Vágólapra másolva!
Tudta, hogy úgyis maga mögött tudja tartani a Red Bullt a célig, és így is lett. Annak viszont nem örül, hogy megint egy gyenge időmérővel vesztette el az esélyt a győzelemre.

Kimi Räikkönen a hatodik rajthelyről indulva a 2. helyen végzett a Magyar Nagydíjon, amit leginkább annak köszönhetett, hogy az élmezőny többi tagjával ellentétben nem háromszor, hanem kétszer ment ki kerékcserére. Úgy érzi, meglett volna a tempója a győztes Lewis Hamilton megszorongatásához, ha jobb helyről rajtolhatott volna.

"Szombaton mindig megnehezítem a saját dolgomat, és ennek vasárnap fizetjük meg az árát" - mondta a dobogón állva. "A tegnapi nap nem volt könnyű, és ha nem így lett volna, támadhattunk volna a győzelemért."

"Remélhetőleg meg tudjuk oldani ezt a nehézséget, hogy a futamok elején kicsit előrébb lehessünk." A Lotusnak, s egyben Räikkönennek idén eddig csak egyszer, Kínában sikerült az első rajtsorból indulnia.

Kimi Räikkönen (Lotus) Forrás: AFP



Räikkönent az utolsó etapban nagy nyomás alá helyezte a frissebb gumikon támadó Sebastian Vettel, de előznie nem sikerült a lehetőségekben nem igazán bővelkedő Hungaroringen. A Lotus pilótája azt mondta, nem aggódott Vettel miatt.

"Tudtam, hogy kicsit szoros lesz. Tíz körrel a leintés előtt azt gondoltam, hogy talán az utolsó két kör lesz nehéz" - nyilatkozta. "Afelől azonban nem volt kétségem, hogy magam mögött tudom tartani (Vettelt). Jó tempót mentem az első szektorban, és tudtam, hogy nincs esélye az utolsó kanyarnál."

A másik Lotust vezető Romain Grosjean az erős kezdés után 6. lett, mert bokszutcán áthajtásos büntetést kapott Felipe Massa megelőzéséért, amely során mind a négy kerekével elhagyta a pálya szélét jelző fehér csíkot.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!