Vágólapra másolva!
Tudja, hogy jövőre jobban kell teljesítenie, ha bajnok akar lenni. Coulthard szerint a spanyol lesz a Ferrari erősebb versenyzője, de Alonso Räikkönentől is sokat vár.

Fernando Alonso tisztában van vele, hogy 2013-ban nem a legjobb formáját nyújtotta, ezért mindent megtesz azért, hogy jövőre "tökéletes" éve legyen. A kétszeres világbajnokot a spanyol AS napilap szavazása alapján idén is a szezon legjobbjának választotta meg a többi versenyző, de Alonso úgy véli, ezúttal nem szolgált rá maradéktalanul a dicséretre.

"Mindig jó érzés tudni, hogy elismernek a versenyzőtársaim" - mondta a spanyol. "De szerintem 2012 volt a legjobb idényem."

"Idén voltak olyan időszakok, amikor nem teljesítettem elég jól. Néha kicsit többet is kihozhattam volna az autómból, máskor pedig hibáztam, mint például Malajziában" - magyarázta Alonso, aki Sebastian Vettel mögött idén is a második helyen végzett a világbajnokságban, a 2012-es idénnyel ellentétben azonban már futamokkal a bajnokság vége előtt le kellett mondania a címről.

"Ezeket a hibákat nem ismételhetem meg jövőre - tökéletes idényre kell törekednünk, mint
2012-ben" - jelentette ki. Alonso jövőre új csapattársat kap a csapathoz visszatérő Kimi Räikkönen személyében, ami Luca di Montezemolo szerint megkönnyítheti számára a világbajnoki cím megszerzését. A Ferrari elnöke egy sajtótájékoztatón kifejtette, a finntől elsősorban azt várja, hogy Alonso riválisaitól raboljon minél több pontot.

Alonso jövőre tökéletes teljesítményre törekszik Forrás: Ferrari


"Biztos vagyok benne, hogy Kimi Räikkönen teljesítménye jobban megfelel majd az elvárásainknak, mint Felipe Massáé" - mondta az elnök, akinek nyilatkozata arra enged következtetni, hogy Räikkönent Alonso másodhegedűseként képzeli el a csapatnál. Szerinte a finn is "tudja, hogy a karrierje vége felé jár." "Kimi nagyon gyors, különösen a versenyeken, ezért Fernando riválisaitól is rabolhat pontokat a csapat számára."

Bár korábban olyan híresztelések is megjelentek, hogy Alonso nem feltétlenül örül a Massánál jóval erősebbnek tartott csapattárs érkezésének, a spanyol cáfolta ezt. "Sok valótlan dolgot állítottak az új csapattársammal kapcsolatban. Olyan állításokat is olvashattak, amelyeket ki sem mondtam. Szerintem Kimi nagyon hasznos tagja lesz jövőre a csapatunknak" - nyilatkozta egy madridi sajtóeseményen.

"Nem tudok véleményt mondani Kimiről, hiszen nem is ismerem. Mások talán tudják őt minősíteni anélkül, hogy ismernék, de én nem" - tette hozzá. "Felipével négy évet töltöttem együtt. Ő jó ember, és hatékony, profi módon dolgoztunk együtt a Ferrari sikereiért. Szerintem Kimiről is ugyanezt mondhatom majd el, de most még nehéz ezt megítélni."

A 2014-es idény egyik legnagyobb kérdése lesz, hogy a Ferrari két világbajnok versenyzője közül ki teljesít majd jobban csapaton belül. David Coulthard szerint összességében spanyol lesz erősebb, és konfliktust sem vár a két pilóta között. "Úgy gondolom, az egész évet figyelembe véve Räikkönen nem bír majd Alonsóval" - mondta a BBC-nek a skót. “Hogy Alonso hogyan reagál majd, ha Räikkönen időnként gyorsabb lesz nála? Néha Massa is megtette ezt, de minden rendben volt."

"Lehet, hogy ez azért volt így, mert biztonságot adott neki a tudat, hogy úgyis ő a jobb versenyző. Voltak viszont olyan versenyek, amikor Massát előbb is kivehették volna előle, de nem tették - máskor pedig egyáltalán nem engedték őt előre. Nem hallottam a rádióbeszélgetéseket, de úgy tűnt, Alonso higgadtan kezelte ezeket a helyzeteket" - magyarázta a korábbi F1-es versenyző.

A napokban egyébként több olasz forrás, köztük a rendszerint megbízható La Gazzetta dello Sport is közölte, hogy a Ferrari 2014-es autóját Räikkönen vezetheti majd először a január végén megrendezésre kerülő jerezi teszten.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!