Vágólapra másolva!
Véget ér Stoffel Vandoorne pályafutása a McLarennél, a belga pilóta a szezon végén távozik az istállótól. Két új pilóta versenyez jövőre a wokingi csapatnál.

Fernando Alonso után Stoffel Vandoorne is elhagyja a McLarent a szezon végén, jelentette be hétfőn a brit csapat. Alonso visszavonul az F1-től, Vandoorne-nak pedig nem kínáltak új szerződést. A belga versenyző különböző juniorkategóriákban remek eredményeket ért el, Alonso csapattársaként azonban a kétszeres világbajnok mellett nem tudta megvetni a lábát az F1-ben.

Vandoorne az idén többször is panaszkodott arra, hogy az autója nehezen vezethető, a Magyar Nagydíj előtt új karosszériát is felépítettek neki, de így sem tudta felvenni a versenyt Alonsóval. Az időmérőkön rendre kikapott csapattársától, és mindössze 8 pontot szerzett az idei szezon során, míg Alonso 44-et.

Vandoorne-nak mennie kell Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Nyilvánvaló, hogy nem adtunk megfelelő eszközöket Stoffelnek ahhoz, hogy megmutassa az igazi tehetségét. Az együttműködésünk során szenzációs csapatjátékosnak bizonyult. Meggyőző a munkához való hozzáállása, nagyszerű a megítélése a csapatnál, és nagyon élvezzük a vele való munkát” – nyilatkozta Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezetője.

Alonso korábban védelmébe vette Vandoorne-t, azt mondta, közelebb jár hozzá, mint Kimi Räikkönen tette, de ez sem segített a belga fiatalon, akinek ködbe burkolózik a jövője, mivel eddig a McLaren támogatását élvezte. Menedzsere, Alessandro Alunni Bravi érdekelt a Sauber igazgatótanácsában is, de Frederic Vasseur csapatfőnök nemrég tagadta, hogy tárgyalnának.

Mindkét McLarenben új pilóták ülnek majd jövőre Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Brown a bejelentés alkalmával nem árulta el, hogy ki lesz az Alonsót váltó Carlos Sainz csapattársa 2019-ben, de a McLaren nem sokkal később egy újabb közleményben tudatta, hogy a Forma-2 bajnoki címére hajtó Lando Norris kapja meg a lehetőséget, így ismét spanyol-brit pilótafelállásuk lesz.

Vandoorne azt ígérte, a további versenyeken mindent belead majd, de a jövőjéről ő is csak később ígért tájékoztatást.

„Nagyon hálás vagyok a McLarennek a belém fektetett bizalmukért az elmúlt 5 év során. Fiatal tehetségként csatlakoztam a McLarenhez, és azóta tesztpilótából tartalékpilóta, majd versenyző lettem. Noha nem értük el a sikereket, amiket reméltünk, nagyon élveztem az előző két szezont a McLaren versenyzőjeként, és mindenkivel remek kapcsolatot ápoltam.”

Norris ígéretes tehetség

Lewis Hamilton, Kevin Magnussen és Vandoorne után a McLaren újabb fiatal tehetségnek ad lehetőséget a 18 éves Norris révén. A csapat közleménye szerint több évre elkötelezte magát a McLarennel, kétszer már nagydíjhétvégén is vezethette az autót Spában és Monzában. Brown kijelentette, már tudják Norrisról, hogy tempós, gyorsan tanul és fiatal kora ellenére érett.

„Lando és Carlos révén meggyőző párosunk van, akik viszonylagos fiatalságuk ellenére értékes tapasztalattal bírnak a Forma-1-ben és a McLarennel, a következő generációt képviselik. A rövidtávú célunk, hogy a 2018-as szezon hátralévő versenyein a lehető legjobb eredményt érjük el, de nagyon motiváltak vagyunk a ránk váró lehetőségek láttán.”

Lando Norris a McLaren versenyzője lesz Forrás: Farkas Péter - GPhírek

Norris kijelentette, egy álma vált valóra azzal, hogy a McLaren versenyzője lehet, előtte viszont arra összpontosít, hogy megnyerje a Forma-2 idei kiírását a maradék négy versenyen.

Az eddig bejelentett 2019-es csapatfelállások

Csapat Versenyző 1 Versenyző 2
Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
Ferrari Sebastian Vettel
Red Bull Pierre Gasly Max Verstappen
Force India*
Williams
Renault Daniel Ricciardo Nico Hülkenberg
Toro Rosso
Haas
McLaren Carlos Sainz Lando Norris
Sauber

* Várhatóan más néven.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!