Verstappen elképesztőt ment a botrányos Brazil Nagydíjon

Események

Forma-1, Safety Car, Mercedes, Brazil Nagydíj,
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton nyert, Nico Rosberg kibekkelte a 2. helyen az eső miatt kaotikus körülményeket és a baleseteket, amelyek miatt kétszer is meg kellett szakítani a Brazil Nagydíjat, de a nap hőse Max Verstappen volt, aki egy rossz stratégiai döntés után kívül-belül előzve áthámozta magát a mezőnyön. Räikkönen a falban végezte.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül72 bejegyzés

Az esőben túlélőtúrává változó, 3 órán át tartó Brazil Nagydíjon Lewis Hamilton ismét megtette, ami tőle tellett, győzelmével életben tartotta reményeit a vb-cím megvédésére, de pechére Max Verstappen hiába előzte meg Nico Rosberget gyönyörű manőverrel a verseny közepén, a Red Bull vakmerő húzása balul sült el a gumiválasztással, így a német jött be a 2. helyre.

A pontverseny éllovasa azért is elmormolhat egy imát az esőisteneknek, hogy a 48. körben az utolsó pillanatban visszatáncolt egy megpördülésből, és a vízen felúszó Mercedese valahogy betapadt, nem pedig irányíthatatlanul a falba csapódott. Mások nem voltak ilyen szerencsések:

Marcus Ericsson, Kimi Räikkönen, Felipe Massa és Romain Grosjean lebontotta az autóját,

utóbbi már a rajtrácsra menet. "Nem is nyomtam padlóig a gázpedált. Borzasztóan kipörögtek a hátsó kerekek, és egyszerűen megpördültem. Olyan volt, mintha kikapcsoltak volna a gumik, semmit sem tehettem - mondta az esőgumikat kritizáló francia, aki legjobb idei időmérőjét követőenel sem rajtolhatott.

A Safety Car mögött kezdődött meg a Brazil Nagydíj Forrás: AFP/Nelson Almeida

A többiek ezt 10 perccel az eredetileg tervezett időpont után tehették meg, a Safety Car mögül, mivel a korábbi tervekkel ellentétben végül mégsem engedélyezte a versenyirányítás az állórajtot a csuromvizes pályán. Az eső a futam során hol kevésbé, hol erősebben szakadt, így Charlie Whitingnak és stábjának folyamatosan résen kellett lennie, hogy az adott körülmények közt hagyják-e versenyezni a mezőnyt.

Kényes döntést hozva menet közben kétszer is megszakították a versenyt

– ilyen először fordult elő a Forma-1-ben –, és összesen 28 körön át fogták vissza a tempót a biztonsági autóval, időnként kiváltva a közönség fújolását és néhány pilóta mormogását. Bizonyos időszakokban viszont a mezőny egy része épp azon háborgott, hogy a gyenge látási viszonyok és az aquaplaning miatt egyáltalán miért maradhatnak még a pályán.

Így nyúlt el a Brazil GP

Rajt elhalasztása +10 perc
Safety Car, majd repülőrajt 1-7. kör
Safety Car 13-19. kör (Ericsson balesete miatt)
Safety Car, verseny megszakítása 20. kör, kb. 35 perc (Räikkönen balesete miatt)
Safety Car, verseny újabb megszakítása 21-28. kör, kb. 25 perc
Safety Car, újraindítás 29-31. kör
Safety Car 49-55. kör (Massa balesete miatt)

Veszélyes célegyenes

A 2003-as interlagosi káoszban a 3-as kanyarból vált roncstemető, ezúttal a célegyenesre fordító, száraz aszfalton simán padlógázzal vehető ívekből. Itt a dombról le és keresztbe csorgó víz alakította úgy, hogy néha

a puszta véletlenen múlt, kinek az autója maradt a helyes irányban.

Ezt először Grosjean tapasztalta meg, majd Marcus Ericsson, aki a 12. körben csapta falhoz a Sauberjét, eltorlaszolva a bokszutca bejáratát – az oda tartó Daniel Ricciardo kis híján belé is rohant. Az ausztrál azt viszont nem úszta meg, hogy piros lámpánál hajtott be kerékcserére, emiatt 5 másodperces büntetést kapott.

Sergio Pérez és Sebastian Vettel ijedtséggel és pozícióvesztéssel megúszta a kalandját a célegyenes felé tartva, Kimi Räikkönen azonban nem: a 20. körben hiába próbálkozott kétségbeesetten, nem tudta visszaszerezni az uralmat Ferrarija fölött, és a pálya mindkét oldalán leborotválta a palánkot. Óriási mázlija volt, hogy a mögötte érkezők egyikével sem ütközött, és Nico Hülkenberg csak a leszakadt első szárnyába gabalyodott bele. Ekkor szakították meg először a versenyt.

Így ért véget Räikkönen versenye Forrás: AFP/Miguel Schincariol

Másodszor pedig azután, hogy a Safety Car mögött megtett újabb 8 kör elteltével a versenyirányítás ismét visszaparancsolt mindenkit a pályáról, újabb közel fél órás kényszerszünetet okozva. Ezt követően valamelyest normalizálódott a helyzet, Rosberg, Verstappen és Fernando Alonso is megúszta saját ijesztő pillanatait,

az utolsó hazai versenyét futó Felipe Massa azonban csúnyán lerombolta autóját.

Amíg újra a Safety Car vette át az irányítást, Massa egy brazil zászlót a vállára terítve, a könnyeivel küszködve sétált vissza a bokszutcába, ahol a mercedeses és a ferraris szerelők egyaránt kivonultak a garázs elé, és vastapssal fogadták. "Ezt a napot képtelenség elfelejteni. Köszönet a közönség minden tagjának, rengeteg támogatást kaptam a 15 év során" - nyilatkozta a Sky Sportsnak.

Verstappen nyerhetett volna?

Az igazi száguldás a 8. körben vette kezdetét, és a célegyenes végén Verstappen rögtön beesett Kimi Räikkönen mellé a féktávon, pillanatok alatt megfosztva a 3. helytől. A holland néhány riválisához hasonlóan kisvártatva átváltott az intermediate gumikra, így a Ferrari balesetéig egy helyet visszacsúszott, ám a két piros zászlós szünet után nem sokat teketóriázott, a 32. körben felfalta Rosberget a nyújtott 3-as kanyar külső ívén.

Verstappen rengeteget előzött a Brazil Nagydíjon Forrás: AFP/Vanderlei Almeida

Az élen magabiztosan haladó Hamilton sem tudott 2 másodpercnél jobban eltávolodni tőle, de a különbség megugrott, amikor a 38. körben Verstappen is megcsúszott a célegyenes balos törésében, egy félfordulatból visszarántva autóját. "Szerencsém volt, hogy nem mentem neki a palánknak" - ismerte el. A Red Bull ezután követett el baklövést: Ricciardót és Verstappent is behívták, hogy az extrém esőgumikat interekre cseréljék, de

rosszul kalkuláltak az időjárással, s pilótáik hamarosan tehettek még egy kitérőt a szerelőknél.

"Úgy látszott, eljött az ideje a gumik átváltásának, Daniel lila szektoridőket jegyzett. Az eső azonban felerősödött" - magyarázta a döntést Christian Horner.

"Egy kör múlva zuhogni kezdett az eső, így nem vált be a húzásunk, és újra ki kellett mennünk kerékcserére - mondta Verstappen. - Azt hittem, vége a versenyemnek.

Apja, Jos is csak pislogott, hogy fia milyen menetelést mutatott be innen: amikor a Safety Car, mint utóbb kiderült, végleg megpihent Massa balesete után az 55. körben, Verstappen 14. volt a célvonalnál – a hátralévő 16 körben mégis feltornászta magát a dobogóra, méghozzá önerőből.

Mint kés a vajon, úgy gázolt át az ellenfeleken, csapattársát például az 59. körben fékezte ki az utolsó kanyarnál. Ugyanitt a 66. körben Vettel mellett ment el, s már 5. volt, majd Carlos Sainz megelőzése után egy káprázatos csatában Péreznek sem kegyelmezett, így felállhatott a dobogóra.

Kétszer is meg kellett szakítani a futamot Forrás: AFP/Paulo Whitaker

Hamilton őrültségnek érezte a Red Bull húzását

Hamilton kimaradt a kavalkádból, egyszer sem botlott, és az embert próbáló feltételek ellenére "nagyon könnyűnek" nevezte a versenyét. Azt ugyanakkor

sajnálja, hogy nem kapott külső segítséget a világbajnoki hadjáratának megmentéséhez.

"Amikor a csapattól hallottam, hogy néhányan kiálltak interekért, arra gondoltam, hogy megőrültek. Egyértelmű volt, hogy nem fogják kihúzni azokon az abroncsokon - nyilatkozta. - Kár érte, nem bántam volna, ha jobb döntéseket hoznak."

Így ugyanis, hogy a Red Bull a stratégiai mellényúlással kivette Verstappent Rosberg elől, a németnek Abu-dzabiban elég a dobogón végeznie ahhoz, hogy ő legyen a világbajnok. Ha fordított lett volna a sorrend a 2-3. helyen, Rosbergnek a szezonzárón nem feltétlenül lenne elegendő a 3. hely.

Rosbergnek elég a dobogón végeznie az utolsó futamon Forrás: AFP/Nelson Almeida

A Force India lényegében bebiztosította a negyedik pozíciót a konstruktőri tabellán, mivel a Williams pont nélkül maradt a káoszban, Pérez és Hülkenberg ellenben 18-at is termelt. Kettejük közül a német állt jobban a táv első harmadában, de a két piros zászlós szünet közti Safety Car-fázisban egy defekt miatt be kellett iktatnia egy nem tervezett bokszkiállást.

A Ferrari majdnem mindkét pilótáját elvesztette baleset miatt:

Vettel még a 10. körben forgott meg a célegyenes felé tartva, amivel elvesztette esélyét egy jó eredményre. "Jól sikerült a felzárkózás, bár nehéz volt - értékelt. - Küszködtem Carlos megelőzésével, nem tudom, miért tartott ennyi ideig." Végül nagy nehezen, az első kanyarkombinációban lehagyta a Toro Rossót 3 körrel a cél előtt.

A pontszerzők sorát Ricciardo, Felipe Nasr és Alonso egészítette ki. Nasr 9. helye azt jelenti, hogy a Sauber a zavaros körülményekből profitálva megelőzte a Manort a konstruktőri tabellán.

17:29
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Eldőlhet a vb

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a 2016-os idény utolsó előtti futama, a Brazil Nagydíj. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Forma-1-ben ma új világbajnokot avatnak: Nico Rosberg 19 ponttal vezeti a világbajnokságot, ha megnyeri a mai versenyt, matematikailag is behozhatatlan előnyre tesz szert. Sőt a bajnoki címhez nem feltétlenül kell nyernie, ezek az eredmények is neki kedveznének. Az időmérő után azonban Hamiltonnál van az előny, a brit 1 tizedes előnnyel megszerezte a pole pozíciót a csapattársa előtt. A teljes rajtsorrendet itt találják.

17:34
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Vizes a pálya

Ezúttal nem tévedtek az időjósok, Interlagosban szinte egész délelőtt esett az eső. Most éppen nem esik, de a pálya még nagyon vizes, a pilóták esőgumik hajtanak ki a pályára.

17:40
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjean máris falnak ment

A rajtig még van fél óra, de úgy tűnik, Romain Grosjean versenyének máris vége: a rajtrácsra sem tud felállni, miután az utolsó kanyarban elvesztette az uralmát a Haas felett, és a falban kötött ki. Pedig az időmérőnek ő volt a pozitív meglepetése, a három nagycsapat mögé, a 7. helyre kvalifikált.

17:46
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Egyre valószínűbb, hogy SC rajt lesz

Hamilton arra panaszkodott a rajtrácsra vezető körén, hogy nagyon vizes a pálya, szerinte "káosz" lesz a rajtnál. A korábbi tapasztalatok alapján szinte biztosra vehető, hogy ilyen körülmények között nem engedik el állórajttal a mezőnyt. Verstappen is épp most mondja, hogy célszerűbb lenne a Safety Car mögül indulni.

18:00
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Bottas szerint nincs szükség az SC-re

Nem tagadja, hogy nagyon vizes a pálya, de szerinte "nem őrülten", a pilóták megbirkóznának egy állórajttal.

18:01
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Csúszik a rajt

10 percet várnak, hátha javulnak a körülmények. Közben azt is megerősítették, hogy a Safety Car mögül fog elindulni a mezőny.

18:04
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Még fél óráig eshet az eső

Ericssonnal közölte a mérnöke, hogy az eső intenzitása csökkent az elmúlt percekben, de a következő fél órában még hasonlóak maradnak a körülmények. A versenyzők már autójukban ülnek, néhány perc múlva elkezdődhet a körözés a biztonsági autó mögött.

18:08
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Még nagyobb eső jöhet

Az előrejelzések alapján a következő 10 percben változatlanok maradnak a körülmények, utána körülbelül 30 percen keresztül kevésbé fog esni, majd újra jöhet egy nagyobb zuhé. Könnyen lehet, hogy a slick gumikat nem is lehet bevetni a mai futamon.

18:12
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

1. kör: Elindult a mezőny az SC mögött

A biztonsági autó mögött megkezdődött a Brazil Nagydíj. Ilyenkor nincs külön felvezető kör, már a verseny 1. körét futja a mezőny.

18:15
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

2. kör: Nagyon rosszak a körülmények

Hamilton arra panaszkodik, hogy a Safety Car mögött szinte semmit nem lát, még a biztonsági autó lámpáit sem. Ricciardo szerint az utolsó szektorban, főleg az utolsó kanyarban még vizesebb is a pálya, mint a rajtrácsra vezető körökben. Ebben a kanyarban csúszott ki Grosjean.

18:19
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

4. kör: Nem tudni, mikor engedik el a mezőnyt

Továbbra is a Safety Car mögött köröznek a pilóták. Most éppen Button panaszkodik a körülményekre: több kanyarban áll a víz, az 5-ös és az utolsó kanyarban a legrosszabb a helyzet. Kvjat a látási viszonyokkal nem elégedett.

18:21
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

5. kör: Javul a helyzet

Legalábbis Ricciardo szerint, aki úgy véli, "1-2 körön belül" alkalmas lehet a pálya arra, hogy valóban eleresszék a mezőnyt. A csapatok közben a bokszutcát próbálják használhatóvá tenni.

18:24
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

6. kör: Verstappen már menne

Szerinte annyit javultak a körülmények, hogy nincs szükség több körre a Safety Car mögött. Az eső intenzitása valóban csökkent, de még nem állt el teljesen.

18:26
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

8. kör: Elengedték a mezőny

7 kört töltöttek a pilóták a biztonsági autó mögött, de mostantól szabadon lehet versenyezni. Verstappen ezt rögtön ki is használta, és elvette Räikkönentől a 3. helyet.

18:27
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

9. kör: Jönnek az intermediate gumik

Először Magnussen Renault-jára tették fel a köztes abroncsokat, majd Button is kiállt a bokszba. A Safety Car mögött mindenkinek az esőgumikat kellett használnia.

18:30
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

10. kör: Többen cserélnek kereket

A mezőny második feléből többen, köztük Alonso és a két Williams is intermediate gumikra vált. Az élmezőny egyelőre kitart az esőgumik mellett, Rosberg szerint még korai lenne feltenni az intereket.

18:32
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

11. kör: Vettel megpördült, de megúszta

Az utolsó kanyarban elvesztette az uralmát az autója felett, óriási szerencséje volt, hogy nem a falban kötött ki. Saját erőből sikerült újra elindulnia, és rögtöna bokszba is hajtott interekért. A 19. helyre állt vissza.

18:37
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

12. kör: Újra jön a Safety Car

Ericsson összetörte az autóját az utolsó kanyarban, és a Sauberrel pont a bokszutca bajáratánál sikerült keresztben megállnia. Muszáj beküldeni a biztonsági autót. Verstappen és Ricciardo kiállt a bokszba intermediate gumiért, de közben lezárták a bokszutcát, kérdéses, hogy az ausztrál még időben beért-e a kerékcseréjére.

18:43
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

15. kör: Verstappen jó helyzetben lehet

Remek tempót diktált a verseny első szakaszában, és szerencsés időpontban állt ki a bokszba, így a 4. helyen folytatja a versenyt a Safety Car mögött. Az előtte álló három pilóta (Hamilton, Rosberg, Räikkönen) még nem cserélt kereket. Kérdés persze, hogy az intermediate gumik mennyire működnek jól a kövektező körökben, mert most újra intenzívebben esik az eső.

18:46
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

17. kör: Még takarítják a pályát

Az autók továbbra is a biztonsági autó mögött körözne. A verseny elején Magnussen váltott először intermediate gumikra, de most arra panaszkodik, hogy mindkét gumitípushoz túl vizes a pálya.

18:50
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

20. kör: Elengedték a mezőnyt, de hiába

Räikkönen rögtön a falnak ütközött az újraindítás után, még a rajt-cél vonalig sem jutott el. Óriási szerencse, hogy az összetorlódott mezőnyből senki nem találta el az autóját. Újra beküldik a Safety Cart.

18:52
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

21. kör: Piros zászló!

Túl veszélyesek a körülmények, leállították a futamot. Vettel szerint ez volt az egyetlen ésszerű döntés, Räikkönen balesete után azt kiabálta a rádióba, hogy a pálya alkalmatlan a versenyzésre.

18:54
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

21. kör: A sorrend

Az élmezőny után megkavarodott a sorrend, a piros zászló meglengetésekor ez volt az állás: Hamilton, Rosberg, Verstappen, Hülkenberg, Pérez, Sainz, Nasr, Ricciardo, Ocon, Wehrlein.

19:01
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

A pilóták egyetértenek a leállítással

Rádiózásokat játszanak vissza, melyekből kiderül, hogy mindenki túl veszélyesnek tartja a körülményeket. Hülkenberg szerint "egyáltalán nem vicces" a helyzet, a jelenlegi intermediate és esőgumik nem alkalmasak arra, hogy elegendő mennyiségű vizet szorítsanak ki. Räikkönen balesete tényleg nagyon ijesztő volt, többen is belerongyolhattak volna a Ferrariba az egyenesben. Az autójáról lehullott törmelékekbe így is belehajtottak páran.

19:04
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen is majdnem eldobta

A visszajátszásból látszott, hogy a hollandnak is volt egy necces pillanata az egyenesben, rögtön azután, hogy Räikkönen a falnak ütközött. Pedig a rádión azt mondta, nem is hajtott keményen.

19:07
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Massát és Ricciardót büntetik

A brazil még az első Safety Car-fázis végénél volt türelmetlen, és túl korán előzött, az ausztrál pedig a bokszutca lezárása után hajtott be kerékcserére Ericsson balesete után. Mindketten 5 másodperces időbüntetést kaptak.

19:10
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Az 53. körig kellene eljutni

Ha a versenyt ennél korábban befejezik, csak a pontok felét osztják ki, ami nagyban befolyásolhatja a világbajnokság végkimenetelét. A jelenlegi állás szerint ugyanis Hamilton csupán 3,5 ponttal csökkentené a hátrányát az utolsó futam előtt.

19:15
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

10 perc az újraindításig

A pilóták visszatértek az autójukhoz, elvileg magyar idő szerint 18:21-kor újraindul a verseny. Hamilton közben megszánt egy fagyoskodó grid girlt, és ráadta a kabátját.

19:21
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Mindenki esőgumival folytatja a versenyt

Nem válogathatnak, ezt kötelezően előírja az FIA. Kérdés, ki lesz elég bátor ahhoz, hogy elsőként intermediate abroncsokra vált.

19:23
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

21. kör: Már köröznek az autók

Egyelőre persze a Safety Car mögött. Ocon szerint a látási viszonyok még rosszabbak, mint amikor leállították a futamot. A versenyből elméletileg 50 kör van hátra, kérdés, ebből mennyit fognak valóban teljesíteni.

19:26
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

22. kör: Újabb zuhé jöhet

A Force India figyelmeztette Pérezt, hogy hamarosan újra intenzívebbé válhat az eső, és akár 50 percig tarthat. Ez nem hangzik túl jól...

19:29
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

23. kör: Hamilton sisakot cserélt

A verseny elején panaszkodott arra, hogy a sárga színű, Senna tiszteletére viselt sisakjába befolyik a víz. Kihasználta a piros zászló miatti szünetet, és lecserélte a fejvédőjét, most újra egy fehéret használ.

19:31
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

25. kör: Hülkenbergnek defektje volt

Az 5. helyről állt ki a bokszba egy újabb szett extrém esőgumiért. Később kiderült, hogy a jobb hátsó gumija defektes volt.

19:35
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

26. kör: Kvjat és Palmer ütközött

Tényleg nagyon rosszak a látási viszonyok: a Safety Car mögött haladva Palmer hátulról belerohant Kvjat Toro Rossójába, és eltörött a jobb első felfüggesztése. Kvjat az utosló helyen folytatja a versenyt, Palmer viszont a bokszba hajtott, és feladta a futamot.

19:38
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

27. kör: Hamilton már versenyezne

Szerinte már el lehetne engedni a mezőnyt, különösen annak fényében, hogy nemsokára még intenzívebb esőt jósolnak, ezért ki kellene használni a jobb körülményeket. A mezőny elején haladva ő nem szenved annyira, mint a többiek, előtte a legtisztább a pálya.

19:40
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

29. kör: Megint leállították a versenyt

Pedig úgy tűnt, javultak a körülmények, Hamilton szerint már teljesen rendben volt a pálya. Újra meglengették a piros zászlót, mindenki visszatért a bokszba. Most baleset nem történt, csak az időjárás miatt szakították meg a futamot.

19:43
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Bottas nem érti

Szerinte nem rosszabbak a körülmények, mint más esőversenyeken, ő szívesen folytatta volna a futamot. Másfél óra telt el az első Safety Car-rajt óta, de még a táv felénél sem járunk.

19:48
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Nem tudni, mikor folytatódik a verseny

Az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem folytatják a futamot, de erről majd később döntenek. A lelátókon ázó szurkolók már most is nagyon dühösek, ő versenyt szeretnének látni a pénzükért.

19:50
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Javul az idő

Alábbhagyott az eső, és kicsit világosabb lett. Ez persze nem jelenti azt, hogy hamarosan nem kezd el újra intenzívebben esni. Továbbra is az FIA döntésére várunk.

19:53
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Újraindítják a futamot

10 perc múlva, magyar idő szerint 19:02-kor. Reméljük, ezúttal igazi versenyt is láthatunk majd.

20:01
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Megint kötelező az esőgumi

Perceken belül folytatódhat a körözés, először nyilván a Safety Car mögött. Niki Lauda szerint "borzasztó" döntés volt másodszorra is megszakítani a futamot, és változtatni kell a "túlszabályozott" F1-en.

20:03
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

29. kör: Újra elindultak

A Safety Car mögött kiengedték az autókat a pályára. A sorrend: Hamilton, Rosberg, Verstappen, Pérez, Sainz, Nasr, Ricciardo, Ocon, Wehrlein, Alonso. Azért nagy összegben még nem érdemes fogadni a Manor kettős pontszerzésére.

20:08
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

31. kör: Ugyanolyan a pálya

Hamilton szerint semmit nem változtak a körülmények a leállítás óta, Verstappen szerint egy kicsit rosszabb is a helyzet, de szeretne versenyezni. Készülhetnek, a kör végén lejön a pályáról a Safety Car.

20:11
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

32. kör: Újraindult a verseny

A pilóták már szabadon versenyezhetnek, és Verstappen rögtön támadott: a 3-as kanyarban megelőzte Rosberget. Betartotta az ígéretét, nem kíméli a bajnoki címért küzdő Mercedeseket.

20:12
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

34. kör: Verstappen gyorsabb Rosbergnél

Már 1,8 másodperccel halad a vb-éllovas német előtt, ezzel Hamiltonnak tesz szívességet. Vettel közben Wehrleint előzte meg az utolsó pontszerző helyért.

20:15
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

36. kör: Button inter gumikra váltott

A brit híresen jól vezet változékony időjárási körülmények között, és most is ő az első, aki kockáztatni mer. Hamarosan kiderül, jól döntött-e a McLaren.

20:16
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

37. kör: Csaták a középmezőnyben

Bottas Wehrleint, Hülkenberg pedig Magnussent, majd szintén Wehrleint előzte meg. A Force India német pilótája most a 12.

20:19
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

38. kör: Button elégedetlen a gumikkal

Azt mondja a mérnökének, hogy egyik gumitípust sem tudja rendesen működésre bírni. A köridőin ez nem látszik, az intermediate abroncson hasonló köröket fut, mint a középmezőny pilótái az esőgumikon.

20:22
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

39. kör: Verstappen keresztbe állt

A Hamiltont üldöző holland ijesztő pillanaton van túl, de valahogy megúszta: az utolsó kanyar előtt megcsúszott és keresztbe állt az autója, de sikerült még a fal előtt megfognia, így elkerülte az ütközést. Akkora előnye volt Rosberg előtt, hogy így is megtartotta a 2. helyet, Hamilton előnye azonban már 7 másodperc.

20:25
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

40. kör: Ricciardo is interekre váltott

Az 5 másodperces időbüntetését is letöltötte, a 11. helyen folytatja a versenyt Hülkenberg mögött.

20:27
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

42. kör: Vettel megelőzte Alonsót

Keményen megküzdöttek a 7. helyért, a spanyol egy pillanatra le is szaladt a pályáról. A rádión rögtön jelezte, hogy Vettel kiszorította őt a bukótérbe. Ricciardo közben megfutotta a leggyorsabb kört az intermediate gumikon.

20:28
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

43. kör: Verstappen a bokszban

Ricciardo tempóját látva a Red Bull őt is kihívta kerékcserére, megkapta az intereket. Az 5. helyre tért vissza a pályára.

20:30
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

46. kör: Button újra esőgumikon

Szerinte az autója vezethetetlen az intereken, kiállt a bokszba egy újabb szett extrém esőgumiért. A mérnöke figyelmeztette, hogy a többiek épp most váltanak interekre. "Nem érdekel, én nem tudok vezetni ezeken a gumikon" - válaszolt a brit.

20:34
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

48. kör: Verstappen lassabb a Mercedeseknél

A köridők alapján egyelőre úgy tűnik, a Red Bull túl korán váltott intermediate gumikra. Verstappen a legutóbbi körében 1,8 másodperccel volt lassabb Hamiltonnál, Ricciardo még rosszabb köröket fut. Lehet, hogy újra intenzívebben kezdett esni az eső.

20:36
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

49. kör: Massa balesettel búcsúzik

Újra a pályán a Safety Car: most Massa összetört Williamse torlaszolja el a bokszutca bejáratát, úgy járt, mint korábban Ericsson. Massa az utolsó hazai versenyén szerette volna szép eredménnyel megajándékozni a szurkolóit, de nem jött össze. A bokszutcát megint lezárták.

20:43
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

50. kör: Massa megköszöni a szurkolóknak

Érzelmes pillanatok a pálya szélén, Massa egy brazil zászlót tartva, sírva köszön el a szurkolóktól. Az idény végén visszavonuló brazilt még a Mercedes szerelői is megtapsolják. A pályán közben a Safety Car mögött köröz a mezőny.

20:45
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

52. kör: Ricciardo esőgumikra váltott

Nem vált be a Red Bull taktikája, megint jobban esik az eső. Az állás a Safety Car mögött: Hamilton, Rosberg, Pérez, Sainz, Verstappen, Vettel, Nasr, Alonso, Hülkenberg, Ocon.

20:47
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

54. kör: Rosberg szerint veszélyes a pálya

"Még hány balesetet akarnak látni?" - kérdezi a csapatrádióban. Szerinte sokkal rosszabbak a körülmények, mint amikor legutóbb leállították a versenyt. Verstappen be is jött a bokszba, esőgumikra cserélte az intereket. Csak a 16. helyen folytatja a futamot.

20:49
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

55. kör: Már teljes pontokat osztanának

Akkor is, ha most leállítanák a versenyt. De Charlie Whitingnak egyelőre nincsenek ilyen szándékai, a kör végén lehajt a pályáról a Safety Car.

20:50
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

56. kör: Elengedték a mezőnyt

Még 15 kört kellene kibírni a leintésig. Alonso megpördült az újraindítás után, de a mezőny végéről folytatni tudja a versenyt.

20:53
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

58. kör: Rosberg nem erőlteti

Sokkal lassabb Hamiltonnál, már több mint 3 másodperc a hátránya. Ne feledjük, hogy a 2. hellyel is ő érkezne esélyesként Abu-Dzabiba, 12 ponttal vezetné a világbajnokságot.

20:56
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

59. kör: Verstappen megelőzte Ricciardót

A 10. helyet vette el a csapattársától, majd Kvjatot is megelőzte a 9. pozícióért. A holland elemében van a vizes pályán, de a Red Bull kockáztatása miatt nem versenyezhet a Mercedesekkel.

20:58
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

62. kör: Verstappen már a 8.

Most Ocont előzte meg, aki továbbra is pontszerző helyen autózik a Manorral. Hamilton közben körről körre növeli az előnyét Rosberg előtt.

20:59
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

63. kör: Verstappen Nasrt is megelőzte

A Sauber idei első pontjaiért hajtó brazilját is maga mögött hagyta, már a 7. helyen áll. Hülkenberg lehet a következő áldozat, utána akár Vettellel is megküzdhet.

21:01
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

63. kör: Gutiérrez kiesett

A garázsban dühösen falhoz vágta a kesztyűjét, megint egy műszaki hiba fosztotta meg a célba éréstől.

21:04
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

65. kör: Vettel Sainzot támadhatja

A fiatal spanyol egyelőre szépen tartja a 4. helyet a gyengélkedő Toro Rossóval, de Vettel már ott van a nyomában. Verstappen közben maga mögött hagyta Hülkenberget, és már utolérte Vettelt. Nagy csata várható az utolsó körökben.

21:06
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

67. kör: Verstappen már Vettel előtt

A holland megállíthatatlan, az utolsó kanyarban a négyszeres világbajnokot is megelőzte. Vettel arra panaszkodik, hogy Verstappen leszorította őt a pályáról.

21:07
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

68. kör: Verstappen a dobogóért hajt

Elképesztő tempót diktál, Sainzot könnyedén hagyta maga mögött, és már a 4. Péreznél is sokkal gyorsabb, komoly esélye van rá, hogy az elrontott taktikája ellenére felálljon a dobogóra.

21:11
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

69. kör: Pérez eddig bírta

Verstappen ellen ma mindenki tehetetlen, a 19 éves holland egy újabb fantasztikus manőverrel hagyta maga mögött a Force Indiát az utolsó szektorban. A 3. helyre jött fel, a kerékcseréje után csak 16. volt.

21:13
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton nyerte a Brazil Nagydíjat

A világbajnokság még nem dőlt el, Rosberg előnye 12 pontra csökkent az utolsó futam előtt. A kétszer megszakított, esős Brazil Nagydíj pontszerzői: Hamilton, Rosberg, Verstappen, Pérez, Vettel, Sainz, Hülkenberg, Ricciardo, Nasr, Alonso.

21:14
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Pontokat szerzett a Sauber

Ez idén először sikerült nekik, és máris megelőzték a Manort a konstruktőri bajnokságban. Nasr 2 pontot kap a 9. helyért, a Manorok közül végül egyik sem lett pontszerző.

21:17
november 13, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton megelőzte Prostot az örökranglistán

Ez az 52. futamgyőzelme, a Forma-1 történetében csak Michael Schumacher nyert nála több versenyt (91-et). Hamilton nagyon boldog, és természetesen Verstappen is, aki elképesztő formában versenyzett Brazíliában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!