2022 július 20-án, szerdán Ferencváros-Slovan Bratislava mérkőzést rendeznek a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. A selejtezők első fordulóinak múlt heti visszavágója óta nincs olyan, a találkozót felvezető magyar cikk, amely ne foglalkozna a harminc évvel ezelőtt a Téglamezei Stadionban történtekkel.
A mai napig joggal szorul ökölbe minden magyar fociszurkoló (feltételezzük, hogy klubszimpátiától függetlenül) keze, a történtek felidézésekor. Nem túlzás azt állítani, hogy a pozsonyi eset az európai klubfutball egyik legsötétebb fejezete volt.
Az 1987 kora őszén, egy Real Madrid-Napoli BEK-meccsen fogant gondolatból megszülető Bajnokok Ligája 1992 őszére öltött testet, új korszakot nyitva a világ labdarúgásában. Az első kiírásra a régi Bajnokcsapatok Európa-kupájához hasonlóan csak az országok bajnokai nevezhettek, így 36 csapat állt rajthoz. Köztük természetesen a magyar bajnok, Ferencváros és a csehszlovák bajnok, Slovan Bratislava is.
A legjobb 16 közé jutásért rendezett július 15-i sorsoláson mindenféle földrajzi-politikai megkötés nélkül alakították ki a párokat. A sorsolás előtt két nappal Havasi Mihály, a Fradi akkori technikai vezetője a Nemzeti Sportnak a majdani ellenfélről csak annyit mondott, hogy jó lenne verhető csapatot kapni, és tovább lépni a második körbe.
A sorsolás másnapján megjelenő sportlap cikkének címe frappánsan fogalmazta meg a két csapat népszerűségét saját hazáhjában: Két Fradi egymás ellen, írták. Nyilasi Tibor, a Fradi edzője így értékelte a sorsolást:
Amikor megtudtam, hogy a Slovan az ellenfelünk, rögtön az jutott eszembe, hogy szinte egyformák az esélyeink. A csehszlovák futball ereje azonos a magyaréval, és, ha a két ország bajnoka találkozik, akkor bármi lehetséges.
Bár a tavalyi sorozatban a Sparta Praha bravúrosan szerepelt, s ez intő példa lehet a számunkra. Örülök, hogy idegenben kezdünk, és miért ne vehetnénk hasonlóan jó rajtot, mint a tavaly ősszel Szófiában?" - utalt vissza az egykori ezüstcipős csatárból lett edző a Levszki Szófia ellen sikerrel megvívott (4-1-re és 3-2-re nyerte a meccseket a Fradi) KEK-mérkőzésre.
A játékosok optimisták voltak, Balogh Gábor és Balogh Tamás azt emelte ki, hogy milyen szerencsés volt a Fradi, hogy nem kiemelt ellenfelet kapott, hiszen összehozhatta volna a sors a Barcelonával, az AC Milannal, a (későbbi győztes) Marseille-jel, vagy a VfB Stuttgarttal is, míg Fodor Imre és Simon Tibor annak örült, hogy keveset kell utazni, így egész biztos, hogy sok szurkoló kíséri majd el a csapatot Pozsonyba.
A sportnapilap munkatársa, Zombori Sándor nem nagy kockázatot vállalva 50-50 százalékra tette a továbbjutási esélyeket, viszont megjegyezte, hogy
olyan ellenfelet kapott a Ferencváros, amilyet még a legrosszindulatúbb fradiellenes szurkoló se kívánt volna nekik. A Slovan Bratislava a lehető legrosszabb ellenfél egy magyar csapat számára. (...) Megmondom őszintén, sajnálom Nyilasi együttesét, mert kegyetlen összecsapások várnak rá.
Az újságíró azonban mindezt csak futballvonatkozásban gondolta, a Slovan kellemetlen stílusával alátámasztva mondandóját, és fel sem merült, hogy a pályán kívül is összecsapásokra kell majd számítani. Illetve, lehet, hogy felmerült, de nyilván senki nem akart előre olajat önteni a tűzre.
Nem is volt rá szükség, mert a tűz lobogott magától is. A sorsolás után két nappal a kommunizmus és a Csehszlovák Népköztársaság 1989-es felszámolása óta a Cseh, illetve a Szlovák Köztársaság államszövetségeként működő Csehszlovákia kvázi hivatalosan is megszűnt, miután július 17-én a nacionalista miniszterelnök, Vladimir Meciar kihirdette Szlovákia függetlenségét. Az önálló szlovák állam megszületésére hivatalosan 1993. január 1-ig még várni kellett, azonban a nacionalista hergelés azonnal teljes fordulatszámon kezdett pörögni, aminek főként persze az ország déli részén, a Csallóközben élő magyarok látták a kárát.
De idehaza sem kellett messzire menni egy kis „szlovákozásért", jó páran voltak, akik nem tudtak/akartak megbékülni Szlovákia önállóságával. A 20. század megannyi keserves emléke rontotta a kapcsolatokat a trianoni döntéstől kezdve, a második bécsi döntésen át, a második világháborút követő lakosságcserékig és a magyar kisebbségek jogfosztásán át egészen a Bős-nagymarosi vízlépcső nemzetközi figyelmet kiváltó, éppen azokban a hónapokban leginkább eldurvuló ügyéig.
Nem csoda, hogy a mérkőzésre óriási volt az érdeklődés hazai és vendég részről is. A ferencvárosi szurkolóknak az IBUSZ is szervezett utazást, állóhelyre szóló jeggyel és ebéddel 1699, míg ülőhelyre szólóval 1800 forintba került a túra, de volt más utazási iroda is, amelyik meglátta a lehetőséget a mérkőzésben.
A Fradi végül 1500 jegyet kapott a találkozóra, de a meglehetősen lepusztult Téglamezei Stadionban (amelynek a helyén azóta az új szlovák nemzeti stadion áll)
a nézők mintegy negyede volt magyar, rengetegen mentek ki egyénileg, és nagyon sok felvidéki magyar is a vendég szektorokba vett jegyet a meccs napján.
A Fradi-drukkerek azokban az években meglehetősen ismertek voltak voltak, nem volt olyan külföldi túra, ahol nem csaptak volna össze az ellenfél drukkereivel vagy a rendőrökkel (rendszerint mindkettővel). A szlovák lapok tudósítása szerint Pozsonyba menet is „a Slovan otthonába vezető főutakon maroknyi kövek, üvegszilánkok, betört ablakok jelezték a Fradi-karaván valamennyi lépését". A szlovák rendőrök pedig a kelleténél is jobban igyekeztek tekintélyt parancsolni: már a meccs előtti napon lerohanták az Aranyhomok strand szállodájában lakó Fradi-drukkereket, és közülük 21-et őrizetbe vettek, majd kitoloncoltak.
Már a meccset megelőzően is volt jele a rendőri brutalitásnak: a stadionba vezető úton, illetve a találkozó előtt (még a tévés közvetítést megelőzően, így felvétel nem is készült róla) is rátámadtak a rendőrök a fradistákra.
A találkozón aztán a 60. perc környékén szabadultak el az indulatok, vagy inkább a szlovák kommandósok. A Slovan Pavol Gostic, és az előző idény cseh-szlovák bajnokságának gólkirálya, Peter Dubovsky két góljával 3-0-ra vezetett, amikor a kommandósok teljesen váratlanul és indokolatlanul megrohanták a vendég szektorokat, és ütöttek-vertek-rúgtak-gumibotoztak mindenkit, akit csak értek, tekintet nélkül arra, hogy az illető férfi, nő, öreg vagy fiatal.
„Alaposan ráijesztettek a zöld-fehér zászlókba burkolózó vendégdrukkerekre és a botrányt megelőzendő gumibottal, kézzel, lábbal, ki ahogy tudott, tette világossá a fiatalok számára, ki az úr a stadionban" – írta meglehetősen arcátlanul a másnapi szlovák sajtó. A mintegy 300 fős rendőri erő felvonultatását, és a magyar szektorokba való behatolásukat „a nagyobb botrányt megelőzendő" lépésként magyarázták.
Az „alapos ráijesztés" így nézett ki egy szurkoló szemszögéből: „Nem volt semmi okuk (betörni a szektorba). Már a stadion bejáratánál éreztük a rendőrökből áradó ellenszenvet. Egy szűk kapun egyesével engedtek át mindenkit, így meglehetősen türelmetlenül várakoztak az emberek, de nem történt baj. Az természetes, hogy a belépéskor mindenkit megmotoztak, de nehéz szavakba foglalni a rendőrök tekintetét, mozdulataikat, ahogy a gumibotokkal felénk nyúlkáltak, szóval minden gesztusukkal fenyegettek minket" – mondta egy drukker, aki egy olyan szektorban ült az egyik kapu mögött, ahol vegyesen voltak szlovák és magyar szurkolók, akik között semmilyen atrocitás nem történt.
"Talán ennek is köszönhetően a tányérsapkás rendőröket vagy katonákat, nem ismerem az ottani egyenruhákat, a parancsnokuk kivezényelte a szektorból.
Kisvártatva aztán hátulról, rohammal estek nekünk a kommandósok. Ha három méterrel odébb ülök, én kapom az elsőt. Válogatás nélkül ütötték, akit utolértek vagy aki elesett. Egy szlovák fotóriporternőt úgy összevertek, hogy a szerencsétlen összerondította magát, és a védelmére kelő férjét is helybenhagyták.
Nézze, száznyolcvan magas vagyok és száz kiló, nem ijedek meg a saját árnyékomtól, de mentettem a bőrömet. Arra figyeltünk, hogy megússzuk. Szerencsénk volt. Bármilyen fórumon vállalom, hogy a kommandósoknak nem volt okuk erre a barbárságra, és felháborít, hogy a huszadik század végén, Európa közepén ilyesmi megtörténhet."
A játékosok is látták, hogy mi történik a Fradi-szurkolók szektorában, Lipcsei Péter még azt is felvetette, hogy levonuljanak a pályáról, ezt azonban Nyilasi Tibor határozottan megtiltotta.
A klub akkori elnöke, Szívós István, olimpiai bajnok vízilabdázó is a helyszínen nézte meg a mérkőzést, ami után így fogalmazott:
"Ha nem látom a két szememmel, amit a szlovák rendőrök műveltek, talán el sem hiszem. Pedig sportszerű meccs volt, de amit a kommandósok csináltak, az példátlan. Bűnözőkre kiképzett emberek lányokat, gyerekeket vertek és nem kíméltek senkit, aki magyarul beszélt. Hogy előre megtervezett akció volt-e, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy a rohamosztagosokat
nem azért hívták, hogy meccset nézzenek. (...) A Slovan vezetőivel nem is találkoztam, ami felettébb furcsa. Ami Pozsonyban történt, az már túllép a sporton."
A klubvezetőnél is keményebben fogalmazott a végül 4-1-re elveszített találkozó lefújása után a Fradi edzője, Nyilasi Tibor:
Meggyőződésem, hogy előkészített menetrend szerint zajlottak az események. Nem félek kimondani, amikor a barna ruhás, fekete maszkos kommandósok megindultak, a fasizmus jutott eszembe.
Jól látszik a történtek súlya abból is, hogy mindkét országban a politika legmagasabb köréig jutott az ügy. Magyarországon a Pozsonyban történtekkel kezdődött a parlament hétfői ülése, Boross Péter akkori belügyminiszter még a magyar rendőrség felelősségét is felvetette, mondván "szakmai kérdésnek kezelte ezt az ügyet, mint minden más ügyet, és nem vette figyelembe, hogy bizonyos politikai ájer körüllengi mindezt, ahol a veszélyek lényegesen nagyobbak, és sajnálatos módon nagyobbak is lettek, mint az bebizonyosodott".
A történtek után volt olyan magyar politikus, aki a visszavágó lemondására kérte a Ferencvárost, amire nem került sor (a találkozó 0-0 lett az Üllői úton).
Az UEFA gerinctelenségért és kétszínűségért már akkoriban sem ment a szomszédba:
a Fradi óvását nem csupán elutasították, mondván a lelátón történtekre már 3-0-s hazai vezetésnél került sor, az tehát nem befolyásolta a végeredményt, de a rendező Slovanhoz hasonlóan a Fradit is megbüntették 15 ezer svájci frankra. A zöld-fehéreket azért, mert provokálták a rendőröket, a szlovákokat pedig az aránytalanul durva rendőri fellépés miatt.
Ha nem is lelátón történtek miatt kapott ki a Fradi, a történtek nagyon is hatással voltak a játékosokra, ezt erősítik meg a „pozsonyi csatát" átét egykori Fradi-játékos, Wukovics László szavai is:
"Természetesen ránk, játékosokra is hatással voltak a történtek. Nem azt mondom, hogy emiatt kaptunk ki 4-1-re, de a lelátón zajló „háború" nyilván rányomta a bélyegét a teljesítményünkre.
Amikor a második félidőben kinéztünk a lelátóra, csak annyit láttunk, hogy a 60. perc környékén berontottak a kommandósok a Fradi-tábor szektorába, és válogatás nélkül ütöttek mindenkit, férfit, nőt, vagy éppen gyermeket.
Sokkoló volt, még ma is beleborzong az ember az emlékekbe, annál is inkább, mert szülők, rokonok, barátok is ott ültek a lelátón." Köztük a csatár édesapja, aki elkerülte a gumibotokat, de határozottan állította, hogy ok nélkül rohantak rájuk a kommandósok.
A visszavágó előtt számos helyen lehetett olvasni, hogy kegyetlen bosszút fognak állni a Fradi-drukkerek az Üllői útra érkező szlovák szurkolókon (pedig ők nem sok mindenről tehettek), így nem csoda, hogy Slovan óva intette a drukkereit a budapesti utazástól. Végül egyetlen vendégdrukker jelent meg, egy 16 éves fiú, akit semmilyen bántódás nem ért.
A visszavágón a meccs végeredménye 0-0 lett, így a Fradi búcsúzott Bajnokok Ligájától.