Pár méterrel odébb a Renault pilótáival, Kevin Magnussennel és Jolyon Palmerrel lehet beszélgetni, ekkora tülekedés azonban körülöttük sincs. Pedig a kerek asztalka mellett egy hétköznapi külsejű, majdnem teljesen kopasz emberke ül, afféle Ron Dennis francia kiadásban; ránézésre akár egy Louis de Funès-film szereplője is lehetne. Az utcán még a Forma-1 elhivatottabb rajongói közül is csak kevesen ismernék fel, és valószínűleg a paddockban sem rohannák le autogramért, a sportba az idén gyári csapattal visszatérő Renault mégis rá bízta a nagy feladatot, hogy vezesse harcba őket a Mercedes és a Ferrari ellen.
Frédéric „Fred" Vasseur, a franciák frissen kinevezett, 46 éves versenyigazgatója ravaszul csillogó szemmel, fesztelen önbizalommal állja a Renault guyancourt-i K+F központjában, a Technocentre-ban rá zúduló kérdéseket, minden kínálkozó alkalmat megragadva rá, hogy valamilyen elmés poénnal vághasson vissza.
A Loius de Funès-filmben nem egy ütődött csendőrt játszana, ez már biztos.
A felhajtáshoz hamar hozzá kell szoknia, de a Forma-1 barátságtalan harcmezején edződött profi sajtókommandóval farkasszemet nézve egy cseppet sincs zavarban.
A nagyközönség előtt talán jórészt ismeretlen, az ellenfelei azonban tudják, kivel állnak szemben. Amikor a L'Equipe tavaly nyáron portrét írt róla, megszólaltatták a Mercedes sportprogramjának igazgatóját, Toto Wolffot is, aki az általa ismert legokosabb embernek nevezte Vasseurt, és azt jósolta, előbb-utóbb mindenképpen az F1-ben köt ki.
Nem ő fogja keresni az F1-et, hanem az F1 fogja keresni őt”
– ígérte Wolff. Pontosan így történt.
A Renault előtt álló kihívásra kétségkívül nehéz alkalmasabb embert elképzelni. Vasseur a legrangosabb utánpótlás-sorozatokban már véghezvitte azt, amit a francia vállalat a Forma-1-ben szeretne: csapata, az ART Grand Prix élén bezsebelte jóformán az összes bajnoki címet, és közben szinte az egész mostani mezőnnyel dolgozott együtt. Azoknak a versenyzőknek a listája, akik a ranglétrán az F1 felé kapaszkodva az ő keze alatt lettek bajnokok az F3 Euróban, a GP3-ban vagy a GP2-ben, finoman szólva lenyűgöző:
Jamie Green, Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Paul di Resta, Romain Grosjean, Nico Hülkenberg, Jules Bianchi, Esteban Gutiérrez, Valtteri Bottas, Stoffel Vandoorne, Esteban Ocon.
Green közülük az egyetlen, aki nem jutott el az F1-ig (jobban mondva 2004-ben egy napot ő is tesztelt a McLarennel, és azóta a DTM élmezőnyében versenyez), míg az alig 19 éves, tavalyi GP3-bajnok Ocont a Renault máris tartalékpilótának „kölcsönözte ki” a Mercedestől, nyilván Vasseur közbenjárásával. Ja, és persze nem illik kifelejteni egy bizonyos Sebastian Vettelt, aki 2006-ban az ő csapatát képviselve szerezte meg az F3 Euro összetettjének 2. helyét.
Vasseur pontosan tudja, hogy az autósportban mitől működik jól egy csapat. Amint kijött a párizsi közlekedésmérnöki főiskoláról, a többek között aeronautikai és autóipari műszaki szakembereket képző ESTACA-ról, 1996-ban megalapította a saját versenyistállóját, az ASM-et, és szerződést kötött a Renault-val. 2005-ben aztán a korábbi Ferrari-főnök, jelenlegi FIA-elnök Jean Todt fiával, Nicolas-val szövetkezve indította el az ART Grand Prix-t, amelyről nem túlzás kijelenteni, hogy az ő operatív irányítása alatt az utóbbi évek meghatározó utánpótláscsapatává vált.
Nem csak a már említett junior kategóriákban halmoztak győzelmet győzelemre: a 2014-ben indult Formula E-hez Vasseur cége, a Spark Racing Technology építette az autókat, sőt van egy szimulátora is, amelybe a Le Mans-i 24 órás versenyt szervező ACO küldi gyakorolni az új pilótákat. A Mercedes pedig tavaly az ART-ra bízta 7–8. DTM-autójának versenyeztetését, amikor az ellenfelek nyomására az armadája bővítése mellett döntött. Vasseur mindenhol ott van.
A kérdésre, hogy tovább foglalkozik-e majd a többi üzletével, vagy száz százalékig a Renault projektjére fog koncentrálni, viccesen árulkodó választ adott.
Egyelőre több mint száz százalékban!”
– mondta vigyorogva, de hozzátette, hogy úgy érzi, egy F1-es csapat irányítása a lényeget tekintve nem sokban különbözik egy GP2-esétől. „A szervezeti struktúra ugyanaz” – magyarázta. „Igen, több az alkalmazott, de ugyanúgy vannak mérnökök, szerelők és versenyzők, őket ugyanúgy kell ösztökélni, hogy fékezzenek kicsit később, lépjenek korábban a gázra, stb. A hozzáállás nagyon hasonló. Az egyetlen eltérés, hogy tízszer annyi embert kell menedzselni.”
Vasseur már 2010-ben közel került az F1-es szerepvállaláshoz,
amikor az ART fontolóra vette, hogy az FIA felhívásának engedve fellép a világbajnoki sorozatba. A realitásérzékét bizonyítja, hogy a többi új nevezővel – az azóta már megszűnt HRT-vel és Caterhammel, illetve a többszöri átalakuláson átesett Marussia/Manorral – ellentétben ő helyesen mérte fel a feladattal járó nehézségeket, és a kedvezőtlen gazdasági feltételekre hivatkozva végül letett a tervről.
Ám azt mondja, most nem volt nehéz elfogadnia a Renault-tól érkező felkérést. „Tavaly a GP2-ben és a GP3-ban is jó szezont zártam, összesen négy bajnoki címet nyertünk, és nagyon eredményes évünk volt a DTM-ben is” – mutatott rá. „Úgy éreztem, ez jó pillanat számomra a továbblépéshez, talán azért is, mert francia vagyok, és izgalmas a kihívás.”
Monsieur Motorsport a történelem legelső nagydíját megnyerő francia autógyár csapatának élén: úgy tűnik, ez a frigy tényleg a mennyben köttetett. Vasseur kitűnő szakmai megítélését még jobban hangsúlyozza, ha meggondoljuk, hogy
a Renault választhatta volna a feladatra például a négyszeres világbajnok Alain Prostot is,
akinek már van F1-es vezetői tapasztalata, hiszen – igaz, felemás eredménnyel – az ezredfordulón a saját csapatát irányította pár évig. Noha most azt állítja, nem akart több lenni a vállalat szakmai nagyköveténél, úgy tudjuk, Prost valójában aktívan lobbizott a pozícióért. Beszédes, hogy a Renault mégis inkább Vasseurnek szavazott bizalmat.
Hogy miért dönthettek így, arra az átszervezett Renault Sport ügyvezetője, Cyril Abiteboul szavaiból lehet következtetni. „Annak idején Flavio Briatore személyében volt egy fantasztikus menedzserünk, csak ő bizonyos értelemben a kelleténél is nagyobb figyelmet kapott” – mondta.
Túl nagy egója volt, teljesen szabad kezet követelt, és nem kért az elszámoltatásból.”
A múltjából adódóan ezek a veszélyek Prosttal kapcsolatban is fennálltak, Vasseurt viszont teljesen más fából faragták. Amint Wolff megjegyezte róla, „őt az F1 nem azért érdekli, mert javíthatja vele az imázsát. Kizárólag a küzdelemmel törődik, a járulékos előnyök hidegen hagyják.” Ebből a szempontból talán Christian Hornerhez hasonlít, aki 2005-ben szintén egy utánpótláscsapat, az Arden főnökeként került a Red Bull Racing élére.
Ugyanakkor nem szabad elsiklani afölött, hogy
Vasseurt nem „csapatfőnöknek”, hanem „versenyigazgatónak” nevezték ki.
A különbség nem pusztán terminológiai jellegű: egyesek szerint a Frank Williams-i értelemben vett csapatfőnök a feladatkörök diverzifikálódása miatt amúgy is eltűnőben van az F1-ből.
„Én még jól emlékszem, hogy amikor elkezdtem követni a Forma-1-et, a csapatfőnök menedzselt, döntéseket hozott a pálya mellett, kijelölte a stratégiai célokat, vadászott a szponzorokra, szerződtette a versenyzőket. Egy modern istállónál ezeket a tevékenységeket ma már öt különböző ember végzi” – mutatott rá a Lotus leköszönő társtulajdonosa, Gérard Lopez, aki egyébként hivatalosan maga is ezt a posztot töltötte be a csapatnál, és egy 10 százalékos szeletet azért megtartott a Renault érkezése után is.
A versenyigazgató megnevezést a McLarennél találták ki pár évvel ezelőtt, amikor leigazolták Eric Boullier-t, és úgy tűnik, egyre terjed a paddockban: a Manor ugyanebbe a pozícióba nevezte ki Dave Ryant is a télen. Ám akármi legyen a beosztása, az egyértelmű, hogy a Renault-nál mit várnak Vasseurtől. „Tartanom kell magam a nagyfőnök által kijelölt úthoz, vagyis mostantól számítva a harmadik évben készen kell állnunk a dobogóra, az ötödikben pedig harcolnunk kell a vb-címért” – magyarázza ő maga.
Ez azt jelenti, hogy Vasseur bőven kap időt a Renault-tól.
Az idei évet teljes egészében az építkezésnek szentelik, gyakorlatilag semmilyen elvárásuk nincs. Prost is figyelmeztetett rá, hogy a csapatra nehéz szezon vár, nem utolsósorban azért, mert a Lotus eredetileg a Mercedes hajtásláncához tervezte a 2016-os autót, és télen lóhalálában kellett átszabniuk a Renault-ra. „Csak december 19-én vált biztossá, hogy a Renault átveszi a céget, az én célom tehát nem lehet az, hogy a 9., 7. vagy 5. helyen végezzünk az összetettben” – hangsúlyozza Vasseur. „Az a legfontosabb, hogy erős csapatot és biztos alapokat építsünk a következő hónapok során, nem az, hogy konkrét eredményeket érjünk el.”
2018 előtt még dobogós helyekkel sem számolnak? Egy gyári alakulat részéről ez meglepően szerény célkitűzésnek látszik, pláne, ha belegondolunk, hogy a Honda mekkora csinnadrattával masírozott be az F1-be egy évvel ezelőtt. A magas lóról azonban óriásit koppantak, és Vasseur, akinek a figyelmét az elrettentő példa nyilván nem kerülte el, újabb bizonyságot téve a realitásérzékéről rámutat, hogy azonnali sikerekben reménykedni értelmetlen.
A Red Bullnak, a Ferrarinak és a Mercedesnek is öt évre volt szüksége a vb-győzelemhez,
pedig a Mercedes a már világbajnok Brawnt vette meg” – emlékeztetett.
Mindettől függetlenül az is egyértelmű, hogy a Renault – amelynek legendásan szigorú vezére, Carlos Ghosn legalább annyira az értékesítési mutatók javítására szolgáló reklámfelületnek, mint műszaki kutatólaboratóriumnak tekinti az F1-et – célja hosszabb távon csakis a végső győzelem lehet. Erre jelenleg nem csupán a hibrid turbómotorok terén szerzett jól ismert hátrányuk miatt nincs esélyük, hanem azért sem, mert
mind az anyagi, mind a humán erőforrások terén le vannak maradva az ellenfeleiktől.
A csapat eddigi tulajdonosa, a Genii Capital a költekezés terén értelemszerűen nem tudott versenyezni a Mercedesszel és a Ferrarival. 2013-ban ijesztően nagy, 65 millió fontos tartozást halmoztak fel, ami még tavaly is éreztette a hatását: a béreket döcögve fizették ki, olykor az utolsó pillanatban könyörögték ki a gumikat a Pirellitől, a Japán Nagydíjon pedig még az irodák kulcsát sem kapták meg az elmaradt bérleti díjak miatt, ezért az embereiknek a többi csapatnál kellett csövezniük. Miután valószínűvé vált, hogy a Genii Capital eladja az istállót, a helyzet még rosszabbra fordult, és többé az autó fejlesztésére sem voltak hajlandóak költeni. Ennek fényében Romain Grosjean spái dobogója és a konstruktőri összetett 5. hely tényleg csodaszámba ment.
Vasseur szemszögéből nézve ennél is riasztóbb, hogy a Genii kénytelen volt jelentősen leépíteni a személyzetét Enstone-ban, ahol az autót készítik.
Jelenleg csak kb. 450-en dolgoznak ott, de 2017 végéig szeretnék újra 650-re emelni a létszámot,
ami nyilván lassú folyamat lesz. Néhány jól ismert szakembert is elveszítettek – a korábbi technikai igazgatójuk, James Allison például visszatért a Ferrarihoz –, és bár nem zárja ki azt sem, hogy más csapatoktól csábítson át neves mérnököket, Vasseur átfogó szervezeti változtatásokat egyelőre nem tervez.
„Az a meggyőződésem, hogy lépésről lépésre kell haladnunk” – mondta. „Időre van szükségünk, hogy versenyképessé tegyük a csapatot. Tavaly valóban nehéz időket éltek át, de az utolsó három-négy versenyen a teljesítmény terén nem volt vészes a lemaradásuk, Spában még a dobogóra is feljutottak. Szerintem képesek hozni az eredményeket, az alapok adottak.”
Kevesen vonják kétségbe, hogy Vasseur a helyes irányba tudja terelni a Renault erőfeszítéseit, és össze tud fogni egy csapatot. De vajon el fog-e igazodni a Forma-1 zavaros sportpolitikai vizein, a „Pirája-klubban”, ahogy az egyetértésre hírhedten képtelen, kizárólag a saját csapatuk érdekeit szem előtt tartó fejesek kollektíváját kedélyesen becézik? Ő maga mindenesetre nem aggódik a kihívás miatt. „Az évek során szerepeltek a csapataimban a Toyota, a McLaren, a Red Bull, a Renault által támogatott versenyzők, akkor is szükség volt egy kis politikai érzékre” – mondja sejtelmesen kuncogva.
Vasseur még 2014 őszén egy kis ízelítőt is adott abból, hogy egy utánpótláscsapat irányítása közben milyen nehézségekkel kellett szembenéznie. Az F1 előszobájának tartott, 2005-ben indított GP2 és egyben az ART Grand Prix első bajnoka Nico Rosberg volt, akinek az édesapja, Keke inkább egy rutinosabb csapatra akarta bízni a fia versenyeztetését, ezért gyanakvó volt Vasseur és Todt újonnan alakult istállójával szemben. Amikor Magny-Cours-ban rutintalanul reagáltak egy Safety Car-fázisra, megfosztva az ifjú Rosberget a győzelemtől, Keke felbukkant a bokszutcai irányító központjukban, és még a verseny közben, mindenki szeme láttára leordította a fejüket. „Nem volt túl vicces” – idézte fel Vasseur.
Ahol a győzelem a tét, és milliók forognak kockán, mindenképpen nagy a nyomás. Annak ellenére, hogy egy olyan versenyigazgatót neveztek ki, aki az F1-ben még kívülállónak számít,
a választás valójában a Renault szándékainak komolyságát mutatja:
nem egy kirakatembert állítottak a kormányhoz, hanem egy pragmatikus szemléletű, a csillogással és a hírnévvel nem törődő profit. Szakmai körökben pedig kiválónak ismerik Vasseurt, ezért a jelenléte hitelesebbé teszi a projektet, és akár olyan szakembereket is Enstone-ba (vagy, ami talán még fontosabb, a Viry-Chatillon-i motorfejlesztő központba) vonzhat, akiket egyébként hiába győzködnének.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!