Vágólapra másolva!
Az olasz után a német sajtó is kemény támadásba lendült az ötszörös Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher ellen, miután a Ferrari első számú pilótája az idény harmadik futamán sem állhatott fel a dobogóra. A maranellói istálló a bajok ellenére bízik a jobb folytatásban, Rubens Barrichello is kijelentette, hogy addig nem vonul vissza, míg meg nem nyeri a Brazil Nagydíjat.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A 2003-as Forma-1-es idény első két futama után még csak az olasz sajtó kezdett erőteljes offenzívát az ötszörös világbajnok Michael Schumacher ellen, a talján tollforgatók árulónak s ki tudja, mi minden másnak titulálták még a Ferrari büszkeségét. A lapok terjedelmes cikkeket közöltek a Ferrari és Schumacher válságát elemezve, egyértelmű csalódásként értékelték az ausztrál negyedik, illetőleg a malajziai hatodik helyet.

Aztán jött a világbajnokság harmadik futama, a Brazil Nagydíj, s ezen Schumacher még nagyobb csalódást okozott rajongóinak. Már nem csak azzal keserítette el őket, hogy nem állhatott dobogóra, a 2001-es Német Nagydíj óta először be sem ért a célba: a 27. körben a "Curva do Sol" kanyarban elvesztette uralmát Ferrarija felett, s a gumifalban kötött ki. Ez már sok volt az eddig mértékletességükről elhíresült német lapoknak is, most már Schumacher szülőhazájában is keményen odamondogatnak az ötszörös világbajnoknak.

Képgaléria az F1-es brazil roncsderbiről/sport/f-1/20030407kepgaleria.htmlA Forma-1-es világbajnokság állása/sport/f-1/20030323aforma1es.htmlFerrarihttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=27940Schumacher Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=25513

A Bild című napilap például (amely gyakorlatilag minden nap közöl legalább egy cikket a nemzet kedvencéről) egyenesen azt írja, hogy Schumacher elvesztette varázsát, s már megbízhatósága sem a régi. A lap szakírója szerint az elmúlt években felépített Ferrari-egyeduralom hozzászoktatta Schumachert ahhoz, hogy a győzelemért meg sem kell küzdenie, s most, mikor bizonyítania kellene, egyszerűen leblokkol. Példaként említi Eddie Irvine-t, Jackie Stewartot, David Coulthardot és Juan Pablo Montoyát (a felsoroláshoz már csak mi tesszük hozzá Flavio Briatorét, a Renault csapatfőnökét), akik korábban egytől egyig kijelentették, Schumacher nem bírja a nyomást, s nagy tét esetén hibázik.

Kétségtelen, Schumacher két csalódást keltő futam után mindenáron nyerni akart végre, a nagy akarásnak azonban nyögés lett a vége. Amatőr hibát követett el, ezt legalább nem is tagadta: elismerte, hogy kizárólag saját butaságának köszönheti kiesését. A Bildnek ennyi már elegendő is volt ahhoz, hogy átgyalogoljon az eddigi kedvencen, a lap szakírója írásában azt fejtegette, biztos benne, hogy Schumacher idén nem lesz világbajnok, s noha eleddig képes volt visszavágni ellenfeleinek, 2003-ban ez sem fog összejönni neki.

Schumi a visszavonulással kacérkodik/sport/f-1/20030327schumi.html

Az olasz lapok kritikái után Schumacher fejében még az is megfordult, befejezi pályafutását, Niki Lauda azonban helyretette a németet, mondván, az újságírók már csak ilyenek. Mindazonáltal erősen kétséges, hogy Schumacher tanult-e az esetből, könnyen meglehet, a "hazai" bírálatok még inkább kikészítik az ötszörös világbajnokot. Furcsa módon amúgy egyik legnagyobb riválisa, David Coulthard vette védelmébe, a skót szerint korai lenne még leírni Schumachert. "Nem történt semmi különös, egy ilyen hiba bárkinél becsúszhat" - mondta Coulthard. "Összeszedett ugyan egy kis hátrányt, de biztos vagyok benne, hogy képes a visszakapaszkodásra."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!