Räikkönen megnősült, Ricciardo rappelt a vakáció alatt

Forma-1, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Monacói Nagydíj 2014, Minttu Virtanen
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2014, Grand Prix of Monaco, #7 Kimi Raikkonen (FIN, Scuderia Ferrari) with his girlfriend Minttu Virtanen
Vágólapra másolva!
Változatos formában engedte ki a gőzt az F1-es mezőny az olimpia alatti vakáció során. A pilóták a hétvégén ismét pályára lépnek, előtte nézzük, mivel foglalkoztak augusztusban!

Maratoni, 21 futamos világbajnokságot teljesít az idén az F1-es mezőny. A versenyek sorozatában szinte csak a nyári szünet alatt volt megállás. Érthető módon többen is ezekre a hetekre időzítettek fontos magánügyeket, visszavonultak a családjukhoz vagy beindították a bulivonatot. Lássuk, ki, mire szavazott!

Mercedes

Szinte már említeni is felesleges, hogy Lewis Hamilton bulizással, némi botránnyal és barátaival közös utazásokkal töltötte a szünidőt, egyebek mellett Barbadoson, New Yorkban és Jamaicában. Ezt persze megtehette, hiszen a szünet előtt 43 pontos hátrányból 16 pontos előnyt kovácsolt a pontversenyben csapattársa, Nico Rosberg előtt, így ő lépett elő az idei világbajnokság esélyesévé. Rosberg közben természetesen családi körben, Instagram-fotói szerint kutyájával játszva, és feleségével hajókázva töltötte a nyarat.

A photo posted by Lewis Hamilton (@lewishamilton) on

Ferrari

Sebastian Vettel a schumacheri munkaetika jegyében a Német Nagydíj után azonnal visszaült a Ferrariba, és elsőként próbálta ki a Pirelli 2017-es esőgumijainak prototípusát. Nem bírta sokáig versenyzés nélkül, civilben még augusztus elején kilátogatott egy svájci motokrossz versenyre, azóta viszont nincs hír felőle.

Magánéletére helyezte a hangsúlyt Kimi Räikkönen is, aki még augusztus elején vette feleségül gyermeke édesanyját, Minttu Virtanent. Az esemény elvileg zártkörű volt, de a Ferrari, és főleg Minttu kiadott néhány képet a ceremóniáról.

Happiness❤️ #husband #viimesenpäälle

A photo posted by Minttu Räikkönen (@minttu.raikkonen) on

Williams

A Williams pilótái természetesen olimpiai lázban égtek. Felipe Massa hazalátogatott a riói játékokra, és szurkolt honfitársainak. Valtteri Bottas pedig kedvesének, Emilia Pikkarainennek drukkolt az úszóversenyeken. Bottas később hobbijának, az agyaggalamb-lövészetnek is hódolt, valamint reklámfotózáson is részt vett.

Today @emiliapikkarainen showed me around the Olympic Village #lucky #supporter #tourist #kisaturisti #rio2016

A photo posted by Valtteri Bottas (@valtteribottas) on

Red Bull

Daniel Ricciardo a szünet nagy részét Kaliforniában töltötte baráti körben, lowridereket néztek, baseball meccsre és bulikra látogattak el, Aston Martint vezetett, majd Európába visszatérve ő maga is rappelésre adta a fejét. A visszajelzések nem voltak egyöntetűen pozitívak, ezért egy videóüzenetben azt mondta nevetve, hogy „ha úgy érzitek, a hányás kerülget benneteket, akkor jó munkát végeztem” és „visszanézve elég ciki lett, úgyhogy ne érezzétek rosszul magatokat, ha utáljátok!”

Just dropping #sogonechallenge

A video posted by Daniel Ricciardo (@danielricciardo) on

Max Verstappen a medencében kezdte a nyári szünetet, majd Ibizára utazott bulizni, és később jet skizéssel töltötte az idejét.

Force India

A közvéleményt elsősorban az foglalkoztatja, hogy Sergio Pérez marad-e a silverstone-i együttesnél, ő viszont inkább Las Vegast, majd a tengerpartot választotta. Nico Hülkenberg szintén nyaralni ment, és közben megünnepelte 29. születésnapját is.

Renault

A nyári szünetben is dolgozott egy keveset Kevin Magnussen, aki az Infiniti Engineering Academy európai győztesének adta át a díját, majd megautóztatta az F1 Racing magazin egyik szerzőjét. Jolyon Palmer közben lement a térképről, Twitter csatornája a Német Nagydíj óta nem frissült.

Toro Rosso

Carlos Sainz szintén nem hagyta ki az alkalmat, hogy vízisportokkal foglalkozzon a nyáron. Motorcsónakázott, jetskizett, szörfözött a tengeren. Közben Danyiil Kvjat bezárkózott, legalábbis Twitter oldala szintén nem frissült, de az Instagram alapján úgy tűnik, edzett és gokartozott a nyáron.

Do it for the brand! @redbull // por la marca! @redbull #redbull #surf

A video posted by Carlos Sainz (@carlosainz) on

Sauber

Marcus Ericsson a svédországi Mantorp Parkban autóztatott Porschék volánja mögött, köztük egy olyan GT3 RS-sel is, mint amilyet Max Verstappen is vett magának. Felipe Nasr honfitársához, Massához hasonlóan az olimpián szurkolt, tesztelte az új Audi A4-est, és a születésnapját is megünnepelte augusztus 21-én.

McLaren

Fernando Alonso sajtósait igazi hadjáratot indítottak, egymást érték a szünetben a kétszeres világbajnok nyilatkozatai. Ő maga Kaliforniába utazott, és rengeteg látogatói fényképet megosztott a múzeumával kapcsolatban. Jenson Button ellátogatott Adele koncertjére és a Chandon birtokára, sokat edzett, és kedvenc autóiról posztolt képeket. Emellett egy Reddit-felhasználó szerint titokban a Williamshez is elment, ahol Sergio Pérezhez hasonlóan üléspróbán vett részt.

Manor

Pascal Wehrlein a Pireneusokban töltötte a szünidőt edzéssel, és közben a közösségi médiáról is leszakadt. Arról viszont valószínűleg a hegyekben is értesült, hogy Esteban Ocón személyében új csapattársat kap. Ocón az augusztust a Mercedes-AMG főhadiszállásán kezdte Affalterbachban, majd barátaival tengerre szállt. A Belga Nagydíjon a 31-es rajtszámmal indul a Manor színeiben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!