Hamilton és Alonso kezdett az élen Koreában
2012. október 12. 02:55
Poros pályán vette kezdetét a Koreai Nagydíj hétvégéje, a szokásosnál több időbe is telt, mire a csapatok megkezdték az érdemi munkát Jeongamban. A másfél órás gyakorláson rendszeresek voltak a kisebb pályaelhagyások, ám a tágas, aszfaltozott bukótereknek köszönhetően nem történt komoly baleset.
A legtöbben, köztük a legjobb időt jegyző Lewis Hamilton a célegyenes végi balos hajtűt vették szélesre, míg a második helyen végző Fernando Alonso a hosszú egyenes végi 3-as kanyarnál fékezte kockásra a jobbelső gumiját.
Sokáig a Ferrari versenyzője vezette a tabellát, ő ment be elsőként 1:40 alá, de az utolsó percekre begyorsult Hamilton, és két lépésben 1:39.148-ra javítva elvette tőle az 1. helyet. Mögöttük Mark Webber, Felipe Massa és Sebastian Vettel zárt, négy, hét, illetve kilenc tizedmásodperces hátrányban.
Két versenyző volt, aki a többieknél lényegesen kevesebb kört tett meg: a Lotus új kipufogóját tesztelő Kimi Räikkönen 14-edikig jutott, Timo Glock pedig 13-adikig, miután a Marussiának egy óráig tartott, hogy elővigyázatosságból kicserélje az autójában a kormányösszekötőt.
Köszöntjük kedves olvasóinkat! A Koreai Nagydíjjal folytatódik a bajnokság, az 5,615 kilométer hosszú jeongami pálya a helyszín. Az aszfaltcsík első fele főleg egyeneseket tartalmaz, utána egy kanyargós rész következik.
A Pirelli a két legjobban tapadó gumikeveréket, a szuperlágyat és a lágyat hozta el Koreába. A versenyzők most foglalják el helyüket a pilótafülkében. A levegő hőmérséklete 17 fok, az aszfalté 22, ami elmarad az utóbbi versenyhétvégéken megszokottól.
Jules Bianchi (Force India), Valtteri Bottas (Williams), Giedo van der Garde (Caterham) és Dani Clos (HRT) foglalta el Hülkenberg, Senna, Petrov és Karthikeyan autóját.
A 4-es kanyarnál hagyta el kicsit a kijelölt nyomvonalat, a finn még csak most ismerkedik a pályával, hiszen 2009-ben átmenetileg távozott az F1-ből, egy évvel Jeongam debütálása előtt.
Ismét használja az áramlásjelző festéket a Ferrari, csakúgy, mint a Caterham a fékhűtő csatornákon. A két Sauber és Hamilton kivételével mindenki járt már a pályán.
A bokszból kijövet szélesen fordult el a balos hajtűnél, az aszfaltozott bukótérből természetesen gond nélkül kijött. Megkérték közben, hogy jobbra-balra forgassa néhol a kormányt, hogy ellenőrizzék a szervokormány helyes működését.
Mivel a pályát ritkán használják a Forma-1-en kívül, sok a kosz rajta és alacsony a tapadása. Ez így lesz még egy darabig, a hétvége folyamán fokozatosan javulni fog a tapadás. Egyelőre, ahogy lenni szokott, mindenki a keményebb, azaz a lágy gumikat használja.
A spéci kipufogót, amely a Coanda-effektus révén segít a diffúzor felé terelni a kipufogógázt, csak a finn autójára szerelte fel a csapat, Grosjean a régebbi verziót használja. A többi élcsapat már hónapok óta alkalmazza ezt a műszaki megoldást.
Mindenki visszatért a garázsba, mért kört senki sem futott még, ennek oka a gyenge tapadás. Pedig Vergne, Schumacher és Rosberg négy kört is ment már. Vergne különböző nyomaték-beállításokat tesztel a Toro Rossóval.
A Williams tesztpilótája 1:45.225-tel megfutotta az első mért kört. Csatlakozott hozzá a pályán a Lotus új kipufogóját tesztelő Räikkönen, sőt, a két McLaren is.
Button 1:41.395-tel átveszi az 1. helyet, Hamilton az első próbálkozásával nem tudja megelőzni Bottast. Rajtuk kívül csak Maldonado köröz jelenleg.
Bár még csak péntek van, akkor is bántóan kevesen váltottak jegyet a mai napra. Csupán a célegyenes melletti főtribünön látható néhány foltban néző.
A csapat Twitteren azt írta, Phil Prew ért legjobban a népszerű koreai tánchoz. A mérnökök pedig alig várták, hogy csütörtökön megkóstoljanak valami helyi specialitást, ami a polip lett.
Már hatan teljesítettek mért kört: Button, Maldonado, Grosjean, Bottas, Hamilton, Pic a sorrend.
A Marussia elővigyázatosságból döntött így, de a művelet nem befolyásolja a német versenyző programját. Közben Alonso az élen, 1:40.895 az új etalon, Massa pedig feljött a 2. helyre.
A fedélzeti kamerából látszik, hogy a Caterham eleje alig tapad be, van der Garde több olyan kanyarnál is elvette a gázt, ahol papíron padlógázzal is mehetne.
1:39.857-re szorította le a lécet a Ferrarival. Mögötte változatlanul Massa, Button, Maldonado, Grosjean az állás.
Mérnöke többször felszólította rádión, hogy kevésbé faroljon és csökkentse a gumikúszás mértékét.
Ahogy Glocknak sincs, neki az autóját most is szerelik a kormányösszekötő kicserélésének következményeként. Alonso mögé most Button és Rosberg zárkózott fel, ők 1:40 közepi időket mentek.
Webber a 2., Vettel az 5. helyet foglalta el, és végre Räikkönen is feliratkozott a tabellára, a 13. pozíció az övé. Változatlanul a lágy abroncsok vannak használatban.
A középső szektorban még jobb volt a részideje a spanyolénál, de a kör végén 25 ezredmásodperccel kikapott tőle. Rosberg fékhűtőit részben letakarták alumíniumból készült szalaggal, hogy növeljék a fékek hőmérsékletét.
Úgy tűnik, hosszabb művelet van folyamatban a Williamsnél, a 17. helyen álló Bottas csak pár kört tud még menni, ha egyáltalán időben elkészülnek a szerelők. Összehasonlító aerodinamikai teszthez változtatnak a kipufogón.
Többször elhagyta az edzésen a pályát, az imént a célegyenes végi hajtűnél nem tudott rendesen elfordulni.
Az egyik Mercedest utolérte a kanyargós részen, de lesodródott a bukótérbe. A Mercedes mellé érve karjelzéssel értetlenkedett.
Húsz perc van még hátra, Alonso (1:39.450) vezet Hamilton, Webber, Massa, Vettel, Rosberg, Grosjean, di Resta, Button és Schumacher előtt. Glock is meg tudta kezdeni a munkát a hosszas veszteglés után.
28 fokra emelkedett a hőmérséklete. A mezőnynek több mint a fele a pályán van.
A rádión erőteljes vibrációról számol be a pilóta, miután elfékezte az egyik első gumiját. Ettől függetlenül még mindig ő áll a tabella élén, megelőzve Hamiltont és Webbert.
A francia, aki eddig a legtöbb kört tette meg, elrontotta az egyik kanyart a kacskaringós részen és a bukótérbe csúszott rövid időre. Az utolsó percekben csak a két Red Bull és van der Garde nincs a pályán.
Nem marad Alonso az első, Hamilton 1:39.280-cal átvette a vezetést. 170 ezredet vert a bajnokság éllovasára.
A célegyenes végén nem tudott kellően lelassítani, a bukótérben fordult el. Az utolsó másodpercek peregnek.
Az ausztrál megpróbálta megelőzni Vettelt, de a német nem hagyta magát. A tréningnek vége, Hamilton maradt az élen, tovább javítva 1:39.148-ra, Alonso, Webber, Massa és Vettel végzett mögötte.