Az írás az egyik finn újság internetes kiadásában jelent meg, Santtu Silvennoinen írta. Már a bevezetőben azonnal odacsapott, szerinte a magyar újságírók nem tudnak viselkedni, mert a meccs alatt kiabálni merészeltek. De most kapaszkodjanak meg: volt, aki tapsolni kezdett.
Nos, valóban volt olyan kolléga, aki a sajtóhelyen felkiáltott Sebők Balázs nagyszerű gólja után, de - elnézést kérünk - nem tudtuk, hogy úgy kell viselkednünk, mintha egy templomban ülnénk. Hogy tapsoltunk-e? Igen, persze. És fogunk is, ha lesz rá alkalom.
A szerző szerint ezzel, na meg azzal, hogy "megsértettük az újságírás alappilléreit" egészen minősíthetetlen dolgot követtünk el. Ezen csak röhögni lehet, mást nem érdemes tenni.
A cikk azzal folyatódik, hogy a magyar újságírók az interjúzónában megölelik a játékosokat, vagy éppen összeérintik a kezüket velük. Hallatlan, micsoda indolencia. Mert van az úgy, hogy egy vereség után is értékeli az ember azt, hogy a fiúk mindent kitettek a jégre, de olyan is akadt, hogy a franciák legyőzése után valaki vállon veregette az egyik hokist. Rettenetes bűn, nem? Cikkért kiált, de gyorsan.
A 14 évig Finnországban hokizó Sebők Balázs megvédte a magyarokat. Az újságíró kérdésére válaszolva elmondta: Magyarországon családias hangulat övezi ezt a sportágat, amely lehet, hogy mások számára meghökkentő. "A média és a riporterek is kedvelnek bennünket" - tette hozzá Sebők. "Nem úgy kezelnek minket, mint Finnországban, vagy más helyeken."
Santtu Silvennoinen ezzel nem érte be, mert feltette a kérdést, hogy mit érez a játékos, ha egy újságíró ököllel pacsizik vele?
"Nagyon jó érzés" - ezt felelte erre Sebők, aki hozzátette, hogy nem tiszte megítélni, hogy a magyar újságírók rajongóként viselkednek-e, s ha igen, akkor mindez megfelelő-e egy világbajnokságon.
Majd zárásként Sebők dobott az okos finn újságírónak egy ökölpacsit.