A bajszos oroszlántól a rekordbajnokig – koronázások a Magyar Nagydíjon

Nem feltétlenül hozták a Magyar Nagydíjak történetének legizgalmasabb versenyeit, sporttörténeti szempontból mégis mérföldkőnek számítanak a Hungaroring életében azok az esztendők, amelyekben világbajnokot avattak Magyarország Forma-1-es pályáján. Minisorozatunk második részében ezeket a nagydíjakat idézzük fel.

A Hungaroring megannyi emlékezetes pillanatot adott már a Forma-1-nek az elmúlt 33 évben, a mogyoródi dombok szemtanúi voltak gyönyörű előzéseknek, őrült versenyeknek, fiatalok debütálásának és pilóták első győzelmének is, a leginkább jelentőségteljes események azonban 1992-ben és 2001-ben játszódtak le Magyarország első és egyetlen F1-es pályáján, ez volt ugyanis az a két év, amikor a Magyar Nagydíjon koronázták meg az azévi világbajnokot.

Eddig két egyéni- és négy konstruktőri világbajnoki cím dőlt el a Magyar Nagydíjon, a képen Michael Schumacher biztosítja be negyedik vb-elsőségét 2001-ben Forrás: Getty Images/Clive Mason

Már ami a szurkolók és mindenki más emlékezetében a legjobban megmaradó egyéni győztest jelenti, ezen kívül ugyanis még 1996-ban, 2002-ben és 2004-ben is volt bajnokavatás a Hungaroringen, akkor azonban "csak" a konstruktőri elsőség dőlt el. Minisorozatunk második részében arra a négy versenyre tekintünk vissza, amelyek után világbajnokot köszönthetett a Magyar Nagydíj közönsége.

Mansell végre révbe ért

Az 1992-es szezon a sikerkorszakának elején járó Williams és az akkor már 38 éves Nigel Mansell totális dominanciájával indult, a brit oroszlán az Adrian Newey tervezte FW14 tökéletesített változatának számító FW14B-vel az első öt versenyt besöpörte, amire korábban még soha nem volt példa. Noha Mansell is kiválóan vezetett, az aktív felfüggesztéssel felvértezett Williams technikai fölényét remekül érzékelteti, hogy

a 16 futam során mindössze kétszer fordult elő, hogy az időmérőn bárki 5 tizedmásodpercnél közelebb került a jobbik FW14B-hez

(Kanadában Ayrton Senna indult a pole-ból, Ausztráliában pedig valamivel kevesebb, mint 5 tizeddel végzett Mansell mögött a második helyen). Minden adott volt tehát a brit oroszlánnak, hogy megannyi sikertelenül megvívott világbajnoki csata (korábban háromszor végzett az összetett második helyén) után végre felérjen a csúcsra.

Az aktív felfüggesztéssel ellátott Williams-Renault-k uralták a teljes 1992-es szezont Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Mansell az ötfutamos győzelmi sorozat után Monacóban a második helyen ért célba Senna mögött, Kanadában pedig kiesett, ezután azonban három versenyt nyert zsinórban, a versenynaptárban a szezon 11. futamaként szereplő Magyar Nagydíjra így 46 pontos előnnyel érkezett csapattársa, Riccardo Patrese előtt.

A képlet egyszerű volt, ha a brit pilóta megnyeri a versenyt, a többiek eredményétől függetlenül világbajnok.

Az előjelek nem voltak kedvezőek, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hadjáratot indított az egzotikus üzemanyag-keverékek ellen, arra próbálva ösztönözni a csapatokat, hogy a közúti töltőállomásokon kapható benzinhez jóval közelebb álló üzemanyagot használjanak. Ez hátrányosan érintette a Williamst, amely a korabeli bokszutcai pletykák szerint nagyobbat bukott a változtatással, mint a riválisok.

Ennek tetejébe Mansell motorja a pénteki első szabadedzésen mindössze három kört bírt, mielőtt elektronikai hiba miatt megadta magát,

az első időmérőn azonban így is a második helyen zárt az ötös rajtszámú Williams a csapattárs Patrese mögött, erről a helyről pedig szombaton, a második kvalifikáción sem tudott elmozdulni, a hőmérséklet ugyanis jelentősen csökkent a Hungaroringen – a valódi augusztusi kánikulát amolyan kora őszi idő váltotta fel – az olasz pénteki körére így már senki nem volt veszélyes, ráadásul Mansell alatt ismét megállt az autó.

Nem indult könnyen Mansell hétvégéje az 1992-es Magyar Nagydíjon Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Amennyiben akadtak még olyanok, aki nem voltak meggyőződve róla, hogy a sors nem akarja már Magyarországon világbajnokká koronázni Mansellt, a futam rajtja után valószínűleg már ők is ezen a véleményen voltak,

az egyes kanyarban Patrese mögé illedelmesen besoroló britet ugyanis mindkét McLaren-pilóta, Senna és Gerhard Berger is megelőzte a külső íven.

Sokan sokféleképpen bizonyították már, hogy a Hungaroringen a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem lehetetlen előzni, Mansell volt közülük az egyik, amikor a 8. körben, a mainál jóval rövidebb célegyenes végén bevetődött Berger mellé, és átvette a harmadik helyet. Nem meglepő módon ugyanezt Sennával már nem tudta eljátszani.

Patrese ekkorra már jó 20 másodperccel vezetett Senna előtt,

valószínűtlennek tűnt tehát, hogy Mansell a mogyoródi dombok között világbajnok lesz, még az sem adott okot túlzott reménykedésre, amikor a 14. Körben Bertrand Gachot és Szuzuki Aguri, valamint Olivier Grouillard, Karl Wendlinger és Stefano Modena ütközése miatt Roland Bruynseraede versenyigazgató pályára küldte az erre a szezonra rendszeresített Safety Cart, majd látva a magyar pályabírók gyors munkáját, visszavonta a döntését, ezzel megkurtítva az első jelzésekre azonnal reagáló és lassító Patrese előnyét.

Úgy tűnt, a középmezőnyben zajló csaták sem tudják úgy megkavarni a versenyt, hogy abból Mansell profitáljon Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Mansell gondjait később csak tetézte, hogy Pierluigi Martini jó fél körön át feltartotta egy 10 másodperces stop and go büntetésért cserébe, leszakítva ezzel kissé a McLarenről, majd nagy igyekezetében az utolsó előtti kanyarban hibázva újra elveszítette a harmadik pozíciót Bergerrel szemben, hogy nem sokkal később megint visszaszerezhesse azt a célegyenes végén.

Ennyi történés az élmezőnyben akár egy teljes futamra is elég lenne – gondolhatták ekkor a nézők, a java azonban még hátra volt.

A 39. körben Patrese 27 másodperces vezetése birtokában hibázott a kettes kanyarban és megpördült, majd mire a pályabírók segítségével visszaevickélt az aszfaltcsíkra, már csak a hetedik volt.

Mansell ebben a pillanatban világbajnoknak érezhette magát, amennyiben ugyanis csapattársa nem kapaszkodik vissza a pontszerző helyek közé, a második hely is elég neki az üdvösséghez. Hogy Patrese nem szerez pontot, az az 56. körben vált biztossá, a hatos rajtszámú Williams ugyanis füstölgő motorral parkolt le a csapat garázsa előtt, a peches olasz feladni kényszerült a versenyt.

Patrese megtette azt a szívességet Mansellnek, hogy eldobta a biztosnak látszó győzelmet Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Pascal Rondeau

Ahelyett azonban, hogy ezután Mansell a maradék 21 kört a második helyen autókázva töltötte volna, ezzel megnyerve élete első világbajnoki címét, öt körrel a csapattárs kiesése után az ötös Williams is megjelent a bokszban, miután a csapat segítségével annak pilótája rájött, hogy defektje van. „Az aktív felfüggesztés kompenzálja a defektet, minél laposabb lett a hátsó kerék, annál jobban megemelte az autó hasmagasságát.

Noha van a defektre figyelmeztető jelzőled a pilótafülkében, Németországban [az előző futamon] tévesen jelzett, ezért leragasztottuk. Ezúttal jól működött, de nem láttuk"

– nyújtott betekintést a verseny után a trükkös helyzetbe Mansell.

Egy olyan futamon, amelyen a versenyzők többsége bokszkiállás nélkül ment végig, igen nagy hátrányt jelentett a kényszerű csere, Mansell a hatodik helyre jött vissza, és legalább a harmadik pozícióra volt szüksége a vb-címhez. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy az összetettben 46 pontos előnnyel vezető brit élete első világbajnoki elsőségét hajszolva őrült hajszába kezdett, hiszen

a kérdés nem az volt, hogy világbajnok lesz-e abban az évben, csupán az, hogy melyik versenyen biztosítja be a címet.

A friss gumik és a Williams minden téren meglévő technikai fölénye, valamint a leváló hátsó szárnya miatt az egyes kanyar kavicságyában kikötő Michael Schumacher kiesése azonban így is azt eredményezte, hogy Mansell hamarosan a negyedik helyen autózó Mika Häkkinent ostromolhatta, a célegyenes végén pedig ki is fékezte a Lotusban ülő finnt, majd ugyanezt megtette a harmadik pozíciót védő Martin Brundle-lel is.

Az 1992-es Williams-Renault túl jó volt ahhoz, hogy Mansell ne nyerje meg vele a világbajnoki címet Forrás: Getty Images/Pascal Rondeau

Noha már ekkor ismét világbajnoknak érezhette magát, azért (a futam során harmadszor) még Bergert is megelőzte, hogy végül 40 másodperccel a szezonbeli második győzelmét arató Senna mögött célba érve érjen fel életében először és utoljára a csúcsra.

Kissé ironikus módon mindezt annak ellenére egy második hellyel érte el, hogy a szezon addigi futamai közül a legtöbbet toronymagasan uralta.

„Ez a legelképesztőbb érzés, amit valaha éreztem, talán még azon pilótákénál is elképesztőbb, akik korábban világbajnokok lettek anélkül, hogy előtte háromszor végeztek volna másodikként. Amikor az ember olyan közel kerül a vb-címhez, majd mégsem nyeri meg, elkezd azon gondolkozni, hogy egyáltalán valaha összejön-e neki."

A vb-címet ünneplő Mansell (balra) Senna (középen) és Berger (jobbra) társaságában az 1992-es Magyar Nagydíj dobogóján Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek

Összejött, méghozzá 39 évesen és 8 naposan, amivel Mansell minden idők ötödik legidősebb világbajnoka lett élete utolsó teljes Forma-1-es szezonjában. Már a Magyar Nagydíj idején is erősen pletykáltak róla, hogy a Williams motorszállítójaként a Renault az 1993-as idényre Alain Prostot szeretné az egyik autóban tudni, és bár úgy tűnt, hogy Mansellnek sikerült megegyeznie Frank Williamsszel arról, hogy ő lesz a másikban, a tárgyalások végül zátornyra futottak, a brit oroszlán pedig a szezon végén távozott az F1-ből, hogy a következő évben az IndyCarban próbáljon szerencsét. Az 1994-es és az 1995-ös idényben pár futamra még visszatért a száguldó cirkuszba, a 94-es szezonzárót meg is nyerte a Williamsszel, a vb-címért azonban többé már nem szállt harcba.

Cikkünk következő oldalán Michael Schumacher és a Ferrari 2001-es világbajnokká koronázásáról olvashat a Hungaroringen