Kaptam egy labdát, bevertem a szélről, majd hason átcsúsztam a tomboló szurkolók előtt

A vidék sportja nevű sorozatunk győri állomása alkalmával nem mehettünk el szó nélkül az 1980-as években sikert sikerre halmozó Rába ETO mellett sem. Manapság a Győri Audi ETO kézilabda-, és az UNI Győr MÉLY-ÚT kosárlabdacsapatának jóvoltából a női sportolók öregbítik a város hírnevét. Azonban nem volt ez mindig így! Előbb a futballcsapat volt az, amelyik magyar bajnoki címeket nyert, majd jöttek a kézilabdázók, akik hazai elsőségek mellett az IHF-kupa 1986-os megnyerésével tették büszkévé településüket. A kézisek közül Iváncsik Mihály, a futballisták közül Hajszán Gyula beszélt az Origo Sportnak a különleges időszakról.

Az 1980-as évekre mintegy 40 év távlatából már hajlamosak vagyunk egyfajta aranykorként tekinteni. És ha nem is a magyar futball legfényesebb időszaka volt, azért a válogatott csak kijutott két világbajnokságra (1982-ben, és a mindmáig utoljára 1986-ban), a bajnokság pedig nem csupán egy-két csapat dominanciájáról szólt. Ez utóbbi talán annyiban sántít egy kicsit, hogy volt öt idény 1981 és 1986 között, amikor egy csapat, a győri Rába Vasas ETO mindig ott volt a dobogón. Országjáró sorozatunk győri állomásán így kihagyhatatlan volt egy kis nosztalgiázás a Verebes József-féle csodacsapat egyik sztárjával, a szélső Hajszán Gyulával.

A WKW ETO FC Győr manapság az NB II-ben küzd a feljutásért, amire már a bajnokság felénél vajmi kevés esélye van. Voltak azonban a mainál sokkal daliásabb idők is az 1904-ben a Magyar Vagon- és Gépgyár dal- és társaskörének tagjaiból megalakult a "rúgólabdával" foglalkozó Egyetértés Torna Osztály, azaz az ETO történetében. A klub először az 1937-38-as szezont tölthette az élvonalban, a legendás újpesti bekk, Fogl Károly vezette csapat azonban az idény végén búcsúzott a legjobbaktól. A II. világháború után az 1948-49-es évben Baróti Lajos balszerencséje lett az ETO szerencséje:

a válogatott fedezet ugyanis egy felkészülési meccsen a lábát törte, kénytelen volt felhagyni a játékkal, viszont a kispadra leülve kiderült, hogy edzőként talán még nagyobb klasszis, mint játékosként volt.

Az ETO közel tíz éven át volt stabil középcsapat, mielőtt ismét kiesett volna. Az '50-es évek végén olyan helyi kötődésű srácok játszottak a csapatban, mint a később egyaránt sokszoros válogatott Szentmihályi Antal, vagy az egyaránt olimpiai bajnok Keglovich László és Palotai Károly, aki később játékvezetőként is a világ legjobbjai közé került.

A '60-as évek aztán meghozták a rég várt nagy sikereket is: 1963-ban, tizenkilenc évvel a Nagyváradi AC bajnoki címe után ismét vidéki csapat lett az ország legjobbja, az Aranycsapat centere, Hidegkuti Nándor irányításával az ETO jobb gólarányával előzte meg a félszezon végén a Honvédot és a Ferencvárost. 1965 és 1967 között sorozatban három Magyar Kupát nyert a csapat, a középső évben pedig egészen a Kupagyőztesek Európa-kupájának (KEK) negyeddöntőjéig verekedte magát. 1974-ben bajnoki bronznak, öt évvel később pedig újabb MK-diadalnak örülhettek a Rába partján. És hol volt a még a vége!

Az 1981-82-es szezon előtt Verebes József lett az ETO edzője, a csapat pedig fantasztikus menetelésbe kezdett.

Ennek egyik főszereplője volt a klub színeiben tíz szezon során 300 bajnoki mérkőzésen 68 gólt szerző Hajszán Gyula, akivel a Barátság Sportparkban ültünk le beszélgetni a Rába Vasas ETO aranykoráról.

Hajszán Gyula a mai napig a focipályán érzi magát a legjobban Fotó: Polyák Attila - Origo

Két évvel a győriek első bajnoki címe előtt született Sopronban. Egyértelmű volt, hogy a megye nagy csapatához, az ETO-hoz fog vezetni az útja?
Kicsit kacskaringósabb volt az út. Sopronban születtem, valóban, de a városban csak fél évet éltem, amikor nagyjából 17 éves koromban ott voltam kölcsönjátékos. Egy Újkér nevű faluban laktunk, ahol a mi családunk volt az egyetlen ETO-drukker. A szomszéd falu, Simaság már Vas megyében van, ami teremtett érdekes helyzeteket. A lényeg, hogy az utánpótláscsapatuk egy ízben a Haladás utánpótlása ellen játszott, és miután engem már ismertek, tudták, hogy gyors vagyok, sőt még focizni is tudok, megkértek, hogy játsszak náluk feketén.

Ez 73-74 körül volt, és ugyan kikaptunk 5-2-re, de nekem jól ment a játék, gólt rúgtam, úgyhogy megkeresett a meccs után a Haladás, hogy nem lenne-e kedvem náluk játszani.

Akkoriban volt az MLSZ által megszervezett, az ország utolsó faluját is lefedő 3. Képes Sport tehetségkutató. Járási válogatottakból összeállt a megyei válogatott, én pedig bekerültem a Győr-Sopron megyei csapatba, amelyikkel ott 7-1-re, itt meg talán 8-2-re vertük a vasiakat. A 15 gólból én rúgtam hatot, hetet, gyorsan meg is kérdezték, hogy „Kis Hajszán, miért akarsz te Győrbe menni?" Már el volt döntve, hogy megyek az ETO-ba, le volt papírozva az iskola is, aztán mégis úgy döntöttem, hogy Szombathely csak 20 kilométer, Győr meg 90, csak a közelebbit választom. Így kerültem Szombathelyre, amit egyáltalán nem bántam meg.

Innen került aztán a nagy rivális győri csapathoz.
Előbb 1978-ban eltöltöttem fél évet kölcsönben Sopronban, és miután sok minden megváltozott a Haladásnál, nem nagyon akartam visszamenni. Szerencsére akkoriban volt egy olyan szabály, hogy alsóbb osztályból bármikor lehetett fentebb igazolni, mi fiatalok pedig úgy voltunk vele, ha jön egy NB I-es ajánlat, már megyünk is. Az ETO megkeresett, így kerültem Győrbe.

Nem kellett sokat várni az első sikerekre, hiszen Verebes József 1981-es kinevezése után valósággal szárnyalni kezdett a csapat.
Józsi bácsi '81 nyarán érkezett.

Nyár volt, meleg, ő farmerben, klumpa a lábán, cigi a szájában, feltette a lábát az asztalra az öltözőbe, és azt mondta: Basszátok meg, remélem tudjátok, hogy nálatok jobb csapat nincs az országban. Mi meg csak néztünk egymásra, hogy miről beszél ez?

Az előző idény végén majdnem kiestünk. De végül mégis neki lett igaza.

A következő idényben már bajnok lett a csapat. Nagy felfordulást csinált Verebes az öltözőben, vagy ugyanazzal a csapattal lett bajnok, amelyik egy évvel korábban a kiesés elől menekült?
Igazából három játékos volt, akit beépített a csapatba: a kapus Kovács László, illetve Burcsa Győző és Szentes Lázár. Akiről ő úgy látta, hogy nem tud a csapat hasznára lenni, azt visszaküldte a tartalékba, de gyakorlatilag három-négy évig ugyanazzal a csapattal meneteltünk. Amiben az is szerepet játszott, hogy akkoriban az MLSZ-ben nem nagyon örültek, hogy egy vidéki csapat nyeri a címeket, és folyton keresztbe raktak, ha erősíteni akartunk.

Hajszán Gyula mögött nem az általa megnyert trófeák vannak, de neki sincs sokkal kevesebb a vitrinjében Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem engedték ide Kardos Józsit, aki akkor már több hónapja itt edzett, de ugyanígy nem tudtuk leigazolni Róth Antit Pécsről, pedig vele biztos, hogy a miénk lett volna a legjobb védelem Magyarországon. Éppen elég volt, hogy Verebes azzal a taktikával, azzal a mentalitással, amit ő hozott, csinált egy forradalmat a magyar fociban.

Mi volt ez a forradalmi változtatás, ami a kimagasló sikereket hozta?
Az egyik az edzésmódszer. Napi két edzés volt, és örömmel jártunk edzésre. Nem a sablon volt, hogy futunk 10x800-at, 10x600-at meg hasonlók.

Minden gyakorlatot labdával csináltunk, a falábútól sem pattant el a labda, az is tudott bármikor húszat dekázni.

Kialakult egy jó közösség, hozzányúlt a bérezéshez, és ami a legfontosabb: amit ő mondott, az úgy volt. Mondott valamit, és ha mi azt meg tudtuk csinálni, és működött, akkor elhittük neki, hogy ennek van értelme. Mondott egy dolgot, néztünk, hogy mit akar, aztán elkezdte gyakoroltatni, és működött, előbb csak edzőmeccseken, aztán komoly meccseken is, és látszott, hogy működik a dolog. A felkészülési meccseken megvertük a legjobb csehszlovák csapatokat Prágában, vagy Pozsonyban, nyertünk az NDK-ban, ahol a játékosoknak olyan combjuk volt, mint a derekunk.

Kölcsönös volt a bizalom, megvolt a hitelesség, és mindig kiállt mellettünk, mindent ki tudott járni nekünk. Élmény volt nála játszani.

Verebes tanult edző volt, vagy inkább egy istenadta tehetség, aki ösztönösen ráérzett, mi kell a sikerhez?
Biztos, hogy kell hozzá érzék, de azért, amikor ő itthon a játékvezetők edzője volt, nagyon sokat járt Belgiumba, Hollandiába, ahol megtanulta az ottani játékrendszereket. Totális futballt játszatott, az elsőtől az utolsó emberig mozgatta a csapatot nagyjából 40 méteren belül. Ha ez a rendszer szétszakadt, már baj volt, mert nem tudtad levédekezni az ellenfél játékosát. Tulajdonképpen ugyanez megy ma is, csak még kisebb területen. Mindenkinek megvolt a szerepe, és tudtuk, hogy mikor mit kell játszani, például egy letámadásnál, hogy nálunk legyen a labda.

Ezt képes volt átültetni egy nyári felkészülés során?
Simán. Szerintem egy 80-85 százalékos hatékonyságra biztosan, és működőképes volt, hiszen végig ott voltunk a dobogós helyeken.

És nem nyögvenyelős meccseket játszottunk, nem 1-0-kat, meg 2-1-eket játszottunk, hanem adtunk a látványra is, hat, hét, vagy akár kilenc gólt is rúgtunk.

A '81-es szezon végén ötszázan voltak kint, abból 450-en szidtak minket. Aztán a Tatabánya elleni első hazai bajnokin már hétezren voltak kint, úgy, hogy előtte Ózdon 4-3-ra kikaptunk egy tartalékos csapattal.

Mikor szoktak rá a drukkerek, hogy érdemes kijárni az ETO stadionjába?
Már a Tatabánya ellen is kint voltak vagy hétezren, amikor 5-3-ra nyertünk. Aztán megint nyertünk valahol idegenben (Szegeden 4-1-re – a szerk.), és utána szinte folyamatosan nőtt a nézőszám a látványos foci miatt. Sokat írtak rólunk az újságok, mindenki kíváncsi volt ránk, hogy milyen is ez a csapat. Mi pedig kiszolgáltuk őket.

Egy jó ETO-Fradi 3-3 1983-ból:

De ez ma is ugyanígy van: a Puskás Arénában, ha jól játszik a magyar csapat, akkor fantasztikus hangulat van, és nem kell ezért Spanyolországba vagy Angliába menni.

Verebes filozófiájához hozzátartozott, hogy szórakoztatni kell a nézőket. Ebben Győrben nem volt hiány, hiszen a '81-82-es idényben az ETO 102 gól lőtt a bajnokságban, ami kereken 3 gólos átlag volt meccsenként. Ennyire újdonság volt, amit az ETO játszott?
„A felkészülés során Verebes részekre szedte a csapatot, és mindegyik gyakorolta a maga feladatát. Aztán összerakta a középpályásokat a csatárokkal, és azokat is összeszoktatta. Mindenkinek megvolt a feladata, és olyan dolgot mondott, ami tulajdonképpen ott volt előttünk, addig mégsem láttuk. Nekünk szélsőknek

az volt a dolgunk, hogy leérjünk az alapvonalig, és ha nem tudtunk benézni középre, akkor is tudtuk, hogy a röviden, középen és a hosszú oldalon is jönni fog valaki, aki helyzetbe kerülhet.

A védők jöttek velünk, a középre visszarúgott labdákat, meg Hannich Peti rugdosta be a kapuba, így lett gólkirály a szezon végén. Aki meg nem volt a helyén, az fizethette a büntetést a csapatkasszába, amiből a győzelmek után aztán kaptuk a jutalmakat. Volt, például egy meccsem, amit az én három gólommal nyertünk 3-2-re a Vasas otthonában, és onnantól fogva dupla prémiumot kaptam, mert, ha az a meccs nincs meg, akkor lehet, hogy a második bajnoki cím is elúszott volna.

Az ETO sikereinek idejében voltak nagyobb királyok a városban a focistáknál?
Mindannyian királyok voltunk! És élveztük a népszerűséget. Volt banán, narancs, kiwi a pult alól, elmentünk valahová vacsorázni, kifizettük a felét egy akkora adagnak, amit egy hét alatt sem lehetett megenni. Ha híre ment, hogy ebbe vagy abba az étterembe járunk, attól fogva ott telt ház volt, vonzottuk a vendégeket.

A város csapatai összejártak egymással? Például önök kimentek a kézilabdameccsekre, ők pedig megjelentek a hétvégi bajnokin?
Természetesen! Nagyon jóban voltunk Iváncsik Misiékkel. A Magvassyban edzettek, de nálunk öltöztek át, mentünk egymás meccseire, utána meg szórakozni.

Hajszán Gyula 300 bajnoki meccsen 68 gólt lőtt az ETO színeiben Fotó: Polyák Attila - Origo

Nagyon nagy barátságok voltak ott. A városi csapatokkal persze megvolt a rivalizálás, főleg a MÁV-DAC-cal, ahol azért voltak jó futballisták, és ha nem is jártunk össze, de számtalanszor játszottunk velük edzőmeccset vagy kupameccset.

Egy ilyen ETO-DAC meccs is megmozgatta a várost, arra is kimentek több ezren?
Persze, az is eseménynek számított. De DAC-drukkerek kijártak a mi meccseinkre, és volt olyan kupameccs, ahol négy-ötezren voltak. De mondok mást. A közeli Ménfőcsanakon akkoriban megyei I. osztályú, vagy NB III-as csapat volt, és mi egyszer ott játszottunk Magyar Kupa-meccset. Körbeállták a pályát teherautókkal, lenyitották a plató oldalát, lépcsőket raktak elé, és kész volt a tribün. Voltak vagy kilencezren azon a meccsen.

Az 1982-es világbajnokság előtt volt egy emlékezetes meccs a német Kaiserslautern ellen. Néhány nappal azt követően, hogy 1-1-et játszottak a Spanyolországba készülő magyar válogatottal, az ETO 7-1-re verte őket.
Annyira nem örültünk annak a meccsnek, mert elvett négy napot a szabadságunkból. De jól sült el, az tény. Mondjuk, kicsit nagyképűek voltak, azt hitték, majd rúgnak kettőt, felveszik a lóvét és hazamennek. Aztán a végén mi vettük fel a lóvét. Ahogy Veréb mondta, „jól szájon vágtuk őket".

Volt egy legendás történet, amikor önök miatt megbénult a forgalom az 1-es úton.
Az '82 tavaszán volt, amikor 4-3-ra nyertünk a Fradi otthonában, és szinte biztossá vált, hogy mi leszünk a bajnokok. Rendőri felvezetést kaptunk, előttünk és mögöttünk is egy-egy rendőrautó, nehogy a fradisták megdobálják a buszt, mint a Vasas-drukkerek tették. A szurkolóink pedig tudták, hogy Herceghalmon van egy csárda, ott szoktunk megállni.

Nyilván tudtuk, hogy mi lesz, nem tudtunk bejutni az étterembe, a vállukon vittek be bennünket a szurkolók, félelmetes volt...

mindenhol autók álltak az úton, az út szélén, a lucernaföldön. Szerintem a következő száz évben sem lesz akkora forgalma annak a helynek, mint amit mi ott aznap csináltunk.

Milyen érzésekkel figyeli, hogy a győri focicsapat évek óta a másodosztályban vesztegel?
Gondolhatja, hogy nem kellemes látni. Nem szeretnék nagyon mélyen belemenni a témába, de annyit mondhatok, hogy szerintem a klub körül – és itt hangsúlyozottan nem a városvezetésről beszélek – nem mindenkinek érdeke, hogy az ETO újra NB I-es legyen.

Hajszán Gyula szerint a mai napig lenne igény Győrben egy jó focicsapatra Fotó: Polyák Attila - Origo

Lenne egyébként igény a világ legjobb női kézilabdacsapata mellett egy élvonalbeli futballcsapatra?
Minőségi futballra egészen biztos, hogy lenne igény. A kézis lányoknál kicsit más a helyzet, hiszen az Audi részéről elvárás, hogy a legmagasabb szinten is sikeresek legyenek, amihez biztosítják is a hátteret, így tud a csapat világklasszisokat igazolni. Egy jó focicsapathoz nem lenne szükség világsztárokra, ha összeraknak egy olyan csapatot, amelyik jó focit játszik, és ott van a tabella első felében, biztos vagyok benne, hogy mindig kint lenne a meccseken 7-8 ezer ember, egy bajnoki címért harcoló csapatért pedig szerintem 15 ezren is kimennének.