót tervezünk. Olyat, amelyhez innovatív gondolkodás mindenképpen szükséges.
Következetesebb és szigorú MOB-ot is akar?
Inkább barátságosabbat, nyíltabbat.
Nem feltétlenül erre gondoltam. Ha például egy olyan sportági szakszövetség, amely az elmúlt négy olimpián egyetlen érmet sem nyert, a 2020-as tokiói olimpia előtt bead egy olyan tervet, amely szerint Japánban egy arany, egy ezüst és egy bronzérmet remél, akkor lesz ereje a MOB-nak ezt a képtelen előterjesztést visszadobni, majd újat kérni?
Ha egy szövetség, ahol a szakmai munka folyik, ezt leírja, majd a konzultációkon, ahol mindezzel szembesítettük őket, sem mond mást, akkor tényleg csak az eredmény, vagy az eredménytelenség után lehet őket számon kérni. Még akkor is így van ez, ha az olimpia előtt szinte biztosak vagyunk abban, hogy a beadott tervük teljesíthetetlen.
Éppen ezért számomra a brit sportmodell az irányadó. Az ottani olimpiai bizottság kőkeményen kéri számon a sportágakat, amelyik pedig nem teljesít, azt egyszerűen kivágja a rendszerből. Ott leírták, mit kell ahhoz elérni, hogy az előző négy évi támogatás egészét, vagy felét megkapják, de ha nincs teljesítmény, nincs pénz sem.
A 2012-es londoni olimpia után a MOB azt javasolta, hogy a taopénzek által támogatott sportágakon kívül legyen tíz nyári és egy téli olimpián szereplő sportág, amely kiemelt állami támogatásban részesül.
Tíz plusz egy helyett tizenhat ilyen sportág lett, de a torta nem növekedett. Ugyanazt a pénzt többfelé kellett szétosztani.
Jó, hogy említi ezt, mert nagyon sokáig az volt a magyar sport baja, hogy kevés benne a pénz. 2010 óta a korábbiakhoz képest soha nem látott anyagi támogatással élhet a hazai sportélet, mégis egyre többször hallani, hogy most meg a sok pénz minden probléma okozója.
Kétségtelen, hogy vannak problémák. A kiemelt edzői program megjelenése előtt rengeteg tréner úgy tudott csak megélni, hogy naponta két órát dolgozott edzőként, mellette meg például taxisofőrként dolgozott, azaz mást is csinált.
Most a programban részt vevő edzők nagyon tisztességes fizetést kapnak, de továbbra is vannak köztük olyanok, akik két óránál többet most sem töltenek el az edzőtermekben.
Ha nem képzik magukat, nincs több tanítványuk, az óriási probléma. Persze nem csak negatív példák vannak. Az edzőknek juttatott pénz azt segítette elő, hogy jobban éljenek, de ettől a magyar sport még nem lép előbbre. Amikor a MOB kezelte ezt a programot, rendszeresen ellenőriztük az edzőket – nem véletlen került ki pár tréner a programból. Számomra nagyon fontos, hogy a MOB és a Testnevelési Egyetem kapcsolata a jövőben korrekt és példás legyen.
De most ezt a jogosítványt is elvették a MOB-tól, nem?
Igen. Mi most legfeljebb tanácsot adhatunk a minisztériumnak, hogy mit kellene tenniük.
De az is fontos, hogy a Magyar Edzők Társaságával, amely jelenleg a kiemelt edzői program kezelője, kiváló és szoros kapcsolatot ápoljunk.
Egyáltalán nem biztos, hogy a jelenlegi egycsatornás finanszírozás a megoldás mindenre.
És ezzel nem a sporttal most foglalkozó államtitkárságot szeretném kritizálni. Az elmúlt időszakban gyakran a fejünkhöz vágták, hogy a MOB, miközben mindent megkapott, nem tudott élni a lehetőségeivel.
Az egycsatornás finanszírozásban az államilag kiemelt, sportágfejlesztésre szánt pénz volt az, amely az egész büdzsé 90 százalékát tette ki.
Erről az összegről nem a Magyar Olimpiai Bizottságnál rendelkezett. Így a balhé száz százalékát igazságtalanság lenne a MOB nyakába varrni.
Az a Kovács Tamás, akit ön nevezett meg az olimpiai életjáradéka kedvezményezettjeként, mostanában rendszeresen támadja a közösségi médiában. Hogyan éli meg mindezt?
Mára eljutottam oda, hogy ki tudom zárni az életemből azt, amit Kovács Tamás mond. Természetesen nem akarok hazudni, mert más forrásokból értesülök arról, amiket ír rólam. Sajnálom őt, el nem tudom képzelni, hogy valakibe, aki amúgy nagyszerű sportvezető és szövetségi kapitány volt, hogyan szorulhatott bele ennyi rosszindulat és gyűlölet. Nem szeretnék úgy megöregedni, ahogy ő.
Amikor tavaly ősszel befejezte főtitkári munkáját, a MOB elnökségében egyetlen olyan ember volt, aki azt mondta, hogy ez az eljárás nem a legmegfelelőbb Szabó Bencével szemben. Ha elnök lesz, hogyan néz majd az egykori elnökségi tagok szemébe, vagy ők hogyan fogadják majd önt?
Azért ez nem megoldhatatlan feladat. Borkai Zsolt elnök úr sajátságosan kommunikálta a távozásomat az elnökség tagjainak. Azt mondta, hogy közös megegyezéssel mentem el.
Ami igaz is volt. Csakhogy ez nem úgy zajlott le, hogy bementem Borkaihoz, vettünk egy nagy levegőt, és egyszerre azt mondtuk az elnök úrral, hogy itt a vége.
A közös megegyezés a kirúgásom díszpapírba csomagolása volt.
Ha az elnökség azt hallja, hogy Szabó Bence közös megegyezéssel távozik, arra mit mondjanak a tagok?
Tényleg érdekelne, hogy jut el két kortárs olimpiai bajnok viszonya oda, ahová az ön és Borkai Zsolt kapcsolata eljutott?
Igazából nem tudom. Ősz óta egyszer sem találkoztunk, nem is beszéltünk, erre az első lehetőségem az április 24-i rendkívüli közgyűlésen lesz. Én a jövőben sem szeretnék senkivel jeges-fagyos viszonyt ápolni – Borkai Zsolttal sem. Még akkor sem, ha ma sem tudom pontosan, mi volt a hibám.
Könnyen lehet, hogy már a júliusi, Győrben megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, az EYOF-on is együtt fogunk dolgozni. Nekem ezzel semmi problémám nincsen, engem csak a feladat érdekel.
A magyar sportban hallani ezt-azt. Például hogy Szabó Bence egy lezser fickó, akinek a munka mellett fontos a napi tenisz és egyéb olyan dolgok, amelyek nem feltétlenül tartoznak a napi munkavégzéshez.
Rendben van, beszéljünk erről. Délben átmentem az uszodába, leúsztam 1500 métert, majd megebédeltem.
Ez 70 percig tartott.
Hetente kétszer este öttől hétig elmentem teniszezni. Komolyan: ez fáj valakinek?
Hogy egy kétszeres olimpiai bajnok, egy példakép nem eltunyulva él, hanem a napi munkavégzés mellett rendszeresen sportol?
Ha ez a legnagyobb bűnöm, vállalom.
Ha bármelyik szövetségnek gondja volt, engem kerestek meg, és meg is találtak.
Azt a véleményt is hallani lehetett, hogy a Győrben élő és dolgozó Borkainak a Szabó Bence vezette apparátus általában csak a pozitív dolgokról számolt be, a problémákról alig-alig. Aztán, amikor az elnök rájött, hogy több a gond, mint a megoldott feladat, kitette önt, valamint Siklós Erik marketing- és kommunikációs igazgatót. Igaz ez?
Minden piszlicsáré problémával valóban nem rohantunk Győrbe.
Már csak azért sem, mert a kollégáimmal ezeket meg tudtuk oldani.
Amúgy napi kapcsolatban voltunk Borkaival, aki mindenről tudott.
Azt is a fejünkhöz vágták, hogy mi nem álltunk ki eléggé mellette. Amikor 2016 szeptemberében a sajtó átfogó támadást indított ellene, egyszer azt kérte, senki ne nyilatkozzon, ő majd mindent elmond.
Így tettünk, csendben maradtunk.
Egy hónapra rá azt kérdezte tőlünk, hogy miért nem szólaltunk meg, miért nem álltunk ki mellette? Ezt azért nehéz volt követni.
Kik támogatják önt ebben a kampányban?
Az április 24-i rendkívüli közgyűlés összehívását az előzte meg, hogy a Parlamentben Kósa Lajos úrnak, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökének vezetésével összeültek a sportági szövetségi elnökök.
Akik ezt a rendkívüli közgyűlést kikényszerítették, szerintem engem támogatnak.
Azzal együtt, hogy nekem nagyon kis szerepem volt abban, hogy április 24-én találkozzon a MOB-tagság egy része. Nem szeretném a saját szerepemet ebben a fontos kérdésben felnagyítani.
Kik azok, akik biztosan nem támogatják? Vagy most szemtől szembe mindenki barát, legfeljebb a háta mögött ellenség?
Nem tudom. Remélem, sokan vannak olyanok, akik azt látják bennem, hogy egy lelkes, vehemens olimpiai bajnok vagyok, aki az egész mozgalmat a magáénak érzi, aki azt az elvet tartja szem előtt, hogy a sportoló az első.
Pályázatom jelmondata: a MOB több mint sport.
Ez többek között azt jelenti, hogy a testületnek nemcsak a magyar sport napi ügyeivel, hanem tradícióink további ápolásával, a Magyar Olimpiai Akadémiával vagy az Olimpiai Bajnokok Klubjával is törődnie kell.
Ha azt látják bennem, hogy én vagyok az az elnökjelölt, aki mindig elérhető lesz, talán rám voksolnak. Hogy ki nem szavaz rám? A szavazás titkos lesz. Igazából csak érzéseim vannak, de erről most nem beszélek.
Ha nem én leszek a MOB elnöke, az biztosan okoz majd egy-két álmatlan éjszakát, csalódott leszek, ha nem sikerül.
De úgy vagyok vele, mint a versenyzéssel. Ha mindent megtettem, de nem sikerült, mert jobb volt az ellenfél, akkor kezet fogok nyújtani neki, gratulálok, és elfogadom a végeredményt.