Schumacher, Prost, Fangio, Vettel, Hamilton: ki a legjobb?
Vasárnap új taggal bővült a Forma-1 legalább négyszeres világbajnokainak exkluzív klubja. De hogy viszonyulnak egymáshoz az eredményeik, és milyen helyet foglal el közöttük Lewis Hamilton, aki a Mexikói Nagydíjon lelombozó eredménnyel biztosította be magának a 2017-es vb-címet?
A világért sem akarjuk előre lelőni a poént, de a címben feltett, a közvéleményt érthetően lázban tartó, ugyanakkor megosztó kérdéssel kapcsolatos szokásos kritika elé vágva egy kézifékes fordulóval már most leszögezzük, hogy objektív válasz természetesen nincs. A számok azonban nem hazudnak: a világbajnoki győzelem az világbajnoki győzelem, teljesen mindegy, honnan nézzük. Bár a nekik nem tetsző sikereket sokan szeretik különféle „érvekkel" félresöpörni, és a Forma-1-ben kétségkívül rengeteget számít a technika, az igazság az, hogy a legjobb versenyzők idővel nem véletlenül kötnek ki a legjobb csapatoknál, és ülhetnek be ott a legjobb autókba.
Vegytiszta szerencsével még egyetlen nagydíjat sem lehet megnyerni, nemhogy többet, a vb-cím megszerzése pedig tartósan kiemelkedő egyéni teljesítményt kíván.
Ahogy tavaly Lewis Hamilton mutogathatott könnyen a szepangi motorhibára, amely behozhatatlan ponthátrányba hozta őt akkori ellenfelével, Nico Rosberggel szemben, az idén Sebastian Vettel magyarázhatja a vereségét a Malajziában és Japánban elszenvedett műszaki problémákkal. Ám a világbajnoki küzdelem soha nem szűkíthető le egy-két látványos és/vagy emlékezetes epizódra. A pontokat az egész szezonon át szorgalmasan kell gyűjtögetni, a rosszabb napokon éppúgy, mint a jobbakon. Vettel maga is tisztában van vele – sőt nyíltan bevallotta –, hogy a bakui ámokfutása például értékes pontoktól fosztotta meg teljesen értelmetlenül, és hát akkor is jobban járt volna, ha a szingapúri rajtnál kevésbé agresszív. Utólag persze könnyű okosnak lenni.
A Mexikói Nagydíj után, amelyen Hamilton egy újabb hármas ütközést követően, a lehangoló 9. helyen célba érve is bebiztosította negyedik vb-címét, csatlakozva hozzá a Forma-1 nagy versenyzőinek exkluzív klubjában, Vettel férfiasan elismerte, hogy az ellenfele volt a jobb. „Hogy mi mit csináltunk ma, az nem fontos. Amit Lewis elért, az sokkal fontosabb: egész évben fantasztikus munkát végzett, megérdemelte a világbajnoki győzelmet. Gratulálok neki. Ez a nap nem szól senki másról, csakis róla – jelentette ki. – Összességében ő volt a jobb, ennyire egyszerű."
A két nagy rivális a „pen"-ben, azon az elkerített részen, ahol a tévéstáboknak nyilatkozniuk kell, meg is ölelte egymást. Hamilton később, a dobogósok szokásos sajtótájékoztatója után leült beszélgetni az írott sajtó képviselőivel, és szokatlanul szentimentális, vetteli hosszúságú monológokban válaszolt a kérdéseikre, a Mercedest „ezüst kardhoz" hasonlítva, amellyel az egykor Michael Schumacher által vezetett piros autó ellen harcolt. A piros, tette hozzá, a kedvenc színe. A meglehetősen hosszú sajtótájékoztató leirata(angolul) egyébként lebilincselő olvasmány, és ritka bepillantást enged egy élsportoló lelkivilágába.
Egy híres mondás szerint háborúban közel kell lenni a barátokhoz, de az ellenségekhez még közelebb
– emlékeztetett Hamilton. – Figyelem Sebastiant, tudom, mit ért el az elmúlt években, mennyire kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, melyek az erős és a gyenge pontjai. Ismerem az autója erős és gyenge pontjait is."
„Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy másik négyszeres világbajnok ellen küzdhettem, olyasvalaki ellen, aki már bizonyított, akinek nagyszerű képességei vannak, és egy olyan csapattal vehettük fel a harcot, kihozva a maximumot a stábomból is, amely tudja, hogyan kell vb-címeket nyerni."
Habár a Ferrari ázsiai összeomlásának köszönhetően három fordulóval a szezon vége előtt bebiztosította magának a címet, nem nehéz az idei sikerét tartani a legnagyobbnak a négy közül. Elvégre egy külső ellenséggel, és – amint ő is említette – egy többszörös világbajnokkal kellett birokra kelnie, márpedig a győzelem értékét az ellenfelek keménysége adja. A korábbi vb-címeit nem így szerezte: 2008-ban Felipe Massa, majd 2014-ben és 2015-ben Rosberg volt a közvetlen kihívója, akik, noha kétségkívül nagyszerű formában versenyeztek, nem rendelkeztek Vettel pedigréjével.
Hát persze, Hamilton sikerében a szerencse is közrejátszott, de ez nem az ő hibája.
Anélkül úgysem lehet vb-t nyerni, és azt sem illik elvitatni tőle, hogy még ha a Ferrari vergődése révén könnyebb is volt kiemelkednie a mezőnyből, a nyári szünet óta tényleg makulátlan, lehengerlő teljesítményt nyújtott a pályán. Ebben segítségére lehetett a Mercedesen belüli, az előző években elképzelhetetlen harmónia is. Tulajdonképpen mondhatjuk, hogy Nico Rosberg visszavonulásával a Ferrari járt a legrosszabbul; Hamiltonnak sokkal nehezebb dolga lett volna, ha a csapattársa is közel annyi pontot szerez, mint ő.
De hol van Hamilton helye a Forma-1 történetének többi (legalább) négyszeres világbajnoka között? Előtte csupán négyen jutottak el idáig: Juan-Manuel Fangio az 1956-os Olasz, Alain Prost az 1993-as Portugál, Michael Schumacher a 2001-es Magyar, valamint Vettel a 2013-as Indiai Nagydíjon. Maga Hamilton szerényen, az elődei teljesítményét elismerve beszélt az eredményéről.
„Szerintem borzasztóan nehéz összehasonlítani magunkat a régebbi idők pilótáival – mondta. – Az autók minden korszakban teljesen mások voltak. Azt hiszem, amiben végső soron mi, mint versenyzők, kiemelkedőek vagyunk, az az, hogy egy autóba beülve fel tudjuk térképezni a gyenge és erős pontjait, aztán el tudunk menni vele egészen a határáig. Fangióig visszamenőleg mindenki, akármilyen járműről is legyen szó, autóról, jetskiről, a határokat feszegette, mert megvan bennünk egy bizonyos kifinomult érzékelés, amelynek köszönhetően valószínűleg kijjebb vannak a határaink is, mint másoké."
Gyakran emlegetik Michael egyetlen célt szem előtt tartó elhivatottságát, de szerintem a mai világban sokkal nehezebb igazán kiemelkedőt nyújtani, mert mostanra szinte már mindent elértek
– tette hozzá. – Az ember a legmagasabb hullámot meglovagolva érkezik meg valahova. A többi hullám már kisebb lesz, ez azonban nem jelenti azt, hogy azokon nem érhetünk el nagy dolgokat."
Paddy Lowe, a Mercedes korábbi technikai igazgatója, aki a McLarennél is dolgozott együtt Hamiltonnal, osztja azt a véleményt, hogy az idei a legnagyobb sikere. Ő úgy látja, a brit ászt elsősorban kifinomult versenyzői stílusa emeli a társai fölé. „Az, ahogy az időmérőkön és a futamokon vezet, mindig rendkívül izgalmas – véli az idén már a Williamst erősítő Lowe. – A versenyzői képességei valószínűleg páratlanok. Nagyszerű lett volna látni, ahogy összecsap (Ayrton) Sennával. Michael fantasztikus rekordokat ért el, de a versenyzői képességei nem tartoztak a legfőbb erősségei közé."
Ezzel nyilván lehet vitatkozni. Elvégre az adatok is alátámasztják, hogy Schumacher főleg éppen versenykörülmények között nyújtott kiemelkedőt, többnyire jól kontrollált agressziójával csodálatosan helyezkedve a forgalomban, és közben remekül átlátva az egész futam szövetét. Bár ez a Ferrari (egyébként máig meglévő) tervezési filozófiájából is adódott, nem véletlen, hogy arányaiban kevesebb pole-t szerzett, mint ahány győzelmet aratott.
Hamiltonnak ezzel szemben statisztikailag az időmérős tempója az igazán kiemelkedő.
Jóllehet, Fangio hihetetlen, 56,9%-os és Ayrton Senna 40,4%-os pole-arányától elmarad, azóta változtak az idők, és nem védhetetlen álláspont, hogy egy mért körben ő a Forma-1 történetének leggyorsabbja. Bámulatos virtuozitással és eleganciával, látszólag erőfeszítés nélkül mozgatja a pályán az autóját, olyan tűpontos súlypontáthelyezéssel oldva meg a legnehezebb kanyarokat is, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Számára valószínűleg az is.
Ami közös a legnagyobbakban, az a kiemelkedően kevés vezetési hiba. Hamiltont éles körülmények között rendkívül ritkán látjuk kicsúszni, besokallni, kockásra fékezni a kerekeit, vagy tévesen megítélni egy versenyszituációt – ez pontosan az általa emlegetett kifinomult érzékeknek köszönhető. A mentális okokon, vagyis a gondolkodásán túl többek között ennek lehet tulajdonítható az is, hogy gyakran vádol szándékos vétséggel másokat, mint tette azt például Rosberggel a monacói időmérőn történt kicsúszása, vagy Vettellel a múlt vasárnapi rajtbaleset kapcsán.
Bármilyen viccesen, sőt képtelenül hangzik, Hamilton egész egyszerűen annyira ritkán követ el ilyen hibákat, hogy önmagából kiindulva másokról is nehezen tudja ezt elképzelni.
Erről tanúskodik a mexikói ütközésről adott beszámolója is. „Hát persze, meglepődtem, amikor nekem jöttek, hiszen rengeteg helyet hagytam, ezért nem értettem, hogy az a srác, akivel harcolok, miért bombáz le – mondta Vettelről. – Nagyszerű versenyzők vagyunk, ő is egy négyszeres világbajnok, és összeütközni nem olyan könnyű – bár az is igaz, hogy a csata hevében éppenséggel könnyű lehet. Valójában már nem izgat a dolog, nincs kedvem különösebben kielemezni."
Mi azért később majd megtesszük, de előbb álljon itt egy kis statisztikai összehasonlítás az eddigi négyszeres világbajnokok eredményeiről! Fangio, Prost, Schumacher, Vettel és Hamilton esetében is addig a versenyig számoltam, amelyen bebiztosították a negyedik vb-címüket. A táblázat a fejléc megfelelő pontjára kattintva bármelyik oszlopa szerint rendezhető.
Az adatokból rögtön kiviláglik az is, hogy a különböző korok versenyzőit miért lehetetlen hitelesen összemérni. Fangio idejében, az 1950-es években például csak 7-9 fordulóból állt az F1 szezonja – ennek tudható be, hogy az argentin legenda a 49. nagydíján már a negyedik vb-címét szerezte az ötből. Addigra 45 éves volt! Ezzel szemben Vettel döbbenetes módon 26 éves korára ért el idáig a Red Bull-lal.
Éppen ezért inkább a százalékos arányokat érdemes nézni. Hamilton eredményei Schumacheréhez hasonlítanak a legjobban: mindketten 32 évesen, a 11. szezonjukban lettek négyszeres világbajnokok, és addig a versenyeik 30-32%-át nyerték meg. Ez a szám egyébként Vettel esetében is hasonló, sőt ő a pole-ok tekintetében még Hamiltont is felülmúlta, a nagydíjainak 36,75%-ának az első rajtkockából vágva neki.
Az adatok természetesen nem árulják el a teljes igazságot, legfeljebb támpontnak mennek el. Hát persze, rengeteg múlik azon, hogy valaki milyen gyorsan jut el egy élcsapathoz, ahol elkezdheti gyűjtögetni a győzelmeket és a címeket, de ebből a szempontból nincs ordító különbség az exkluzív klub tagjai között. Fangio 1950-ben, a világbajnokság elindulásakor az Alfa Romeónál kezdett, és az egész F1-es pályafutását élcsapatoknál töltötte; Prost rögtön a McLarenhez került, akárcsak Hamilton; Schumacher és Vettel egy rövid felvezetés után hamar olyan istállóknál – a Benettonnál illetve a Red Bullnál – találta magát, amelyeknek a pályája épp felívelőben volt, és amelyeknél ők aratták az első világbajnoki győzelmeket.
Gyenge autóval még senki nem nyert vb-t, olyan viszont már volt, hogy ez valakinek nem az egyértelműen legjobbal sikerült.
Prost McLarenje 1986-ban, vagy Schumacher Ferrarija 2000-ben nem emelkedett minden szempontból a közvetlen konkurencia (rendre a Williams illetve a McLaren) fölé, és ezt Hamilton is elmondhatja magáról az idén: miután az előző három évben a Mercedes fölényesen uralta a mezőnyt, 2017-re a Ferrari sokoldalúbb, könnyebben beállítható autót épített, amely egyes, főleg a maximális leszorítóerőt követelő pályákon gyorsabb volt.
Lewis Hamilton, ez a srác Stevenage-ből, akiről a tanárai azt gondolták, hogy nem fogja vinni semmire, messzire jutott. A tempójához soha nem férhetett kétség, az utóbbi évek olykor visszás helyzetei a gyenge pontjait, a jellemhibáit sem hagyták rejtve, de jóformán még gyerekként, az édesapja védőszárnyai alatt bukkant fel a Forma-1-ben, és a nyilvánosság soha nem pislogó, azonnal ítélkező szeme előtt vált felnőtté. A jellemfejlődése, a rendszeres tusakodása önmagával megérne egy külön regényt. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de hogy a sport történetének legnagyobbjai közé tartozik, azt elvitatni nem lehet.
Szándékosan ment-e neki Vettel Hamiltonnak?
Elcsépelt kifejezés, de tényleg a sors iróniája, hogy Hamilton az idei leggyengébb versenyén, egy 9. hellyel biztosította be magának a vb-címet, kicsit megidézve Schumacher 2003-as produkcióját, aki akkor Szuzukában csak eggyel előrébb végezve lett világbajnok.
Hamilton persze alapvetően nem a saját hibájából járt így, hanem a hármas rajtbaleset miatt, amelynek során Vettel hátulról nekiment, a Ferrari addigra már törött első szárnyával kiszúrva a Mercedes jobb hátsó gumiját. A két nagy rivális ezzel már az 1. kör végén a bokszba kényszerült, de Hamilton járt rosszabbul: jóllehet, 3 másodperccel rövidebb ideig vesztegelt, mint Vettel, akinek az autóján első szárnyat kellett cserélni, 26 másodperccel mögötte, csont utolsóként folytatta, mert a defektes kerékkel csak lassan jutott el a bokszutcáig.
Onnantól kezdve izzadságszagú – a Mercedes technikai igazgatója, James Allison által (nem rá nézve derogálóan) „otrombának" titulált – versenyt futott. Miközben Vettel a rá idén jellemző agresszivitással sorra darálta be az ellenfeleit, Hamilton csak a 25. körben hajtotta végre az első előzését, és utána is nehezen jutott előrébb.
Még az 1. kör végéhez képest is további 35 másodpercet vesztett Vettelhez képest, aki a 4. helyig tornázta fel Ferrariját.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Hamiltonnak egyrészt jóval nagyobb távolságból kellett üldözőbe vennie a mezőnyt, másrészt a Mercedesszel – ez az idén többször bebizonyosodott – eleve nehezebb közelről követni és megelőzni egy másik autót, mint a Ferrarival, vagy akár a Red Bull-lal. Ráadásul Hamiltoné meg is sérült, amikor Vettel hátulról ráfutott: a diffúzor lefelé hajló jobb széle letört (nyilván nem magától az ütközéstől, hanem már a saját, cafatokra szakadó gumijától).
A Sky Sports által megkérdezett szakértők szerint ez csak 1-2 tizedmásodpercet jelenthetett körönként, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy nemcsak Vettel, hanem Hamilton első szárnya is megrongálódott a lázas helyezkedésben, mert a 3-as kanyarból kigyorsítva ő szintén nekiment Max Verstappen Red Bulljának kissé. Ez a momentum, bár nem kapott nagy nyilvánosságot, fontos szerepet játszott az események alakulásában, mint azt mindjárt látni fogjuk.
Az egész úgy kezdődött, hogy Vettel remekül rajtolt a pole-ból. Verstappen kevésbé – túl magasan tartotta a fordulatszámot –, de ez saját bevallása szerint még jól is jött neki, mivel éppen optimális távolságból húzódhatott be a Ferrari szélárnyékába, ami Mexikóban az első kanyarig tartó vágta hosszának köszönhetően különösen nagy előnyt ad.
A következő másodpercek izgalmasnak ígérkeztek, mert három olyan versenyző közeledett a féktáv felé, akik egyikének sem volt igazi vesztenivalója.
Verstappen világbajnoki kívülállóként csakis a futamgyőzelemre hajtott, feltüzelve az austini büntetéstől és a pole szombati elvesztésétől; Vettelnek muszáj volt nyernie; Hamilton pedig gyakorlatilag már nem veszthette el a címet, Abu-Dzabiig elég volt 9 pontot gyűjtenie hozzá. Naná, hogy egyikük sem óvatoskodott.
Verstappen kihúzódott a külső ívre, ahol Vettelnél egy hajszállal később taposott a fékbe, és ezzel gyakorlatilag meg is nyerte az első csatát. A Ferrari versenyzője tudta ezt, és az 1-es kanyarban igyekezett minél kijjebb szorítani a Red Bullt, egészen a bal oldali rázókőig, ahová egyébként kivitte a lendület is. Verstappen azonban nem engedett, és így a 2-es kanyarnál, egy balosnál, már ő volt a belső íven. Mivel nagyon belülről fordult, ráadásul egy kicsit a kerékvető is befelé dobta az autóját, a 2-esben eléggé kisodródott, a pálya közepe felé. Ez szemlátomást meglepte Vettelt, aki valamivel hátrébbról szélesebb ívben próbált bekanyarodni – a Red Bull jobb hátsó kereke már ekkor hozzáért a Ferrari első szárnyának bal széléhez, a véglapot letörve gyilkos tőrré hegyezve ki azt.
Hamilton eddig lemaradt, de cserébe jobb ívet tudott követni, aztán ezt a zűrzavart szemfülesen kihasználva a 2-es és a 3-as kanyar között nagy gázt adva odakatapultálta magát Verstappen mellé. Aki köszönte szépen, ebből a támadásból sem kért: kíméletlenül elzárta az utat a Mercedes előtt, a kijáratnál kikormányozva Red Bullját a pálya bal széléig. Ő még lényegében mind a négy (na jó, három és fél) kerékkel az aszfalton maradt, ezért jól tudott kigyorsítani a 4-eshez vezető hosszú egyenesre.
Egyszerűen elragadó!"
– kuncogott a rádióban az előtte nyújtózó üres pálya láttán.
Hamilton ellenben a rázókőre kényszerült. Ez még nem feltétlenül lett volna számára végzetes, viszont egy pillanatra kénytelen volt elvenni a gázt, nehogy a kifelé húzó Verstappen elvigye az első szárnyát.
Nem járt sikerrel: a belső kamerájából látszik, hogy pár apró darab lerepült róla, bár úgy tűnik, a Mercedes szerint ahhoz nem sérült meg eléggé, hogy a bokszban lecseréljék. A nagyobb baj az volt, hogy Hamilton a gázelvétel miatt egy pillanatra megtorpant – érdemes megnézni a felső kameraállásból, Verstappen hirtelen mennyire elhúzott tőle –, és Vettel, aki minél korábbi kigyorsítással próbálta ellensúlyozni az előbbi veszteséget, hátha így a hosszú második egyenesben visszatámadhat, hátulról ráfutott.
Verstappennek tehát mind a bal, mind a jobb hátsó kerekét eltalálták, mégis megúszta defekt nélkül. Hamiltonnak azért nem lehetett ekkora szerencséje, mert mire Vettel nekiment, a Ferrari első szárnya már szilánkosra tört a Red Bull-lal történt koccanásban.
A tévében a 8. kör tájékán játszották be Hamilton rádióüzenetét, amelyben szándékossággal gyanúsította meg Vettelt. A felvetése, mint arról az előző részben már szó volt, érdekes adalék a gondolkodásmódjáról, de megalapozatlannak tűnik.
Őszintén (hogy egy klasszikust idézzünk): Vettelnek még akkor is sokkal több vesztenivalója volt egy ilyen ütközéssel, ha a szárnya addigra megsérült.
Ne felejtsük el, hogy a pilótafülkéből egyáltalán nem lehet látni az első szárnyat – bár Vettel észrevehette a feje mellett záporozó szilánkokat, amikor összekoccant Verstappennel, nem tudhatta, az ő autója rongálódott-e meg, és ha igen, mennyire, mindenképpen ki kell-e állnia a bokszba emiatt. Akármi történt is volna Hamiltonnal, neki muszáj volt az első két hely valamelyikén végeznie, ha matematikailag életben akarta tartani a világbajnoki reményeit, ezért öngyilkosság lett volna a részéről egy szándékos ütközés.
Erre az esetre ugyanazt mondhatjuk, mint a 2014-es belgiumira, amikor Hamilton Rosberget vádolta azzal, hogy szándékosan szúrta ki a kerekét az első szárnyával: egy ilyen akcióról sohasem lehet tudni, mi lesz a vége, versenyhelyzetben tökéletesen kivitelezni gyakorlatilag lehetetlen. Még ha az erkölcsi vonatkozást félre is söpörjük, egyszerűen túl nagy benne a kockázat.
Egyébként pedig nem nehéz rekonstruálni a történteket Vettel szemszögéből. A felső kameraállásból jól látszik, hogy már az 1-es kijáratánál is megúszott kissé a Ferrari fara, amikor Verstappen Red Bulljától alig centikre próbált kigyorsítani, és ugyanez történt vele a 3-asban is. Ez a kormánymozdulata az alábbi screenshot alapján gyanús lehet:
Csakhogy megtévesztő, mert a képsort folyamatában nézve egyértelműen ellenkormányzásról volt szó, felülről is kivehető volt, ahogy közvetlenül a Hamiltonnal történt ütközés előtt kitört a Ferrari hátulja. Vettel valószínűleg nem volt elégedett az autója viselkedésével, mert a 2-es kanyarban, miután összeért Verstappennel, a csata hevében még arra is volt ideje, hogy egy szempillantás alatt átállítson valamit a kormányán. (Sajnos nem vehető ki, melyik kapcsolóhoz nyúlt hozzá. Nyilván nem a rakétaindító gombhoz...) Érdemes megfigyelni, hogy pár autóval hátrébb nagyon hasonló dinamikájú jelenet játszódott le Esteban Ocon, Carlos Sainz és Nico Hülkenberg között, csak ők elkerülték az ütközést.
Az incidens három szereplője közül tehát mindenki ütközött mindenkivel.
Ha úgy vesszük, a balhé borítékolható volt, mert egyikük sem akart engedni, vagyis a sportfelügyelők jogilag kétségkívül helyesen döntöttek, amikor szimpla versenybalesetnek minősítették a történteket. Az ugyanakkor felettébb árulkodó, hogy Vettel és Verstappen szinte mindig belekeveredik valamibe, ha egymás közelébe kerülnek a rajtnál – így volt ez Montrealban és Szingapúrban is.
Vettel és a Ferrari egész évben támadó szellemben versenyzett és taktikázott. Már a melbourne-i idénynyitón egyértelművé tették, hogy az idén nem ejtenek foglyokat, maga Vettel pedig végig hihetetlenül rámenős volt a pályán, és parádés előzéseket hajtott végre, ami ironikus, ha arra gondolunk, hogy a Red Bull töltött éveiben éppen azzal vádolták: csak az élről tud nyerni. Kínában, ahol pechje volt a Safety Car megjelenésével, éppúgy átverekedte magát a mezőnyön, mint Malajziában az időmérőn elszenvedett motorhiba után, vagy most vasárnap, Mexikóban. Akár azt is mondhatnánk, hogy új oldaláról ismertük meg; általában véve látványosabban versenyzett Hamiltonnál, és Verstappen mellett gyakorlatilag ő volt a mezőny legagresszívabb tagja.
Ezért egyfelől dicséret illeti, másfelől viszont többször átesett a ló túloldalára. Bizonyos esetekben jobban járt volna, ha óvatosabban adagolja azt a bizonyos agressziót, amelyre egy autóversenyzőnek mindenképpen szüksége van, és egy hajszállal türelmesebb.
Heves temperamentumával rácáfol a németekről élő sztereotípiákra, és ez rendkívül szórakoztató, de közben veszélyt jelent a saját esélyeire, ahogy azt például a bakui őrjöngése is mutatja.
Pedig a tempója nem kevésbé földöntúli, mint Hamiltoné: nagy nyomás alatt rendre kihúz valami extrát a sisakjából, gondoljunk csak az austini vagy a mexikói időmérő utolsó pillanataiban futott köreire.
Többek között ez az, amiben egy Kimi Räikkönen és egy Valtteri Bottas nincs ugyanazon a szinten. Vettel a 2. kör végéhez képest majdnem tíz másodpercet hozott a csapattársán úgy, hogy közben 15 helyet javítva a mezőny végéről kellett felkapaszkodnia, míg Räikkönen a pályán nem előzött egyet sem, és Ocont is csak a bokszban, a VSC-fázisnak köszönhetően tudta maga mögé utasítani. Ez nem volt egyedi eset az idén, és jól mutatja a két versenyző elszántsága közötti különbséget.
Hogy a Ferrari jövőre milyen autót dob össze, és Vettel kap-e egy újabb sanszot, azt nem tudjuk, de az ötödik vb-címért folytatott versenyfutást közte és Hamilton között lebilincselő lesz nézni – pláne, ha még a Red Bullnak is akad egy-két szava hozzá...
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
origo.hu
Azahriah hivatalosan is visszavonult
origo.hu
Trump Harris ellen: ezekben az államokban dől el az amerikai elnökválasztás
borsonline.hu
A NASA kutatói is elsápadtak attól, ami a műholdfelvételen feltűnt
hirtv.hu
Ábrahám Róbert feljelentést tett Lakatos Márk és Osváth Zsolt ellen + videó
ripost.hu
Apa-lánya csapat fejtette meg a Marsról jött üzenetet
hirtv.hu
Több migránst kap egy német kisfalu, mint a teljes lakossága
origo.hu
Amerika választ - minden fontos hír az elnökválasztásról
nemzetisport.hu
Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet
origo.hu
Hadas Kriszta: újabb részletek a haláláról
origo.hu
Forgács Gábor élete képekben
origo.hu
Bemutatkozott az új Suzuki e-Vitara
origo.hu
