Hamilton elöl, erős a Ferrari
2012. június 08. 19:49
Délután sem lehetett letaszítani az élről Lewis Hamiltont Montrealban. A meteorológusok által előre jelzett eső nem érkezett meg, ennek köszönhetően a McLaren versenyzője az első edzésen futott idején három tizedet tudott faragni, 1:15.259-nél állítva meg a stoppert a szuperlágy gumikon.
Mögé a két Ferrari zárkózott fel, ami azt sugallja, hogy az F2012-nek fekszik a pálya, és egy körön is jó a teljesítménye. Fernando Alonso és Felipe Massa erős tempót diktált, több próbálkozás után egy-egy sprinttel érték el legjobb idejüket, kettejüket egy tized választotta el végül. A 4. pozíció az alternatív taktikával köröző Sebastian Vettelé lett, aki hamar megkapta a szuperlágy gumikat, és később a lágy keveréken közelítette meg Hamiltont 272 ezredre. Ez jelzi, hogy a kétféle Pirelli között meglehetősen kicsi a különbség, amely a gyártó szerint akkor nőhet, ha melegebb lesz az aszfalt.
Kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!
A középmezőnyből ezúttal a Force Indiák és a Sauberek vitézkedtek, Paul di Resta az 5., Kamui Kobajasi a 6., Nico Hülkenberg a 8., Sergio Pérez a 11. helyen zárt, a Mercedesek és a Lotusok viszont az eredmények alapján nem remekeltek.
Az edzésen szokás szerint több hiba becsúszott a versenyzőknél, rendszerint a 8/9-es kanyarkombináció bevétele okozott gondot nekik. Többek között Vettel, Hamilton és Alonso hibázott ott, utóbbi egyszer meg is pördült. A legnagyobb hibát Bruno Senna követte el, aki az utolsó sikánnál rosszul hajtott rá a kerékvetőre, amitől elvesztette uralmát Williamse fölött, és a falnak (a hírhedt Bajnokok Falának) csapódott. Autója csúnyán összetört, de a brazil bízik benne, hogy a szerelők megjavítják holnapra.
Neki hamar véget ért a gyakorlás, Heikki Kovalainennek és Jenson Buttonnak viszont későn kezdődött el. Kovalainen autóját az edzés felére rakta össze a Caterham a délelőtti bukás után, ennek dacára a finn jól szerepelt, a 16. helyen végzett, és a két Toro Rossót is megelőzte. Button McLarenjében az olajszivárgás okozott gondot, a csapat így csak az utolsó húsz percre tudta kiküldeni őt. Button a 9. helyig kapaszkodott előre.
A versenyről élőben készült, részletes összefoglalónkat az eredménytáblázat alatt olvashatják.
Jó estét kívánunk olvasóinknak! Magyar idő szerint 20 órakor zöldre vált a bokszutca kijárati lámpája Montrealban, hogy megkezdődjön a második másfél órás gyakorlás a Kanadai Nagydíjon. Az első edzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb.
A HRT-s Pedro de la Rosa vezető szerelőjét elütötte az első edzésén végén az egyik Caterham, de jó hír, hogy a Chess nevű alkalmazottnak nem törött csontja. Igaz, "további ellenőrzésekre még kórházban kell maradnia" - közölte a HRT Twitteren.
Az első edzés egy részében csepergett az eső, majd a két tréning között rázendített, viszont a jelek szerint a második edzésre ismét száraz pályán kerül sor. A szünetben lehullott eső azonban rossz, mert lemossa az aszfaltra eddig rárakódott gumiréteget, így csökkenni fog az eleve nem nagy tapadás.
A levegő hőmérséklete 22, a pályáé 25 Celsius fok.
Délelőtt olajszivárgás következtében keveset tudott menni, és Martin Whitmarsh, a McLaren főnöke a Sky Sportsnak elmondta, hogy délután a tartalék sebességváltót fogja használni a pilóta. "Pályára küldjük őt, amilyen hamar csak lehet" - közölte. A váltócsere nem jár büntetéssel, mert ez még csak edzésnap.
Vergne, a Toro Rosso fiatal versenyzője az első, aki pályára gördül.
Nem teketóriázik ellenőrző körökkel, 1:21.108-cal adja meg az alaphangot a lágy (összességében a keményebb) gumikon. Hamilton délelőtt 1:15.564-gyel volt a leggyorsabb.
A Caterham Twitteren azt írta, várhatóan 40 perc múlva végeznek a délelőtt megsérült autó javításával. Kovalainen a 9-es kanyarnál amortizálta le autója bal oldalát.
Ezen a képen láthatók. Maldonado az új (fenti), Senna a régebbi (lenti) változatot teszteli ma. Előbbi szárnytól a DRS hatékonyságának javítását várja a csapat.
Mögöttük Pérez, Kobajasi, Räikkönen, Maldonado, Grosjean, Webber az állás. Glock kicsúszott a fűre az első kanyarnál és megforgott.
Amiért az első edzésen úgy előzte meg Sennát az utolsó sikánnál, hogy levágta a kanyart. Ezt csak nyomós indokkal szabad megtenni.
Alonso 1:16.240-gyel ugrott az élre, fél tizeddel megelőzve Rosberget. Webber közben befurakodik a 2. helyre, hátránya 28 ezred Alonsótól. Massa a 4., a hátsó szárnya továbbra is be van kenve áramlásjelző festékkel.
Egyetlen ezredmásodperccel taszította le a 3. pozícióból Rosberget. A mexikói azt mondta, szerinte a hétvégén dobogóesélyes a Sauber.
Ideje 1:15.895. A 2. helyre Schumacher jött föl, aki 1:16.223-at futott. Senna levágta a 8/9-es sikánt. Közben már Vergne és Vettel is kipróbálta a szuperlágy gumikat, utóbbi arra panaszkodott, hogy a hátsók nagyon kopnak.
A 8-as kanyar bejáratánál érintette a füvet, amitől megforgott a Ferrarija a bukótérben. Utána menetirányba tudta állítani az autót.
Hamilton és a 2. helyre fellépő di Resta mögött Schumacher áll, de tőle csak 148 ezredre van a 9. helyezett Kobajasi.
Farag az etalonon, 1:15.439-re szorítja le a lécet. Rajta kívül csak Webber férkőzött be eddig 1:16 alá, az imént ugrott fel a 2. helyre (1:15.907). Még mindig a lágy gumikat használja a mezőny javarésze.
Az előbb még törökülésben kuksolt az egyik szekrényen, de beszállt Caterhamjébe. Ő és Button még nem járt a pályán délután. A két Sauberre közben felrakták a szuperlágy Pirelliket.
Legalábbis a következő 25 percben, írja az Autosport.
Gary Anderson technikai szakértő közölte, hogy a csapat megtartja az új kipufogót és a karosszéria átalakított hátsó részét, viszont tanácstalanok abból a szempontból, hogy beváltak azon fejlesztéseik, melyekről ezt nem feltételezték, míg amelyekben bíztak, nem váltak be. Massa egy áramvonalasabb fékhűtő-csatornát használ.
Pérez a 4., Kobajasi a 6. helyre jön fel a szuperlágy gumikon. Közéjük Schumacher bújik be, aki még a lágy abroncsokat nyűvi.
Nem tűnik úgy, hogy egyhamar visszatérhetne a pályára a 2009-es bajnok. Ez komoly érvágás számára, hiszen nagyon szeretett volna javítani az egykörös tempóján, hogy kedvezőbb pozícióból rajtolhasson vasárnap, mint mostanában.
Kitűrt pólóban, telefonálva sétál a paddockban a kanadaiak egykori kedvence.
Levágta a 8/9-es kanyarkombinációt. Még mindig a szuperlágy gumikon körözött, mielőtt betért a garázsba.
Jelenleg így fest a tabella első tíz helye: Hamilton, Kobajasi, Schumacher, Pérez, Webber, di Resta, Alonso, Rosberg, Massa, Maldonado.
Az 1-es kanyar féktávján megcsúszott, ki a bukótérbe. Nem sérült meg az autója, de a Force India nemrég Twitteren elárulta, hogy a skót pilóta még nem találta meg az optimális beállításokat.
A Red Bull pedig állít Webber első szárnyának terelőlapjának dőlésszögén. Kovalainen közben megkezdte a délutáni gyakorlást.
A szuperlágy gumikat felrakva két tizedet gyorsult, az új csúcs 1:15.259.
A legfrissebb előrejelzések szerint a pályától északnyugatra lévő esőfelhők megérkezhetnek az edzés végére a Circuit Gilles Villeneuve-re, és erős lehet az intenzitása.
Mindketten átgázoltak a füvön a 8/9-es kanyarnál, úgy tűnik, ma ezt a legnehezebb bevenni. Senna az utolsó sikánt vágta le.
Az új garnitúra lágy Pirellivel 1:15.531-et repesztett, megelőzte Kobajasit. Hamiltontól 272 ezreddel kapott ki.
Meg kell szakítani az edzést, miután a brazil versenyző a Bajnokok Falának csapódott az utolsó sikánnál. A Williams rommá tört, de Senna látszólag ép.
Senna már a bejárati kerékvetőt sem igazán vette jól, ellenkormányoznia kellett, így a második rázókőre ráhajtva teljesen elvesztette uralmát autója fölött. A szerelőknek sok dolga lesz helyrehozni a károkat. Senna a bokszban elnézést kér a csapattagoktól.
Nyolc perce tart a piros zászlós megszakítás, az óra viszont ketyeg tovább. Idén sem úszta meg a mezőny, hogy valaki el ne találja a Bajnokok Falát. Bár Bruno Senna nem F1-es világbajnok, nagybátyja, a néhai Ayrton az volt.
"A srácok fantasztikusak, holnap ismét a pályán leszünk" - mondta a Sky Sportsnak, utalva a szerelőkre. Elismerte, hogy eléggé károsodott az autója, az eleje és a hátulja is le lett bontva.
Folytatódhat a tréning. Schumacher vezetésével indul a mezőny az útjára.
A kifejlesztett oldalsó emelővel gyorsulhat az autók kiengedése kerékcsere után. A McLaren szenvedett a bokszkiállásokkal az utóbbi időben, az újítás segíthet rajtuk.
A szuperlágy gumik előrébb repítik a Ferrarikat. Alonso lemaradása 329 ezred az élen álló Hamiltontól.
Írták a Twitteren. Schumacher jelenleg ötödik, Rosberg nyolcadik a tabellán. Petrov és az egyik Sauber az előbb szinte vonat módjára levágták az utolsó sikánt.
Vége a rostokolásnak, a britnek maradt szűk 20 perce a vezetésre. Közben Massa vette át a 2. helyet, megelőzte Vettelt.
Továbbra is a szuperlágy abroncsokat használják a Ferrarik, Alonso 54 ezredre megközelítette Hamiltont rajtuk. Massa egy tizeddel áll mögötte.
Kovalainen a hosszú kihagyás ellenére a 15., úgy érzi, autójának balansza megfelelő. Csupán 1,7 másodpercre van az első helytől. Ezzel megelőzi mindkét Toro Rossót, a HRT-s Pedro de la Rosa pedig Timo Glocknál is jobb időt futott.
A lágy gumikon kezdett, apránként farag idején. Most a 15. helyen tartózkodik.
Vettel, Webber, Hamilton, Schumacher és Rosberg egyaránt lassabb köröket fut, nyilván jobban feltankolták az autójukat. A Pirelli szerint 0,2-1 másodperces különbség lehet a gumikeverékek között, attól függően, hogy mennyire melegszik fel a pálya.
Alonsót és Massát is kiküldték magasabb üzemanyagszinttel. Button egyelőre megragadt a 15. helyen, a két Lotus mögött.
A balesetet szenvedő Sennán kívül csak Karthikeyan van a bokszban, aki ki is szállt autójából.
A célegyenes előtt döntött úgy, hogy elfordulás helyett inkább egyenesen halad tovább. Button feljött a 13. helyre.
Az első edzés után a másodikon is a McLaren versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak. Mögötte a két Ferrari végzett Alonso-Massa sorrendben, aztán következik Vettel, di Resta, Kobajasi, Schumacher, Hülkenberg, Button és Rosberg. Button a végén kipróbálta a szuperlágy gumikat is.