A háromszoros olimpiai bajnok gyerekkorában teniszezett, röplabdázott és kosárlabdázott is, végül szerencsére a vízilabda mellett kötött ki, még ha nem is az ő döntése volt. Hasonló okokból nem tudta megvalósítani az álmait, hogy vadászpilóta legyen a korábbi klasszis kapus, akinek mindkét fia pólózik, így az utánpótlással biztosan nem lesz gond. Szécsi Zoltán elárulta, ahhoz, hogy valaki ikonná váljon, nem elég egy olimpiai arany, így a mostani generációnak még bőven akad dolga, de az is kiderül, hogy Eger mennyire került közel a szívéhez.
Gyerekkorában úszott, teniszezett, röplabdázott és kosárlabdázott is. Mi döntött végül a vízilabdázás mellett?
Sajnos nem az én döntésem volt, hanem az orvosoké.
Kedves családi ortopéd sebészünk, az azóta már elhunyt Dr. Feczkó József mondta, hogy a derék fájdalmaimnak a kettős csigolyaív-szakadás az oka, úgyhogy vagy műtét következik, vagy először próbáljuk meg biztonság kedvéért, hogy újra vízbe csobbanok. Kipróbáltuk és hatásos volt. Úszni viszont már nem akartam újrakezdeni, mivel egy év kihagyás után úgy gondoltam, hogy akikkel én versenyeztem, azok abban az egy évben sokkal többet fejlődtek, mint én a szárazföldön. Úgyhogy maradt a vízilabda.
A sport mellett más is érdekelte, ha jól tudom. Tényleg vadászpilóta szeretett volna lenni?
Abszolút így van.
Az 1986-os Top Gun film és Tom Cruise meggyőzött arról, hogy nekem mindenképpen F-14-es vadászgépet kell vezetnem. Nyilván a gerincproblémám ezt a lehetőséget is elvette,
meg azt hiszem most már, a magasságom is, de tényleg tervben volt. Azt hiszem, az odavezető út csepeli repülőgépszerelői, repülőmérnöki képzésen vezetett volna. Végül maradtam a Berzsenyi Dániel Gimnáziumnál, mivel mondták, hogy szervi alapon alkalmatlan vagyok a vadászpilóta-képzésre. Ha minden igaz, december-január magasságában érkezik a folytatás, úgyhogy a kisfiamat is igyekszem majd rávenni, hátha ő beteljesíti az apja vágyait.
Mondhatjuk, hogy szerencsére végül mégis a medencében kötött ki. A BVSC-nél kiválóan indult a pályafutása, négyszer magyar bajnok lett, a hazai kupát is sikerült kétszer megnyerni, ráadásul ott volt a KEK-döntő is. Miért igazolt ilyen sikeres időszak után mégis Egerbe?
Megint csak nem az én egyszemélyi döntésem volt, hogy Egerbe kerültem. 1988 januárjában mentem le a BVSC-hez, onnantól 2004. június 30-ig a fővárosi csapat játékosa voltam. Nem nehéz kiszámolni, hogy ez tizenhat évet jelent megszakítás nélkül. Csodálatos időszak volt, tényleg csak a legszebbeket tudom mondani. Viszont 2004-re kiderült, nincs esély arra, hogy abban az évtizedben újra top négyes csapat legyen a BVSC. Érdemes megemlíteni, hogy a múlt évben újra sikerült a legjobb négyben végeznie a klubnak.
Nagyjából a fél csapattal és Gerendás Gyurival lejöttünk Egerbe, ha jól emlékszem, még a Brendon is velünk jött szponzorként. Akkor lépett be a ZF és a UPC is, úgyhogy elég jó kis csapatot sikerült összehozni.
Sajnos az első évben nem sikerült a bronzérem, pedig minden esélyünk megvolt rá.
Mennyire volt nehéz a fővárosból egy kisvárosba költözni, és megszokni a vidéki életet?
Abszolút nem volt az. Akkor vártuk a második gyerekemet, úgyhogy ebből a szempontból jó is volt. Egy volt rossz benne, hogy nem egy teljes váltásról volt szó,
két-három nap ugyanis a Szőnyi úton telt, a hét másik fele pedig Egerben. Kicsit ilyen hibrid csapat voltunk, kétlaki életet éltünk. Ez nyilván megviselte azért a családi életet is a gyerkőcökkel,
de alapból sokkal jobban szeretek a mai napig itt élni. Imádom azt, hogy nem a Nagykörúton töltöm a dugóban a fél életemet.
Mégsem maradt elsőre sokáig Egerben, volt egy kis ferencvárosi és külföldi kitérő is. Miért döntött mégis úgy, hogy visszatér?
A 2004-2005-ös szezon nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, gyakorlatilag egy utolsó meccsen szúrtuk el a bronzérmet, amely jóvá tehette volna a szezont. Ezt egyrészt kudarcként éltem meg, másrészt akkor volt itt a 22 éves Jászberényi Gábor, aki válogatott közeli kapus volt. Érdekesség, hogy
már a 2004-es váltásnál is hívott a Vasas, de mivel Gerendás Gyurihoz kötődtem, így az Eger mellett döntöttem. Magam helyett Nagy Viktort ajánlottam, azt gondolom, mindkét fél nagyon jól járt azzal az üzlettel, nagyon sokáig jól működött a kémia.
Mint ahogy Jászberényi Gáborral is Egerben, aki bekerült a válogatottba, Eger pedig egy jó csapat volt. Más kérdés, hogy a 2007-es év nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, és ezért érkeztem vissza.
Hogyan élte meg az egri sikerkorszakot a visszatérést követően?
Nagyon jó érzés volt visszajönni. Úgy a pontos megfogalmazás, hogy visszajöttünk, mert ugye érkezett velem együtt Béres Biros Péter és Binder Szabolcs és Varga II. Zsolt is.
Azonnal Magyar Kupát nyertünk, és bár sajnos a bajnoki címek azok még várattak magukra, de 2011-ben és 2013-ban az is összejött, amely nagyon nagy dolog volt.
A vízilabdában szokatlanul nagy szurkolótábora volt ekkor az Egernek. Mit jelentettek az ultrák jelenléte?
Nagy lelki pluszt adtak. Érdekes, hogy a 2004-2005-ös szezonban még nem érezték annyira a vízilabdát a szurkolók, nem tudták, mikor kell azt a bizonyos pluszt adni a csapatnak, ami tényleg segít. Viszont 2007-ben,
amikor visszaérkeztem, már tökéletes volt a szurkolás, maga a csoda volt, ahogy a drukkerek mindig ott voltak kék-sárgában a kapu mögött.
Mivel Eger kisebb város, így a játékosok és a szurkolók kapcsolata is sokkal közvetlenebb volt, mint például Budapesten. Ezt miként élte meg?
Az, hogy kisebb város, a mai napig érzem, ezt szeretem benne.
Budapesti fejjel lehetetlen felfogni, ahol azt sem tudják, hogy a háztömbben ki lakik. Itt mindenki ismer mindenkit, ahogy mondani szokták két három telefonhívásból el lehet érni mindenkit,
vagy két lépcsőből mindenkihez közel lehet kerülni Ez mind a mai napig megvan, és ez egy nagyon pozitív dolog.
Az aktív játékos-pályafutása után edzősködött is. Mi az oka, hogy most nem a medence partján láthatjuk?
Kaposváron edzőként olyan energiákat égettem el a mérkőzéseken magamból, amely után úgy éreztem, hogy ezt hosszú távon nem lehet csinálni.
Egy-egy meccs annyira felspanolt, akár győzelem, akár vereség, hogy az az éjszaka teljesen kimaradt Azzal a mentalitással, ahogy én létezem, a vízben fizikailag azt le tudtam vezetni, ott a parton nem lehetett.
Vezetőként nincs akkora nyomás az emberen?
Ez nagyon változó. Amikor nagy költségvetésű csapattal voltunk, és volt, ami nem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna, például ha valami nem a csapat játékán múlt, hanem mondjuk a játékvezetésen, azt nagyon nehezen éltem meg.
Úgy érzem, hogy ma már én is higgadtabb vagyok, csak akkor csinálom meg a hisztit, amikor úgy érzem, hogy feltétlenül kell és van értelme.
Mik a jövőbeni célok Egerben?
A jelenlegi feladat az, hogy az az út, amire ráléptünk, azt végigvigyük. Nemrég nagyon szerettük volna megverni a BVSC-t, sajnos nem sikerült, de sztoikus nyugalommal néztem végig, hiszen öt ifijátékosunk játszott. És ami ennél is fontosabb, hogy jól játszottak, abszolút elégedettek vagyunk velük, a hozzáállásuk is. Nyilván
ez egy hosszú és hullámzó folyamat, tizenöt-tizenhat éves gyerekekről beszélünk, akik még csak élvezik az életet. És nagyon remélem, hogy élvezik a vízilabdát is.
Úgy kell maximális munkára, százhúsz százalékos erőbedobással bírni őket, hogy az élvezetet meg tudják tartani.
A csapat sikerkorszakában rendre telt ház előtt, fantasztikus hangulatban játszhattak. Mostanra ez azért megváltozott. Mi lehet ennek az oka?
Nem igazán tudjuk lemérni a pandémia miatt, hogy most pontosan miként állunk ebben a kérdésben, ugyanis tavaly majdhogynem végig zártkapus meccseket játszottunk. Ami érdekes volt, hogy amikor lehettek még nézők és olyan időpontban tudtunk a medencébe ugrani, amikor a szurkolók is ki tudtak jönni, akkor a Bárány Uszodát hellyel-közzel sikerült megtölteni. Nyilván más a hangulata így, hogy az ultrákat szülők váltották le, de úgy gondolom, hogy hosszú távon a szülőkből, a barátokból lesznek majd ultrák.
Ráadásul olyan nagy nevek nincsenek ma a magyar vízilabdában szerintem, akikkel meg tudnánk tölteni a Bitskey Aladár Uszodát. A feladatunk az, hogy olyan nagy neveket neveljünk, akikkel majd meg tudjuk azt tölteni.
Ehhez az is kell, hogy újra a dobogóért harcoljon a csapat az ob I-ben? Mikor lát erre újra reális esélyt?
Már tavaly sikerült beazonosítani azt a korosztályt. amelyre hosszú távon lehet építeni. A 2003-2004-es korosztályról van szó. Ők most még az ifjúsági csapat. Jövőre a 2003-ban születtek már csak felnőtt játékosok lehetnek, és az egy évvel fiatalabbak játszanak majd az ifiben. A 2004-esek közül öten már szerepeltek a legjobbak között, egy 2006-os is, 2003-asok közül pedig mind.
Ez a generáció 2023 év végére érhet be, ekkorra kellene oda jutnunk, hogy nekünk reális esélyünk legyen a négy közé jutásra. Nem mondom, hogy ez így is lesz, de nüanszokon fog múlni.
Lát olyan tehetségeket, akik a jövőben nemcsak Egerben, hanem akár a válogatottban is meghatározó játékosok lehetnek?
Több olyat is látok, de nem szeretnék neveket mondani, mert elbízzák magukat.
Azért egy kicsit boldog vagyok, amikor nagy az arc, mert az tapasztalatom, hogy a túlzottan nagy arcból sokkal könnyebb lefaragni, mint önbizalom nélküli emberekbe hitet csepegtetni.
Kicsit visszatérve önhöz, kikerülhetetlen kérdés a válogatott és a három olimpiai bajnoki cím. Mi volt a titok?
Nagyon jó korosztály volt. Viszont azt gondolom,
hogy ebben a sikerkorszakban a darabszám is nagy szerepet játszott.
Mi a Ratkó-unokák korosztálya vagyunk, megnéztem direkt, hogy mi is lehetett a titok. 1975 körül 170 ezer gyermek született. A kétezres években ez a szám 85-90 ezer körül volt csak. Szerencsére a mi győzelmeink, sikereink miatt sokkal többen kezdtek el vízilabdázni, így arányaiban sokkal többen vízilabdáznak, mint a mi időnkben. Most jutottunk el oda a TAO-nak hála, hogy mindenkinek van uszodája, vízfelülete, labdája, megfelelő edzői, és persze jó versenyrendszer. Nagyon hosszú út volt ez. Több mint tízéves folyamat, amióta TAO van, ugyanakkor utánpótlás-nevelés szempontjából ez a tíz év borzasztóan kevés.
Most van az, hogy beállt a rendszer, már nincsenek vadhajtások, most már nem az van, hogy van gyerek, de nem fér el, vagy van hely, de nincs gyerek. Most minden működik, kicsit olyan, mint mikor a végére elkészül a leves. Jó íze van.
Bízom benne, hogy a mi korosztályunk, edzők és vezetők a sót és a fűszereket is bele tudják majd tenni. A 2006-os fiú és lány korosztály Európa-bajnok lett U15-ben, az U17-esek mindkét nemben bronzérmet szereztek, de az U20-as csapataink is a legjobb négyben voltak. Igenis van kellő tehetségünk. Tudnunk is kell rájuk vigyázni, ugyanis nagyon nehéz őket végig menedzselni.
Megragadt a fülemben egy korábbi válasza, miszerint olyan nagy nevek nincsenek ma a magyar vízilabdában, akikkel meg tudnánk tölteni az uszodákat. Milyennek látja a mostani válogatottat?
"Nem váltak ikonokká. Ha a tokiói csapatot megnézzük, Varga Dénes és Hosnyánszky Norbert, a 2008-as olimpiai bajnokok az ikonok, de hozzájuk például már hozzászokott az egri közönség.
Ők már nem jelentenek újdonságot. Azért is szurkoltunk pluszban nagyon a tokiói csapatnak, mert ott új ikonok születhetnek. Nyilván most Párizsra maradt ez a reményünk, ugyanis két és fél év múlva újra olimpia van, ez pedig viszonylag szűk időszak. És itt már látom azokat a játékosokat, akikből legenda lehet, amivé nem egy aranyéremmel, hanem többel lehet válni. Persze az is nagyon fontos, hogy az uszodában kívül milyen pluszt tudnak adni. Manapság nagyon nehéz a közösségi média világában, például
ott van a két Berki Krisztián. Az igazi a sportoló, meg a celeb, aki egyébként szintén sportoló, ezt ne vegyük el tőle. Az tud ikonná válni, aki ezt tudja kezelni.
Lát arra esélyt, hogy a jövő generációja el tud majd érni hasonló sikert, mint a Kemény-csapat, hogy akár háromszor egymás után olimpiát nyerjen?
Engem mindig túlzottan optimistának tartottak, és igazából az is vagyok. Látom azokat a fiatalokat tíz- és tizenhat éves kor között, akik naggyá válhatnak a jövőben. Sokan vannak, pont ezért nagyon nehéz jól választani. Talán nem is kell, mert bárkiből lehet még cserebogár.
Picit talán túl tudományossá váltunk, meghatározunk mindent előre, mindenféle antropometriai mérések vannak, előre megmondjuk, ki mekkora lesz. Aztán néha nagyot koppanunk, mert beköszön a nagyapai, nagyanyai vonal, és a 150 centis szülőknek van kétszáz centiméteres gyerekük.
Van kellő mennyiségű tehetség, jó méretű játékosok, balkezesek, látok kapuspalántákat is. Nagyon bízok bennük, várom, hogy már akár Párizsban nagyon kellemes élményt szereznek nekünk, majd utána Los Angelesben és Brisbane-ben is akár jól sülhet el számunkra az olimpia.
Kikerülhetetlen kérdés a válogatott múltja és jövője kapcsán a tavaly elhunyt Benedek Tibor személye. Hogy élte meg a korábbi válogatott csapattársa halálát?
Sajnos volt azért időnk rákészülni, elfelejteni soha nem fogjuk. Túltenni pedig nem tudom igazából magam rajta. Amikor megkérdezik, mindig túl messzire kezdek el gondolkozni.
Az biztos, hogy az Újpesten iszonyatosan jó példát mutatott nekünk, és minél több helyen próbálják ki, annál inkább kiderül az, hogy működik. Nem kell mindenhol feltalálni a spanyolviaszt, egyszerű a megoldás. Munka, munka, munka. Nagy örökséget hagyott ránk. Mikor kérdezték korábban, hogy ki a példaképem, alapvetően azt mondtam, hogy senki. Egyértelműen kapusban gondolkodott az ember, én pedig mindenkitől igyekeztem tanulni egy kicsit, akár külföldi, akár magyar kapusról volt szó. Nyilván nagy hatással volt rám Ambrus Tomi, de Kósz Zoli ugyanúgy. Úgyhogy egy picit mindenki formált.
Viszont amikor megismertem Benedek Tibort mint sportembert, és együtt játszottam vele a válogatottban, akkor úgy 2002 környékén fogalmazódott meg bennem, hogy igen, nekem van példaképem, és az Benedek Tibor.
Sajnos itt hagyott minket, a jövőben már nem lesz előttem olyan példa, amit egyszerűen csak követni kell.
Maradva még egy kicsit a szomorúbb témáknál, engedje meg, hogy egy kicsit a családi tragédiákról is kérdezzem. Korán elvesztette az édesapját, majd váratlanul elment a nővére is. Ezeket hogyan sikerült feldolgoznia?
Édesapám vastagbéldaganatban hunyt el 1987 nyarán, nyilván tízévesen egy gyereknek ez borzasztó dolog. Nagyon nehéz volt felfogni, néha még mindig gondolkozom, milyen lett volna, ha lett volna apukám 45-50 éves koromig, mint sok más embernek. Nyilván ez egy mi lett volna ha kérdés sajnos.
Zsófi elvesztése abszolút váratlan és tragikus volt. Azt is borzasztó nehéz volt feldolgozni. Ameddig a repatriálása miatt a holttestét nem is láttuk, addig én el sem hittem. A család és a munka sokat segített.
Marci fiam addigra már ott volt nekem, illetve Julcsi, akit Zsófi is imádott. Úgyhogy a gyerekekbe és a munkába való menekülés jelentette a kiutat a gyászból. Nagyon jó dolog fejest ugrani a medencébe, mert az minden kinti dolgot lemos az emberről. Kovács András Pétertől hallottam, hogy amint felmegy a színpadra, ott minden lepereg róla, legyen az láz, rosszullét vagy éppen rosszkedv. Legyen az bármi is, a színpad határai leszedik róla. Nálunk ez a medence, ahogy a fejes megvan, onnantól csak a víz van meg a labda.
Térjünk át egy sokkal boldogabb témára? Hogyan ismerkedett meg a jelenlegi feleségével, Szécsi-Szegedi Vandával?
A feleségemmel való megismerkedés is az egri vízilabdához köthető, hiszen 2008. március 15-én a Budvanska Riviérával játszottunk LEN-kupa-elődöntő visszavágót, ami
legendás volt arról, hogy nem csak a vízben folyt a vér, hanem a parton is. A továbbjutást mentünk ünnepelni a hamarosan záró Kazamata vagy más néven Broadway nevű szórakozóhelyre, ott találkoztam végül Vandával.
Köztudott, hogy büszke apuka, az idősebb fia ráadásul tehetséges pólós is. Mit lehet róluk tudni?
Marci fiamra azért vagyok igazán büszke, mert
iszonyatos munkával érte el a vízilabdában azt, ahol most tart. Kint volt az U17-esekkel a máltai Európa-bajnokságon, ahol bronzérmet szerzett.
Az egész csapatnak szeretnék ezúttal is gratulálni, na meg persze az edzőknek, Kiss Csabának is. Nagyon büszke vagyok a nagylányomra, Julcsira is, ő az ötödik évet végzi a kisképzőn, nemsokára felvételizik majd a Képzőművészeti Egyetemre grafika és képalkotás szakra. Nem mondom, hogy tőlem örökölte a rajztudását, de nagyon ügyes benne. A legkisebb Zénó, aki szintén vízilabdázik. Nyilván óriási sikerekről még nem beszélhetünk, mivel másodikos általános iskolás, de ott is kiválóan teljesít. Talán csak a magatartása volt jó, de úgy vagyok vele, hogy ha a gyerekem magatartása csak jó, az azért nem a világvége.
Azt viszont már talán kevesebben tudják, hogy a sport mellett másban is igen tehetséges, ugyanis aranykalászos gazda. Meséljen róla egy kicsit.
Közel kétszáz hektáron gazdálkodunk, hetven fejt tehénig szeretnék eljutni, hogy meglegyen a napi 1500 liter megtermelt tej. Ez lenne a célunk.
Ott is azt mondom, hogy évről évre tanulunk bele a szakmába, javítjuk a földjeinket. Nem a legjobb minőségű földeket sikerült megvenni, de szépen haladunk, fejlődünk, pályázgatunk. Úgyhogy abszolút elégedett vagyok. Amire nagyon büszke vagyok, hogy már van húsz kilowatt napelemrendszerünk, amit szeretnénk harmincra bővíteni, és emellett huszonöt hektár erdő, amelyből nyolc hektár telepítését fogjuk befejezni idén.
A mai világban különösen fontos, hogy én nemcsak beszélek a klímaváltozás elleni küzdelemről, hanem teszek is érte.
Hogyan kezdődött ez a gazdálkodás?
Édesapám vonalán örököltem negyvennégy hektár termőföldet az ő szülőfalujában, ami itt van Egertől harminc kilométerre. Ott kezdtünk el kaparászni szó szerint,
aztán mentünk előre, mindig még több munkát, figyelmet és pénzt ráfordítva. Addig, ameddig el nem érünk arra a szintre, ahol azt mondjuk, hogy itt most már a növekedés fázisnak vége és már csak üzemelünk.
Ez munka, vagy inkább hobbi?
Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy negyvenéves koromig azért kaptam a fizetésemet, ami a hobbim, a szerelmem volt. Most is foglalkozhatok ezzel szerencsére, ettől nem tudok elszakadni. Viszont lett egy másik szerelmem is, a természet.
A családdal sokat túráztunk az erdőben, így azzal tisztában voltam, hogy van élet az aszfaltcsíkon túl is. Viszont az, hogy nincsen rajta turista jelzés, az már egy teljesen idegen világ volt.
Amikor az őz, a nyúl, a róka, a fácán mind-mind betolakodóként tekintenek rád. Amikor kimész, akkor ezt érzed is, ez az ő világuk, az ember ott csak vendég. Ez egy nagyon nagy plusz volt. Az már más kérdés, hogy ha ezt jól csinálja az ember, akkor ebből stabil megélhetést tud biztosítani a családnak, így nem kell azon gondolkodni, hogy ki az ember főnöke (mosolyodott el Szécsi Zoltán, aki ezt követően az ég felé mutatott - a szerk.).
Most már hosszú évek óta Egerben él, a városban elismerik és szeretik. Önnek mit jelent Eger?
Imádnivaló város, igazi álom. Gyakorlatilag az Alföld kapuja, a két nagy hegységrendszer veszi közre, közte pedig ott a völgy.
Ha valaki elmegy Szilvásváradra, kicsit olyan, mint A Gyűrűk Urában az út, amelyen megy át az ember lépésről, lépésre. Imádom a várost, van bor, sztori, termálfürdő, víz. Mi kellene még ettől több?
Végül mit üzenne az egri vízilabda szerelmeseinek?
Elsősorban jó egészséget kívánok mindenkinek, úgy gondolom, hogy ebben az időszakban ezt nem lehet kihagyni.
Amikor végre elfelejthetjük ezt a sz.rt, mert ezt nem lehet szép és kulturált jelzővel illetni, akkor jöjjenek nézzék és szurkoljanak türelmesen a csapatnak,
mert lesznek nagyon jó meccseink, de sajnos rosszak is.