Vágólapra másolva!
Nico Rosberg 1 tizedre megközelítette Lewis Hamiltont a Magyar Nagydíj utolsó szabadedzésén, a Mercedeseket Sebastian Vettel és Danyiil Kvjat követte. Kimi Räikkönen időt vesztett vízszivárgás miatt, a Force Indiák újra pályára hajtottak.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül22 bejegyzés

A Mercedes a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén sem hagyott kétséget afelől, hogy a Hungaroringen is ők a legnagyobb esélyesek: Lewis Hamiltont és Nico Rosberget mindössze 1 tized választotta el egymástól az élen, a 3. helyezett Sebastian Vettel viszont már 9 tizedes lemaradással követte őket.

Lewis Hamilton az edzés utolsó negyedórájában 1:22.997-es idővel vette át a vezetést a lágy gumikon, ez a tegnap délutáni gyakorláson futott legjobb idejénél is egy másodperccel gyorsabb. Rosbergnek sem kellett szégyenkeznie, hiszen csak 98 ezreddel maradt el a csapattársától, viszont az edzés végén kellemetlen meglepetésben volt része: a bokszutca végén leállt az autója, és vissza kellett tolni a garázsba. A Mercedes elmondta, egyelőre nem értik, mi történhetett, hiszen a pénteken tapasztalt kisebb problémákat sikerült kijavítaniuk.

Hamilton eddig megállíthatatlan a Hungaroringen Forrás: Farkas Péter - Origo

A Ferrari szombaton jobb formát mutatott, mint az edzések első napján: pénteken a két Red Bull is befért eléjük, most viszont Vettel tudta a legjobban megközelíteni a Mercedeseket, bár a hátránya majdnem egy másodperc volt. Csapattársa, Kimi Räikkönen újabb problémákba ütközött: vízszivárgás miatt az utolsó 20 percben már nem tudott kihajtani a pályára. Mivel előtte csak a közepes gumikat használta, nem tudott a 16. helynél előrébb végezni.

A pénteken feltámadó Red Bullok közül Danyiil Kvjat végzett előrébb, 1,3 tizedes lemaradással az 5. helyen zárt. Kevésbé lehetett elégedett Daniel Ricciardo, akinek a legjobb ideje csak a 9. helyre volt elég. Megelőzte őt a két Toro Rosso, a Force Indiával ismét előkelő helyen záró Nico Hülkenberg és a McLaren-Hondával biztató formát mutató Fernando Alonso is. A Williamsek a délelőtti edzésen sem remekeltek, a mezőny első felébe sem tudtak beférni, az időmérőn azonban jobb eredményeket várhatunk tőlük.

Räikkönen értékes időt veszített az időmérő előtt Forrás: Farkas Péter - Origo

A versenyzők még ezen a gyakorláson is panaszkodtak a pálya állapotára, sokan hiányolták a tapadást, és számos elfékezést is láthattunk. A legtöbb pilótának az 1-es és a 4-es kanyarral gyűlt meg a baja, szinte minden körben blokkolta valaki az első kerekeit.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

12:47
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdünk

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! A pénteki edzéseket szokás szerint a Mercedesek uralták, azonban mögöttük meglepő sorrend alakult ki: délután nem a Ferrari, hanem a Red Bull tűnt a második leggyorsabb csapatnak. Az olaszoknak azonban több problémával is meg kellett küzdeniük, és Vettel biztos benne, hogy szombaton jobbak lesznek. 

12:49
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Ma is nagyon meleg lesz

A levegő már most 32 fokos, az aszfalt hőmérséklete pedig 51 fok. Délután 35 fokra is lehet számítani, vasárnapra viszont komoly lehűlést jósolnak. 

13:03
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Megerősítették a Force Indiák felfüggesztését

Tegnap Pérez mindenkire ráijesztett, amikor az első szabadedzésen felborult az autója, miután a 11-es kanyarba érve eltörött a felfüggesztése. A Force India a második edzésen ki sem küldte az autóit a pályára, gőzerővel próbálták megtalálni a hiba okát. Ez sikerült is, ezért szombaton nyugodtabban hajthatnak a pályára. "Úgy tűnik a lengőkarral volt probléma, ezért meg kell erősítenünk" - mondta a csapat elnöke, Otmar Szafnauer még pénteken. "Ezt itt a helyszínen is meg tudjuk tenni, ezért holnapra rendben leszünk."

13:07
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az edzés

A mezőny fele rögtön a pályára hajtott, hogy megtegyék az első ellenőrző köreiket. A Force Indiák is megjelentek, úgy tűnik, tényleg sikerült időben megoldani a felfüggesztés-problémákat.

13:11
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappen az élen

1:26.363-as időt futott a közepes gumikon, Grosjean követi őt 6 tizedes lemaradással. A Mercedesek és a Ferrarik egyelőre nem futottak mért kört. 

13:14
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Button a tapadásra panaszkodik

Az egyelőre a 8. helyen álló brit nagyon elégedetlenül szólt a csapatához a rádión. Egyelőre mindenki a közepes gumikat használja, a lágyakat későbbre tartogatják. Talán a Force India fogja őket a leghamarabb feltenni, hiszen ők tegnap nem tesztelhették a gyorsabb abroncsokat. 

13:17
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

A Ferrarik az élre álltak

Räikkönen 1:25.943-as időt futott a közepes gumikon, Vettel több mint 3 tizedes lemaradással áll a 2. helyen. A Mercedesek továbbra sem futottak mért kört, a két Red Bull pedig ki sem hajtott a pályára. 

13:20
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Tovább javítottak a Ferrarik

Vettel néhány másodpercre elvette az első helyet Räikkönentől, de a finn visszavágott, és 1:25.661-re faragta le a szintidőt. Mögöttük Verstappen és a két Lotus következik, továbbra is a közepes gumik vannak az autókon. 

13:23
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg rögtön átvette a vezetést

Megfutotta az első mért körét, amely 4 tizeddel gyorsabb volt Räikkönen eddigi legjobbjánál. Ricciardo közben befért a két Ferrari közé, fél másodperc a lemaradása Rosberghez képest.

13:27
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Lágy gumikon a Force Indiák

Ahogy várható volt, ők váltottak először a lágyabb keverékre. Hülkenberg az élre is állt, 1:24.483-as idővel vette át a vezetést. Hamilton továbbra is csak két ellenőrző kört teljesített, pedig hamarosan az edzés felénél járunk.

13:28
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Már Hamiltonnak is van mért köre

Ráadásul nem is rossz, csak a lágy gumikon köröző Hülkenbergnél volt lassabb 264 ezreddel. Rosberg a 3., őt a másik Force Indiával Pérez követi. 

13:30
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az edzés felénél járunk, az állás: Hülkenberg, Hamilton, Rosberg, Pérez, Bottas, Räikkönen, Ricciardo, Kvjat, Massa, Vettel. 

13:34
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Többen hibáznak az első kanyarban

Az elmúlt percekben több versenyző is blokkolta az első kerekeit, köztük Hamilton és Alonso is. A spanyol autójára egyébként feltették a lágy gumikat, most kezdte meg rajtuk a mért körét. 

13:36
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso a 3. helyre jött fel

Ezt természetesen a lágy gumiknak köszönheti. A lemaradása 3 tized Hülkenberghez képest, a közepes abroncsokat használó Hamiltontól pedig 1 tizeddel marad el. 

13:38
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappennek a fékekkel van gondja

Arra panaszkodik a rádión, hogy nem tudja eléggé felmelegíteni őket. Az első kanyarban hibázott is, és kihajtott a bukótérbe. Vettel egy hosszabb szünet után visszatért a pályára, még mindig a közepes gumik vannak az autóján. 

13:43
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen azt hitte, defektet kapott

A Ferrari ennek nem látta jelét, viszont folyadékszivárgást észleltek, a finn vissza is tét a bokszba. Button közben feljött az 5. helyre, az ő autóján is lágy gumik vannak. 

13:45
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Most a 4-es kanyar fog ki a versenyzőkön

Grosjean és Sainz is majdnem eldobta ott az autóját, de megúszták komolyabb baj nélkül. A pilóták többsége a bokszban van, valószínűleg felrakják a lágy gumikat az utolsó 15 percre. 

13:50
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg az élen a lágy gumikon

A Mercedes is feltette a gyorsabb abroncsokat, és Rosberg rögtön 1,3 másodpercet vert Hülkenberg idejére. Hamilton is a lágyakon hajtott ki a bokszból, hamarosan megkezdi a mért körét. 

13:52
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton 1 tizeddel Rosberg előtt

1:22.997-es idővel állt az élre a lágy gumikon. A 3. helyre Sainz jött fel a Toro Rossóval, de az ő hátránya már 1,3 másodperc. 

13:55
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen idő előtt befejezte

Már régóta a garázsban van, és már nem is fog a pályára hajtani, vízszivárgás miatt veszít értékes időt a kvalifikáció előtt. Vettel viszont feljött a 3. helyre, 8 tizeddel volt lassabb Hamiltonnál. Már az egész mezőny a lágy abroncsokat használja. 

14:00
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg autója megállt

A bokszutca végén robbant le az autója. Ki is szállt a Mercedesből, sétál vissza a garázs felé. Hamilton sincs a pályán, de valószínűleg már senki nem fogja veszélyeztetni az első helyét. 

14:04
július 25, 2015
Vágólapra másolva!

Vége az edzésnek

Az utolsó szabadedzés eredménye: Hamilton, Rosberg, Vettel, Kvjat, Sainz, Hülkenberg, Verstappen, Alonso, Ricciardo, Grosjean. Räikkönen az újabb problémák után csak a 16. helyen zárt, a Williamsek pedig csak a 12. és 14. pozíciót szerezték meg. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk az eredménylistával és a szöveges összefoglalóval. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!