Rosberg hajszálnyi előnnyel nyerte az eseménydús edzést
2012. május 26. 10:52
Szép napot kívánunk olvasóinknak! A Monacói Nagydíj utolsó edzése a szokásosnál is fontosabb lesz a csapatok számára, mert pénteken csak délelőtt volt lehetőség száraz pályán gyakorolni, délután negyedóra után vizessé vált az aszfalt. Emiatt például egy csomóan ki sem próbálták a szuperlágy gumikat.
Kiss Pál Tamás a 2. helyen végzett a GP3 első monacói futamán. A magyar pilóta a rajtnál lépett előre egy helyet, mint elmondta, annak is köszönhetően, hogy módosítottak a kuplung beállításain. Utána már nem tudta utolérni Aaro Vainiót, de így is örült. "Ennyire azt hiszem, még sosem ízlett a pezsgő, mint most, talán még Barcelonában sem" - fogalmazott boldogan, utalva tavalyi győzelmére. "Persze az is örök emlék marad, hiszen annyi ember előtt hallgatni a magyar himnuszt, igazán remek érzés volt, de ez a mostani eredmény talán még különlegesebb olyan szempontból, hogy éppen itt értük el, Monacóban, ráadásul az első futamon, erőből lettünk másodikak, ami fantasztikus érzés." A második futamra ma, szombat 17 óta 55 perctől kerül sor.
A legtöbb csapat most próbálja behozni a csütörtöki lemaradását, ezért nagy forgalom alakulhat ki a szűk utcákon. Ez az idény legrövidebb pályája, 3340 méter hosszú, és a tiszta terep létfontosságú a jó köridőhöz.
Ezúttal nyoma sincs az esőfelhőknek, a levegő 23, az aszfalt 31 Celsius fokos. Mindazonáltal az előrejelzés azt mutatja, hogy később, például az időmérőn lehet csapadék.
Úgy saccolják, hogy a lágy gumik 50, a szuperlágyak 35 kört bírhatnak ki. Durva lenne, ha így van, hiszen akkor egyetlen kerékcsere is elég lehet a pilótáknak. A két keverék között egy másodperces különbség van.
A versenyzők sorban jönnek, hogy megtegyék rendszerellenőrző köreiket. Alonso Ferrarijának hátulját bekenték áramlásjelző festékkel.
1:21.162-gyel nyit, de Schumacher 1:20.473-mal válaszol neki. Ennél körülbelül 5-7 másodperccel jobb idők születhetnek ma. Kovalainen beszámolt csapatának, hogy a pálya tapadása javult csütörtök óta, bár még nincs "mega-tapadás."
Egyelőre csak ők döntöttek a munka megkezdése mellett. Jelenleg Rosberg áll a tabella élén, ideje 1:18.923, őt Räikkönen és Schumacher követi. Di Resta az utolsó, aki letudta installációs körét.
A finn 1:18.039-cel veszi át a vezetést. Neki különösen rossz csütörtökje volt, mert délelőtt nem tetszett neki a kormányszervó, így a szerelés következtében szinte nem is gyakorolt száraz pláyán. Ugyanakkor azt mondta, szombaton hamar fel fogja venni a ritmust.
Növekszik a forgalom, jönnek a Red Bullok, Hamilton Grosjean, Senna és Vergne is. A HRT-k szintén a pályán tartózkodnak. Egyelőre a lágy gumik vannak használatban.
1:16.812-t futott a lágy gumikon. Mögötte a sorrend: di Resta, Räikkönen, Webber, Petrov, Hamilton, Rosberg, Vergne, Kovalainen.
A W03 hátuljával nem érez valamit rendben, a Mercedesnél most keresik a probléma okát. Vergne levágta az uszoda második sikánját.
Esőben sokan megszenvedtek a kanyar bevételével, Kobajasi az imént száraz pályán is megcsúszott ott. A szűk bukótérbe sodródott, majd egy elegáns mozdulattal menetirányba állította autóját. Grosjean javított, 1:16.359, Hamilton feljött a 2. helyre.
A rádión közölte, hétkörös etapja során túl gyors ütemben fogytak a hátsó abroncsok. A balansszal elégedett, de úgy véli, még van javítanivaló rajta.
A Lotus francia pilótája 1:15.811-re faragta le az etalont, mielőtt betért a bokszba. A 2. helyen Pérez áll, aki az előbb horzsolta a korlátot az uszodánál. A 3. pozíciót Massa foglalta el.
Alonso 4., Hamilton 6., Webber 7., Button 8., Vettel 9. jelenleg. Massa megelőzte Pérezt, így ő a második.
Úgy látszik, sok benzinnel vezet, mert első mért körében 1:16.469-et futott, amivel több mint hat tizedes a hátránya az élen álló Grosjean mögött.
Visszajátszásokon mutatják, hogy Glock az alagút után, Kobajasi az uszodánál levágta a lassítót. Pérez autóját közben megvizsgálta a Sauber, de úgy találták, hogy a C31 nem sérült a mexikói falsúrolása miatt.
A szuperlágy gumikon még mindig több tizeddel elmarad Grosjean lágy gumis idejétől, pedig az utolsó szektor előtt még hasonló volt a részideje. A finn 7.
A szuperlágy Pirelliken 1:15.159-cel ugrik az élre, már az első mért körében is gyorsabb volt Grosjeannál.
Rosberg, Grosjean, Massa, Pérez, Alonso, Schumacher, Räikkönen, Kobajasi, Vettel, Button, Hamilton, Webber. Hamilton még mindig a lágy abroncsokon köröz, a Ste Dévote-ban el is fékezte magát, épphogy el tudott fordulni.
Alonso (1:15.306) és Grosjean (1:15.445) egyaránt a piros jelzésű gumikon van kint, de még elmaradnak Rosberg idejétől.
Két gyors körnek is nekivágott a szuperlágy gumikon, azonban mindkettőben szűk egy tizeddel lassabb volt Rosbergnél. Massa viszont jól megy, 19 ezredre megközelítette ferraris csapattársát.
Nem tudja tartani a lépést Rosberg és a Ferrarik idejével a szuperlágy Pirelliken, a kör végére nyolc tizedes hátrányt gyűjt össze. Grosjeant sem előzi meg.
Az uszoda második sikánjának kijáratánál agresszívan lépett a gázpedálra, ettől megindult a Red Bull fara, és a jobbhátsó kerékkel súrolta a palánkot.
312 ezredre csökkenti lemaradását Rosberg mögött, pozíciója viszont nem változik. Rosberg nagyon jó időt ért el az utolsó szektorban, itt senki sem tudja überelni őt.
Vergne, Senna, Hamilton és Karthikeyan is lecsippentett egy kicsit a pályából, látszik, hogy nagyon keményen támadnak.
Hülkenberg egy mért körre készülődött, ezért az utolsó kanyarnál nem vette észre, hogy érkezik mögötte Pérez. Pérez kis híján eltalálta az előtte haladó Force Indiát, integetett is neki.
Bár lesimították a bukkanót az alagút kijáratánál, a féktávon megindult alatta az autó, aztán keresztbe állt. A palánknak is nekicsapódott a Force India orra, amely roncsolódott.
A Williams pilótája szokatlan hibát vétett, a Casino kanyarnál nekiment a belső oldali korlátnak. Autója utána nekicsapódott a külső íven lévő falnak is, a Williamsről sok alkatrész lerepült. Piros zászlóval megszakították az edzést, már nem is fogják újraindítani.
Végleges a sorrend, Rosberg végzett az élen Massa, Vettel és Alonso előtt - négyüket mindössze 51 ezredmásodperc választotta el. Grosjean, Button, Hamilton, Schumacher, Pérez, Webber a további sorrend.
A visszajátszásból kiderült, hogy a hibája előtti körben az alagútra fordító jobbkanyarnál kívülről ráhúzott a lassan haladó Pérezre, és a két autó összeütközött. Mintha Maldonado nem látta volna a Saubert, amelynek vezetője hevesen integetett ezután. Szegény Pérez, nincs szerencséje a forgalommal...Maldonado viszont megint a lobbanékony énjét mutatja, amelyért sokszor kritizálják.
A hivatalos, képernyőre kerülő végeredményben Rosberg például első és ötödik lett egyszerre, miközben a legtöbb versenyző neve mellett nem stimmelt a nemzetiségét jelző zászló ikonja...
Érdekesen alakult az utolsó, szép időben rendezett egyórás szabadedzés Monacóban. Várható volt, hogy a szokásosnál több időt fognak a pályát tölteni a csapatok, mert a csütörtök délutáni tréningen esett az eső, így az akkorra tervezett programuk nagy része mára csúszott át.
A két Mercedes és Kimi Räikkönen hamar aktivizálta magát. Eleinte a finn állt az első helyen, de később lotusos csapattársa, Romain Grosjean vette át a kezdeményezést, aki a lágy gumikon 1:15.811-es idejével a leggyorsabbnak bizonyult az egész mezőnyben, Felipe Massát és Sergio Pérezt megelőzve. A szuperlágy abroncsokat Räikkönen rakatta fel először, de vagy sok benzinnel körözött, vagy egyszerűen csak nem találta a ritmust, ezért nem tudott beférkőzni az élmezőnybe.
A legjobban tapadó Pirelliken Nico Rosberg volt az úr, második nekifutásra 1:15.159-et ért el 25 perccel a leintés előtt, amin később senki sem tudott javítani. Pedig közel álltak ehhez többen is: több próbálkozásból Felipe Massa végül 38, Sebastian Vettel 50, Fernando Alonso 51 ezredmásodpercre közelítette meg a németet, vagyis rendkívül szoros volt az élmezőny. Rosberg főleg az utolsó szektorban emelkedett ki, itt gyűjtötte össze előnye javát. Csapattársa, Michael Schumacher nem zárt jó edzést, mert kezdetben panaszkodott Mercedese hátuljára, és később sem jegyzett igazán jó köridőt. A tabellán a 8. helyet foglalta el.
Mindazonáltal hiába tűntek erősnek a Ferrarik és a Lotusok, nehéz megállapítani a helyzetüket az erősorrendben, tudniillik a Red Bulloknak és a McLareneknek (elsősorban Lewis Hamiltonnak és Mark Webbernek) alig volt lehetőségük kipróbálni a szuperlágy gumikat. Ennek oka, hogy a sprintek tervezett időpontjában, a gyakorlás végén balesetek történtek, és végül piros zászló hatálya alatt pörgött le az utolsó három perc.
Sokáig csak az alagút utáni, illetve az uszodánál lévő második sikánt vágták le tömegesen a pilóták, de ahogy nőtt a tempó és a feszültség, elszaporodtak az incidensek. A korlátot egyszer súroló Pérez saját mért körében majdnem letarolta az utolsó kanyarnál gyors körre készülődő Nico Hülkenberget, Vettel a jobbhátsó kerekével lekoccolta a falat az uszodánál, di Resta pedig az alagút utáni féktávon keresztbe állt, és kicsit megtörte Force Indiájának orrát.
A legnagyobb baleset viszont ezután következett. A barcelonai győztes Pastor Maldonado az ideális íven fordulva kíméletlenül ráhúzott a lassan haladó Pérez Sauberjére a Portier jobbkanyarnál, amitől mindkét autóról kisebb-nagyobb darabok váltak le. Maldonado a következő körben a Casinónál hibázott, eltalálta a belső oldali palánkot, majd a külső oldali korlátnak csapódott, és a szétszóródó alkatrészek miatt megszakították a tréninget. Kérdéses, hogy a Williams össze tudja-e szerelni az autót a két órakor kezdődő időmérőre.
Az edzésről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.