Vágólapra másolva!
Megint rászervezik a bakui futamot a Le Mans-i 24 órásra. Marad a rekordhosszú, 21 futamos versenynaptár, de több futam sorsa is kétséges.

Megmutatták a csapatoknak a F1 2017-es versenynaptárának tervezetét, amiben nincs lényeges változás az idei sorrendhez képest. A teljesen új alapokra épülő autók miatt nem meglepő, hogy 2011 óta az év elejéhez képest a legkésőbb, 2017. március 26-án rajtolhat a szezon Melbourne-ben, majd egy héttel később már Sanghajban versenyeznek a pilóták.

Ez lesz az egyetlen alkalom, amikor „párban” rendeznek versenyeket a szezon európai szakasza előtt, a nyár folyamán viszont ezúttal is sűrű egymásutánban követik majd egymást a futamok, köztük a 2017. július 23-ra tervezett Magyar Nagydíj esetében is, amelyet rögtön követne a Német Nagydíj. Ez azt jelenti, hogy a nyári szünet ezúttal sem a Hungaroringen kezdődne.

A Magyar Nagydíj helye biztos a versenynaptárban, de elvesztettük a nyári szünet előtti utolsó helyet Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Feszültségeket okozhat, hogy a Forma-1 megint rászervezne a Le Mans-i 24 órás versenyre, ezzel megakadályozzák, hogy aktív pilóták részt vegyenek a maratoni viadalon. Ezt az FIA megvétózhatná, de az idén sem tették, így elképzelhető, hogy

Le Mans és a bakui Európa Nagydíj megint egy hétvégén zajlik majd.

Az elmúlt hetek során több pletyka is felmerült a Német Nagydíj, a Kanadai Nagydíj és a Brazil Nagydíj megszervezésének nehézségeivel kapcsolatban, de a tervezetben egyelőre mindhárom ország szerepel. Bár a németországi verseny helyszíne nincs megnevezve, gyanítható, hogy az csakis a Hockenheimring lehet, szerződésük azonban egyelőre nincs a 2017-es futamra.

Az előzetes 2017-es versenynaptár

#DátumOrszág
1.2017. március 26.Ausztrália
2.2017. április 2.Kína
3.2017. április 16.Bahrein
4.2017. április 30.Oroszország
5.2017. május 14.Spanyolország
6.2017. május 28.Monaco
7.2017. június 11.Kanada
8.2017. június 18.Azerbajdzsán
9.2017. július 2.Ausztria
10.2017. július 9.Nagy-Britannia
11.2017. július 23.Magyarország
12.2017. július 30.Németország
13.2017. augusztus 27.Belgium
14.2017. szeptember 3.Olaszország
15.2017. szeptember 17.Szingapúr
16.2017. október 1.Malajzia
17.2017. október 8.Japán
18.2017. október 22.USA
19.2017. október 29.Mexikó
20.2017. november 12.Brazília
21.2017. november 26.Abu-Dzabi

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!