A második helyről induló Michael Schumacher a rajt után is megtartotta pozícióját a Kínai Nagydíjon, de nem sokáig reménykedhetett abban, hogy visszatérése után először sikerül dobogóra állnia. A 15. körben állt ki először a bokszba, az egyik szerelője azonban rosszul rögzítette a Mercedes jobbelső kerekét. Bár észrevette a problémát, és a tartalék légkucsért nyúlt, már nem tudta megakadályozni, hogy a pályára engedjék Schumachert, akinek ezért néhány pillanattal később le kellett húzódnia a pályáról.
"Már a 3-as kanyarban észrevettem, hogy valami nem stimmel a jobbelső kerékkel. A 6-osban füstölni kezdett, és meg is rongálódott, ezért inkább félreálltam, mielőtt komolyabb kár keletkezett volna" - magyarázta a Sky Sports-nak a német, aki nem haragszik a hibázó szerelőre. "Nem vagyok mérges. Csak azt a srácot sajnálom, aki most valószínűleg felelősnek érzi magát a történtekért. Megesik az ilyesmi."
Kiesése ellenére Schumacher örült a végeredménynek, hiszen csapattársa, Nico Rosberg megszerezte a Mercedes 1955 utáni első győzelmét. A Mercedes az első két futamon a gumikkal küszködött, ezért estek vissza a versenyeken, Kínában azonban nem jelentkezett ez a probléma. "Ausztráliában túl gyorsan koptak a gumik, Malajziában pedig túl lassan, mivel nem melegedtek fel. Tudtuk, hogy kell lennie egy középútnak, és most úgy tűnik, meg is találtuk ezt" - mondta.
A sportfelügyelők utólag veszélyes kiengedés címén 5 ezer eurós pénzbírsággal sújtották a Mercedest, és ítéletük indoklásában azt írták, azért szabtak ki ilyen enyhe büntetést, mert figyelembe vették, hogy "a versenyző azonnal helyes döntést hozott, amint észrevette a problémát."