Óriási öröm, amikor százezreket ültetünk le a tévé elé

A magyar férfi kézilabda-válogatott január 13-án Hollandia ellen kezdi meg szereplését a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság budapesti csoportjában. A kőkemény Eb-kről, a 2021-es világbajnokság ötödik helyével járó megnövekedett elvárásokról, és egy kicsit a válogatott jövőjéről is beszélgettünk Gulyás István szövetségi kapitánnyal a telki edzőtáborban napokkal a rajt előtt.

Küszöbön az Európa-bajnokság rajtja (az interjút január 5-én vettük fel – a szerk.), már csak az élesítés lehet hátra. Hogy sikerült a felkészülés, mindent el tudtak végezni, amit elterveztek?
Azt ilyenkor mindig elmondom, hogy egy-egy ilyen torna előtt nincs idő a finomítgatásokra. Két éve dolgozunk ezzel a csapattal, az alapok már megvannak.

Mindenki rendben van, egészséges, még Máthé Dominik is, aki a COVID miatt kihagyott néhány napot, illetve azok is, akik néhány nappal később csatlakoztak a kerethez. Becsülettel elvégeztük a munkát, jó állapotban van a csapat.

Amikor Máthé Dominiknak pozitív lett a koronavírustesztje, az okozott azért némi riadalmat?
Az első pillanatokban volt egy kis ijedtség, de gyorsan kiderült, hogy tünetmentes, és az orvosok is megnyugtattak, hogy annál, aki be van oltva, ez a típusú kovid már három-négy nap alatt lezajlik. És valóban, január 2. után százszázalékosan tudott visszatérni a csapathoz.

Gulyás István két és fél éve dolgozik a magyar válogatott szövetségi kapitányaként Fotó: Polyák Attila - Origo

Amikor ilyen rövid idő áll rendelkezésre a felkészülés során, nyilván nagy előnyt jelent, ha nem kell összeszoktatni a keret tagjait, ismerik egymást a játékosok és kialakult játékkapcsolatok vannak. A tavalyi világbajnoksághoz képest csak két változás van a keretben, ez mennyiben tette könnyebbé az életüket?
Két és fél éve azzal a tervvel vágtunk bele a munkába, hogy alakuljon ki egy olyan fiatal csapat, amelyikre hosszabb távon is lehet építeni. Az elmúlt időszakban, talán elmondhatjuk, hogy végbement egy generációváltás, ennek a keretnek ez lesz a harmadik világversenye, ami értelemszerűen jó dolog. Megkönnyíti a munkát, ha adott játékosok rendszeresen egymás mellett tudnak játszani, ha ez még egy klubban is így van, akkor az még inkább hasznos. Működnek, automatizmussá válnak a kapcsolatok, nekünk pedig a felkészülés során már csak elő kell hoznunk azokat a pozitív emlékképeket, dolgokat, amelyek működtek a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon, illetve a tavalyi egyiptomi világbajnokságon.

Amikor két és fél éve átvette a válogatott irányítását, azt mondta, hogy fizikálisan és taktikailag is fejleszteni kell a csapatot, hogy fel tudja venni a versenyt a legjobbakkal? Hogy állnak most ezzel a munkával?
Szerintem ez nagyon jól látható, legalábbis mi közelről tisztán látjuk, hogy

az az erőnléti munka, amit elkezdtünk, és az, ahogy a világversenyeken szereplünk, abszolút pozitív választ ad.

Taktikailag is nagyot változott a csapat, más stílust képviselünk, mint korábban.

Mi ez a stílus?
A közvélemény sokszor használja a „spanyolos stílus" kifejezést, és ebben van is igazság. Chema Rodriguez másodedző és Nagy László is ebben a stílusban van otthont, ezt ismeri nagyon jól, és a játékosaink többsége is hasonló stílusú csapatban játszik nem csak itthon, hanem külföldön is.

Chema Rodríguez személyében nagyszerű segítője van Gulyás Istvánnak Forrás: MKSZ (Kovács Anikó)

Egyébként ez nem valami unikális dolog, a világ csapatainak 80-90 százaléka hasonló stílusban kézilabdázik, a kezdeti „spanyol stílus" mára globális stílussá vált, amit aztán klubok, válogatottak a maguk stílusára, arculatára alakítanak, illetve a játékosaik képességeihez, adottságaihoz igazítják.

Az egy évvel ezelőtti egyiptomi világbajnokság ötödik helye nagyon magasra tette a mércét, a hazai rendezéssel pedig nyilván az elvárások is nagyon magasan lesznek a csapattal szemben. A világ ötödik legjobb csapata most a magyar?

Hát, ha ránézünk a vb végeredményére, akkor igen.

Ha két évvel ezelőtti Eb 9. helyét nézzük, akkor meg a kilencedikek vagyunk, de egy Európa-bajnokság mindig nehezebb, mint egy vb, itt roppant kiegyenlített a mezőny. A magasra tett mérce viszont egy olyan kihívás, aminek mindenképpen szeretnénk megfelelni.

Míg egy vb-n lehetnek olyan meccsek, ahol nem kell megszakadni a győzelemért, Egyiptomban ilyen volt a Zöld-foki Köztársaság és az Uruguay elleni meccs, addig az Eb-n minden találkozó élet-halál kérdés lesz.
Ezzel nem tudok vitatkozni. Pont a napokban beszélgettünk erről kollégákkal, látva a női világbajnokságot, hogy a férfi mezőnyben azért ilyen nincs. Mi egyedül Uruguayt emeltük ki, amelyik kilógott lefelé a mezőnyből, de a Zöld-foki szigetek egyáltalán nem az a kategória, ők tudnak jól játszani, és képesek megkeseríteni bármilyen ellenfél életét.

Való igaz, míg a vb-n lehet egy-két könnyebb meccs, az Eb-n a nyitómeccstől kezdve minden egyes találkozón nagyon komoly ellenfél vár ránk.

Csak egy érdekes statisztika, hogy ezt alátámasszam: az előző Eb-n átlagban két-három gól különbség volt a csapatok között. Úgy kell felkészülnünk, hogy az első perctől száz százalékban ott kell lenni, szó sincs arról, hogy az első meccsen majd „bemelegítünk".

Gulyás István egy Európa- és egy világbajnokság után a harmadik nagy tornán vezetheti a magyar válogatottat Fotó: Polyák Attila - Origo

Bőven lesz alkalma a csapatnak éles meccseket játszania az Eb-n. Az egyiptomi vb-n már megmutatták, hogy kiélezett helyzetekben, mint a németek elleni csoportmeccs, vagy a franciák elleni negyeddöntő volt, is megállják a helyüket.
Biztos vagyok benne, hogy azok a meccsek és azok a sikerek pozitív töltetet adnak a csapatnak, ahogy az Európa-kupa mérkőzései is, ahol a szintén a világ élmezőnyébe tartozó spanyolokkal és horvátokkal játszottunk nagyon jó mérkőzéseket. Pont ezek azok a korábban említett pozitív emlékképek, amiket most elő kell hívnunk, és amelyekre építkezni tudtunk, tudunk a felkészülés során.

A vb-n mutatott játékunk és az eredmény alapján máshogy állnak már a magyar csapathoz az ellenfelek?

Egyszer azt nyilatkoztam, hogy tényezők lettünk a világ kézilabdázásában, és ez alapján én azt gondolom, hogy a válasz igen.

Egyébként ez már érezhető volt a világbajnokságon is. Annyival lesz nehezebb a dolgunk most, hogy az ellenfelek most már ismerik azokat a fiatal játékosainkat, akik Egyiptomban meglepetést tudtak okozni, és most már belőlük is készülnek.

Mint például Máthé Dominik vagy Szita Zoltán?
Vagy éppen Győri Mátyás és Bóka Bendegúz, akik nem top csapatban játszottak és nem voltak annyira szem előtt, vagy a top csapatban kézilabdázó, de viszonylag kevesebb szerepet kapó Rosta Miklós is ilyen. Az ellenfeleik persze nem egy-egy játékosra készülnek, hanem mint csapatot figyelnek bennünket, de biztos, hogy mindegyikük nagyobb hangsúlyt fektet a mi feltérképezésünkre.

A norvég Elverum csapatában játszó Máthé Dominik bombáira már készülnek az ellenfelek védelmei és kapusai is Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mit várhatunk a csoportriválisoktól az Eb-n? A hollandokat sok szurkoló talán hajlamos egy kézlegyintéssel elintézni, holott az irányítójuk, Luc Steins a PSG-ben játszik, és többen is a Bundesligában kézilabdáznak. A portugálokat és Izlandon pedig talán be sem kell mutatni, hogy milyen erős csapatok.

Nagyon fontos, hogy még csak véletlenül se becsüljük le a hollandokat!

Azok után, hogy a női válogatottjuk már odapirított, és 2019-ben vb-t nyert, a férfiak is egyre jobbak. Nagyon gyors csapat, több jó egyéniséggel, komolyan kell őket venni, és úgy is készülünk ellenük. A portugálokat és az izlandiakat jól ismerjük, sokkal több személyes élményünk van velük kapcsolatban, ami fontos lehet egy-egy mérkőzésen. A portugál és az izlandi csapat nagyon eltérő stílust képvisel. Előbbi nagyon kellemetlen ellenfél a hét a hat elleni támadójátékával, ami nagyon kiforrott taktikai fegyverük. De, ha ők kellemetlenek, akkor Izland még inkább az, bárkibe bele tudnak marni. Egy szó, mint száz: nagyon nehéz csoportban vagyunk.

A kapitányi kinevezése előtt klubedzőként dolgozott férfi és női vonalon egyaránt. Nem hiányzik a napi munka?
Kezdetben valóban komoly problémát okozott a napi rutin hiánya, amire csak rátett a COVID, hiszen volt olyan időszak, amikor hét-nyolc hónapig nem is láttuk egymást. Ettől persze nekem még megvolt a dolgom, kommunikáltam a szövetséggel, részt vettem az utánpótlásprogramban, majd, amikor beindult a bajnokság, onnan már könnyebb lett a helyzet, mérkőzésekre mentem, személyesen tudtam tartani a kapcsolatot a játékosokkal.

A pályán és a pályán kívül is pontosan ki van számolva minden a válogatott esetében Fotó: Polyák Attila - Origo

De azért még sokszor érzem, hogy a napi tevékenység hiányzik az életemből, de azért meg tudok vele birkózni.

A klubedzőként szerzett tapasztalatok mennyiben tudják segíteni a válogatottnál végzett munkáját?
Az ember természetesen hozza magával a tapasztalatokat, amiket összegyűjtött a pályafutása során, de azért a válogatott nagyon más világ. Itt van két hetünk, hogy produkáljunk, míg egy klubnál napról napra lehet csiszolni a dolgokat.

Nincs olyan, hogy „majd megcsináljuk", minden percre pontosan ki van számítva az edzésektől kezdve az olyan feladatokig, mint a mai fotózások és interjúk.

Ez persze nem a világ csodája, szerintem ez ma már minden válogatottnál így van.

Amikor 2019 közepén átvette a válogatottat, milyen célt tűzött ki ön elé a Magyar Kézilabda Szövetség?
A célunk az volt, ahova most elérkeztünk: hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokságra alakuljon át a csapat, és legyen egy olyan együttesünk, amelyikre büszkék lehetnek a szurkolóink. Most már ott vagyunk a folyónál, át kell rajta úsznunk.

A stáb összetétele, az, hogy Chema Rodríguezzel ketten irányítják a munkát, kezdettől nyilvánvaló volt?
Természetesen, az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt a stáb összetétele.

És úgy tűnik, hogy jól működik a dolog, holott Magyarországon eddig nem sok jó tapasztalatunk volt az ilyen munkamegosztás terén?
Szeretem felhívni rá mindenki figyelmét, hogy, ha jobban megnézik, akkor a világ legtöbb csapatánál már nem egy ember ül a kispadon és hoz meg minden döntést.

A hátsó sorban balról jobbra Gulyás István, Chema Rodríguez és Nagy László: teljes az összhang és a bizalom hármójuk között Forrás: molcsapat.hu/

A svédeknél, a franciáknál, a horvátoknál is ez a helyzet, hogy csak néhány csapatot említsek a világ legjobbjai közül. De az igaz, hogy akárcsak egy évtizeddel ezelőtt is ez még nem volt megszokott a sportágunkban. Ma viszont már a kézilabda is követi a trendet, ami látható a fociban, pláne az amerikai sportokban, hogy edzői teamek dolgoznak a csapatokkal. Annyira szerteágazó lett a feladat, hogy annak már nem tud egyetlen ember megfelelni. Alex Ferguson mellett már húsz éve is ott voltak a segítők, nem véletlenül.

Ez persze csak úgy működik jól, ha teljes a bizalom a stáb tagjai között. Ha bármelyikükben is kételkedsz, vagy ők nem bíznak meg maradéktalanul benned, akkor nem fog működni a dolog.

A mi kapcsolatunk ezen alapul, és fontos, hogy egyikőnk sem akarja megváltani a világot, felülírni a rendszert. Megvannak azok a kimondatlan szabályok, amelyeket szigorúan betartunk, és láthatóan ez működik.

Dolgozott az utánpótlásban, rálát a következő generációra: hogy látja a magyar kézilabdázás közeljövőjét?
Mindenképpen bizakodóak lehetünk. Azt a munkát, amit elkezdtünk, illetve azt a szemléletet, világnézetet, amit képviselünk, igyekszünk az utánpótlás válogatottaknál is meghonosítani. Én úgy látom, hogy jól működik a dolog, szépen épülnek egymásra a korosztályok, és vannak az ifi és a juniorválogatottban is olyan játékosok, akik megfelelő tehetséggondozással beépíthetőek lesznek a nagyválogatottba is.

Az említett megfelelő tehetséggondozás azt jelenti, amit Máthé Dominik és Szita Zoltán esetében látunk, hogy külföldre mennek és ott gyűjtenek tapasztalatot?
Jelentheti ezt is, igen. Az a tapasztalatunk, hogy azok a srácok, akik belevágnak a légióskodásba, érettebbek lesznek, hamarabb megkomolyodnak. Egy idegen környezetben kell megállniuk a helyüket, ahol más kultúrával találkoznak, nyelvet tanulnak.

De nem ez az egyetlen út, ezt fontos hangsúlyozni. Vannak olyanok, akik itthon találják meg az utat, kapják meg azt a játéklehetőséget, amire szükségük van.

Ami fontos, hogy ne maradjanak ki lépcsőfokok. Ha egy játékos kinövi az NB I-et, akkor lépjen egyet, és, ha nem éri el az itthoni két top csapat szintjét, akkor külföldre kell menni. Ha az Horvátország vagy Lengyelország, akkor oda kell menni, ahol megvan az a csapat, ahol tovább tud fejlődni.

Azok a fiatalok, akik nem mennek külföldre, és nem is az itthoni európai kupaszereplő csapatokban, a Veszprémben, a Szegedben, vagy a Tatabányában játszanak, képesek lehetnek elérni azt a szintet, ami a válogatottsághoz kell?
Természetesen. Kiváló példa erre Hanusz Egon, aki Csurgón játszott, és ott érte el azt a szintet, amivel válogatott lett.

Hanusz Egon (labdával) példája is mutatja, hogy a magyar bajnokságból is el lehet jutni a legmagasabb szintre Fotó: Csudai Sándor - Origo

De ugyanígy mondhatom Bóka Bendegúzt, aki Balatonfüreden tudott megfelelően fejlődni. Nem szabad ezt a dolgot csőlátással nézni. Egyéniségekről, különböző személyiségekről, más-más habitusú játékosokról van szó, mindegyiküknek megvan a maga útja, nem szabad senkire ráerőltetni olyat, ami nem neki való. Ez egy összetett dolog, de a végső döntés mindig a sportolóé.

Most egy 26-28 fős kerettel dolgozik a válogatott, de ön egy interjúban, félig tréfásan azt mondta, hogy az lenne a jó, ha 200 játékosból válogathatna? Ha komolyra fordítjuk a dolgot, akkor mi lenne az ideális állapot a válogatott számára?
Az ideális állapot az lenne, ha a világversenyek előtt leadott 35 fős keret minden egyes játékosa olyan lenne, aki versenyképes. Most azért van ott jó pár olyan fiatal, aki még nincs azon a szinten, hogy egy Eb-n vagy vb-n bevethető legyen. A nagyobb merítési lehetőség mindenképpen szívderítőbb lenne.

Végezetül: nem konkrét helyezésben, de mit vár a szövetségi kapitány az előttünk álló Európa-bajnokságtól?

Az előző Eb és a vb után is azt mondtam, nekünk az óriási öröm, ha százezreket ültetünk le a tévé elé. Annál nagyobb öröm nincs, mint, amikor hazajössz a vb-ről, és azt hallod, hogy az emberek bevásárlás közben a telefonjukon nézték a meccseinket, lázba hoztuk az országot. Ha ezt elérjük, akkor teljesítettük a küldetésünket.