A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNMárton Anna
11:40VívásAnna Marton-Lucia Martin-Portugues
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Kedden sem született végső döntés Baumgartner Zsolt Forma-1-es szereplésével kapcsolatban, ugyanakkor kiderült: a Minardi-csapat nem szabott határidőt, kivárja a magyarországi tárgyalások eredményét.

A Baumgartner-team arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy újabb hazai és külföldi megkeresések érkeztek az esetleges szponzori együttműködések reményében. Ezek, valamint a telefonon nagy számban jelentkező, segíteni kívánó magánemberek felajánlásai újabb lehetőséget teremtenek arra, hogy megvalósulhasson a fiatal versenyző és a csapat december 23-án megkötött szerződése.

A menedzsment közlése szerint a szükséges szponzorációs összegből a nagy számú magánfelajánlás, valamint az emeltdíjas telefonokból befolyó összeg ellenére még közel 150 millió forint hiányzik.

A Baumgartner Zsolt támogatói klub ezentúl is fogadja a jelentkezőket a 06-1-246-2671 és a 06-1-248-2808-as telefonszámokon, s továbbra is él a Matáv Rt. által biztosított 06-81-330-216 emeltdíjas szám, amelynek hívásával bárki hozzájárulhat 500 forinttal a megállapodás megvalósulásához.

Baumgartner Zsolt Forma-1-es szereplése azután vált kérdésessé, hogy a Mol Rt. a korábbi szándéknyilatkozatához képest múlt csütörtökön módosította a támogatás feltételeit, amit a pilóta menedzsmentje nem tudott elfogadni.

A Baumgartner-teamnek eredetileg hétfőn kellett volna választ adnia a Minardinak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!