Vágólapra másolva!
A Red Bull versenyzője nem számít arra, hogy bárki is kiemelkedhetne a mezőnyből a Brit Nagydíjon.

Csak a mercedeses Nico Rosberg ért el jobb köridőt a Red Bull párosánál a Brit Nagydíj pénteki edzésnapján - a német azonban a három tizedes előnye ellenére elégedetlen volt az autójával.

A délutáni edzésen másodikként végző Mark Webber semmiképpen sem számít arra, hogy bárki is kiemelkedhet a mezőnyből a hétvégén. "Ma egy kicsit dolgoztunk a holnapi napra, de leginkább vasárnapra készültünk. Szerintem szoros lesz a futam, és nem hiszem, hogy bárki is meglógna a többiektől" - mondta.

Sebastian Vettel (Red Bull) Forrás: Red Bull



Csapattársát, Sebastian Vettelt 133 ezredmásodperccel előzte meg, aki elégedetten nyilatkozott. "Úgy vélem, elégedettek lehetünk, ez egy jó nap volt" - vélte. Csupán a szombat délelőtti edzésre vonatkozóan említett meg egy dilemmát. "Ma rövid és hosszú etapokat is teljesítettünk. El kell döntenünk, hogy a holnapi harmadik edzésen az időmérőre készülve rövid etapokat menjünk-e, vagy a versenybeállításokra figyelve inkább hosszúakat" - mondta.

A Red Bullnak fekszik a Brit Nagydíjnak otthont adó silverstone-i pálya, az előző négy futamból hármat ők nyertek. 2009-ben Vettel, 2010-ben és 2012-ben Webber győzött.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!