Vágólapra másolva!
Az év végén szokás szerint megszavaztattuk a hazai szakújságírókkal a Forma-1 idei legjeit. Melyik versenyzőt, csapatot, nagydíjat, előzést és rajtot tartották a legjobbnak Szujó Zoltán, Wéber Gábor meg a többiek? Gigantikus ünnepi körkép.

Micsoda hajtűkanyar! Azok után, hogy Sebastian Vettel tavaly negyedik világbajnoki címével és számos másik kitüntetéssel együtt lazán zsebre vágta a magyar szakújságírók szavazatait is, 2014-ben be sem került az Origo GPhírek szokásos év végi körképének legjobbjai közé. A versenyzők közül ezúttal Lewis Hamilton volt az, aki kivívta a magyar sajtó elismerését, mégpedig fölényesen: a szavazás tizenkét résztvevője közül kilencen az első, hárman pedig a második helyre sorolták a teljesítménye alapján. Bár útban második vb-címe felé mercedeses csapattársával, Nico Rosberggel kellett megküzdenie, az újságírók többsége a Red Bullhoz előléptetett, s ott Vettelt rendre maga mögé utasító Daniel Ricciardót tartotta a legkeményebb ellenfelének.

Hamilton 2008 óta először nyert F1-es világbajnokságot. Pedig amikor elhagyta a McLarent a Mercedesért, sokan biztosak voltak benne, hogy hibát követ el Forrás: Daimler

Az elmúlt években teremtett hagyományokkal összhangban a szakma néhány hazai képviselőjét – Bobák Róbertet, Farkas Pétert, Gerse Józsefet, Izsányi Szabolcsot, Joó Gábort, Mészáros Sándort, Simon Istvánt, Szabó Róbertet, Szujó Zoltánt, Vörös Katát, Wéber Gábort és Zsoldos Barnát – arra kértük, hogy egy rövid indoklás kíséretében válasszák ki az idei három legjobbat a pilóták, csapatok, versenyek, előzések és rajtolások közül, valamint azt a pillanatot, amelyet a legszebbnek illetve a legszörnyűbbnek ítéltek a szezon folyamán. Az eredményeket szokás szerint az F1-es pontrendszerben értékeltük, vagyis 25, 18 illetve 15 pontot adtunk egy 1., 2. illetve 3. helyért.

Az így kialakuló végső sorrendben Hamilton és a Mercedes győzelme nyilván várható volt, ahogy nem meglepő az sem, hogy kivétel nélkül mindenki Jules Bianchi szuzukai balesetét tartotta az év mélypontjának. A fordulatos Magyar Nagydíj győzelme viszont távolról sem csak a hazafias elfogultságnak köszönhető: a szeszélyes időjárással, Hamilton bokszutcai rajtjával és jó pár elbaltázott taktikai húzással fűszerezett hungaroringi futam tényleg az egyik legemlékezetesebb volt. Olyannyira, hogy a pályára jellemző hírhedt előzési nehézségek ellenére még az év legszebb – Ricciardo Hamilton elleni – manőverére is nálunk került sor.

Mielőtt rátérnénk az egyes kollégák ábécésorrendbe szedett, akár több részletben is olvasgatható szezonértékelőjére, íme a végeredmény:

Versenyzők

1. Hamilton 279
2. Ricciardo 213
3. Rosberg 126
4. Bottas 45
5. Alonso 30

Csapatok

1. Mercedes 300
2. Williams 186
3. Red Bull 165
4. Force India 30

Nagydíjak

1. Magyar GP 244
2. Bahreini GP 188
3. Kanadai GP 163
4. Belga GP 43

Előzések

1. Ricciardo Hamiltont a Magyar Nagydíjon 188
2. Vettel Alonsót a Brit Nagydíjon 130
3. Ricciardo Vettelt az Olasz Nagydíjon 113
4. Hamilton Rosberget vissza a Bahreini Nagydíjon 61

Rajtok

1. Hamilton az Abu-dzabi Nagydíjon 153
2. Massa a Bahreini Nagydíjon 137
3. Magnussen az Olasz Nagydíjon 116
4. Hamilton az Osztrák Nagydíjon 68
5. Bottas a Brit Nagydíjon 40

A 2013-as körkép itt, a 2012-es itt, a 2011-es pedig itt olvasható.

Bobák Róbert (az MTVA paddock riportere)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Ricciardo 3. Bottas

Bár Rosberg az utolsó pillanatig versenyben volt a világbajnoki címért, csapattársa, Hamilton minden tapasztalatát és rutinját bevetve teljesen megérdemelten nyerte meg a 2014-es idényt. A szezon hajrájában érezhető volt, hogy a brit klasszis jóval érettebb, elképesztően gyors és csak a győzelemre összpontosít, nem lehet kizökkenteni a nyugalmából.

Ricciardo három futamgyőzelme önmagáért beszél, ráadásul rendszeresen elpáholta Red Bull-os csapattársát, a négyszeres világbajnok Vettelt. Káprázatos előzések, pokoli tempó és a védjegyévé vált mosoly – egyértelműen az ausztrál az év felfedezettje, kiugró egyénisége.

Ha pedig Ricciardo dicséretet érdemel, mindenképpen emeljük a kalapunkat Bottas előtt, aki a Williams feltámadásának egyik kulcsfigurája volt. A komor tekintetű, de rendkívül céltudatos és olykor meglepően humoros finn versenyző nagyon sokra hivatott a száguldó cirkuszban.

Csapatok

1. Mercedes 2. Williams 3. Red Bull

Az idény közben sokszor elhangzott, a Mercedes 2014-es totális uralmához hasonló dominancia talán nem is létezett a Forma-1 történelmében. Tény, hogy a Hamilton, Rosberg, Lauda, Wolff, Lowe nevével fémjelzett istálló legyőzhetetlen volt 2014-ben, kizárólag Ricciardo volt képes futamot nyerni az Ezüstnyilakon kívül.

A leglátványosabb feltámadás egyértelműen a Williams szereplése volt. Massa és Bottas remekül versenyzett, a legtöbbször csak a fehér autók tudtak valamelyest lépést tartani a Mercedes-duóval.

A Red Bullt elsősorban Ricciardo kiemelkedő teljesítménye tartotta a legjobbak között. A négyszeres világbajnok Vettel ebben az idényben már nem tudta úgy segíteni csapatát, mint a korábbi években. Ez a vegyes szereplés is elég volt ahhoz, a konstruktőri vb-pontversenyben a második helyen zárjon a Red Bull.

Nagydíjak

1. Belga Nagydíj 2. Magyar Nagydíj 3. Kanadai Nagydíj

Úgy érzem, a Mercedes-uralom ellenére több kifejezetten látványos és izgalmas futamot hozott a szezon. A legvitatottabb jelenet Spában történt, amikor Rosberg és Hamilton autója egymásnak ért, a brit húzta a rövidebbet, a német célba ért és fontos pontokat szerzett. A koccanás utóélete ismert, talán ez volt az a pillanat, amely végképp megváltoztatta Hamilton gondolkodását és ez vb-címet ért a britnek.

A Hungaroringen ismét parádés versengést láthatott a közönség. Ricciardo élményszámba menő előzései mellett nagy csattanások tarkították a Magyar Nagydíjat.

Érdekesség, hogy a harmadik nagyszerű viadal is az ausztrál Ricciardo győzelmével zárult. Montrealban állhatott fel először a dobogó tetejére a Red Bull-pilóta, aki remek technikával és elképesztő sebességgel nyert.

Előzések

1. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP
2. Vettel Alonsót, Brit GP
3. Ricciardo Vettelt, Olasz GP

Izgalmas futamokban és látványos előzésekben bővelkedett a 2014-es idény. Talán a leginkább kiemelkedő versenyző az előzések terén Daniel Ricciardo volt, aki elképesztő módon hagyta faképnél Hamiltont a Hungaroringen, Vettelt pedig Monzában. A Red Bull négyszeres világbajnok német versenyzője persze nem minden esetben volt áldozat, Silverstone-ban Alonsót előzte meg a hozzá méltó eleganciával és sebességgel.

Rajtok

1. Hamilton, Abu-dzabi GP
2. Massa, Bahreini GP
3. Magnussen, Olasz GP

Hogy az idényzáró duplapontos Abu-dzabi Nagydíjon Rosberg hibázott-e nagyobbat vagy Hamilton rajtolt szédületesen, döntse el mindenki magában, a Mercedes brit pilótája mindenesetre úgy fogalmazott, mint egy elszabadult rakéta, úgy lőtt ki a második rajtkockából. Ez a pillanat gyakorlatilag el is döntötte a vb-cím sorsát. Hamilton mellett ó Massa bahreini rajtja, illetve az újonc Magnussen monzai startja is emlékezetes marad.

A legszebb pillanat

A szezon legszebb pillanata az idénynyitó Ausztrál Nagydíj volt számomra, hiszen itt tudtam meg, hogy megszületett a kisfiam. Persze szívesebben lettem volna itthon kis Robi születésénél, de nagyon boldog voltam, hogy a paddock nemzetközi sajtómunkatársai azonnal köszöntöttek, és azóta is mindig kérdezik, hogy van a gyermek.

Ami pedig a versenyeket illeti, Massával és a Brazil Nagydíjjal kapcsolatos a választáson. Ahogyan a hazai közönség ünnepelte a harmadik helyen befutó brazil pilótát, olyan ovációt, karneváli hangulatot még soha nem tapasztaltam a Forma-1-ben. Mintha egy hetvenezres futballstadionban lettünk volna.

A legszörnyűbb pillanat

Sajnos Jules Bianchi szuzukai horrorisztikus balesete az egész idényt beárnyékolja. Borzasztó érzés, hogy a futam délelőttjén még kezet foghattam vele a paddock bejáratánál. Hátborzongató, ahogy az egész száguldó cirkuszt megdöbbentette a francia pilóta tragédiája. Jobbulást kívánunk neki!

A Magyar Nagydíj páratlanul fordulatos volt: a hazai újságírók egy versenyt sem láttak jobbnak az idén Forrás: Farkas Péter (Origo)

Farkas Péter (Origo GPhírek, Autó-Motor)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Ricciardo 3. Rosberg

Bár részint a brit sajtó nemzeti érzelmű frakciója által felhergelve még mindig túl sok Rosberg-ellenes játszmába ment bele a pályán kívül, Hamilton mentálisan kétségkívül rengeteget fejlődött első világbajnoki győzelme óta. Azon túl, hogy a versenyeken határozottabb és magabiztosabb volt a csapattársánál, egy olyan szabályrendszer mellett bánt hatékonyabban a gumikkal és vezetett takarékosabban, amely állítólag a tanult, kevésbé ösztönös pilótáknak kedvez. Vettel talán nem volt annyira motivált, mint az előző években, és Ricciardónak a Red Bull önmagához képest gyenge formája miatt sem kellett megbirkóznia az esélyesség terhével az élvonalba előrelépve, de a forgalomban helyezkedve bámulatos versenyzői ösztönökről tett bizonyságot. Rosberg pedig meglepően jól állta a sarat Hamiltonnal szemben, az időmérőkön aratott győzelme sokakat ráébreszthetett a képességeire, a futamokon viszont nem bírta a nyomást. Mintha legbelül ő maga sem hitte volna el egészen, hogy világbajnok lehet.

Csapatok

1. Mercedes 2. Red Bull 3. Williams

Nem igaz, hogy a Mercedes fölénye kizárólag az amúgy tényleg zseniálisan eltalált hajtásláncnak és az integrációjának volt köszönhető: bármit állítsanak az ellenfeleik, különösen a Red Bull, a legtöbb típusú kanyarban is az ő autójuk volt a leggyorsabb. S bár emiatt kaptak hideget-meleget, szerintem a hungaroringi affértól és a Spa utáni vitatható reakciójuktól eltekintve a versenyzőik óhatatlanul el-elfajuló rivalizálását is közel tökéletesen kezelték. A Renault motor hiányosságai nélkül a Red Bull biztosan megszorongatta volna a Mercedest, de a találékonyságukkal az éles versenyhelyzetekben így is egyértelművé tették, hogy miért ők voltak az elmúlt pár év sikercsapata. A Williams éppen operatív téren maradt el tőlük: a szezon elején túl sok pontot dobáltak el, és a stratégiában ritkán volt meg az önbizalmuk a kezdeményezéshez – a legtöbbször a közvetlen ellenfeleiket másolták, így gyakran estek az elé vágás áldozatául.

Nagydíjak

1. Magyar Nagydíj 2. Bahreini Nagydíj 3. Kanadai Nagydíj

A Hungaroringen élő cáfolatát kaptuk annak a mostanában fennen hangoztatott közhelynek, hogy a modern Forma-1 lapos és érdektelen. Ricciardo megérdemelt, előzéssel kiharcolt győzelme, Alonso jó és a Williams meg a McLaren rossz stratégiája, valamint Hamiltonnak a Mercedes részéről kiadott visszás csapatutasítás a lélegzetelállító verseny után is bőven szolgáltatott beszédtémát a nyári szünetre. „Aki arra panaszkodik, hogy ez unalmas, az egyszerűen idióta" – jegyezte meg Niki Lauda nem ok nélkül a bahreini futamról, amelyen (részben persze a Safety Car jóvoltából) a két vb-esélyes a határokat feszegetve, körökön át harcolt egymással az 1. helyért, megadva az alaphangot a továbbiakhoz. A Ricciardo első sikerét hozó Montreal pedig az idén sem okozott csalódást, és Rosberg az év egyik legnagyobb bravúrját mutatta be, amikor az ERS nélküli Mercedesszel 2. lett.

Előzések

1. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP
2. Vettel Alonsót, Brit GP
3. Magnussen Ricciardót, Japán GP

Ricciardo egész évben remekül alkalmazta azt a kontrollált agressziót, amely a legjobb versenyzők sajátja. Ahogy az éppen az előzési nehézségeiről hírhedt Hungaroringen levadászta az első kanyarból való kigyorsításnál bizonytalankodó Hamiltont, majd a 2-es/3-as kombinációban áterőszakolta Red Bullját a Mercedes melletti, alig létező résen, az tanítanivaló volt. Vettel és Alonso beszólogatásokkal is pikánsan fűszerezett silverstone-i presztízsharcának végére egy elegáns, a külső íven megindított, aztán a belső íven befejezett manőver tett pontot. Magnussen Szuzukában tulajdonképpen csak a körét vette vissza Ricciardótól, amikor a vizes pályán kívülről elegyensúlyozott mellette az első kanyarban, kihasználva, hogy egy harmadik autó kihajtott eléjük a bokszból, de így is szép jelenet volt.

Rajtok

1. Hamilton, Abu-Dzabi GP
2. Magnussen, Olasz GP
3. Massa, Bahreini GP

Hamilton indulása az idényzárón talán nem tűnt túl nagy kunsztnak, de ha belegondolunk, hogy milyen lelki nyomásnak volt kitéve azokban a pillanatokban, a vb-címért küzdve, akkor a tökéletes összhang, amellyel a gázpedált és a kuplungkart kezelte, igenis lenyűgöző volt. Magnussen Monzában tökéletesen helyezkedve, Massa Williamse mögül a külső ívre vágódva vette át a 2. helyet, míg Massa Szahírban a 7. helyről tornázta fel magát a harmadikra a Williamsszel.

A legszebb pillanat

Tizenhét év és nem mellesleg nyolc iszonyúan intenzív hónap története sűrűsödött össze abba a néhány pillanatba, amikor Rosberg a csalódáson felülemelkedve odament gratulálni gyerekkori gokartos játszótársának, és persze idei világbajnoki riválisának, Hamiltonnak az idényzáró leintése után. Lehet, hogy nagyobb szenzáció lett volna, ha megtépik egymást, de bármilyen giccses, felemelő volt látni, hogy az olykor egészségtelenül kiélezett profi versenyzésben is létezik valódi sportszerűség.

A legszörnyűbb pillanat

Sokáig azt hittem, hogy a sport kulcsfiguráinak öngyilkos, a közvéleményt tovább hergelő álszent fanyalgása az új motorszabályokról alulmúlhatatlan lesz, de aztán jött Jules Bianchi balesete, és a választás sajnos túlságosan is egyértelművé vált.

Gerse József (Origo GPhírek)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Ricciardo 3. Rosberg

Hamilton versenytempója általában erősebb volt Rosbergénél az év folyamán, és az egymás elleni éles párharcokból is többnyire ő jött ki győztesen, így a kisebb megingások és nagyobb műszaki zavarok csak átmenetileg fogták vissza. Végül megérdemelten szerezte meg második világbajnoki címét. Ricciardónak első hangzásra elég rövid, 3-5 versenyes türelmi időt adott a Red Bull azelőtt, hogy elvárták volna tőle Vettel megszorongatását, de a füligszáj ausztrál túlteljesítette az elvárásokat, és a lepattanókra lecsapva három győzelemmel zárta első évét egy nagycsapatnál.

Csapatok

1. Mercedes 2. Red Bull 3. Williams

A Mercedest a sok műszaki hiba ellenére a legjobb csapatnak tekintem amiatt, hogy a legjobb autót rakták össze, és ahogy összességében kezelték a versenyzőik párbaját. Az RB10-ben bizonyára a motor volt a leggyengébb láncszem, ami a korábbi évekhez képest ezúttal nagyobb hátrányt jelentett a Red Bullnak, a csapat mégis hamar bebetonozta a 2. helyét a rangsorban. A Williams nagyot lépett előre, de operatív szempontból még van mit csiszolniuk.

Nagydíjak

1. Kanadai Nagydíj 2. Belga Nagydíj 3. Bahreini Nagydíj

Ahol kialakult, Hamilton és Rosberg egymás elleni csatája mindig tartogatott izgalmakat, de ebben a Mercedes által uralt évben leginkább azok a versenyek voltak érdekesek, amelyeken problémákkal szembesült a két bajnokaspiráns. Spában a futamon nemcsak a pályán zajló események miatt lehetett izgulni, hanem azon is, hogy az ütközésük után miképp fog reagálni Hamilton és Rosberg - akik egyébként talán Bahreinben vívták a leglátványosabb küzdelmüket.

Előzések

1. Vettel Alonsót, Brit GP
2. Ricciardo Pérezt, Kanadai GP
3. Hamilton Vergne-t, Magyar GP

Vettel Alonso elleni manővere a körítés miatt is emlékezetesre sikerült, miután mindketten hisztérikus üvöltöztek a rádión, egymásra panaszkodva csapatuknak. Ricciardo első győzelmét alapozta meg Pérez bátor külső íves letámadásával, Hamilton pedig hiába ült erősebb autóban, mint Vergne, ez alig számított, amikor látványosan megelőzte a Toro Rossót a Mansell-kanyar külső oldalán.

Rajtok

1. Magnussen, Olasz GP
2. Alonso, Szingapúri GP
3. Hamilton, Abu-dzabi GP

Alonso az idén is mutatott be szép rajtokat a Ferrarival, de az egyik leghatásosabb a dán újonc nevéhez fűződik, aki az 5.-ikről a 2. helyre jött fel Monzában az első métereken. Hamilton indulása nem volt különösebben látványos a szezonzárón, de elmondása szerint az volt élete egyik legjobbja, és aligha lehet vitatkozni vele, hiszen ezzel óriási lépést tett a vb-cím felé.

A legszebb pillanat

A futamon egyre súlyosabbá váló műszaki problémákkal küszködő, a rádiós beszélgetések alapján már dühösnek látszó Rosberg felmegy gratulálni Hamiltonhoz a díjátadás előtt.

A legszörnyűbb pillanat

Egyértelműen az, amikor a tv-képernyőn megjelent egy felirat Bianchi nevével, miközben a Sutil kicsúszott autójához kirendelt munkagépet mutatták.

Az elmúlt négy évet uraló Sebastian Vettel dicsőségét elhomályosították a feltörekvő Ricciardo bravúrjai Forrás: Red Bull

Izsányi Szabolcs (Nemzeti Sport Online)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Rosberg 3. Ricciardo

Hamilton sokkal érettebben versenyzett, mint amikor legutóbb a világbajnoki címért csatázhatott. Az esetek elsöprő többségében a technika hozta nehéz helyzetbe, kétségtelenül megérdemelte a vb-címet. Rosberget az emeli a második helyre, hogy képes volt az utolsó futamig tartani a lépést Hamiltonnal, pedig neki is kijárt a balszerencséből. Egy körön zseniális volt, de régi gyengéjén még csiszolnia kell: nem elég kiegyensúlyozott egy szezonon, vagy akár egy versenytávon keresztül. Egyedül Ricciardo nyert futamot a két Mercedes-pilótán kívül, elsöpörte Vettelt, ráadásul az év legszebb előzései is a nevéhez fűződtek. Komplett versenyző, megfelelő technikával vb-esélyes.

Csapatok

1. Mercedes 2. Williams 3. Red Bull

Bár a riválisok, sőt Bernie Ecclestone szerint is a Mercedes tette tönkre a 2014-es világbajnokságot kiemelkedő konstrukciójával, én inkább azt mondom, a Mercedesnek köszönhetjük, hogy még az utolsó futamon is nyílt volt a vb-címért folyó csata. Hányszor láttuk már a Ferraritól és a Red Bulltól, hogy ilyen helyzetben az egyik versenyzője kedvezményezetté válik...? A Williams a semmiből jött fel az élmezőnybe, a Red Bull erre a szezonra is kiváló autót épített, de a Renault-motor miatt nem juthatott többre. A lehetőségeit kihasználta, amikor a Mercedes verhető volt, mindig odaért.

Nagydíjak

1. Magyar Nagydíj 2. Bahreini Nagydíj 3. Kanadai Nagydíj

Annyi elfogultságot megengedhetek, hogy az idény két legjobb versenye közül a mienket tegyem az élre. Egy prolongált biztonsági autós időszak fordulatos, kiszámíthatatlan versennyé tette az egyébként átlagosnak induló Magyar GP-t. Ricciardo az utolsó körökben tört az élre, Hamilton a bokszból rajtolva lett dobogós, és Alonsót is jó volt a pódiumon látni. Bahrein a két vb-rivális lélegzetelállító csatáját hozta, míg Kanadában még öt körrel a vége előtt is négyen reménykedhettek a győzelemben.

Előzések

1. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP
2. Vettel Alonsót, Brit GP
3. Ricciardo Vettelt, Olasz GP

Ricciardo zseniális előzéseket mutatott be. A Renault lóerőhátránya miatt manőverei nagy részét okosban kellett megoldania, és senki sem tudta útját állni, még a mezőnyben a legagresszívebben védekező Hamilton sem. Hasonlóan nagy előzése volt Monzában, Vettelt etette meg azzal, hogy miután az első kanyarkombinációban elvette csapattársa lendületét, előbb jobbról cselezett, majd balról előzött. Mindkét esetben frissebb gumijai voltak, de a kivitelezés klasszis megoldás volt.

Rajtok

1. Massa, Bahreini GP
2. Magnussen, Olasz GP
3. Hamilton, Abu-dzabi GP

Massa a mezőny talán legjobban rajtoló pilótája, ezt az idén is többször bizonyította, a leglátványosabban Bahreinben, ahol a 7. helyről a dobogóra jött fel. Magnussen első körös koccanásai mellett üdítő kivétel volt a monzai rajt. Hamilton idényzárós rajtja rövidre zárta a vb-csatát.

A legszebb pillanat

Fernando Alonso és Sebastian Vettel csatája Silverstone-ban. Bár csak a középmezőnyben zajlott, mindkét fél élvezte, a rádiós beszélgetések közvetítésbe adása pedig még humort is csempészett két élő legenda ütközetébe. A csatát lezáró Vettel-előzés méltó csattanója volt a párharcnak.

A legrosszabb pillanat

Bár az F1 elképesztő módon vágja maga alatt a fát az igazságtalan pénzelosztással és azzal, hogy a sportág fontos szereplői is szinte folyamatosan arról panaszkodnak, hogy semmi sem jó, mindez eltörpül Jules Bianchi szuzukai balesete mellett.

Joó Gábor (az Index.hu Forma-1-es szerkesztője)

Versenyzők

1. Ricciardo 2. Hamilton 3. Rosberg

Ricciardo - hármat nyerni ennyivel gyengébb autóval, legyőzni a címvédő, négyszeres világbajnok csapattársat, ilyet még nem láttam. Hamilton - 11 győzelem egy szezonban, mesteri előzések, de nekem kétségtelen, hogy nem lett volna ennyi, ha a másik Mercedest Ricciardo vezeti. Rosberg - erőn felül teljesített, még ha kétszer olyan eszközhöz is nyúlt, ami nem túl sportszerű. Időmérőkön megverni Hamiltont, riszpekt!

Csapatok

1. Mercedes 2. Red Bull 3. Force India

Mercedes - megcsinálták a legjobb kocsit, és hagyták versenyezni az embereiket, ha nem teszik utóbbit, az év unalomba fulladt volna. Hála az égnek, hogy nem a Ferrari került ilyen fölénybe. Red Bull - ekkora lemaradásból így visszajönni, erre csak ők képesek. A Renault alkalmatlansága ellenére is nagyot mentek az idén Ricciardóval. Force India - egy kis csapat, amely folyamatosan a versenyzéssel foglalkozott, pilótái mindenhol versenyképesek voltak.

Nagydíjak

1. Magyar GP 2. Bahreini GP 3. Kanadai GP

Hungaroring - Ricciardo hajrája, Hamilton felzárkózása fenomenális élmény volt. Szahír - A késhegyre menő Hamilton-Rosberg-csata, és az angol visszaelőzései szenzációsan tetszettek. Montreal - Dráma, Ricciardo-hajrá itt is. Egy pilóta első győzelme mindig nagy élmény, és manapság már ritkaság is, sajnos.

Előzések

1. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP
2. Hamilton Rosberget vissza, Bahreini GP
3. Ricciardo Alonsót vissza, Német GP

Rajtok

1. Hamilton, Abu-Dzabi GP
2. Massa, Bahreini GP
3. Bottas, Brit GP

A legszebb pillanat

Ricciardo győz Kanadában, életében először. Kiszáll az autóból, az első, aki odalép hozzá, a csapattársa, a négyszeres bajnok Vettel, akinek gyenge éve van. Megrázza Ricciardót, majd felemeli, aztán - majdnem - úgy örül neki a dobogón, mintha ő nyert volna.

A legszörnyűbb pillanat

Jules

Aki a szinte állandó vigyorgás miatt nem veszi elég komolyan Ricciardót, az ráfizet - ezt az idén még a legnagyobbak is a saját kárukon tanulták meg Forrás: Red Bull

Mészáros Sándor (Autósport és Formula Magazin, Origo F+1 Blog)

Versenyzők

1. Ricciardo 2. Hamilton 3. Rosberg

Nehéz volt dönteni az előzetesen vizionált statisztaszerep helyett nagymenővé előlépő Ricciardo, illetve az évet a legfőbb esélyes terhével a vállán indító, a vb-cím felé vezető úton nemcsak Rosberggel, hanem saját magával is komoly harcot vívó Hamilton között. A választásom azért esett végül az ausztrálra, mert egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy görcsölt volna: Vettelre fittyet hányva tette a dolgát, az elvártnál többet hozott ki a lehetőségekből, ráadásul úgy lett igazi csillaga a mezőnynek, hogy egyáltalán nem szédítette meg a siker, amelyre – elismerten – saját maga sem számított. Ha a Renault-pakk egy hajszálnyival erősebb, minden bizonnyal egészen a végéig háromesélyes lett volna az idei bajnokság. Hamilton kétségkívül megérdemelten lett újra bajnok, de néha túl sokat foglalkozott a házon belüli politikával, míg Rosberg elsősorban magának köszönhette, hogy lemaradt a bajnoki címről, de így is tiszteletre méltó produkciót nyújtott.

Csapatok

1. Mercedes 2. Red Bull 3. Williams

Nem hinném, hogy a Mercedes elsőségét érdemes megkérdőjelezni: beérett az utóbbi évek szisztematikus építkezése és két vb-címre váltották az ebből származó fölényt, ráadásul a házi verseny engedélyezésével szem előtt tartották a sport érdekeit is. Káprázatos, hogy a Williams mekkorát lépett előre 2013-hoz képest, de az igazán kreatív húzásokat, a győzelemhez szükséges csipetnyi pluszt képtelenek voltak kipréselni magukból, pedig ott volt bennük. Ezért végeztek nálam is a Red Bull mögött: az energiaitalosok megroggyanva is tudtak villantani.

Versenyek

1. Magyar GP 2. Bahreini GP 3. Kanadai GP

A Magyar Nagydíjban minden megvolt, ami jót tehetett az idei szezonnak: drámák, fordulatok, káosz, meglepetés-eredmény és némi balhé a Mercedesnél. A korábban csak szidott Szahír most épp akkor adott sokat, amikor nagyon kellett: a látványos Hamilton-Rosberg csatával és a többi párharccal megmutatta, hogy felesleges volt elsiratni a megújult F1-et az első két, laposnak mondható futam után. Izgalmas végjátékával Montreal is akkor hozott némi színt a szezonba, amikor szükség volt erre a Mercedes nyomasztó fölénye miatt.

Előzések

1. Vettel Alonsót, Brit GP
2. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP
3. Hamilton Rosberget, Japán GP

Vettel erőszakosságából és Alonso életre-halálra védekezéséből egy hajmeresztően izgalmas csörte kerekedett Silverstone-ban, amelyet felértékelt az is, hogy a két vb-első nem futamgyőzelemért vagy dobogóért, hanem egy 5. helyezésért vívott. Ricciardo nevéhez számos remek előzés fűződik az idén, viszont a Hamilton elleni, hungaroringi manőverét szokatlan helyen, a 2-es kanyarnál hajtotta végre és ezzel fontos lépés tett a futam megnyerése felé. Ahogyan Hamilton a vízpermetben rátapadt, majd onnan kivágva körbeautózta Rosberget Suzukában, az a tökösség iskolapéldája is lehetne.

Rajtok

1. Massa, Bahreini GP
2. Hamilton, Osztrák GP
3. Hamilton, Abu-Dzabi GP

Massa Bahreinben szemfüles, határozott és látványos manőverrel vitorlázott a 7. helyről a 3. pozícióba. Hamilton spielbergi kilövése is látványos volt, ezzel és az első körrel alapozta meg a kármentést a kvalifikációs hiba után. Az Abu-Dzabiban produkált rakétarajt elsősorban a letaglózó erejével fogott meg, ráadásul nehéz elfelejteni azt a döbbenetet, amelyet a sajtóközpontban idézett elő a német kollégák ábrázatán...

Az év legszebb pillanata

Beszélgetni az összepezsgőzött ruhában, szemüvegben és bajuszban ünneplő Dieter Zetschével, a Daimler vezérével az évadzáró után, a garázsban, ahol fülig érő mosollyal magyarázta körbe, hogy mennyit kellett vívnia az igazgatótanács tagjaival az F1-es projekt életben tartásáért. Utána óhatatlanul is felmerült bennem a gondolat: ha idén sem jött volna ki a lépés, lehet, hogy a Mercedestől is elbúcsúzhattunk volna...

Az év legszörnyűbb pillanata

#TousAvecJules

Simon István (a Száguldó cirkusz blog szerkesztője; az autóMAGAZIN sportszerkesztője)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Ricciardo 3. Bottas

Hamilton, mert minden eddiginél érettebben, okosabban versenyzett. Azért is, mert idén csak egyszer hisztizett (Monacóban), és mert aki egy szezonban 11 versenyt tud nyerni (ebből egy 4-es és egy 5-ös sorozatban), az nehogy már ne legyen világbajnok. Sokan felróják neki, hogy Spában „ráborította a bilit" Rosbergre, amikor ütközésük után kitálalt a sajtónak, de az én szememben ez – a pszichológiai hadviselés kihasználása, a média saját célokra történő felhasználása – csak megerősíti, hogy Lewis 2014-ben igazi nehézsúlyú világbajnokká érett.

Ricciardo, mert jött, látott és elkalapált egy négyszeres világbajnokot, aki hét éven át élt szimbiózisban a Red Bull-gépezettel. Persze, az RB10-es sokkal jobban passzolt az ausztrál vezetési stílusához, mint a németéhez, de csak Daniel tudott idén futamot nyerni (hármat!) a Mercedes-pilótákon kívül, emellett az ausztrál mutatta be a legtökösebb előzéseket is. Az igazán nagy versenyzők ismérve, hogy képesek átlendíteni a csapatukat a holtponton, és DR ezt nem egyszer megtette. Olyan hatékonyan, hogy Vettel inkább vette a kalapját.

Bottas, mert ő volt a mezőny második legtöbbet fejlődő pilótája tavalyi önmagához képest. Persze, ehhez kellett egy bitang Williams FW36 is, de a finn szinte minden alkalommal kihozta belőle a maximumot. Tizenkétszer rajtolt a második sorból (Ausztriában hajszálon múlt a pole), hatszor pezsgőzhetett a dobogón (csapattársa, Massa csak háromszor), de a legmélyebb benyomást az idénynyitón, Melbourne-ben tette rám, ahol kétszer kapaszkodott vissza vert helyzetből a dobogó környékére. Bottas igazi RACER, Keke Rosberg és Mika Häkkinen méltó utódja a „Repülő finnek" sorában.

Csapatok

1. Mercedes 2. Williams 3. Force India

A Mercedes, mert a legtöbbet hozták ki az új szabályokból, a W05 Hybrid nemcsak az ERS-szel megbolondított motor teljesítménye, hanem az aerodinamika terén is dominált. Toto Wolff a számára új csapatvezetői szerepben kiválóan koordinálta a sok remek szakember munkáját, és rendet tudott tenni, amikor Hamilton és Rosberg összeugrott a Hungaroringen, majd Spában. De nem szabad elfelejtenünk, hogy a kiválóra vizsgázott csapatstruktúra nagyrészt Ross Brawn érdeme, aki nem arathatta le munkája gyümölcsét.

A Williams, mert Frank Williams idejében belátta,hogy Pat Symonds révén egy remek koordinátorra van szüksége, aki összefogja a szétzilált szálakat, aki tapasztalatánál fogva képes egy irányba állítani az egyes részlegeket. A siker záloga volt az is, hogy a fiatal és gyors Bottas mellé a tapasztalt és sikerre éhes Felipe Massát szerződtették le – egyikük sem okozott csalódást. Hosszú idő után a Williams újra ütőképes, győzelemre esélyes csapat benyomását kelti. Két-három évvel ezelőtt nagyon sokan nem hitték volna – köztük én sem –, hogy lesz még valaha ilyen.

A Force India: Vijay Mallya jól szervezett, bátor gárdáját mindig is kitüntetett figyelemmel kísértem, a középmezőny legjobbjának tartottam, és idén sem kellett csalódnom bennük. A silverstone-i kiscsapat a szezon nagy részében az orránál fogva vezette a hatalmas McLarent, a wokingiak költségvetésének feléből, harmadából. Hülkenberg továbbra is a jövő nagy ígérete, de örülök Pérez magára találásának is, akinek komoly harcai lehettek önmagával, miután a McLaren egyetlen szezon után menesztette 2013 végén.

Nagydíjak

1. Bahreini GP 2. Brit GP 3. Magyar GP

Bahrein: véget nem érő akciók, előzések egy olyan pályán, ahol korábban rendszerint az év legunalmasabb versenyeit rendezték. A két Mercedes-pilóta csatája a győzelemért, a Force Indiák és Ricciardo csatája a 3. helyért – ezekkel a jelenetekkel a 2014-es Bahreini Nagydíj egy csapásra beírta magát az F1 klasszikusai közé.

Silverstone: Hamilton-mánia telt ház előtt, Rosberg motorhiba miatti kiállása vezető helyről, Hamilton győzelme, Bottas második helye a Williamsszel, Vettel és Alonso csatája az 5. helyért körökön keresztül, mindehhez az F1 ősotthonának varázsa – felülmúlhatatlan.

Hungaroring. az eső után felszáradó pálya gondoskodott a folyamatos előzésekről (hasonlóan a 2006-os futamhoz), Sergio Pérez falnak csattanása és a két Safety Car-periódus pedig az izgalmakról. A verseny mégis az utolsó körök izgalmairól marad emlékezetes, amikor Ricciardo – frissebb gumijain – úgy ment el egy Mercedes (Hamilton) és egy Ferrari (Alonso) mellett, kívülről, ahogy neki tetszett. Remek taktikai győzelem volt, így 2010 után újra hallhattuk az ausztrál himnuszt a Hungaroringen.

Előzések

1. Ricciardo Bottast, Japán GP
2. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP
3. Vettel Alonsót, Brit GP

Ricciardo az idén átvette az előzéskirály szerepét Alonsótól; az ausztrál átlag minden második futamon bemutatott egy tökös, tanítani való manővert. Azért tenném első helyre a szuzukai manőverét, mert rossz látási viszonyok között, csuromvizes pályán, a legnehezebb részen (az S-kanyarokban) cselezte ki Bottast, akit szintén nem kell félteni, ha a bátorságról van szó. Daniel mesteri volt.

Hungaroring: a győzelemre törő ausztrál Hamilton lendületének megtörését kihasználva a 2-es kanyarban, a kifelé lejtő külső íven „odaragasztja" az RB10-est az aszfalthoz, majd a 3-asban belső ívre kerül és legyorsulja a híresen stabil Mercedest. Segítettek az ausztrálnak a frissebb abroncsai, de egy ilyen manőverhez nem kis „golyók" is kellenek.

Silverstone: Két világbajnok, közel egyforma teljesítményű autókkal, milliméterekre egymástól egy olyan pályán, amelyet mindkettő úgy ismer, akár a tenyerét. Noha a kerekeik többször majdnem összeértek, tudtuk, hogy nem lesz baj, mert profik. Mindez az ötödik helyért. Kár volt a nyafogásért a rádióban.

Rajtok

1. Bottas, Brit GP: a 14. helyről a 9-edikre az első kör végére.
2. Pérez, Osztrák GP: a 15. helyről (büntetés miatt) a 11.-re az első kör végére
3. Hamilton, Abu-dzabi GP: tökéletes rajt a 2. helyről, az első kanyarban megvan a vezetés – mindezt egy világbajnoki döntő nyomása alatt.

A legszebb pillanat:

1. Rosberg gratulál Hamiltonnak a vb-győzelemhez Abu-Dzabiban (és Hamilton fogadja)
2. Élőben látni Niki Laudát beszállni az 1976-os Ferrari 312T2-be Spielbergben.

A legszörnyűbb pillanata

1. Jules Bianchi balesete
2. Szembesülni az új kocsik rusnya orrkúpjával a téli autóbemutatókon. Sokkoló volt.
3. Vettel és Alonso rinyálása a rádióban a silverstone-i csatájuk közben.

A Ferrari az idén sem ért fel a csúcsra, sőt győzelem nélkül zárta a szezont, így elvesztette Alonsót is Forrás: Ferrari

Szabó Róbert (az Autó-Motor és az automotor.hu főszerkesztője)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Rosberg 3. Ricciardo

A vb-cím elnyerése egyértelművé teszi a brit elsőségét, aki a futamok nagy részében mindig egy árnyalatnyival csapattársa fölé nőtt. A szerencse talán nála forgott leginkább, szóval a tetemes pontelőny ellenére egyáltalán nem volt könnyű dolga. Konklúzió: a 2014-es mezőny legprofibb teljesítményét nyújtotta.

Rosberg vereségét a szimpatizánsai nyilván sajnálják, ami rendjén is van, 2015 azonban az ő éve lehet. Tudjuk, hogy remek edzésmenő, verseny-taktikáját pedig ajánlatos lesz a Brazíliában látott módon koreografálni. Konklúzió: néhány százalék óvatosságot kockázatvállalásra és elszántságra kellett volna váltania.

Ricciardo: a fiú, aki a leállósávon előzte meg nagynevű csapattársát, aki a 2014-ben visszaeső Red Bull-lal is többször nyert, aki valamilyen módon mindig erős jó átlaggal alkalmazkodott a körülményekhez. Rokonszenves tőle, hogy a kudarcokat is el tudja viselni, habitusa pedig látszólag könnyebben kihozza a hullámvölgyből, mint történt az Vettellel. Konklúzió: egy „fertőzésmentes" srác, aki ismét dobogós lehet az év végi zárásnál.

Csapatok

1. Mercedes 2. Williams 3. Red Bull

Sima fölény, műszaki téren legalábbis biztosan. A csapat operatív ténykedése, a kényes belső szituációk kezelése és Lauda megnyilatkozásai persze kicsit árnyalják a képet, de legalább életszagú a történet. A korábbi évek gyümölcse most érett be, az új szabályokra ők tudtak a leginkább reagálni. Konklúzió: meghatározó szerepük vagy fél tucat reformigényt foganatosított, az ellenfeleknek a pályán kívül is keresniük kell a „válaszcsapás" lehetőségét.

A Williams számára a mercedeses váltás több mint jó húzás volt, a gárda visszanyerte az önbizalmát, s a Bottas-Massa versenyzőpáros sem volt olyan középszerű, mint gondoltuk volna. Masszív teljesítményt nyújtottak, de a futamgyőzelemhez egy kicsivel több kellett volna. Konklúzió: ennyit hoz a hatékonyság, bizonyos területek optimalizálásával pedig folyamatosan éremesélyesek lehetnek.

Red Bull: az új szabályok, a Renault hektikus hajtáslánca és Vettel tehetetlensége ellenére is győzni képes autót tudtak kitolni a bokszból, ez azonban csak felvillanásokra volt elegendő. Kicsit megtépázott nimbusz, de látszólagos aggodalom nélkül, a fiatalítás magabiztos felvállalásával. Konklúzió: Vettel után új korszak kezdődhet (az év során lényegében már el is kezdődött), kérdés, hogy mikor lesz ismét vb-arany a kezükben...

Nagydíjak

1. Brazil GP 2. Magyar GP 3. Abu-dzabi GP

Brazil Nagydíj: újjáéledő Rosberg, feltámadó matematikai esélyek, egyszóval versenyillat.
Magyar Nagydíj: ismét egy rendhagyó hungaroringi derbi, győz a „mesehős", Hamilton a bokszutcából indulva is érmes, Rosberg ütésképtelen, Alonso életre kelti a Ferrari-hívőket.
Abu-dzabi Nagydíj: unikális érzés a dupla pontok miatt, Hamilton sebezhetetlen, Rosberg pedig barátságosan sportszerű.

Előzések

1. Hamilton Räikkönent és Ricciardót, Német GP
2. Button Hülkenberget és Alonsót, Kanadai GP
3. Ricciardo Vettelt, Olasz GP

Rajtok

1. Rosberg, Ausztrál GP
2. Massa, Bahreini GP
3. Alonso, Kínai GP

A legszebb pillanat

Rosberg gratulál Hamiltonnak az abu-dzabi eredményhirdetés előtt.

A legszörnyűbb pillanat

Jules Bianchi balesete.

Szujó Zoltán (az MTVA F1-es kommentátora, a Sportfőszerkesztőség vezetője)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Ricciardo 3. Bottas

Hamiltont a technikai hibák, és Nico Rosberg komoly kihívás elé állították, az egész szezonon átívelő, csapaton belüli párharc az év egyik legjobb története volt. Belegondolni sem merek, mi van, ha Toto Wolffék nem engedik versenyezni a pilótáikat...

Három futamot megnyerni úgy, hogy a négyszeres világbajnok csapattárs egyet sem tud, az akkor is óriási dolog, ha legalábbis részben megértjük Vettel idei vergődését. Akármilyen furcsán hangzik is, Vettel számára nagyobb változást hoztak az idei új szabályok a saját csapatán belül, mint Ricciardo számára egy másik istállótól érkezve. Felnőtt a feladathoz, a marketingre különösen odafigyelő Red Bull pedig újabb gyöngyszemre akadt.

Bottas folyamatosan szállította a dobogós helyezéseket, bár a futamgyőzelem nem jött össze neki (Wéber Gabi, az üveg pezsgő nincs elfelejtve..! Jól sejtik, fogadtunk, vesztettem). A finn érett versenyzővé vált, feladta a leckét rutinos csapattársának.

Csapatok

1. Mercedes 2. Williams 3. Marussia

A Mercedes játszi könnyedséggel nyerte meg a vb-címeket, persze tegyük hozzá, hogy az idei siker alapjait néhány éve Ross Brawn vezetésével rakták le. Ez nem jelenti azt, hogy ölbe tett karral várták a sikert, azért keményen megdolgoztak. Külön öröm, hogy Toto Wolff csapatfőnöki fejlődését is figyelhettük.

A Williamsnél jó autót építettek (na jó, a gyors pályákon általában jól működő autót...), és nagyobb hiba nélkül tették a dolgukat. Egységes csapat benyomását keltették, úgy tűnik, Rob Smedley ebben a "szenior" szerepben is működik. Őt meg nem lehet nem kedvelni.

Amin a Marussia az idén átment...! Anyagi problémák, a monacói 2 pont, majd Bianchi balesete. A nagy érzelmi kilengések mindig jobban igénybe veszik az embert, le a kalappal előttük, hogy amíg tudták, csinálták!

Nagydíjak

1. Magyar Nagydíj 2. Bahreini Nagydíj 3. Kanadai Nagydíj

Előzések

1. Vettel Alonsót, aztán Magnussent, Belga GP
2. Hamilton Rosberget vissza, Bahreini GP
3. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP

A legszebb pillanat

Magyar Nagydíj, amikor az élő adás kezdete előtt három perccel leszakadt az ég. Berohantunk a Red Bull kamionjaihoz, hogy ne ázzon el a technika, elkezdtük az adást, aztán egyszer csak Christian Horner ott termett mellettünk. Ha már ott volt, csináltunk is vele egy élő interjút. Nem így terveztük, de ezekben az esetekben pont ez a szép! Szerkesztő legyen a talpán, aki ilyenkor jó döntéseket tud hozni, Vobeczky Zoli ezúttal is ura volt a helyzetnek (köszönet érte!).

Összességében szerintem egészen jó évünk volt, számomra legalábbis izgalmas volt figyelni, ki hogyan oldja meg az egyszerűnek semmiképpen nem nevezhető feladatot a Forma-1 új korszakának hajnalán. Meggyőződésem, hogy technológiailag ez a helyes irány, még akkor is, ha nem aléltunk el a V6-osok diszkrét brummogásától. Hogy üzletileg jó döntés volt-e az új erőforrás-rendszerek ilyen formában való bevezetése, arról már nem vagyok meggyőződve, az pedig egyértelműen látszik, hogy az F1, mint szórakoztatóipari termék, nagy bajban van. Csak azért nem mondom, hogy ez legyen a CVC és Bernie Ecclestone gondja, mert mégiscsak mi volnánk a fogyasztók...

A legszörnyűbb pillanat

Bianchi balesete. Ilyet még nem éltem át a kommentátorállásban, ezekre a pillanatokra egyszerűen nem lehet felkészülni. Borzasztó volt élő adásban "összerakni", hogy mi történt. Nagyon megviselt.

A Red Bullnak az autójával és operatív téren nagyrészt sikerült ellensúlyoznia a Renault motor hiányosságait Forrás: Red Bull

Vörös Kata (Origo GPhírek)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Ricciardo 3. Alonso

Hamilton talán pályafutása legjobb idényét teljesítette, s bár Rosberg az utolsó futamig keményen küzdött, a brit a 11 győzelmével bebizonyította, hogy az idén ő volt az erősebb versenyző. Nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye és a döntő pillanatokban mutatott határozottsága volt figyelemreméltó, hanem az is, ahogy a nehézségeket kezelte. Ezúttal nem hagyta, hogy a problémák kizökkentsék a ritmusából, és végül teljesen megérdemelten lett világbajnok. Ricciardo a középmezőnyben töltött évek után hirtelen sztár lett, és az autójával küszködő Vettelt is maga mögé utasítva a Red Bull vezéregyéniségé vált. A Mercedes párosán kívül ő volt az egyetlen, aki futamot tudott nyerni, ráadásul hármat is. A tempóján kívül a támadó hozzáállásával és előzéseivel hívta fel magára a figyelmet. Alonso hozta a tőle megszokott magas szintet, és a gyenge Ferrarival is bebizonyította, hogy még mindig a mezőny egyik legjobbja. Senki sem számított rá, hogy Räikkönent ekkora fölénnyel fogja verni.

Csapatok

1. Mercedes 2. Williams 3. Red Bull

A Mercedes idényéhez nem kell sokat hozzáfűzni - annak ellenére, hogy az ő autójuk sem volt tökéletes, az óriási tempófölényük miatt senki nem veszélyeztette a bajnoki címüket. Dicséretes, hogy a versenyzőik párharcába még a spái ütközés után sem szóltak bele. A Williams a tabellán csak a 3. helyen végzett, de a 2013-as idényhez képest elképesztően nagyot léptek előre: akkor 5 pontot szereztek, az idén pedig 320-at. A szezon második felében egyértelműen a második legjobb csapattá léptek elő. A Red Bull téli felkészülése katasztrofálisan alakult, ehhez képest az idénynyitóra összekapták magukat, és a gyenge Renault-motorral az élmezőnyben tudtak maradni, sőt versenyeket is nyertek.

Nagydíjak

1. Bahreini Nagydíj 2. Magyar Nagydíj 3. Kanadai Nagydíj

A bahreini futamról elsősorban a két Mercedes látványos, kerék-kerék elleni, győzelemért folyó párharca juthat eszünkbe, de az egész mezőnyben végig izgalmas csaták zajlottak. Erre ráadásul óriási szükség volt április elején, amikor a szabályváltozások miatt sokan már temetni kezdték a Forma-1-et. A Magyar Nagydíjnak mindig jót tesz, ha egy zápor eláztatja a pályát, ez most sem volt másképp. A dobogós helyek sorsa az utolsó körökig nyitott maradt, végül Ricciardo aratott váratlan futamgyőzelmet. Az eseménydús kanadai versenyen Ricciardo a Mercedes műszaki hibái miatt nyerhette meg első futamát, bár Rosberg remek versenyzéssel így is csak két körrel a cél előtt vesztette el az első helyet.

Előzések

1. Ricciardo Vettelt, Olasz GP
2. Vettel Alonsót, Brit GP
3. Vergne Magnussent, Orosz GP

Csapattársat előzni mindig nehéz, még akkor is, ha az egyikük autóján jobb gumik vannak, mint Ricciardónak Monzában. Az ausztrál egy jól átgondolt, okos manőverrel cselezte ki Vettelt egy kemény csata után. Vettel és Alonso silverstone-i párharcát a rádióüzeneteik tették szórakoztatóvá, a német végül egy határozott előzéssel hagyta maga mögött a keményen védekező Ferrarit. Vergne egy különösen bátor manővert mutatott be az egyébként unalmas szocsi versenyen, amikor a 3-as kanyarban kívülről előzte meg Magnussent.

Rajtok

1. Hamilton, Osztrák GP
2. Massa, Bahreini GP
3. Magnussen, Olasz GP

Hamilton az elrontott időmérője után csak a 9. helyről indulhatott, miközben csapattársa a Williamsek mögött a 3. rajtkockát foglalta el. A brit tudta, hogy a rajt kulcsfontosságú lesz, ha harcba szeretne szállni a győzelemért, és nem is tétlenkedett: a kör végén már a 4. helyen, közvetlenül Rosberg mögött haladt. A mezőny egyik legjobb rajtolójának számító Massától az idén is láthattunk szép indulásokat, Bahreinben a 7. helyről négy pozíciót javított az első kanyarig. Magnussen Monzában lepett meg mindenkit azzal, hogy az 5. helyről a másodikra ugrott fel a rajt után.

A legszebb pillanat

Ahogy Rosberg emelt fővel viselte a vereséget, és az Abu-dzabi Nagydíj után őszintén gratulált a szerinte is jobb teljesítményt nyújtó Hamiltonnak.

A legszörnyűbb pillanat

Jules Bianchi szuzukai balesete és az azt követő, átgondolatlan vádaskodások.

Wéber Gábor (az MTVA F1-es kommentátora)

Versenyzők

1. Ricciardo 2. Hamilton 3. Rosberg

Világbajnoki cím ide, vagy oda, számomra Daniel Ricciardo teljesítménye Hamiltonénál is meggyőzőbb volt az idén. Pedig nem volt egyszerű dolga, hiszen a Red Bull alig tudott körbeérni a téli teszteken, a Vettel csapattársaként meg mégiscsak magasra került a léc JEV-hez képest. De ezek cseppet sem zavarták, már a hazai idénynyitón is szenzációsan mutatkozott be, és hiába vették el azt a dobogóját utólag, sem az, sem semmi más nem tudta megingatni. Gyors volt időmérőn, gyors volt versenyen, jól hajtotta végre a versenytaktikát, remekül előzött és mindig ott volt, ha a Mercedestől elpattant a labda. Ennél többet ezzel a Red Bull-lal nem igazán lehetett produkálni. 2014-ben fellépett a premier ligába, ráadásul plusz pont az örök mosolyért és az őszinte ausztrál lazaságért.

Lewis Hamilton megérdemelten lett másodszorra is világbajnok, és ez elsősorban remek versenyteljesítményének köszönhető. A másik Mercedesen kívül viszont nem volt valódi ellenfele, így rengeteg helyzetben sokkal magabiztosabban vezethetett, nem kellett igazán Rosberg és közé ékelődő ellenfelektől tartania. Az idén ledobta magáról a gumigyilkos jelzőt, habár igazság szerint a Mercedes lett annyira jó, hogy olykor talán még egy futamtáv is belefért volna ugyanazokon a gumikon. A vezetési stílusból fakadó fogyasztási előny is az ő oldalán volt, és néhány látványos hibát leszámítva kérlelhetetlenül és magabiztosan versenyzett.

Nico Rosberg elsősorban egykörös tempóban cáfolt rá a szezon előtti elvárásokra, de azt a 11-7-es összesítést, és a 0,187 mp-es előnyt szívesen elcserélné egy fordított abu-dzabi befejezésre. A futamok összképét tekintve valamivel Hamilton mögé szorult, de ez pályáról pályára változott, nem állandó lemaradásról szólt a történet. Ami talán egyértelműbb így utólag nézve, hogy ő közel sem tudta olyan szinten rákényszeríteni az akaratát Hamiltonra, mint fordítva. Megvoltak a lehetőségei, a szocsi első féktávval együtt azonban a vb-cím valódi esélye is füstbe ment. Nagy kérdés, hogy mennyit tud az idei tapasztalatokból kamatoztatni 2015-ben.

Csapatok

1. Mercedes 2. Red Bull 3. Williams

Itt nincs nagy meglepetés, az év végi csapatsorrend az én erősorrendem is. A Mercedes szinte mindent jól csinált, amit az új szabályok közt csinálni lehetett, ennek következtében a fölényük akkora volt, hogy még az egyik legrosszabb megbízhatósági tényező mellett is ledózerolták az ellenfeleket. Ilyen motorerőfölényben régen volt utoljára F1-es csapat, ráadásul az autó vezethetősége és gumikímélése is a legjobb volt a mezőnyben. A kiegyenlítettebb küzdelem érdekében csak bízhatunk benne, hogy jövőre ez az előny csökkeni fog további növekedés helyett.

A Red Bull az idén sem épített rossz autót, csak az a közel 100 lóerős kezdeti hátrány és a teljes megbízhatatlanság, sőt működésképtelenség gyakorlatilag egyből padlóra küldte őket. Hogy ehhez képest mégis összehoztak három futamgyőzelmet, az a Newey gárda hatékonyságát dicséri (Ricciardo mellett), úgyhogy ha 2015-re a Renault behoz valamit a lemaradásból, továbbra is ők lehetnek a Mercedes legveszélyesebb ellenfelei.

A Williams az idén nagyjából azt hozta, amit a Mercedes az elmúlt néhány évben, azaz alapvetően gyors autójuk volt, de nagyon rosszul bánt a gumikkal, és hétvégéről hétvégére ingadozott a formájuk. Az év végére azért valamivel jobban kiismerték az autót, és működni kezdtek a fejlesztések is, de ezzel a harmadik hellyel így is bármelyik Williams csapattag kiegyezett volna az évadnyitó előtt. Jövőre lesz nehezebb dolguk, mert innen visszacsúszni sokkal könnyebb, mint előrelépni.

Nagydíjak

1. Magyar Nagydíj 2. Bahreini Nagydíj 3. Kanadai Nagydíj

A pálmát a mi versenyünk vitte, dráma, feszültség és előzések szempontjából sem hagyott túl sok kívánnivalót a hungaroringi futam, és hogy kerek legyen a történet, még meglepetésgyőzelem is született. Bahrein az év első igazi nagy versenye volt, körülbelül akkor lélegzett fel mindenki, hogy ebből mégis lehet valami autóverseny-féle az idén. Itt kezdődött a késhegyre menő Hamilton-Rosberg párharc is. A kanadai futam most is hozta a rá jellemző kiszámíthatatlansági faktort, ezúttal inkább a Mercedes fékmeghibásodások miatt, de végig megvolt benne feszültség, a verseny végén meg a Massa-Pérez perec.

Előzések

1. Ricciardo Vettelt, Olasz GP: a második sikán előtt külső ívről belsőre keresztezve
2. Alonso Vettelt, Brit GP: a Copse-ban, kívülről
3. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP: kívülről a 2-es kanyarban

Rajtok

1. Magnussen – Olasz Nagydíj, 5-ről 2-re
2. Hamilton – Abu-Dzabi, 2-ről 1-re (Szingapúr sem volt gyenge a pole-ból)
3. Räikkönen – Monacói Nagydíj, 6-ról 4-re

A legszebb pillanat

Vettel és Alonso csatája Silverstone-ban, oda-vissza, hisztizve, centizve, de mégis még épp sportszerűen

A legszörnyűbb pillanat

Bianchi balesete Szuzukában – és ugyan nem pályán és nem az idén történt, de bizonyos szempontból Schumacheré is.

A közönség egy része is elfordult az F1-től, amit többnyire az új motorok pocsék PR-jével és a Mercedes uralmával szokás magyarázni Forrás: Red Bull

Zsoldos Barna (Nemzeti Sport)

Versenyzők

1. Hamilton 2. Alonso 3. Rosberg

Nehéz szívvel hagytam ki az első háromból Ricciardót és Bottast, ám akármilyen szenzációsan is teljesítettek idén, mivel nekik még nem nyílt lehetőségük teljes vb-hadjárat során bizonyítaniuk, nem vehetünk rá mérget, hogy végig úgy állták volna a sarat a szezon egyértelmű legjobbjával, Hamiltonnal szemben, mint most Rosberg. A németre az idény végén irtózatos nyomás hárult, Interlagosban mégis tökéletes versenyzéssel tartotta életben a bajnoki esélyeit, és az elmúlt éveket figyelembe véve meggyőződésem, hogy nála jobb teljesítményre a zseniális Hamiltonnal szemben csak Alonso lett volna képes, aki az idén is bizonyította egészen kivételes klasszisát. Vettel szezonja előtt ugyanakkor értetlenül állok – elképesztő csalódás az elmúlt évek után.

Csapatok

1. Mercedes 2. Williams 3. Red Bull

Azon túl, hogy szenzációs autójával a Mercedes földbe döngölte a teljes mezőnyt, igazából az egész sportágat megmentette azzal, hogy engedte a pilótáit szabadon harcolni. A csapat menedzsmentje ráadásul nem csak szimpatikus döntéseiért, hanem közvetlen, őszinte viselkedéséért is kalaplengetést érdemel. Még a legfeszültebb futamok után is bármikor odamehettünk csevegni Toto Wolffhoz és Niki Laudához, akik minden kérdésünkre maszatolás nélkül, olykor belső titkokat is felfedve válaszoltak – kívánhat ennél többet egy újságíró? Persze a Williams feltámadása is mesébe illő, és példaként állhat minden vergődő középcsapat előtt, a Red Bullnál pedig az idén is remek autót építettek – kár, hogy méltó hajtóegység már nem párosult hozzá...

Nagydíjak

1. Magyar GP 2. Kanadai GP 3. Bahreini GP

Egyáltalán nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, a Magyar Nagydíj volt idén a legjobb verseny, hiszen a drámai fordulatoktól kezdve a Mercedes belháborúján át az elképesztő meglepetésekig minden akadt, amit csak az ember kívánhat. Nem sokkal maradt el tőle izgalmakban a Kanadai GP sem, a szahíri futam pedig a bajnoki címért küzdő pilóták szenzációs kerék-kerék elleni küzdelme miatt marad örökre emlékezetes.

Előzések

1. Hamilton Rosberget, Bahreini GP
2. Ricciardo Vettelt, Olasz GP
3. Ricciardo Hamiltont, Magyar GP

Egy előzési manővernél a látványon és a bátorságon kívül nálam a tét is sokat nyom a latban, ezért Hamilton bahreini megmozdulását tettem az élre, amellyel a több helycsere után megalapozta a győzelmét Rosberg előtt. Ricciardo monzai „testcsele" szintén élményszámba ment Vettel ellen, míg az ausztrál a Hungaroring kettes kanyarjában is gyönyörűen autózta körbe Hamiltont.

Rajtok

1. Hamilton, Osztrák GP
2. Vettel, Német GP
3. Hamilton, Bahreini GP

Hamilton ritka hibáinak egyikét elképesztő gyorsasággal küszöbölte ki, amikor elbaltázott spielbergi időmérője után a kilencedik helyről azonnal előretört az ötödikre – végül ennek is köszönhette tökéletes kármentését. Vettel katasztrofális szezonjának egyik fénypontja volt, hogy Hockenheimben a hatodikról rögtön a harmadikra jött előre, míg Hamilton bahreini diadalában az is fontos szerepet játszott, hogy a második rajtkockából kilőve azonnal megelőzte Rosberget.

A legszebb pillanat

Amikor biztossá vált, hogy nem az elmebeteg duplapontos szabály dönt a vb-címről.

A legszörnyűbb pillanat

Nyilván Bianchi tragédiája, de én akkor is majdnem elsírtam magam, amikor Barcelonában először meghallottam az új motorok szánalmas nyöszörgését – igaz, ez is csak addig tartott, míg fel nem szállt a helikopter, annak a zaja ugyanis tíz F1-es autóét is elnyomta...

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!