Bőrig ázva álltunk az út szélén, ahol a Giro magyar hőse, Valter Attila biciklizett

Pünkösdvasárnap az út szélén szurkoltunk Valter Attilának és Dina Mártonnak, valamint a mezőny összes többi tagjának, szervezőknek, rendőröknek, operatőröknek, motorosoknak és mindenkinek, aki valamennyit is ment a Giro d'Italia 15. szakaszán. Helyszíni riport Szlovéniából.

Az utam és a szakasz beszámolója előtt fontos megemlíteni, hogy nem vagyok az országúti kerékpársport professzionális szakértője, de régóta követem a sportágat, kiemelt helyen a Giro d'Italia és a Tour de France szakaszait.

Természetesen engem is ifjabb Knézy Jenő és Sipos János közvetítései terelgettek a sportág szeretete felé.

A két nagy háromhetessel az igényeimet nagyjából le is rendezem, hat hét az országutakból elég szokott lenni egy évre. Van egy nagyjából velem egykorú országút bringám, amivel a rekordtávom a Tisza-tó megkerülése volt, de ennyiben nagyjából ki is múlik a kapcsolatom a sportággal.

Fiatal felnőttként nagyon jó volt Bodrogi Lászlónak drukkolni az időfutamokon, de Valter Attila tavalyi felbukkanása a Girón egészen más megvilágításba helyezte a sportágat a magyar szurkolók számára, idén pedig már Dina Márton is ott teker a mezőnyben, ami a fiatalok és a szurkolók számára sosem látott élményt jelent.

Egészen hihetetlen és teljesen jogos az az őrület, ami végigsöpört az országon, amikor Valter Attila először a legjobb fiatalnak járó fehér, majd az összetettet vezetőnek járó rózsaszín trikót is felvehette a Girón.

A sportágat szeretők meghatódva ugráltak a tévék előtt, amikor Valter Attila a sportág egyik legértékesebb ereklyéjét viselve, a világ legjobbjaival, az összetett győzelemre is esélyesekkel együtt ért be a célba.

Amióta nem Valter Attilán van a rózsaszín, még inkább értékelhetjük azt, amikor rajta volt. Amikor az összes operatőr és rendező őt kereste, hogy merre jár a mezőnyben, épp melyik nagymenő gurul mellé beszélgetni. Amióta újra a Groupama-FDJ hagyományos szerelésében teker, mindig aggódunk, ha egy groupamás kezd kicsit leszakadni, és mindig figyeljük az esélyesek csoportját, hogy van-e még velük egy 22 éves fehér, piros, kék mezben tekerő magyar srác.

Gornje Cerovo és a hatalmas tömeg Forrás: AFP/Luca Bettini

Tudtam, hogy a pünkösdi hétvégét a nyugati határhoz közel töltöm majd, ezért megnéztem a Giro útvonalát, hogy melyik a legközelebbi szakasz.

Láttam, hogy május 23-án, éppen pünkösdvasárnap fog Szlovéniában tekerni a mezőny, én pedig még soha nem láttam az út széléről nagy háromhetes körversenyt, ezért eldöntöttem, hogy ez most meg fog változni.

A 15. szakasz az olaszországi Gradóból indult és a szlovéniai Goriziában volt a befutó. A mezőny összesen nyolcszor lépte át a szlovén-olasz határt a vasárnapi versenynapon és a szlovén, dimbes-dombos részen Gornje Cerovónál három kört mentek a bringások, és volt egy negyedik kategóriás emelkedő. Kézenfekvőnek tűnt egy olyan helyet felkeresni, ahol egy nap alatt háromszor is elhalad a mezőny és többször is lehet látni a szűk utakon kanyargó kígyóhoz hasonlító, motorokból, csapatkocsikból és a versenyzőkből álló kerekeseket és kísérőiket.

Vasárnap délelőtt ömlött az eső, de már nem volt visszaút. A biciklik bekerültek a kombi hátuljába, és vártuk, hogy útközben majd jobbra fordul az idő. Az Isonzo völgye felé ereszkedve már kezdett sütni a nap, a kocsi hőmérője már 20 fokot mutatott. Nova Gorica és Solkan települések már zászlóerdőben díszelegtek, amikor dél körül megérkeztünk, pedig a Giro útvonala nem is keresztezte azokat a részeket. Az Isonzo mindig csodálatos türkizkék színe fogadott, amikor átmentünk a hídon a folyó fölött. A csodaszép folyó ma már az extrémsportolók egyik kedvenc környéke, de

az I. világháború idején véres csaták alakultak ki a környéken, az egymilliót is eléri az itt meghalt vagy megsebesült olasz és osztrák-magyar katonák száma.

Az Isonzón átkelve már láttuk a táblákat, hogy 12.30-tól lezárják a hegyi utakat, de még pont időben érkeztünk. A szerpentineken kicsit kanyarogva addig mentünk a kocsival, ameddig a lezárások engedték, majd elő a bringákat és fel a hegyre. Nagyjából 3 kilométert kellett tekerni – vagy tolni a biciklit – fel a dombokra. Az út szélén már tömegek zarándokoltak fel a helyszínre, a házak, a kerítések mindenhol feldíszítve, több házban is nagyobb csoportosulások alakultak ki zenével és persze helyi borokkal felturbózva.

A helyiek már nagyon várták ezt a napot Forrás: Origo

Az ember egy pillanatra el is bizonytalanodott, hogy jól nézte-e ki otthon a helyszínt,

mert azok az útszakaszok is, amelyek nem a közvetlen verseny részei voltak, azok is úgy fel voltak öltöztetve rózsaszínbe, mintha ott haladtak volna el a sztárok.

A szlovénok szemmel láthatóan imádják az országúti kerékpározást, rengetegen érkeztek a szakaszra, sokan méregdrága biciklikkel, csapatmezekkel, zászlókkal. Végig, szinte csordultig megtelt az út széle a szlovén részeken. A sportág iránti szeretetük nem meglepő.

Egyrészt a földrajzi adottságaik egészen elképesztőek, másrészt pedig világklasszis sportolóik vannak.

A 22 éves Tadej Pogacar tavaly megnyerte a Tour de France-t úgy, hogy nyert három szakaszt is, 2019-ben ő lett a Vuelta legjobb fiatal versenyzője. A síugróból kerékpárossá váló Primoz Roglic mindhárom nagy körversenyen nyert már szakaszt, a Vuelta összetettjét kétszer is megnyerte, és a tavalyi Touron egy emlékezetes időfutam után éppen Pogacar vette le róla a sárga trikót.

A szlovénok annak ellenére is megtöltötték az utakat, hogy a legnagyobb sztárjaik nem is indultak az idei Girón. Hazai szempontból már csak Jan Tratniknak szurkolhattak, miután Matej Mohoric korábban hatalmasat esett és feladta a versenyt, de szerencsére nem lett végül komolyabb baja.

Fantasztikus környezetben tekert a mezőny Forrás: AFP/Luca Bettini

De vissza a szakaszhoz. Napsütésben értünk fel a gyönyörű kis szlovén falvakba, ahol ezen a napon minden a Giróról szólt. A szőlővel beültetett dűlők szép sorokban adtak szép körítést az amúgy is pompás környezethez. 13.00 óra után nem sokkal rendőrautók és motorosok jelentek meg az úttesten, és elkezdtek mindenkit leterelni az útról. A főmezőny érkezéséhez még korán volt, ekkor kapcsoltunk, hogy a Girónak van elektromos kerékpáros mezőnye is, akik a profik előtt teszik meg ugyanazt a távot, ők érkeztek. Elő is vettük a magyar zászlót, mert több magyar is teker ebben a mezőnyben. Ők látszólag nem vették véresen komolyan a küzdelmet, mert volt idejük és erejük is kikiabálni nekünk, akik az út szélén álltunk.

Az első sikerélményünk után szinte azonnal jött a következő is. Egy olasz öregúr, aki látta a zászlónkat, egyből mondta, hogy „Attila, Attila!" Hiába, a Maglia Rosa valóban világhírűvé tette Valter Attilát.

Az elektromos versenyzők után elindultunk megkeresni az ideális helyet. Nem mindennapi élmény ott bringázni, ahol nem sokkal később a világ legjobbjai fognak elhaladni. Az igazán profi nézők már réges-rég elfoglalták a legjobb helyeket kocsijaikkal az út szélén. Ők csak akkor szállnak ki, amikor valóban érdemes, különben lehet pihenni, ameddig nincs semmi izgalmas.

Egy napig minden a Giróról szólt Forrás: Origo

Szép lassan érkeztek a csapatkocsik, amikkel az út menti legkisebb résekbe is beparkoltak, hogy a frissítőemberek, akik a kulacsokat és a többi szükséges dolgokat adják a versenyzőknek, a megfelelő helyeken állhassanak. A rutinos trófeavadászok mindig őket keresik, mert náluk lehet elcsípni egy-egy eldobott kulacsot, ami a megszállottaknak kincset ér.

Jóval a mezőny érkezése előtt egy nagyobb szurkolói csoport csapott le a kísérőkre, és addig noszogatták őket, amíg volt, aki kiszállt a kocsiból és elfogadta a felkínált pohár helyi bort, és hatalmas üdvrivalgás kísérte a koccintást.

A bátrabbak koccintottak a helyiekkel Forrás: Origo

Szép lassan mindenki elfoglalta a helyét, a többség természetesen az emelkedőket preferálta, ahol valamivel lassabban megy el az amúgy még itt is elég komoly tempót diktáló mezőny. A bringások az előzeteshez képest kicsit késtek, mert nagy baleset volt a szakasz elején, de szépen lassan érkezett a konvoj.

Először jött pár kisbusz, amiből girós ajándéktárgyakat lehetett venni, majd pár kocsi, amelyik látszólag csak a hangulatot fokozta, majd rendőrök, szervezők, VIP-vendégeket szállító autók. Mindenkit a tömeg szeretete fogadott,

de igazán akkor bolydult fel a nézősereg, amikor a mezőnyt kísérő helikopter hangját lehetett hallani, akkor vált biztossá, hogy tényleg közel a mezőny.

Először a szökevények érkeztek egy nagyobb csoportban. Mindenki kiabálva, zászlókat lengetve szurkolt a bringásoknak, itt senkit nem érdekel, ki milyen nemzetiségű, melyik csapatban teker, itt tényleg mindenki drukkol mindenkinek. Azért, hogy mindenki emberfeletti teljesítményt nyújtva beérjen és legfőképpen épségben. A szökevények után hatalmas kocsisor, minden érintett csapat autója kanyargott a mezőny mögött, majd viszonylag nagy szünet után újra helikopter hangját lehetett hallani, jön a főmezőny.

Hatalmas tömeg terítette be az utat, a bringások, akiknek a frissítő emberei az út szélén voltak, próbáltak helyezkedni,

miközben mi próbáltuk kiszúrni a mieinket a mezőnyben.

Vigyázva, hogy ne zavarjunk senkit, aki frissítene, de mégis úgy, hogy lássák a magyar zászlót. Többször elmondták, hogy tudják, mennyien szorítanak nekik, de az mindig más, ha valamit tud az ember vagy látja is a saját szemével. Zászlóval a kézben, embereket kerülgetve nem is olyan egyszerű kiszúrni a kedvenceket. Az ember először a csapatmezt veszi észre, így szűkül a kör, aztán jönnek az arcok, majd a biztonság kedvéért a rajtszám, és mire összerakja a képet, már sehol nincsenek. Aztán jönnek az újabb csapatkocsik, a groupamás sportigazgató, Philippe Mauduit tátott szájjal nézte a magyar zászlót, ő már pontosan tudja, ez minek köszönhető, integetett is nekünk.

Óriási tömeg fogadta a mezőnyt Forrás: AFP/Luca Bettini

Nem baj, lesz még egy kör, akkor már jobban fog menni.

De nem fog jobban menni, mert az emelkedőre, 100 kilométerrel a lábakban is elképesztő tempót diktálnak.

Ahol a halandó emberek többsége, akik a Giro terepét próbálgatják, csak úgy mennek fel, hogy a nézők is szurkolnak, hogy ne kelljen megállni, de a végén mindenképp kell fújni egyet, a profik úgy suhannak, hogy mindenki elhiszi, ez nem is olyan nehéz. Pedig az. És ez a legkisebb kategóriájú, azaz a legkönnyebbnek számító emelkedő volt.

A harmadik körig tartott a szerencsénk, akkor ugyanis leszakadt az ég. A szökevények vízfalban érkeztek a 15 kilométeres kapuhoz. Már nem sokan maradtak, de drukkoltunk, mert szinte a fejüket is képtelenek voltak felemelni, annyira ömlött az eső. A főmezőny már nem viharban, csak szimplán szakadó esőben érkezett, esőkabátban és bőrig ázva még kevesebb esély volt megismerni az arcokat, de remélhetőleg látták, hogy ott vagyunk.

Az utolsó körben már embertelen körülmények voltak Forrás: Origo

Furcsa dolog az út szélén szurkolni, mert hihetetlen élmény testközelből látni ezeket a sportolókat és a milliós felszereléseiket, de közben a versenyről semmit nem tud az ember.

A mai technikának köszönhetően persze lehet telefonról követni az eseményeket, de látszólag ezt senki nem csinálta, mindenki átadta magát a hangulatnak és az önfeledt fiesztának.

Ha valaki a szakasz végeredménye és az összetett állása miatt szeretne izgulni, az üljön le a tévé elé, vagy legalább menjen a befutóhoz.

Bőrig ázva, de fantasztikus élménnyel gazdagodva gurultunk vissza a kocsihoz, majd kocsival le a hegyről. Az Isonzo felé, kisebb dugó alakult ki, de ez sem zavart senkit, mert volt idő megcsodálni a Solkan-hidat, amely a világ leghosszabb kőhídja és a világ leghosszabb vasúti kőhídja. Gorizián át indultunk haza, ahol a befutó is volt, itt még láttuk, hogy a pályamunkások legalább olyan profik, mint a bringások, pikk-pakk pakoltak el mindent. Kordonokat, pódiumot, mindent. Hogy másnap már egy másik városban építsék fel ugyanazt, ugyanúgy, ugyanolyan gyorsasággal.

A végén a szivárvány is előbújt Forrás: Origo

Szinte már giccses volt, ahogy felhők és szivárványok között autóztunk majdnem egészen Magyarországig, és csak remélni tudjuk, hogy a Giro hamarosan valóban Magyarországról indulhat majd, és minél többen tapasztalják, milyen az út szélén szurkolni, főleg, ha magyarok is vannak a mezőnyben.