Pérez, Sainz, Verstappen, Leclerc sorrendben újabb repülőrajttal indult a mezőny a küzdelem folytatására, és ekkor már biztosnak látszott, hogy az időlimit elérkeztéig tart majd a verseny. Mivel újabb csapadék nem jött, Péreznek elég volt arra figyelnie, hogy ne hibázzon a szűk utcai pályán, előzésre nem sok reménye volt az üldözőinek. A gumik ugyan elkoptak a Red Bullon, de így sem lehetett megelőzni.
A 2. tehát Sainz, a 3. Verstappen, a 4. Leclerc lett, a holland növelte előnyét a tabellán. A két fiatal brit, Russell és Norris futott be mögöttük, majd Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Esteban Ocon és Valtteri Bottas. Ocon azonban időbüntetést kapott, így kiesett a pontszerzők közül, Bottas egy hellyel előrébb lépett és Vettel jött fel 10.-nek.