Charles Leclerc from Monaco with 16 of Scuderia Ferrari Mission Winnow SF90 in action during the Formula 1 2019 Pre-Season Tests at Circuit de Barcelona - Catalunya in Montmelo, Spain on February 28.
(Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Charles Leclerc és a Ferrari elsőségét hozta a 2019-es Forma-1-es előszezon utolsó előtti tesztnapja, a monacói pilóta a tesztelés eddigi leggyorsabb körével zárt az élen. Nem volt ilyen jó napja a Red Bullnak, Pierre Gasly hatalmasat bukott, és rommá törte az RB15-öt.
Az utolsó előtti napjához érkezett az idei előszezoni F1-es tesztelés, ami sok pilótának már a zárónap volt, hiszen több istálló is napi váltásban foglalkoztatja a versenyzőit. A szerdai baleset után így tett a Ferrari is, ami a félnapos beosztások után egész napot adott Charles Leclerc-nek. A monacói pilóta volt az utolsó, aki mért kört futott a pályán, az ebédszünet előtt viszont az élre állt.
Leclerc a C5-ös gumival érte el az 1:16.231-et, ami kevesebb mint 1 tizedmásodpercre van a tavalyi pole pozíciós köridőtől, azonban nem ez volt a leginkább feltűnő eredmény a részéről. Nem sokkal korábban 1:17.253-at ért el a jóval keményebb, C2-es gumikkal, ami a tavalyi pole körnél jóval gyorsabb tempót sugall. A monacói pilóta az ebédszünetben azt mondta, nem hajszolta az autót.
Galéria: Sokan csütörtökön teszteltek utoljára az F1-es szezon előtt - Galéria
10/44
Charles Leclerc from Monaco with 16 of Scuderia Ferrari Mission Winnow SF90 in action during the Formula 1 2019 Pre-Season Tests at Circuit de Barcelona - Catalunya in Montmelo, Spain on February 28.
(Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto)
„Mint minden csapat, mi sem nyomjuk tövig a gázt, az autóban és bennem is van még tartalék, továbbra is tanulok. Körről körre egyre kényelmesebben érzem magam az autóban, miként az autó is egyre jobb lesz. Egyelőre minden jól néz ki, az egyensúly az első tesztnaptól kezdve jó, ez mára sem változott. Jó a tabella tetején lenni, de ez semmit sem jelent” – szögezte le.
Leclerc napja szinte tökéletes volt, nem sokkal a leintés előtt egy kipufogóhiba azonban megállásra kényszerítette a pályán, mondjuk így is 138 kört tett meg.
Csütörtökön a Mercedes kivételével minden istálló az eddigi leggyorsabb körét futotta, az Ezüstnyíl pilótái azonban továbbra sem a köridőre hajtottak.
Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ma is csak a 10-13. helyen zártak, de elsősorban a hosszabb etapokra összpontosítottak, így az eredményük nem összemérhető a többiek teljesítményével. Ezt természetesen tovább árnyalja, hogy az abszolút legjobb körökhöz C4-C5-ös gumikat használt a mezőny, de a Ferrari példáján is látható, hogy közel sem hoztak ki mindent magukból.
„Valószínűleg ez volt az egyik legpozitívabb napunk, elég sokat tanultunk – értékelt Hamilton. – Képesek voltunk felhasználni a délelőtt szerzett ismereteinket délután, kíváncsi vagyok Valtteri beszámolójára, de az autó jobbnak tűnt. Folyamatosan egyre többet tudunk meg a W10-esről.”
„A versenyszimuláció, noha megzavarta a piros zászló, megerősítette a múlt hét óta elért fejlődést – mondta Bottas. – Egyre felkészültebbek vagyunk Melbourne-re, de van tér a fejlődésre, és
továbbra is akadnak kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy hol állunk a többiekhez képest.
Remélem, hogy holnap is jó napunk lesz.”
Galéria: Sokan csütörtökön teszteltek utoljára az F1-es szezon előtt - Galéria
29/44
Mercedes front wing aerodinamic detail during the Formula 1 2019 Pre-Season Tests at Circuit de Barcelona - Catalunya in Montmelo, Spain on February 28.
(Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto)
A sorrend is árulkodik arról, hogy az eredmények továbbra sem reprezentatívak. Alexander Albon 118 körrel a háta mögött a 2. helyen zárta a saját felkészülését, a 3. helyet pedig az e heti teszteket rendre az élen záró McLarennel az újonc Norris szerezte meg. A Red Bull új szerzeménye, Pierre Gasly ért oda a 4. helyre, még mielőtt óriási balesetet szenvedett.
Gasly a 9-es kanyarban ütközött a védősávnak az autóval, ami alaposan összetört, így a csapat bő 2,5 órát veszített a mai programból, jobb híján elkezdték lebontani az irányítóközpontot a bokszfalon, amitől mindenki azt hitte, hogy hazamennek, de megnyugtatták az embereket, hogy maradnak péntekre is.
„Hibáztam a kilences kanyarban, és elveszítettem az irányítást az autó felett. Nagyon nagy bukás volt, az egyik legnagyobb, amit valaha átéltem.
Ennek ellenére magabiztos vagyok, ma egyszerűen hibáztam, ami sajnálatos. Kissé szélesre futottam, 10-15 centivel, majd ahogy elfordítottam a kormányt, elvesztettem az autót.
A szerelőknek hosszú éjszakája lesz, sajnálom is őket. A fontos most az, hogy holnap Max [Verstappen] tudjon vezetni, utána pedig a pozitívumokra fókuszálhatunk. Sokat tudtunk ma tesztelni, rengeteg adatot kell elemeznünk.”
A franciának ezzel véget ért a tesztelés, legközelebb a szezonnyitón ülhet autóba. Reméli, hogy addigra még többet ki tudnak majd hozni az RB15-ből.
Előreléptünk a teljes csomagunkkal, a megbízhatóság és a teljesítmény is jó, most már csak meg kell értenünk, hogy miként maximalizálhatjuk mindezt.
Talán nem mi vagyunk a favoritok és a leggyorsabbak jelenleg, azonban megpróbálunk a lehető legjobb autóval megérkezni Melbourne-be.”
Galéria: Sokan csütörtökön teszteltek utoljára az F1-es szezon előtt - Galéria
3/44
HAAS F1 Team's Danish driver Kevin Magnussen (R) and Red Bull Racing's French driver Pierre Gasly take part in the tests for the new Formula One Grand Prix season at the Circuit de Catalunya in Montmelo in the outskirts of Barcelona on February 28, 2019. (Photo by Josep LAGO / AFP)
A Red Bull holnapra azt tervezi, hogy újjáépíti az autót, de Gasly szempontjából kellemetlen, hogy a négy tesztnapjából két alkalommal is összetörte a járgányát, ráadásul megint megcsípte vele a füvet. A délelőtt simának induló, piros zászlóktól mentes etap után délután három megszakítás is volt, Gasly balesete mellett lerobbant Lance Stroll alatt a Racing Point, és Leclerc alatt a Ferrari is.
Nem ment simán a Haas tesztnapja sem. Kevin Magnussen a délelőtt során még megtett 53 kört az autóval, az ebédszünetben viszont kiderült, hogy gond van a kipufogórendszerrel, ezért Romain Grosjean csak az utolsó órára térhetett vissza. Egyelőre nem közölték, hogy miért, de Antonio Giovinazzi sem ment sokat a délután, egész nap mindössze 71 kört teljesített.
Csalódástkeltő volt a mai nap, nem tettünk meg elég kört
– mondta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. – A délelőtt rendben volt, majdnem teljesítettük a programunkat, nem úgy a délután. Remélhetőleg ezeken a gyermekbetegségeken túlleszünk a teszteken, és nem visszük magunkkal őket a versenyekre. Amennyiben holnap jó napunk lesz, szerintem rendben leszünk.”
A Renault-nál nem voltak ilyen gondok, bő két versenytávot futott az autójuk Nico Hülkenberggel és Daniel Ricciardóval a volán mögött.
„Jó délutánunk volt, végigmentünk a gumikeverékeken, ez volt a mai célunk, utána pedig az egyensúly megtalálására törekedtünk teljesítménycentrikusabb etapokkal. Örülök, hogy minden simán ment, innen tudunk építkezni – mondta Ricciardo a nap végén, akivel Hülkenberg is egyetértett. – Pozitív irányba haladunk, jó volt a lágyabb keverékekkel rendes köröket futni délelőtt. Mint a teszteken mindig, most is rengeteg adaton kell átrágnunk magunkat.”
Russell tette meg a legtöbb kört, de csak emiatt lehetett elégedett Forrás: AFP/Josep Lago
A mai körrekorder a Williams lett, még úgy is, hogy délelőtt nem futottak sok kört, délután viszont George Russell nem spórolt a kilométerekkel. A Williams és a Red Bull ma is hatalmas aerodinamikai mérőkereteket használt, ez arra utal, hogy a grove-i istálló még mindig csak az autója tanulmányozásánál tart, míg az ellenfelek már eltérő karosszéria-konfigurációkat hasonlítanak össze. Russell sem kertelt, és beismerte, ők a leglassabbak.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jelenleg nem mi vagyunk a leglassabbak. Ez a realitás.
VIlágos, hogy van még dolgunk, azonban nagy pozitívum, hogy kedd óta sokat fejlődtünk, miként tegnap óta is, amikor Robert vezetett. Remélhetőleg amikor holnap beül, egy újabb lépést tehetünk. Tisztában vagyunk a gondjainkkal, mindent megteszünk, hogy kijavítsuk azokat. Jókora lépéssel vagyunk mindenki mögött.”
A hetedik tesztnap eredményei Forrás: Pirelli
09:33
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Egy hete zajlik a tesztelés
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat az előszezoni tesztelés hetedik napján! Ma a mezőny egy része befejezi a tesztelést, sokan már csak ma vezetik az autót, mielőtt Ausztráliában ismét pályára lépnek. Természetesen, ma is figyeljük őket, és beszámolunk a friss eseményekről percről percre!
09:36
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Ez történt eddig
Az első, és eddig a második teszthétre is bőven akadtak események, ezeket tudósításainkban foglaltuk össze.
Vettel balesete véget vetett a Ferrari tesztnapjának http://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20190227-f1-eloszezoni-teszteles-2019-hatodik-nap.htmlLerobbant a Mercedes, a Ferrari és a McLaren is a keddi tesztnaponhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20190226-f1-eloszezoni-teszteles-2019-otodik-nap.htmlOdapörkölt, majd lerobbant a Renault az e heti utolsó tesztnaponhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20190221-f1-eloszezoni-teszteles-2019-negyedik-nap.htmlKvjat, Ricciardo és Räikkönen PR-körökkel verte Vettelthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20190220-f1-eloszezoni-teszteles-2019-harmadik-nap.htmlVettelnél lassabb körrel, de Leclerc az élen tartotta a Ferrarithttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20190219-f1-eloszezoni-teszteles-2019-masodik-nap.htmlVettel dominált, a Mercedes visszafogta magát az első tesztnaponhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20190218-f1-eloszezoni-teszteles-2019-elso-nap.html
09:39
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Újabb kép Vettel balesetéről
A szerdai közvetítésünkben részletesen foglalkoztunk Sebastian Vettel balesetével, ami lényegében véget vetett a Ferrari tesztnapjának. Az ütközés a 3-as kanyarban történt műszaki hiba miatt, erről egy távoli videó is készült. A felvétel megerősíti a feltételezést a műszaki hibáról, és erre utal egy friss fénykép is, amin látható, ahogy a Ferrari padlólemeze súrolja az aszfaltot, feltehetőleg az után, hogy a bal első felfüggesztés meghibásodott az elnyújtott jobbos kanyarban.
Miután kedden és szerdán a műszaki hibák miatt Charles Leclerc összesen fél versenytávot sem teljesíthetett, a Ferrari úgy döntött, a maradék két tesztnap során a pilóták ismét egész napokat kapnak. Ma Leclerc, holnap Vettel tesztel.
Mercedes: Lewis Hamilton, Valtteri Bottas Ferrari: Charles Leclerc Red Bull: Pierre Gasly Renault: Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo Haas: Kevin Magnussen Romain Grosjean McLaren: Lando Norris Racing Point: Lance Stroll Alfa Romeo: Antonio Giovinazzi Toro Rosso: Alex Albon Williams: George Russell
10:01
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Zöld zászló!
Norris már megy is kifelé a pályára, ami reggel még igen hideg, és várhatóan napközben sem lesznek annyira magasak a hőmérsékletek, mint az előző napok során.
— Circuit de Barcelona-Catalunya (@Circuitcat_eng) February 28, 2019
10:02
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A fél mezőny rögtön pályára lépett
Norris után Russell, Magnussen, Albon, Hülkenberg és Stroll is megmutatta magát, ez jó hír, mert látszólag mindenki zavartalanul kezdheti a tesztelést.
10:06
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Tegnap is kijutott a látványos megoldásokból
A Mercedes kedden hozott látványos aerodinamikai újításokat, az Alfa Romeo és a Renault tegnap próbálkozott fejlesztésekkel. A tegnapi galériánkban összegyűjtöttünk néhány fotót.
A brit pilóta C3-as gumikon kezdi a napot, a többiek jellemzően piros jelzésű abroncsokkal voltak kint, kivéve Hülkenberget, ő is C3-assal ment, Magnussen pedig intermediate-tel, bár a pálya száraz.
A Mercedes és a Toro Rosso is az aerodinamikát vizsgálja
Hamilton futott egy mért kört, de ez még 2 percen kívüli, ráadásul a célegyenesben nagyon lassan haladt, ez aerodinamikai mérésre utal. A Toro Rosso hátulján flow-vis festék látszik.
10:14
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Renault ma nem a fogas szárnnyal kezdett
Hülkenberg is túl van egy installációs körön, az autón egyelőre semmi meglepő nem tűnt fel.
A Toro Rosso pilótája 1:26.529-et futott C5-ös gumikkal, ez is inkább bemelegítésnek tekinthető. Az autóján még mindig zöld LED-ek fénylenek, nem cserélték ki a szuperlicenccel rendelkező pilótáknak járó pirosra.
10:19
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Egyre többen szerepelnek a köridőlistán
Magnussen állt az élre 1:21.312-vel jelöletlen gumikon, Albon 1:22.792-re javított C5-össel, Hülkenberg 1:22.989-cel a 3. helyezett Hamilton előtt.
10:21
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc a szurkolókkal töltötte a szabadidejét
Tegnap sokáig nem tudott autóba ülni, a felszabaduló időt a szurkolókkal töltötte, autogramokat osztott.
He’s had a disappointing day in terms of laps, but he’s made a lot of fans very happy. @Charles_Leclerc spent most of the afternoon posing for photos and signing autographs. Good to see. pic.twitter.com/T8mJG1IJEx
Hülkenberg C2-es gumikkal 1:20.646-ra gyorsult, Magnussen még mindig jelöletlen Pirellikkel 1:20.766-ot ért el. Hamilton közben továbbra is csak kocsikázik, de Albonhoz hasonlóan már 9 körnél jár.
10:26
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Verstappen tegnap rendes volt az újságírókkal
Az interjúk közben a csapat visszahívta a holland pilótát, ő azonban visszatért az újságírókhoz, és válaszolt a kérdésekre. Will Buxton, az F1 riportere emlékeztetett, hogy a fiatalember tavaly erre még lehet, hogy nem figyelt volna oda, most viszont rendelkezésre állt. Készült egy fotó is arról, hogy mennyien vártak rá.
Will, I really hope a non-written rule exists for reporters/interviewers to leave some space for colleagues so everyone can comfortably stand in line to get some questions in. Standing there crammed like sardines does not look like fun ??. pic.twitter.com/hAOmmyZMar
Az egész délelőttös műszak járt már a pályán, Leclerc viszont még nem. Ez valószínűleg nincs összefüggésben a tegnapi balesettel, gyaníthatóan csupán arra várnak, hogy a pálya jobb állapotú legyen.
10:31
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Kint maradt az óriási Schumacher-molinó
A szurkolók csütörtökre is kint hagyták a pályán a Michael Schumachert éltető hatalmas molinót, ez azon a felvételen látható, amin éppen Alex Albon száguld el a célegyenesben.
A Racing Point pilótája 1:19.138-at futott C2-es gumikon, ezzel ideiglenesen ő állt az élre. Antonio Giovinazzi is futott mért kört, ő 1:21.717-tel, C3-asokkal a 4. helyezett.
Lehet még nagyobb mérőkereteket az autóra szerelni
A Williams ma már szinte tényleg felszerelt egy komplett kerítést az autójára. A rácson elhelyezett szenzorok segítségével a légnyomás alakulását mérik, ebből látszik, hogy Robert Kubica tegnap nem véletlenül emlegette, hogy nem sok érdemi munkát végeztek eddig a tesztelésen.
A monacói pilóta 1:19.416-tal kezd a Ferrarival, C3-as gumikon. Magnussen 1:19.297-tel a 3. helyezett, pont Leclerc előtt.
10:58
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc egy kicsit gyorsult
1:19.191-et futott a Ferrarival, ezzel megelőzte Magnussent és feljött a 3. helyre. De, csak ideiglenesen, mert jött Hamilton, és 1:18.635-tel beugrott a 2. helyre C2-esekkel, és Giovinazzi is újított 1:19.000-val, C3-asokon.
11:05
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Hamilton vezet az első óra végén
1. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.097, 16 kör 2. Alexander Albon (Toro Rosso), 1:18.535, 19 kör 3. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), 1:19.000, 14 kör 4. Charles Leclerc (Ferrari), 1:19.032, 8 kör 5. Lance Stroll (Racing Point), 1:19.138, 10 kör 6. Kevin Magnussen (Haas), 1:19.297, 19 kör 7. Nico Hülkenberg (Renault), 1:19.689, 21 kör 8. Lando Norris (McLaren), idő nélkül, 6 kör 9. George Russell (Williams), idő nélkül, 9 kör 10. Pierre Gasly (Red Bull), idő nélkül, 8 kör 11. Valtteri Bottas (Mercedes), idő nélkül, 0 kör 12. Daniel Ricciardo (Renault), idő nélkül, 0 kör
11:10
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Gyorsulnak a Hondák
Albon új egyéni csúccsal 1:18.345-öt ért el, ezzel feljött a 2. helyre, a másik Honda-motoros autót hajtó Gasly is elkezdett mért köröket futni, 1:18.524-gyel ő a 3. pozícióba került, jelöletlen gumikkal.
11:13
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Mercedes is szenzorokkal kezdett
Mérőkeretet szereltek a bargeboardok elé, Hamilton feltehetőleg ezért ment konstans tempóval a célegyenesben az első óra során.
Tegnap az első vezetőszárnyat erősítették meg huzalokkal, valószínűleg a deformációt próbálták megakadályozni. Ma a hátsó légterelőt alakították át.
Sigue Renault con pruebas en las alas. Ayer lo hizo con el ala delantera. Hoy toca la trasera con la mitad con un recubrimiento. pic.twitter.com/YQ4jGF3xbo
Luke Smith, a Crash.net tudósítója megtudta, hogy a Ferrari szerint egy "külső test" megrongálta Vettel autójának keréktárcsáját a tegnapi baleset előtt, a német pilóta ezért ütközött a falnak a délelőtti félidő során.
Ferrari: “After thorough checks we found that Seb’s off yesterday was due to a rim issue. The rim had been damaged a few seconds before by an impact with a foreign object.”
A McLaren egyelőre nem villog úgy, mint az előző napok során, de 1:19.534-gyel már Norrisnak is van ma mért köre, igaz, ez csak a 9. helyre elég. A Leclerc 1:18.344-re gyorsult.
11:34
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Már csak Russellnek nincs mért köre
A pilóták faragják a legjobb köreiket, de egyelőre meglepő eredményt nem lehet senkitől sem látni. Hülkenberg bejött a 2. helyre, 1:18.229-cel, de C4-es gumival ez nem kiemelkedő.
11:37
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
8 tizeden belül az első 8 helyezett
Ez ideiglenes állapot, de attól még érdemes megjegyezni, hogy Hamilton 1:18.097-tel vezet, a 8. helyezett Magnussen pedig 1:18.834-et ért el, így az első 8 helyezett pilóta 8 tizedmásodpercen belül van. Persze, különböző gumikkal, programokkal érték ezt el.
11:41
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Igen részletgazdag lett a Mercedes
Keddre hoztak komoly fejlesztéseket, de a szem még ma is el tud veszni az Ezüstnyíl párját ritkító aerodinamikai megoldásaiban.
Kissé álmosan indult a nap a Red Bullnál, de 1:17.911-gyel Gasly átvette a vezetést, C3-as gumikkal. A francia pilóta 25 körnél tart, a mai rekorder eddig Magnussen 33 körrel.
Pierre becomes the first man of the day to fall into the 1:17's ???? A good morning for Alex too, already on 27 laps as he rejoins us in the pits.#PoweredByHondapic.twitter.com/7arUuHFLwC
A brit pilóta az etapja kezdetén C3-as gumikkal 1:17.838-at ért el, ezzel ismét az élre vitte a McLarent, ami az előző két tesztnapot is az 1. helyen zárta.
11:56
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Norris rövid etapokat fut
Időmérő-szimulációnak tűnik, amit a brit pilóta teljesít, hasonlóan Sainz tegnapi feladatához. Az autó egyelőre megbízhatóan működik, de az előző két nap során voltak gondok vele.
11:59
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Hülkenberg C5-össel vezet
A német pilóta piros színű, C5-ös gumikat kapott 1:17.496-ra gyorsult, nagyrészt az abroncsoknak köszönhetően.
12:04
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Az első két órában minden pilóta futott mért kört
Íme az állás 11 órakor:
1. Nico Hülkenberg (Renault), 1:17.496, 35 kör 2. Lando Norris (McLaren), 1:17.838, 23 kör 3. Pierre Gasly (Red Bull), 1:17.911, 25 kör 4. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.097, 31 kör 5. Charles Leclerc (Ferrari), 1:18.344, 20 kör 6. Alexander Albon (Toro Rosso), 1:18.345, 27 kör 7. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), 1:18.559, 30 kör 8. Lance Stroll (Racing Point), 1:18.605, 23 kör 9. Kevin Magnussen (Haas), 1:18.834, 39 kör 10. George Russell (Williams), 1:19.232, 20 kör 11. Valtteri Bottas (Mercedes), idő nélkül, 0 kör 12. Daniel Ricciardo (Renault), idő nélkül, 0 kör
12:12
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Felnimustra 2019 módra
Albert Fabrega fényképeket készített az idei élmezőny autóinak hátsó keréktárcsáiról. A jobb felső a Mercedesé, lényegében ez az "eredeti" koncepció, amit már tavaly is kipróbáltak, balra a Ferrari, alul valószínűleg a Red Bull és a McLaren megoldása látható.
Conceptos d llanta trasera para intentar refrigerar y evitar sobrecalentamiento d goma trasera. pic.twitter.com/y4V3DMFt4Z
A Haas pilótája ismét jelöletlen gumikon fut, nem úgy, mint Lando Norris, aki nemrég C5-ös gumikkal 1:17.513-ra gyorsult. Magnussen 1:18.199-cel az 5. helyezett.
A Honda-motorral hajtott Toro Rosso a közepes keverékű, sárga C3-assal az élre állt, 1:17.480 a mai legjobb idő eddig. A thai pilóta lendülete kitartott a következő kör első szektorára is, utána viszont lassított.
12:28
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Norris a tesztelés legjobb körét futotta
Legalábbis, ennél gyorsabban még senki sem ment eddig az első hét nap során. Lando Norris 1:17.084-et ért el a C5-ös gumikkal egy időmérő-szimuláción.
— Circuit de Barcelona-Catalunya (@Circuitcat_eng) February 28, 2019
12:34
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Tülekedés a középmezőnyben
Albon javított egy kicsit, továbbra is a 3. helyezett, Stroll is gyorsult 1:18.000-ra a C4-esekkel, az 5. helyen tartózkodik.
12:36
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Gasly-nak nem jött össze a csúcsdöntés
A francia pilóta C5-ös gumikkal 1:17.091-et ért el, ez mindössze 0,047 másodperccel gyengébb Norris szintén C5-ös eddigi legjobbjánál.
12:38
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Emlékeztetőül a tavalyi pole-kör
A 2018-as Spanyol Nagydíj időmérőjén Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak 1:16.173-mal, ettől még majd' egy másodpercre van a mai élmezőny, de ez nem tűnik ledolgozhatatlannak. A McLaren például Fernando Alonsóval 1:17.721-et tudott, ennél Norris már most sokkal gyorsabb.
12:47
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Továbbra is a középmezőny igyekszik
Az első 5 helyezett között csak Gasly képviseli a tavalyi élmezőnyt, Hamilton és a Mercedes, valamint Leclerc és a Ferrari egyelőre nem megy bele a köridők döntögetésébe.
12:52
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Williams ma is a köröket számolja
Az a gond, hogy nem csupán utolsók, e téren sem állnak jól. Russell eddig 26 kört tett meg ma, Magnussen már 51-nél jár.
Will Buxton, az F1 riportere a Mercedes "egyik riválisától" azt hallotta, hogy szerintük a most használt Mercedes konfiguráció nem a múltheti továbbfejlesztése, hanem egy alternatíva, amit bizonyos pályákon használhatnak.
Very interesting chat this morning with one of Merc’s major rivals. Their thinking is that this week’s W10 isn’t an upgrade package but an alternate Spec. Believe the team could be considering running 2 concepts, track dependant, in 2019.
1. Lando Norris (McLaren), 1:17.084, 44 kör 2. Pierre Gasly (Red Bull), 1:17.091, 38 kör 3. Charles Leclerc (Ferrari), 1:17.253, 33 kör 4. Alexander Albon (Toro Rosso), 1:17.279, 49 kör 5. Nico Hülkenberg (Renault), 1:17.496, 47 kör 6. Lance Stroll (Racing Point), 1:17.556, 37 kör 7. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), 1:17.969, 43 kör 8. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.097, 55 kör 9. Kevin Magnussen (Haas), 1:18.199, 53 kör 10. George Russell (Williams), 1:19.232, 31 kör 11. Valtteri Bottas (Mercedes), idő nélkül, 0 kör 12. Daniel Ricciardo (Renault), idő nélkül, 0 kör
13:09
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc előző köre figyelemre méltó
A Ferrari pilótája az élmezőnnyel ellentétben nem a lágyabb, C4-5-ös gumikkal, hanem a keményebb C2-essel ért el 1:17.253-at. Ha belemennénk, hogy korrigáljuk az időt a gumik tempókülönbségével, már kezdenénk a tavalyi pole kör közelébe kerülni.
A monacói pilóta megkapta a második leglágyabb abroncsot, ezzel feljött a 2. helyre 1:17.253 helyett 1:17.056-tal. Messze nem ugrott akkorát, amekkora indokolt lenne a gumik miatt.
13:26
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc is 1:17 alatt
1:16.949-re gyorsult, még mindig C4-essel. Lehet, hogy a szükségesnél jobban megtankolták a Ferrarit. Hamilton is hosszabb etap vége felé közelít.
13:33
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Rövid etapokat fut a Red Bull
A Ferrarihoz hasonlóan ők sem akarják megmutatni, mi rejlik az autójukban, Gasly hiába fut rövid etapokat, az eredményén nem javít. Titokzatos a helyzet.
13:37
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc átvette a vezetést
A Ferrari pilótája 1:16.658-cal az élre állt, az első két szektorban ő volt az abszolút leggyorsabb, a hármasban Gasly. Leclerc a leglágyabb, C5-ös gumival ment.
13:41
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Fél másodpercre van a tavalyi pole-kör
A Ferrari pilótája a legutóbbi körével már fél másodpercre megközelítette a tavalyi pole pozíciós eredményt, ráadásul arra gyanakodhatunk, hogy az autójában bőven maradt még tartalék.
13:43
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Russell futott egy komolyabb kört
Legalábbis, elmozdult az utolsó helyről a Williamsszel, C5-ös gumival az 1:18.130 azért nem eget rengető eredmény.
13:48
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc újabb leggyorsabb kört futott
A Ferrari pilótája az első szektorban javított, a másodikban alig rontott, az új eredménye 1:16.361, ismét C5-ös gumikkal. Hamilton és a Mercedes közben hétkörös etapon van.
13:54
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Új légterelő a Red Bullon
Apró újítással jelentkezett a Red Bull, Gasly autóján a bargeboardon módosítottak, mutatott rá az Auto Motor und Sport. A francia pilóta egyelőre nem bír Leclerc idejével.
13:58
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc újabb századokat faragott le
A monacói pilóta 1:16.231-re javított, továbbra is C5-ös gumikkal. Perceken belül leintik a délelőtti félidőt.
14:03
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc zárta az élen a délelőtti tesztet
A sorrend 13 órakor:
1. Charles Leclerc (Ferrari), 1:16.231, 55 kör 2. Alexander Albon (Toro Rosso), 1:16.882, 75 kör 3. Lando Norris (McLaren), 1:17.084, 65 kör 4. Pierre Gasly (Red Bull), 1:17.091, 44 kör 5. Nico Hülkenberg (Renault), 1:17.496, 72 kör 6. Lance Stroll (Racing Point), 1:17.556, 37 kör 7. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), 1:17.639, 49 kör 8. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.097, 85 kör 9. George Russell (Williams), 1:19.232, 45 kör 10. Kevin Magnussen (Haas), 1:18.199, 53 kör 11. Valtteri Bottas (Mercedes), idő nélkül, 0 kör 12. Daniel Ricciardo (Renault), idő nélkül, 0 kör
14:13
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Hamilton kedvence is Barcelonában van
Roscoe visszatért az F1-be. Most akár láthatja is a gazdáját, hiszen a brit pilóta délutánra átadja az autót Valtteri Bottasnak.
Korábbi tapasztalatai alapján Kevin Magnussen úgy véli, lehet, hogy az idén könnyebb lesz előzni, míg csapattársa, Romain Grosjean az erősebb DRS-hatásra hívta fel a figyelmet.
Magnussen szerint javulhatnak az előzési lehetőségek http://www.gphirek.hu/f1/20190227-f1-kevin-magnussen-szerint-javulhatnak-az-elozesi-lehetosegek.html
14:31
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Ma már a piros gumik határozzák meg a tempót
Igyekeztük szövegesen is követni, hogy ki, milyen gumival szerepel, de így talán áttekinthetőbb, hogy ki, milyen abronccsal érte el a legjobb körét a délelőtt során.
It’s time to pause for lunch. And for thought, as we see the fastest lap times set so far this year. We’re already quicker than last year’s test and closing in on the 2018 pole. #Fit4F1pic.twitter.com/wlKKHdIjnT
A korábbi F1-es világbajnok és Indy 500-győztes ma 79 esztendős.
Mario Andretti az 1977-es Francia Nagydíjon Forrás: AFP
14:44
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Ferrari is újítgat
Noha a legnagyobb aerodinamikai változtatásokat a Mercedes hajtotta végre a második teszthéten, azért a többiek sem alszanak, a Ferrari például a 2018-as autóján látotthoz hasonló szárnyacskákkal próbálkozik a padlólemezen, a hátsó kerekek előtt, a Toro Rosso pedig oldalra szerelt fel egy kis terelőlapot.
Teszteken bevett szokás, hogy az egyes szakaszok leintése után a versenyzők még felállhatnak a rajtrácsra, hogy ne csak a bokszutca végén végezhessenek rajtgyakorlatot. Ilyenkor csökkentett tempóval, virtuális biztonsági autós jelzés mellett mehetnek csak körbe, hogy aztán felálljanak a rendes rajtrácsra. Nem mindenki élt a lehetőséggel az ebédszünet előtt, Leclerc viszont igen, íme a próbarajtja.
Ahogyan megszokhattuk, a hamarosan kezdődő délutáni etapra a Mercedesnél helycsere lesz, Lewis Hamilton helyett Valtteri Bottas érkezik, valamint ugyanígy tesz a szintén a „felezős” taktikát alkalmazó Renault, amelynél Ricciardo veszi át Hülkenberg helyét. A Haas tegnap azt közölte, hogy az utolsó két tesztnapon Grosjean és Magnussen felesben fog tesztelni, ennek alapján pedig a franciát várhatjuk a pályára délután a délelőtt tesztelő dán pilóta helyett.
15:01
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Elindult a délutáni etap!
A bokszutca végén zöldre váltott a lámpa, egyelőre azonban senki sem sieti el, az összes autó a garázsban van.
15:03
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Mercedes nem csinál időmérő-szimulációt
Az Auto Motor und Sport úgy értesült, hogy a címvédőtől délután sem várhatunk lágy gumis gyorsköröket, egyedül holnap, a tesztelés utolsó napján fognak kevesebb üzemanyaggal körözni, de rendes időmérő-szimulációt akkor sem végeznek. Nagyon úgy fest tehát, hogy a melbourne-i időmérőig nem derül fény a W10-es valós tempójára.
15:06
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Williams törte meg a csendet
Goerge Russell az első délutáni fecske. A grove-iaknak egyébként is szüksége van a kilométerekrekre, mindössze 46 kört tettek ma meg, ami annak tükrében pláne kevés, hogy múlt héten két és fél nappal később tudták megkezdeni a munkát.
15:08
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Mercedes is kint
Russell Williamse meg lehet tankolva, 1:26.1-es körrel kezdett a C3-as gumin. A fiatal brit után Stroll és Bottas is megjelent, a W10-esen is a sárga Pirellik vannak.
15:12
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc a Ferrarira fogadna
Ez mondjuk nem meglepő, de azért magabiztosságot sugall. A monacói az Auto Motor und Sport jelentése szerint azért tenne ilyet, mert boldog, és jól érzi magát az autóban. Elmondása szerint a délelőtti ideje ellenére még nem mutatta meg minden lapját a Scuderia, az autó és ő maga sem volt a határon délelőtt.
15:13
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Mindenki megtankoltan mehet
Russell az első köre óta folyamatosan 1:25-ös időket autózik, Stroll 1:24-eseket, Bottas pedig egy bokszutcán áthaladás után szintén feliratkozott a tabellára, 1:22.883-mal indított, amely egyelőre az utolsó helyre elég.
15:19
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyszimulációra készül
Leclerc az ebédszünetben azt mondta, hogy ez az egyedüli dolog, ami hiányzik neki, és ma délután valószínűleg meg is fog kísérelni egyet. Bottas lehet, hogy közben már neki is fogott a sajátjának? Az etap elején átment a bokszutcán, majd egy próbarajttal indult, azóta pedig már a hatodik körét futja, az elsőtől eltekintve folyamatosan az 1:23-as tartományban autózva.
15:23
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Végre összehasonlíthatjuk a Ferrarit és a Mercedest?
Az Auto Motor und Sport biztos benne, hogy a Mercedes versenyszimuláción van jelenleg, ha pedig a Ferrari lenne oly kedves, és nemsokára mgkezdené a sajátját, minden eddiginél jobb összehasonlításra lennénk képesek a két autóról. Ilyenkor a csapatok ideális esetben megtankolják a kocsit, könnyebb tehát megsaccolni az autók súlyát, persze a használt motorüzemmód és ez etapok adott pontjain használt eltérő keverék így is bezavarhat a képbe.
15:25
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Bottas egyedül maradt
Előbb Stroll, majd kicsivel később Russell is visszatért a bokszba, most a finn köröz csak, továbbra is 1:23-as köröket fut, legutóbb 1:23.788-nál állította meg az órát.
15:27
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Megjött a Ferrari!
Bottas közben 1:24 fölé lassult, ami azonban ennél fontosabb, csatlakozott hozzá Leclerc. A Ferrari is megkezdi a versenyszimulációt?
15:30
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Na ilyen, amikor mindent szimulálnak
A jelek szerint hamarosan Norris is megkezdhet egy versenyszimulációt, a McLaren ugyanis éppen a rajtprocedúrát modellezi, amihez kitolták az autót a garázs elé, mintha a rajtrácson állna. Ez aztán az igazi versenyhangulat!
Testing isn't all about laps on track. The team are currently out running through their pre-race grid procedures. ?? #F1Testingpic.twitter.com/ZdFwROIzqi
Leclerc egyből visszatért a bokszba, majd ment még egy kört, annak a végén azonban újra bejött, és betolták a garázsba. Korai volt az öröm.
15:36
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Red Bull is megjelent
Lassacskán a többiek is befejezik az ebéd emésztését, Gasly és Ricciardo is első körükre hajtottak ki, valamint a korábbi pár kör után Stroll is visszatért. Bottas eközben fáradhatatlanul rója a köröket, sőt, még gyorsult is egy kicsit, újra benézett az 1:24-es határ alá, utóbbi két köre azonban ismét afölött volt.
15:44
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Ricciardónak is van mért köre
1:20.070-et ment az ausztrál elsőre a C2-es gumin, ezzel azonnal át is ugrotta Bottast, aki 20 kört tett meg a C3-as keveréken, majd C2-esre váltott. Így alakult a verenyszimulációjának első etapja:
Hiába az eggyel keményebb keverék, a fogyó üzemanyag és a friss gumi így is előny Bottasnak, aki 1:22.224-re tornázta le a legjobbját. Ricciardo közben gyorsköröket és hűtőköröket teljesít váltakozva, a legjobbja már 1:19.759 a C2-es gumin, de még így is csak Bottast előzi meg.
15:50
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Megélénkült a forgalom
Bottashoz, Ricciardóhoz és Strollhoz Leclerc, Russell, Albon, Norris és Gasly is csatlakozott, így most egyszerre nyolcan vannak a pályán. A Mercedes 1:22 eleji köröket fut a C2-esen.
Következetesebbnek tűnnek a köridejei a C2-es gumin, mint voltak a C3-ason, legutóbb 1:22.150-re tornázta le a legjobbját. Leclerc közben C2-es gumin kezdett el körözni, ő is 1:22-es időket autózik.
15:58
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc figyelmen kívül hagyta a piros zászlót?
A fotó a délelőtti etap leintésekor készült, az látható rajta, ahogy a Ferrari a piros jelzés ellenére kihajt a bokszból. A megfejtés valószínűleg az, hogy a biztonsági autót szimulálták, és a versenyhétvégéken ilyenkor megszokottak miatt lengették a pirosat, Leclerc-nek így nem kell büntetésre számítania.
Versenyt természetesen, mi mást. Bottas már jócskán benne jár a második etapjában, és még mindig 1:22-es köröket fut, miközben Leclerc és Gasly az elsőt teljesíti. A Ferrari a kezdeti lendület után 1:23 fölé lassult, míg Gasly nagyon inkonzisztens, hol az 1:25-ös, máskor az 1:24-es tartományban megy.
16:07
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Sok minden nem változott az első órában
Szűk három óra van hátra a mai etapból, az első délutáni órában mindenki a hosszú etapokkal volt elfoglalva, így Ricciardo és Bottas megjelenésén kívül nem is történt változás a tabellán, a finn egy óra alatt figyelemreméltó 38 kört tett meg a versenyszimuláció miatt.
1. Charles Leclerc (Ferrari), 1:16.231, 69 kör 2. Alexander Albon (Toro Rosso), 1:16.882, 83 kör 3. Lando Norris (McLaren), 1:17.084, 72 kör 4. Pierre Gasly (Red Bull), 1:17.091, 55 kör 5. Nico Hülkenberg (Renault), 1:17.496, 73 kör 6. Lance Stroll (Racing Point), 1:17.556, 65 kör 7. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), 1:17.639, 50 kör 8. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.097, 85 kör 9. George Russell (Williams), 1:19.232, 67 kör 10. Kevin Magnussen (Haas), 1:18.199, 53 kör 11. Daniel Ricciardo (Renault), 1:19.759, 12 kör 12. Valtteri Bottas (Mercedes), 1:22.150, 38 kör
16:11
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc jó ritmusban halad
A legjobb köre 1:22.590, a legrosszabb 1:23.670 volt, 1:23.248-as átlagot ment tehát. A Ferrarit és a Mercedest könnyebb összevetni az azonos gumik miatt, noha az üzemenyagmennyiség vélhetően eltérő, mivel Bottas hamarabb kezdte a versenyszimulációját. A Red Bullnál bajosabb a helyzet, mivel Gasly C3-as gumin halad, az viszont látszik, hogy jóval lassabb köröket fut, mint korábban Bottas ugyanezen a keveréken.
16:16
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Bottas tovább gyorsult
A C2-es gumikon is 20 kört ment a finn, majd megejtette második kerékcseréjét, hogy vadonatúj C2-es abroncsokat kapjon. Ha minden jól megy, ezzel már el is jut a „célig”, a legjobbját mindenesetre 1:20.858-ra tornázta le, hogy aztán visszalassuljon 1:21 fölé. Közben Gasly is a bokszban járt, ő csak 13 kört bírt a C3-ason, C2-essel és egy 1:22.752-es körrel folytatta.
Így alakult Bottas második etapja a C2-esen: Kivezető kör (2:25.8) - 1:22.7 - 1:22.2 - 1:22.3 - 1:22.4 - 1:22.6 - 1:22.5 - 1:22.5 - 1:22.3 - 1:22.1 - 1:22.1 - 1:22.5 - 1:22.5 - 1:22.8 - 1:22.9 - 1:22.7 - 1:22.9 - 1:22.8 - 1:22.8 - 1:23.0 - 1:23.1 - Bevezető kör
16:17
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Piros zászló!
A hírek szerint valaki eldobta az autót a 9-es kanyarban. Az a gyors jobbos, amit adott esetben padlógázhoz közel is be tudnak venni a pilóták...
16:19
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Gasly rommá törte a Red Bullt
Ez bizony nem két perc lesz, a francia a 9-es helyett a 8-as kanyar védőkorlátjába csapódott, az autója szemre is nagyon megsérült.
Gasly lost it early on through Turn 9 and slammed into the barriers. He's okay. pic.twitter.com/HqbEfDRMAO
A francia pilóta saját lábán szállt ki az autóból és szemre nem esett baja. Ezek voltak versenyszimulációjának C3-as gumin futott körei: Kivezető kör - 1:23.4 - 1:23.7 - 1:23.6 - 1:24.0 - 1:25.5 (forgalom) - 1:24.0 - 1:23.8 - 1:24.1 - 1:24.4 - 1:24.8 - 1:25.0 - 1:25.1 - 1:25.4 - Bevezető kör
16:33
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Nincs hír a Red Bullról
Egyelőre a helyszínen tartózkodók sem látják, hogy milyen ütemben zajlik a romeltakarítás, viszont Gasly már visszaért a paddockba, azt mondja jól van. Ez a megszakítás a Mercedesnek és a Ferrarinak sem jött jól, mindeketten félbe kellett szakítsák versenyszimulációjukat. Leclerc első etapjával még adósak voltunk, ezeket a köröket teljesítette a C2-es gumin, mielőtt elő nem került a piros.
Itt egy kép arról, ahogy a francia visszaért a paddockba. Többen már azzal viccelődnek, hogy még nincs, de amint találkozik Helmut Markóval, a Red Bull híresen szigorú tanácsadójával, már lesz.
Sale Gasly del centro médico, todo Ok para él, pero es su segundo accidente de la pretemporada. Complicado debut está teniendo con Red Bull desde ese punto de vista. A dar explicaciones al Dr. Marko. #F1Testingpic.twitter.com/Nm40bAw26C
Ezúttal nem kellett annyit javítgatni a korlátot, mint tegnap, és mivel a Red Bullt közben visszaszállították a bokszba, folytatódhat a körözés.
16:43
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc az első a pályán
A Ferrari alighanem folytatja a versenyszimulációt a monacóival. A Mercedes egyelőre nem tesz így Bottasszal, Ricciardo, Russell és Stroll viszont szintén kihajtott a bokszból.
A képeken is látszik, hogy a szerelők több elemet, köztük a hátsó szárnyat úgy kellett összeszedjék, mielőtt trélerre tették az összetört Red Bullt. Nagy jóstehetség nem kell hozzá, hogy kijelenthessük, a Red Bullt ma már nem látjuk.
That doesn't look like a quick fix ??
We've had a lengthy red flag period after a smash for Pierre Gasly at Turn 9
Leclerc mellett Bottas is folytatja a versenyszimulációt a C2-es gumin, mindketten 1:21 közepi időket autóznak.
16:52
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Gasly szaltózhatott
Az Auto Motor und Sport azt állítja, hogy a balesetet élőben végignéző fotósok beszámolója szerint a Red Bull át is fordult a kavicságyban a bukás alatt. Ez azért nem jó hír, mert így könnyen lehet, hogy új kasztnira lesz szükség, ami a csapat utolsó tesztnapját is veszélyeztetheti.
16:52
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Ricciardo javít
Az ausztrál 1:18.161-re javított a C3-as gumin, amivel átugrotta Magnussent.
16:59
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Gasly 330 fölé került
Persze még korábban, a balesete előtt repesztett igen gyorsan a célegyenesben, amivel a csúcssebességek listáját is ő vezeti. Ezt az értéket könnyen lehet, hogy szélárnyékban produkálta.
Íme a top 6 ezen a téren:
Pierre Gasly (Red Bull): 334 km/h Charles Leclerc (Ferrari): 326 km/h Lance Stroll (Racing Point): 322 km/h Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo): 322 km/h Alexander Albon (Toro Rosso): 321 km/h Lando Norris (McLaren): 319 km/h
17:03
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Féltávnál vagyunk
Legalábbis ami a délutáni etapot illeti. A köridején egyedül Bottas javított a második órában, a körszámot viszont sokan gyarapították, Leclerc és Albon már 100-hoz is közel jár, noha csapatként a Mercedes már egy ideje elhagyta azt. Egyedül a Haasnak nincs egyelőre semmi nyoma az ebédszünet óta, nincs információ arról, hogy milyen probláma hátráltatja őket.
1. Charles Leclerc (Ferrari), 1:16.231, 94 kör 2. Alexander Albon (Toro Rosso), 1:16.882, 94 kör 3. Lando Norris (McLaren), 1:17.084, 72 kör 4. Pierre Gasly (Red Bull), 1:17.091, 65 kör 5. Nico Hülkenberg (Renault), 1:17.496, 73 kör 6. Lance Stroll (Racing Point), 1:17.556, 78 kör 7. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), 1:17.639, 60 kör 8. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.097, 85 kör 9. George Russell (Williams), 1:19.232, 84 kör 10. Daniel Ricciardo (Renault), 1:18.161, 28 kör 11. Kevin Magnussen (Haas), 1:18.199, 53 kör 12. Valtteri Bottas (Mercedes), 1:20.858, 59 kör
17:06
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Ez a baja a Haasnak
Csak kérni kellett és a csapat be is jelentette, hogy az ebédszünetben a kipufogóban találtak valamit, azóta is ennek a kijavításán dolgoznak, azért nem láttuk a Magnussent váltó Grosjeant még. Közben Bottas a pályán utolérte Leclerc Ferrariját, aki kénytelen volt lemaradni Stroll mögött, miután a Racing Point nem állt félre előle, megelőzni pedig nem tudta.
Hiába érte utol, Leclerc nem engedte el, így a finn kénytelen volt lelassítani, és egy 1:38-as körrel biztosítani, hogy utána szabad legyen előtte a pálya. Azóta oda is lépett a gázra, 1:20.813-ra javította a legjobbját az etapjának 15. körében. Leclerc közben átlépte a 100 körös határt.
17:16
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Leclerc a bokszban járt
Letudta versenyszimulációjának második etapját is, amelyet C2-es gumin futott, a 66 körös virtuális Spanyol Nagydjból 26 köre maradt hátra. Így alakultak a körei a második etapban: Kivezető kör - 1:21.1 - 1:21.5 - 121.7 - 1:21.7 - 1:21.6 - 1:21.9 - 1:21.6 - 1:22.2 - 1:22.6 - 1:22.9 - 1:25.4 (forgalom) - 1:28.8 (forgalom) - 1:22.0 - 1:22.2 - 1:23.0 - 1:22.4 - 1:22.6 - 1:22.4 - 1:22.9 - Kivezető kör
17:18
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Ricciardo a lovak közé csapott
Míg a többiek versenyt szimulálnak, a Renault-nál egészen más a program, az ausztrál az imént 1:17.789-es kört repesztett a C4-es gumin, amivel feljött a 8. helyre.
17:21
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Mercedes befejezte a versenyszimulációt
Íme Bottas utolsó etapja, amelyet Gasly bukása szakított félbe: Kivezető kör (1:42.1) - 1:20.8 - 1:21.5 - 1:21.3 - Gasly összetöri az autót - Kivezető kör - 1:21.5 - 1:21.1 - 1:21.1 - 1:21.2 - 1:21.1 - 1:21.1 - 1:21.3 - 1:21.2 - 1:21.6 - 1:22.0 - 1:22.0 - 1:38.4 (lemaradt Leclerc-ről) - 1:21.5 - 1:21.4 - 1:20.8 - 1:21.0 - 1:20.6 - 1:20.8 - 1:20.7 - Bevezető kör
17:26
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Ferrari tűnik gyorsabbnak
Önmagában egy versenyszimulációt teljesíteni mindig jó, az azonban a köridők tüzetes vizsgálata nélkül is látszik, hogy a Ferrari még mindig előnyben lehet a Mercedesszel szemben. Bottas ma délelőtt azt mondta, hogy egyértelmű előrelépésnek tartja az erre a hétre hozott újításokat, de további javulásra van szükségük ahhoz, hogy felvehessék a versenyt a Ferrarival.
17:28
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Ricciardo megint javított
Ismét a C4-es keveréken jelent meg a Renault versenyzője, majd 1:17.493-ra szorította le a lécet, amivel 3 ezreddel jobbnak bizonyult, mint Hülkenberg délelőtt a C5-ös gumin. A Mercedesnél közben nem állt meg az élet, Bottas a versenyszimulációt majd csak később pihenheti ki, ugyanis új C3-as papucsokon jött ki a pályára.
17:33
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Bottas 1:19 alatt
Egy kicsit a beállításokkal is foglalkozik a Mercedes, amely messze van a délelőtt futott időktől, de azért Bottas eddigi körén így is javít és 1:18.862-vel közelebb kerül a 11. helyezett Magnussenhez.
17:36
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Eközben 1100 kilométerrel arrébb
Nemcsak Barcelonában zajlott tesztelés az elmúlt napokban, hanem a jóval délebbre fekvő Jerezben is, ahol a Forma-2-es mezőny körözött, a mai napot, egyúttal az első tesztet az egész tesztelés legjobb idejével pedig bizonyos Mick Schumacher zárta az élen. A hétszeres világbajnok fia a délelőtti etapban futotta meg a kört, amit utána senki nem tudott már felülmúlni.
Legalábbis a jövője miatt, az autó pályán mutatott teljesítménye ugyanis minden, csak nem jó. Paddy Lowe az Autosportnak nyilatkozva azt mondta, hogy nem híve az egyetlen személy hibáztatásának, és pont a jó csapatokra jellemző, hogy nem rúgnak ki azonnal valakit, amint félresiklanak a dolgok. A technikai igazgató jövőjét azután kérdőjelezték meg sokan, hogy a Williams két és fél napos csúszással tudta csak megkezdeni a tesztelést, miután nem készült el az idei autója.
17:48
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Ricciardo tovább javított
Hülkenberghez hasonlóan ő is megkapta a lehetőséget, hogy C5-ös gumival menjen, le is faragott az idejéből és 1:17.204-nél állította meg a stopper. Ez 2 tizeddel jobb, mint amit csapattársa tudott délelőtt.
17:51
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Ferrari is befejezte a versenyszimulációt
Gasly bukása az összehasonlításnak semmiképp sem tett jót, így nem tudni ugyanis, hogy Leclerc második etapja meddig tartott volna. Az újraindítás után mindenesetre ezeket a köröket futotta a C2-es gumin: Kivezető kör - 1:19.5 - 1:19.9 - 1:20.4 - 1:20.4 - 1:20.3 - 1:20.5 - 1:20.3 - 1:20.6 - 1:21.1 - 1:21.9 - 1:21.9 - 1:21.8 - 1:21.9 - 1:21.7 - 1:21.4 - 1:21.3 - 1:21.4 - 1:21.6 - 1:21.5 - 1:22.3 - 1:22.5 - 1:22.6 - 1:22.6 - Bevezető kör
17:53
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Piros zászló!
Valószínűleg Stroll idézte elő a Racing Pointtal, mindenki más visszatért ugyanis a bokszba.
17:57
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Megállt a pályán a Racing Point
Ezúttal nem balesetről, hanem műszaki hibáról van szó, Stroll a 9-es és a 10-es kanyar közötti egyenesben parkolta le az autót.
18:01
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Az utolsó órába léptünk
Megkezdődött az előszezoni tesztelés utolsó előtti napjának utolsó órája. Ilyenkor már inkább a körszámokat, mintsem a legjobb időket érdemes nézni, utóbbin ugyanis csak a délutánra munkába álló Ricciardo és Bottas javított. A legjobban a Mercedes áll 165 körrel, őket a Ferrari követi 126-tal, majd a Williams 119-cel. Kijelenthetjük tehát, hogy a címvédő ezt a napot is megnyerte a megtett kilométerek terén.
1. Charles Leclerc (Ferrari), 1:16.231, 126 kör 2. Alexander Albon (Toro Rosso), 1:16.882, 94 kör 3. Lando Norris (McLaren), 1:17.084, 72 kör 4. Pierre Gasly (Red Bull), 1:17.091, 65 kör ?5. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.204, 41 kör 6. Nico Hülkenberg (Renault), 1:17.496, 73 kör 7. Lance Stroll (Racing Point), 1:17.556, 103 kör 8. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), 1:17.639, 60 kör 9. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.097, 85 kör 10. George Russell (Williams), 1:19.232, 119 kör 11. Kevin Magnussen (Haas), 1:18.199, 53 kör 12. Valtteri Bottas (Mercedes), 1:18.862, 80 kör
18:06
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Folytatódhat a körözés
Zöld jelzést kaptak a versenyzők, a Renault-nál pedig nem késlekedtek, azonnal kiküldték Ricciardót.
18:10
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Megtankolták a Renault-t
1:21.910-zel kezdett az ausztrál a C3-as gumin, következőre pedig 1:21.927-et ment. Giovinazzi és Russell is csatlakozott hozzá a pályán.
18:14
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Még egy utolsó roham jöhet
Többen is kihajtottak a bokszból, például Albon és Bottas is, de a legtöbben kemény keveréken vannak. Az Alfa és a Toro Rosso C2-es, a Williams C1-es, a Mercedes pedig C3-as gumin köröz.
18:19
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Megérkezett Grosjean
Az utolsó órára tudta csak rendbehozni a kipufogót a Haas, Grosjean is megkezdhette tehát a körözést, a C3-as gumin rögtön futott is egy 1:18.960-as kört.
Egy videót posztolt közösségi oldalára a 2007-es világbajnok, amelyen az látható, ahogy saját versenyzői ülését javítja az Alfa Romeo garázsának mélyén egy bizonyára erre a különleges feladatra kifejlesztett célszerszám segítségével. „Nem hiába jártam iskolába” - fűzte hozzá a látottakhoz Räikkönen.
Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,
18:26
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Képek!
Nem feledkeztünk meg róla (csak egy kicsit), de még a tesztelés vége előtt eszünkbe jutott felhívni rá a figyelmet, hogy természetesen a mai napról is vannak képeink. A galériát a továbbiakban is frissítjük.
Nem feledkeztünk meg róla (csak egy kicsit), de még a tesztelés vége előtt eszünkbe jutott felhívni rá a figyelmet, hogy természetesen a mai napról is vannak képeink. A galériát a továbbiakban is frissítjük.
Scott Mitchell, az Autosport tudósítója észrevette, hogy a bikások elkezdték elbontani a pitwalljukat, ezt azonban nem azért csinálják, mert Gasly balesete miatt holnap már nem tesztelnek, hanem csak előre dolgoznak, holnap ugyanis már nem lesz rá szükségük. A csapat mindenkit megnyugtatott, nem mennek haza idő előtt. Közben a Ferrari is kiküldte Leclerc-t C4-es gumin, de jóval 1:20 fölött köröz a monacói, aki már 130 körnél is többet teljesített ma. Rajta kívül Albon, Norris, Russell és Ricciardo van kint.
18:36
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Hatalmas előrelépés az idei Williams
Legalábbis Robert Kubica szerint, aki nem is a sebességre gondolt első sorban Paddy Lowe technikai igazgató szerint, hanem arra, hogy az idei autóval jobban lehet bánni, a pilóta képes menedzselni vele a gumikat, vezethetőbb, és jobban reagál a beállítás változtatásaira is. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint ugyanakkor nem minden része szabályos, a tükröket ugyanis újra kell terveznie a csapatnak, miután az FIA szabálytalannak minősítette azokat.
Robert Kubica (Williams) Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla
18:41
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Wolff szerint 5 másodperccel jobb a Ferrari
No nem egyetlen körön, hanem a mai versenyszimuláció alatt, állította a Mercedes csapatfőnöke az Auto Motor und Sportnak. Ez egyáltalán nem vészes, főleg annak tükrében, hogy Leclerc minden etapját gyorsabban kezdte, Bottas pedig inkább óvta a gumikat, majd a vége felé lépett oda, amikor már látta, hogy ki fogják bírni a kellő mennyiséget.
18:42
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Piros zászló!
Leclerc alatt megállt a Ferrari a 8-as és a 9-es kanyar között.
18:54
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
A Mercedes benézte?
Bottas kiállt a bokszutca végére, hogy elsőként hajthasson ki a pályára, a lámpa azonban nem akart zöldre váltani, a szerelők pedig most az autó után eredtek gyalog.
18:56
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Zöld!
Valamivel több mint 4 perccel a vége előtt újranyitották a pályát, Bottas, Albon, Ricciardo, Giovinazzi és Grosjean azonnal ki is hajtott.
19:04
február 28, 2019
Vágólapra másolva!
Grosjean javított, vége a napnak!
A Haas-pilóta a C4-es gumin 1:17.854-es körrel feljött a 9. helyre, ezzel pedig le is intették az utolsó előtti tesztnapot, amelyet Charles Leclerc és a Ferrari zárt az élen. A nap legszorgalmasabb csapata a Mercedes, a legszorgalmasabb pilótája George Russell lett. Hamarosan jelentkezünk a szöveges összefoglalóval, a holnapi viszontlátásra!
1. Charles Leclerc (Ferrari), 1:16.231, 138 kör 2. Alexander Albon (Toro Rosso), 1:16.882, 118 kör 3. Lando Norris (McLaren), 1:17.084, 84 kör 4. Pierre Gasly (Red Bull), 1:17.091, 65 kör? 5. Daniel Ricciardo (Renault), 1:17.204, 65 kör 6. Nico Hülkenberg (Renault), 1:17.496, 73 kör 7. Lance Stroll (Racing Point), 1:17.556, 103 kör 8. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), 1:17.639, 71 kör? 9. Romain Grosjean (Haas), 1:17.854, 16 kör 10. Lewis Hamilton (Mercedes), 1:18.097, 85 kör 11. George Russell (Williams), 1:19.232, 140 kör 12. Kevin Magnussen (Haas), 1:18.199, 53 kör? 13. Valtteri Bottas (Mercedes), 1:18.862, 97 kör
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!