Anglia: 100 év múlva lesz legközelebb

Azoknak van igazuk, akik azt mondják: Angliának nem lesz legközelebb. Vagy azoknak, akik szerint épp a legfontosabb pillanatban fogyott el a mákos tészta. Anglia még nem megy haza, mert le kell játszania a Belgium elleni bronzmeccset. De ez sokak szemében már a kit érdekel kategória.

Anglia, amely magát még mindig a futball tanítómesterének nevezi, 1966-ban nyerte meg története első és eleddig egyetlen világbajnoki címét. Azt is úgy, hogy az NSZK elleni döntő hosszabbításában Hurst kapufáról levágódó lövése vagy gól volt, vagy nem, de inkább nem volt az. Mindegy, ennyi járt a mestereknek, akik 1966 óta valamennyi világbajnokságnak úgy mentek neki, hogy na, majd most. Aztán egyszer, 1990-ben jutottak be a négybe. Jó, 1986-ban Isten keze (Maradona) tényleg csúnya volt, de összességében kár lenne erre a momentumra húzni a sikertelenséget. Aztán voltak olyan focivébék (1978, 1994), amelyekre ki sem jutottak, 1990 óta pedig sok nyomot nem hagytak maguk után, legfeljebb Beckham, aki 1998-ban képes volt kiállíttatni magát az argentinok elleni egyenes kieséses meccsen (tudják, a tíz hős és az egy hülyegyerek.)

Mindennek vége, de lesz még egy bronzmeccs Forrás: AFP/Tolga Akmen

Mígnem eljött 2018. A vb, ami előtt már senki nem várt semmi az angol válogatottól. A vb, amelyen (szinte) minden a kezükre játszott. Soroljuk.

• Az olaszok (és a hollandok) ki sem jutottak Oroszországba.
• Már a tavaly decemberi sorsolás nekik kedvezett, mert egy nevetségesen egyszerű csoportba kerültek a belgák, a panamaiak és a tunéziai válogatott mellé.
• Már a csoporton belüli meccssorrend is nekik kedvezett, hogy a belgákkal az utolsó körben találkozhattak. Addig legyűrték Tunéziát (2-1), és gáláztak egyet Panama ellen (6-1).
• Abban is iszonyatos szerencséjük volt, hogy az összes csoportmeccs közül övék volt a legutolsó (ekkor már tudták, hogy az összes többi csoportban hogy alakultak a dolgok), éppen ezért simán odaadták a győzelmet Belgiumnak, hogy könnyebb ágra kerüljenek.

De a mázli nem tarthat örökké.

Még akkor sem, ha:

• a világbajnok németek a csoportkör után köszöntek el.
• a portugál és az argentin válogatott egy napon esett ki a nyolcaddöntőkből.
• a spanyolok is csak egy nappal élték túl a portugálokat és az argentinokat.
• a brazilok is hazamentek a negyeddöntő után.
• Harry Kane minden bizonnyal úgy lesz gólkirály, hogy hat góljából ötöt Panamának és Tunéziának rúgott.

A favoritok közül bent maradt Belgium és Franciaország, velük az egyenes kiesésben nem találkoztak (majd a belgákkal fognak a bronzmeccsen). Kolumbia ellen legyőzték önmagukat (megnyerték a tizenegyeseket, bár éppen arra az egy játékosra – Mina – nem figyeltek a szögletnél, aki gólt tudott fejelni). A svédek neki való ellenfélként érkeztek, az angol ECO-mosógép (minimális futball) itt is működött. Kezükre játszott az is, hogy az elődöntőbeli ellenfelük, Horvátország két hosszabbításos meccsel érkezett Szentpétervárra.

Ivásban jobbak, mint fociban Forrás: AFP/Tolga Akmen

Ez volt az a pillanat, amikor az angol szakértők (egy része) elengedte magát, és elhitte: itt a nagy pillanat. A futball végre hazatér.

Ám a mázlifaktor nem tarthat örökké. Az első félidőben tényleg csak kókadozó horvátok ellen bevihették volna a végső ütést, de nem tették. Aztán a horvátok váltottak, feltámadtak, focizni kezdtek – kinek mi tetszik – és vége is lett a dalnak.

Csak a csend maradt. És az egyetlen dolog, ami biztos. Hogy a következő 100 évben nem lesz olyan világbajnokság, amelyre nem jutnak ki az olaszok, ahol a németek a csoportkör után hazamennek, ahol a spanyolok, a portugálok, az argentinok és a brazilok sem játszanak főszerepet.

Vajon mikor lát ez a srác angol vb-győzelmet? Forrás: AFP/Tolga Akmen

Nem lesz legközelebb. Marad a nosztalgia, a vágyakozás, a dal. Énekelni legalább tudnak.