Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj időmérőjének legvégéig megőrizte 1 tizedmásodperces előnyét Nico Rosberggel szemben, aki végig egy lépés hátrányból üldözte, és nem érte utol a csapattársát. Kimi Räikkönen egy utolsó erőfeszítéssel feltornázta magát a Red Bullok elé. A várt eső elmaradt, de a versenyre még megérkezhet.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül29 bejegyzés

Lewis Hamilton minden tőle telhetőt megtett azért, hogy az utolsó futamig életben tartsa a világbajnoki reményeit: az egész időmérő edzést uralva megszerezte a pole pozíciót a Brazil Nagydíjon. Csapattársának, a tabellát 19 pontos előnnyel vezető Nico Rosbergnek sem kell azonban kétségbe esnie, az első rajtsorból indíthat támadást a bajnoki címet érő győzelemért.

Hamilton pénteken mindkét szabadedzést megnyerte, szombat délelőtt azonban a felszáradó pályán átengedte az elsőséget Rosbergnek. Az időmérő edzésen újra a brit vette át az irányítást, mindhárom etapban ő volt a leggyorsabb, és végül 1 tizedes előnnyel, 1:10.736-os idővel szerezte meg a pole pozíciót az előrejelzésekkel ellentétben végig száraz pályán.

"Az egész hétvége során jól éreztem magam az autómban. Nico egyre közelebb került hozzám, de sikerült magamnál tartanom az irányítást" - nyilatkozta

a pályafutása 60. pole pozícióját ünneplő brit,

aki hozzátette, nem bánná, ha a vasárnapi verseny idejére megérkezne a beígért eső. Rosberg is hasonlóan vélekedett, szerinte a Mercedes olyan erős, hogy bármilyen időjárási körülmények között esélyük van a győzelemre. A német az időmérő után megerősítette, nem a biztonságos 2. hely megszerzése lesz a célja.

Ha Hamilton nyer, az utolsó futamon dől el a vb-cím sorsa Forrás: AFP/Nelson Almeida

"Izgalmas időmérő volt, nagyon szorosak az eredmények. Lewis egy hajszállal gyorsabb volt, én nem voltam képes ilyen tempóra. Az idei szezonban azonban már többször láthattuk, hogy nem feltétlenül az a pilóta szerzi meg a pole pozíciót, aki később győzelmet ünnepelhet" - nyilatkozta.

Räikkönen átlagos körrel a harmadik

Az időmérő első két etapjában Max Verstappen futotta meg a 3. leggyorsabb időt, de a Q3-ban Kimi Räikkönen 8 századdal megelőzte őt. A finn úgy előzte meg a Red Bullokat és csapattársát, Sebastian Vettelt, hogy

nem is volt igazán elégedett az utolsó körével.

"Volt néhány kanyar, amelyekben az egész edzés alatt küszködtem, és szerintem az utolsó köröm is átlagos volt" - nyilatkozta Räikkönen, akinek a Mercedesek ellen esélye sem volt, Hamiltontól majdnem 7 tizeddel kapott ki.

Verstappen elérhetőnek tartotta a 3. helyet, ezért nem volt teljesen elégedett, de nem is bánkódott a 4. helye miatt. "A Q1-ben és a Q2-ben minden remekül alakult, de az utolsó etap nem sikerült túl jól - magyarázta. - De így is nagyon közel vagyunk Kimihez, szerintem örülhetünk ennek az eredménynek." A holland hozzátette, vasárnap esőben szeretne versenyezni, és ezzel csapattársa, a 6. helyre kvalifikáló Daniel Ricciardo is egyetért. "Kicsit csalódtam magamban. Az első szektorban jó volt a részidőm, de utána

- mondta az ausztrál.

Vettel zsinórban negyedszer kapott ki az időmérőn Räikkönentől, de az 5. helye ellenére pozitívan értékelte az időmérőt. "Jó napunk volt. Nyilván nem vagyok teljesen elégedett, mert mindkét Ferrarival ott lehetnénk a második rajtsorban, de sokkal gyorsabbak voltunk egy körön, mint tegnap" - nyilatkozta a négyszeres világbajnok, aki vasárnap szoros csatát vár a Red Bull és a Ferrari között.

Massa nem érti, mi történt

Az időmérő egyik meglepetése Romain Grosjean szereplése volt, a Haas pilótája úgy végzett a 7. helyen, hogy állítása szerint még a Q3-ba kerülésre sem számítottak. A francia mindkét Force Indiát megelőzte, az istálló mégsem szomorkodhat, mert legnagyobb ellenfelük, a Williams egyik autójával sem jutott be a Q3-ba.

Felipe Massa így csak a 13. helyről kezdheti meg az utolsó hazai versenyét.

"Kár, hogy így alakult, mert a Q1 után magabiztos voltam, minden jól alakult. A Q2 végén viszont hirtelen megváltozott az autóm viselkedése, nem működtek az első abroncsok, és alulkormányzott lett az autóm. Nem tudom, mi történt, de nagyon bosszantó" - mondta a brazil, aki szerint csapattársa, Valtteri Bottas is hasonló gondokkal küszködött.

Bejutott viszont a Q3-ba Fernando Alonso, és emiatt Jenson Button még elégedetlenebb lehet a 17. helye miatt. "Úgy éreztem, mintha ma egy teljesen másik autót vezetnék, mint tegnap, az edzés elejétől kezdve lassú voltam - panaszkodott a brit. -

Más nagy meglepetés nem történt a mezőny végén, bár az figyelemreméltó, hogy mindkét Manor maga mögé utasította a Saubereket, akik csak az utolsó rajtsorból vághatnak neki a Brazil Nagydíjnak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

17:48
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdünk

Köszöntjük kedves olvasóinkat, negyed óra múlva kezdődik a Brazil Nagydíj időmérő edzése. Az idény utolsó előtti kvalifikációja következik, a feszültség egyre nagyobb, Hamilton és Rosberg nem engedheti meg magának, hogy egy hiba miatt ne az első sorból rajtoljon.

17:50
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Kicsit még nedves a pálya

Most éppen nem esik, de a harmadik szabadedzés után újabb eső áztatta el a pályát, és az időmérő közben is bármikor eleredhet. Sokkal hűvösebb van, mint tegnap, a levegő 18, a pálya 27 fokos.

17:57
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel autójával gondok vannak

Állítólag hidraulikai probléma sodorta veszélybe az időmérős részvételét. Már a padlót is leszedték a Ferrariról, a Q1 kezdetére valószínűleg nem tudják megjavítani.

17:59
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Már süt a nap

Az aszfalt nagyjából felszáradt, de gyülekeznek a sötét felhők a pálya felett. Az előrejelzések szerint 70% az esély arra, hogy az időmérő közben elered az eső.

18:03
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q1

Száraz a pálya, a versenyzők többsége azonnal a pályára hajt. A Mercedesek máris a lágy gumikat használják. Mivel komoly esély van rá, hogy elered az eső, valószínűleg mindenki arra fog törekedni, hogy minél előbb fusson egy továbbjutást érő mért kört.

18:04
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton vezet

1:11.511 az ideje, 3 tizeddel előzi meg Rosberget az első próbálkozás után. Verstappen, Räikkönen és Ricciardo követi a Mercedeseket.

18:05
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel autóját még szerelik

A Ferrarinak negyed órája van arra, hogy a pályára küldje a németet. Állítólag a fékrendszerrel van gond.

18:08
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

A Mercedes már elégedett

Hamilton és Rosberg egy mért kör után a garázsba hajtott, és Hamiltonnal közölte is a mérnöke, hogy nem terveznek újabb köröket futni a Q1-ben. Megtehetik, az idejük bőven elég lesz a továbbjutáshoz. Verstappen is a garázsból figyeli az eseményeket.

18:09
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel a pályán

Úgy tűnik, sikerült megoldani a problémát, a németet kiengedték a garázsból. Még több mint 10 percig próbálkozhat, ha rendben van az autója, nem lesz gond a továbbjutással.

18:11
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel az 5.

A Ferrari ráijesztett a szurkolóira, de most már megnyugodhatnak, a német az első körében csupán 59 ezreddel volt lassabb a csapattársánál.

18:13
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Szinte mindenki a bokszban

Akik biztonságban vannak, már nem is fognak kihajtani, a többieket pedig felkészítik az utolsó rohamra. A jelenlegi állás alapján Button, Wehrlein, Ocon, Nasr, Ericsson és Magnussen esne ki.

18:19
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Csökkent az eső esélye

Kicsit tisztább az ég, és Christian Horner épp most nyilatkozta a Sky Sportsnak, hogy az információik szerint a Q2-ben sem fog esni. A levegő hőmérséklete is emelkedett 2 fokkal az edzés kezdete óta. Közben a mezőny hátsó fele küzd a továbbjutásért, Button nem áll túl jól, hibázott az utolsó mért körében.

18:20
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vége a Q1-nek

Kiesett Button, Magnussen, Wehrlein, Ocon, Ericsson, Nasr. A McLaren brit versenyzője csalódott lehet, több mint fél másodperccel volt lassabb  a 11. pozícióban záró Alonsónál.

18:21
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Ők voltak a leggyorsabbak

A Q1 első 10 helyezettje: Hamilton, Rosberg, Verstappen, Räikkönen, Vettel, Ricciardo, Hülkenberg, Massa, Bottas, Pérez.

18:26
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Ocon Wehrleinre panaszkodik

Szerinte a csapattársa feltartotta őt, ami "nem volt szép dolog". A Manorok versenyéből ezúttal a német került ki győztesen, de csupán 5 ezreddel előzte meg Ocont. A Saubereket mindketten legyőzték.

18:29
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Megy a Q2

Az eső továbbra sem érkezett meg, de azért mindenki siet a pályára. Most 15 percük van a továbbjutásra.

18:31
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Megint Hamilton a gyorsabb

Kevesebb mint 1 tized az előnye, de a Q2 elején is ő vezeti a tabellát 1:11.238-as idővel. A britet megint Rosberg és Verstappen követi, Vettel a 4.

18:34
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Aggódhat a Force India

Mindkét autójuk kiesőhelyen áll, egyelőre nem túl meggyőző a tempójuk. Legnagyobb ellenfelük, a Williams viszont tmindkét autójával továbbjutna a jelenlegi állás alapján.

18:36
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Javítottak a Force Indiák

Hülkenberg a 9., Pérez a 10. helyre jött fel a legutóbbi körével, Massa így visszacsúszott a 11. pozícióba.

18:39
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Jönnek az utolsó próbálkozások

3 perc van hátra az Q2-ből, Massának, Palmernek, Sainznak, Kvjatnak, Grosjeannak és Gutiérreznek mindenképpen javítania kellene a továbbjutáshoz.

18:43
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Vége a Q2-nek, kiestek a Williamsek

Az etap közepén még a Force Indiák voltak veszélyben, de végül ők örülhettek, mindkét autójukkal továbbjutottak, miközben a Williamsek kiestek. A búcsúzók sorrendje: Bottas, Gutiérrez, Massa, Kvjat, Sainz, Palmer. A brazil különösen csalódott lehet, hogy csak a 13. helyről kezdi meg az utolsó hazai versenyét.

18:44
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

A továbbjutók sorrendje

Hamilton, Rosberg, Verstappen, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Alonso, Pérez, Grosjean, Hülkenberg.

18:49
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Száraz Q3 várható

Úgy tűnik, az eső a korábbi előrejelzésekkel ellentétben nem szól bele az időmérő alakulásába. Hamarosan kezdődik a döntő etap, természetesen a Mercedes a favorit. Az előző két évben Rosberg szerezte meg a pole pozíciót, de ezen a hétvégén eddig Hamilton tűnt gyorsabbnak.

18:51
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q3

A Mercedesek hajtottak ki elsőként a pályára, Hamilton fogja először befejezni a körét. Csak Grosjean maradt a bokszban, a többiek már köröznek.

18:53
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Hamiltonnál az előny

Bement 1:11 alá, 1:10.860-as körrel állt az élre, Rosberg 1:11.022-es idővel követi őt. A Red Bullok közül megint Verstappen volt gyorsabb, a két Red Bull közé Vettel is befért.

18:56
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Alonso remek formában vezet

A másik McLarennel Button már a Q1-ben kiesett, de a spanyol a 7. helyen jutott be a Q3-ba, és jelenleg is ezt a pozíciót foglalja el a három élcsapat mögött. Azért vezetni még mindig jobban tud, mint kamerázni.

18:59
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Jön az utolsó roham

Az összes versenyző a pályán van, Grosjean közben futott is egy kört, amellyel feljött a 7. helyre. Perceken belül kiderül, kié lesz a pole pozíció.

19:04
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a pole a Brazil Nagydíjon

Fontos lépést tett afelé, hogy az utolsó futamig életbe tartsa a reményeit a világbajnokságban. 1:10.736-os idővel szerezte meg a pole-t, Rosberg 1 tizeddel volt lassabb nála. A Ferrari legyőzte a Red Bullt, Räikkönen indulhat a 3. rajtkockából. A további sorrend: Verstappen, Vettel, Ricciardo, Grosjean, Hülkenberg, Pérez, Alonso.

19:07
november 12, 2016
Vágólapra másolva!

Izgalmas versenyre van kilátás

Rosberg egy győzelemmel bebiztosíthatná a világbajnoki címet, ezért nem feltétlenül fog megelégedni a biztonságos 2. hellyel. A Ferrari és a Red Bull valószínűleg nem fog beleszólni a küzdelmükbe, de egymással kiélezett csatát vívhatnak. Ha pedig a beígért eső is megérkezik, borulhat a papírforma.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!