Julian Nagelsmann teljesen érthetetlen kirúgása után a Bayern München a Német Kupában hazai pályán kikapott a Freiburgtól, így kiesett, majd a Bajnokok Ligájában
Manchesterben 3-0-ás vereséget szenvedve a City-től reménytelen helyzetbe hozta magát a Bajnokok Ligájában.
Ráadásul 90 perc alatt másfélszer annyi gólt kapott, mint előtte nyolc meccsen, vagyis 720-nál is több perc során. Erre a tényre akkor sem lenne szabad legyinteni, ha a csoportkörben szánalmasan gyenge csapatokat sodort volna az útjába a sors, de erről szó sincs. Nevek alapján bombaerős négyesben vitézkedett a Barcelona, és a Bajnokok Ligájában már „másfél lábbal" az elődöntőben lévő Inter társaságában,
ezektől a csapatoktól még gólt sem kapott.
Aztán a legjobb 16 között nagyszerű játékkal, kettős győzelemmel, kapuját szintén megőrizve a góltól, búcsúztatta a BL-serleget korlátlan mennyiségű pénzének lobogtatása ellenére is reménytelenül hajszoló PSG-t. Csak a Viktória Plzen nevű cseh csapat talált a kapujába az ősszel, de az a két gól nem befolyásolta a győzelmét.
Ilyen eredmények után került lapátra Julian Nagelsmann. Az indok túlzottan nem volt elfogadható a közvélemény számára, bár ennek ellenére sokan örültek, leginkább azok, akik már a másfél évvel ezelőtti kinevezésével sem értettek egyet. Az tény, hogy egy felnőtt játékospályafutással nem rendelkező, még
játékoskorú edző szerződtetése óriási rizikót rejtett magában.
Ám a sportigazgató, Haszan Szalihamidzsics viszonya annyira megromlott a sikeredzővel, Hansi Flick-kel, hogy a Bayernnel játékosként négy bajnoki címet szerző, vezetőedzőként egy szezonban hat nagy trófea megnyerésével bemutatkozó Flick nem tudott tovább vele dolgozni.
Flick idején nemcsak a sikerek jöttek futószalagon, hanem a mutatott játék is igazán szórakoztató volt. Ahogy a „tízbajnokságos" sorozat első évében, Jupp Heynckes-szel is. Érdekes, hogy „Don Jupp" már akkor tudta, hogy nem folytathatja a munkáját Münchenben, amikor még be sem gyűjtötte a három nagy trófeát, köztük a BL-serleget.
Azt sem értette senki, ahogy a mostani váltás is nehezen felfogható.
Ami tény, hogy Nagelsmann menesztésekor a Bayern kevesebb pontot szerzett, mint az elmúlt 10 bajnokság azonos szakaszaiban. Ennek tudható be, hogy az elmúlt 10 évvel ellentétben a 25. forduló után nemhogy komoly ellenfele érkezett a Salátástálért folytatott harcban, de nem is állt az élen. Hivatalosan ezért kellett mennie Nagelsmann-nak, akinek még három és fél év hátra van a szerződéséből.
Évi 8 milliós fizetéssel, amit addig kap az FCB-től, amíg nem talál magának munkát. Attól a klubtól, mely éppen azért csúszott ki a világ négy legjobb csapata közül, mert nem hajlandó eszetlen költekezést folytatni. Pontosabban a kiváló üzletember, Uli Hoeness idején nem szórták a pénzt, ám
Szalihamidzsics hajmeresztő butaságokat csinál.
A bérfeszültséget Leroy Sané fizetése okozta, akinek érthetetlenül magas jövedelme sokaknak csípte a szemét. Valamilyen szinten ez indította el a Robert Lewandowski távozásával végződő lavinát. Ő pedig idén nagyon hiányzik. Pótolhatatlan, de a Bayern éppen a közelmúltban bizonyította, hogy a Kroos-Schweinsteiger-Ribery-Robben világklasszis kvartett távozása után is a világ csúcsára tud jutni.
A lengyel helyére Liverpool-ból érkező Sadio Mané elvileg nem tűnt rossz ötletnek, bár az igazi az lett volna, ha Lewandowskit maradásra bírják, vagy a Dortmundtól megveszik a végül a Manchester Cityhez igazoló Erling Haalandot.
Neki nem az átigazolási ára volt magas, hanem a fizetési igénye,
és ugyan a Bayern hajlott arra, hogy megadja neki Lewandowski jövedelmének majdnem a dupláját, de végül a pénz értékét nem ismerő City-menedzsment arra ráígért. Így vágott neki a szezonnak a Bayern az utóbbi 10 (bár lehet, hogy 15) év leggyengébb keretével.
Tulajdonképpen az aktuális keretet, az éppen ott munkálkodó edző taktikai repertoárját, a mutatott játékot, és az eredményeket tekintve a Bayern 2010 (sőt, esetleg 2007) óta a mindig
a világ négy legjobb klubcsapata között volt.
Ezt tekintve peche van, hogy ezen intervallumban csak kétszer nyert BL-t, mert néha beelőzte egy „egynyári csapat", az Inter vagy a Chelsea.
Az idei szezonra nem sikerült összerakni egy BL-győzelemre esélyes keretet. Sem normális védelem, sem befejezőcsatár.
Vicces, hogy Eric Maxim Choupo-Moting kulcsemberré tudott válni.
Erről természetesen a kameruni tehet legkevésbé, sőt ő az, aki minden elismerést megérdemel. Már két éve is járt neki a kalapemelés, amikor a negyeddöntőben a PSG ellen Lewandowski sérülése miatt neki kellett előlépnie, és becsülettel tette a dolgát. Ám a lengyel utáni korszakot másképp' kellett volna megoldani.
Nagelsmann tette, amit tenni tudott, bár az első müncheni szezonjának egyes hibáit nem lehetett könnyen feledtetni. Itt nem elsősorban a kupában a Mönchengladbachtól kapott „ötös"-ről van szó, hanem a tavaszi BL-találkozókról.
A nyolcaddöntőben a salzburgi szenvedésről, majd egy körrel később a Villarreal otthonában bemutatott „semmiről".
Az utóbbi csorbát otthon sem sikerült kiköszörülni, és 2009 óta ez a legnagyobb nemzetközi kupakudarca a csapatnak. Ekkor kellett volna elgondolkozni a vezetőségnek azon, hogy alkalmas Nagelsmann a feladatra, vagy sem, de
az értelmetlen ötéves szerződés miatt nem mert lépni.
Pedig akkor látványosan kicsúszott a gyeplő a kezéből.
Az új szezonban a negyedik fordulóban olyan rossz szériát indított a csapat, melyre nagyon régen volt példa, a mutatott játék sem volt az igazi. Ez utóbbi nagyon fontos, mert míg az olasz csapatoknál nem számít, hogy milyen produkcióval sikeresek, addig Münchenben ez is lényeges.
Az őszi mélypontot elfedte a szenzációs BL-tarolás,
és a hazai kupában is (az elmúlt két évvel ellentétben) megérte a tavaszt a gárda. Ám a vb-t követő visszatérés után a szezonban másodszor is hullámvölgybe került a gárda, és ez pecsételte meg az edző sorsát. Pedig ezen időszakra esik a két PSG elleni győzelem, mely igazi mestermunka volt nemcsak a csapattól, hanem Nagelsmanntól is.
Ilyen teljesítményt persze folyamatosan nem lehet elvárni egy ilyen kerettől, egy ilyen szezonban. Mert ne feledjük, hogy a németek számára nagy csalódást hozott a világbajnokság, és ezt nyilván másképp' élte meg a mindig jókedvű, és már mindent „oda-vissza" megnyert Thomas Müller, és másképp' Serge Gnabry, vagy a tini Jamal Musiala.
A vb-n sikertelen játékosok felrázása egy rutinosabb edzőnek sem ment volna könnyen,
és utólag bele lehet magyarázni ezt is Nagelsmann kudarcába. Ahogy Sané és Gnabry látványos mellőzését is.
Ez kicsit olyan „majd én megmutatom" hozzáállás volt,
ehhez párosult az első hely (időleges) elvesztése a Bundesligában. Néha változtatott a csapat szerkezetén, a téli szerzeményt, Joao Cancelót a jó bemutatkozása ellenére sem építette be a csapatba, ha Sanét felküldte, akkor jobboldalra, pedig éppen ő volt az, aki egy éve rájött, hogy a baloldalon jobb teljesítményre képes.
Ám nem biztos, hogy ezek „válóokok".
A csapat ugyanis haladt előre, csak az úthenger tulajdonságai közül gyakorta a lassú mozgást kölcsönözte, és nem a mindent maga alá gyűrőt, és kilapítót.
Nagelsmann ismerte a Bayernt, ő készítette fel,
rengeteg taktikai variációval rendelkezett, és pontosan tudta, hogy milyen elképzelés megvalósítására képes. Egy új edző, mégha sikeres múlttal rendelkező, rutinos, akkor sem tud egyik pillanatról a másikra zökkenőmentesen beilleszkedni egy ilyen csapatba.
Nagy hiba volt váltani, és ezt az eredmények egyelőre igazolják is! Egy BL-győzelemhez kevés azt mondani a játékosoknak: meg tudjátok csinálni. Ez szükséges, de nem elégséges.
Egészen biztos, hogy Yann Sommer akkor sem fogja meg Rodri csavarását, ha Nagelsmann ül a padon, mert pont annyi hiányzott a védéshez, amennyivel alacsonyabb Manuel Neuer-nél. A Nagelsmann-kedvenc, Dayot Upamecano is elkövette volna a hajmeresztő hibáját, bár azt illett volna észrevenni egy edzőnek, hogy a City letámadása annyira veszélyes, hogy nem szabad hátul tologatni a labdát.
A manchesteri 0-3 után az új tréner, Thomas Tuchel azon mondata, hogy most szeretett bele igazán a csapatba, mindenesetre megmosolyogtató.
Tuchelnek semmi oka a mosolygásra.
Egy hét alatt kiesett vele a csapat a Német Kupából, és gyakorlatilag a Bajnokok Ligájából is.
Ráadásul Manchesterben a mérkőzés hajrájában összeszólalkozott, majd az öltözőben összeverekedett Mané és Sané. Pontosabban a szenegáli úgy vágta szájba a németet, hogy az utóbbinak még hazaérkezéskor is dagadt volt az arca. A társaknak kellett szétválasztani őket, Manét kihajították az öltözőből, hogy megnyugodjon.
Csoda, az FC Hollywood gúnynév újra előhozása?
Manét a hétvégi keretből száműzték, kérdéses, hogy annál a klubnál, melynél Oli Kahn a főnök, mi lesz a sorsa egy ilyen mentalitású játékosnak.
Aki ráadásul még semmit nem bizonyított Münchenben.
És az is kérdéses, hogy ezen két komoly kudarcot hozó mérkőzés után hogyan sikerül felrázni a Bayernt Tuchelnek, és állandó segítőjének, Lőw Zsoltnak.
Erre szokták mondani, hogy innen szép nyerni Tucheléknek.
Ez a szezonja a Bayernnek biztosan elveszett,
még akkor is, ha esetleg megszületik zsinórban a 11. bajnoki cím is. Az új szakvezetőkre a jövőben még nagy feladatok várnak, ősztől az már az ő Bayernjük lesz. A feladat szép, nagyot lehet nyerni. Ám egy pillanatra sem lehet lazítani, mert az újra FC Hollywood-ként aposztrofálható csapatnál
a sikerek sem jelentenek nyugdíjig tartó elfoglaltságot.
Erről az elmúlt 10 évből mesélhetne Jupp Heynckes, Pep Guardiola, Carlo Ancelotti, Niko Kovac, Hansi Flick és most már Julian Nagelsmann.