Rangsorolni felesleges, Hamilton a legnagyobbak egyike

Képtelenség objektíven összehasonlítani különböző korszakok klasszisait, örüljünk annak, hogy minden idők egyik legjobbját rendszeresen figyelhetjük a pályán. Aki mellesleg egyéniség, hiába gondolják sokan, hogy kevés van belőle a mezőnyben.

A világbajnok szót leírva szinte semmit sem lehet érezni abból, mennyi munka kell e titulus megszerzéséhez. Pláne ötször. Az eddig is a Forma-1 elitjébe tartozó Lewis Hamilton a hétvégén olyan magasságba jutott, ami korábban csak két embernek, Juan Manuel Fangiónak és Michael Schumachernek sikerült, ötödik alkalommal nyerte meg a világbajnokságot az első számú autósportban.

Hamilton ötödször ünnepelhetett Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Az a sors furcsasága, hogy ebből háromszor (2008-ban, 2017-ben és 2018-ban) úgy biztosította be a vb-címet, hogy nem állhatott dobogóra, sőt, 2014-ben és 2015-ben sem esett egybe a koronázás futama a lehengerlő hétvégéi egyikével. De a pontverseny az egész éves teljesítményt tükrözi, és aligha vitatja bárki, hogy idén összességében jobb teljesítményt nyújtott Sebastian Vettelnél, akit ezúttal egyetlen nagyobb műszaki meghibásodás sem sújtott – erre egyébként mindenképp pozitívan tekinthetnek a Ferrarinál a tavalyi sebeket követően. Sőt,

épp Hamilton volt az, akivel kibabrált a technika ördöge Ausztriában, és talán Bahreinben is pontokat hagyott az asztalon, miután váltócsere miatt öt rajthelyes büntetést kapott.

Csapatával együtt azonban elismerésre méltón reagált a csapásokra, pedig a Mercedes elvesztette előnyét a motorral, sőt, úgy néz ki, hátrányba került a Ferrarival szemben ezen a téren. Ez is mutatja, hogy a V6-osuk ugyan komoly fegyver volt az arzenáljukban, de nem lehetett kizárólag annak tulajdonítani a 2014 óta aratott sikereket; a stáb kiváló autót készített.

No meg a hozzáállásuk sem utolsó tényező, az úgynevezett blame culture hiánya, vagyis az, hogy a botlások után nem bűnbakokat, hanem megoldásokat és óvintézkedéseket keresnek a hiba megismétlődésének elkerülésére. A Ferrarinál ez sokáig nem volt jellemző, többek szerint pont ez bénította meg őket hosszú időn át, s bár Maurizio Arrivabene irányítása alatt érezhetően sokat fejlődtek, a csúnyán elrontott szuzukai időmérő után a főnök azért megidézte ennek szellemét azzal a kijelentéssel, hogy talán átszervezésekre lesz szükség náluk.

És persze a maximalizmus sem utolsó, amiről a Mercedes (ismét) tanúbizonyságot tett a mexikói futam után. „Annyira felbosszantott a versenyen nyújtott teljesítményünk, hogy össze kell szednem magam – nyilatkozta nem teljesen őszinte mosollyal Toto Wolff csapatfőnök, miután nem tudták tartani a lépést a Red Bull-lal és a Ferrarival. – Nagyon gyenge versenyünk volt, meg kell értenünk ennek az okát.”

Bizony, ha a Ferrari és Vettel nem lövi ennyiszer lábon magát, ez egy kellemetlen vereség lett volna tőlük.

Hamilton a legnagyobbak egyike

Ahogy lenni szokott, sokan sokféle szempont alapján megpróbálják frissíteni egyéni értékelésüket az F1-es pilóták örökrangsorában. De mint minden alkalommal, érdemes a különböző véleményeket tisztelettel elfogadni, és észben tartani azt, hogy mindegyik szubjektív.

Schumacher és Hamilton a pályán is megküzdött egymással, de pályafutásaik nagyon különböző pontjain jártak ekkor Forrás: AFP

Az efféle összevetések hiányosságai ismertek: különböző időszakokban, feltételekkel, elvárásokkal versenyeztek a klasszisok, nem lehet feketén-fehéren megállapítani, hogy X jobb versenyző Y-nál. Talán csak az azonos korszakban indulókról lehet, de műszaki sportról lévén szó itt is számos tényező zavarhat be a képbe.

Pont ezért felesleges hosszan vitázni azon, hogy Hamilton jobb-e Schumachernél, vagy jobb lesz-e nála további sikerekkel, aki elhelyezkedett valamelyik álláspontnál, valószínűleg úgysem változtat.

Fangio megítélése egyértelműen pozitív, Hamilton és Schumacher ellenben polarizáló személy, ám nem azonos okból: a német a pályán végrehajtott vitatott manőverek tömkelege miatt unszimpatikus egyeseknek, míg a britnek inkább az életvitele csípi sokak szemét. És valóban, a versenyekről kevés alattomos megmozdulás jut eszünkbe róla: voltak ütközései és a sportszerűség határát súroló manőverei, de a szándékos veszélyeztetés gyanúja egyszer sem merült fel. A tavalyi bakui eset is, ami Vettelnél kicsapta a biztosítékot, inkább csibészes trükk volt a Safety Car mögött, mint aljas húzás.

Felmerülhet, hogy néhányszor meglógott a büntetés elől – például idén Hockenheimben, ahol megúszta a bokszutca vonalának belülről kifelé átlépését, és a sportfelügyelők ítélete olyan érzést keltett, mintha a csempészést csak az egyik irányban szankcionálnák két ország között –, de ez már az igazságszolgáltatás hiányosságaira utal. A tiszta versenyzési stílusa miatt is volt hiteles, ahogy Vettel gratulált neki a Mexikói Nagydíj után, pedig bizonyára nem kevés néző szívesebben látná, ahogy a rivális egymásnak torkának esik (igen, mi újságírók sem bánnánk, érthető okból).

Hamilton vitathatatlanul erős karakter

(ahogy több más pilóta is), márpedig sokan pont az egyéniségeket hiányolják a mai Forma-1-ből. Nélküle egész biztosan szürkébb lenne a sportág, és úgy tűnik, néhány évig még élvezhetjük kivételes zsenialitását, mielőtt a legfiatalabb generáció átveszi tőle, Vetteltől, Fernando Alonsótól és Kimi Räikkönentől a stafétabotot.