Balettelőadássá változhatnak a Mexikói Nagydíj szombati és vasárnapi eseményei, ha bejönnek a versenyzők aggodalmai, és nem javul jelentősen a pálya állapota. Pechjükre, még az eső is lemoshatja a nagy gonddal felhordott gumiréteget az aszfaltról, így még nehezebb lehet bánni a gumikkal az alacsony légsűrűségű térségben.
Mexikóban hagyományosan nagy gondot okoz az autók vezetése, hiszen hiába mennek az autók a Magyar Nagydíjat idéző szárnyállásokkal, a leszorítóerő így is csak monzai szintű, ezért a pilóták kénytelenek nagyon óvatosan, a gumikat kímélve közlekedni lehetőleg úgy, hogy ne fékezzék el magukat, ezzel nagy károkat okozva az abroncsoknak.
Nem is meglepő, hogy a pénteki nap során ismét a gumikezelés volt a központi téma a mezőnyben, pedig a Pirelli a tavalyinál keményebb keverékű abroncsokat hozott, de így is sokan panaszkodtak szemcsésedésre és kopásra, de Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója szerint ez nem meglepő az alacsony pályahőmérséklet és a gyenge aerodinamikai tapadás okozta csúszkálás miatt.
Carlos Sainz, a McLaren pilótája el is mondta, szerinte nem az a lényeg, hogy milyen keverékű gumikat használ a mezőny, hanem az, hogy a csúszkálás miatt könnyű kiesni az abroncsok működési tartományából,
ez pedig egy spirált indít el, mivel erősödik a szemcsésedés, és akár 3-4 másodperccel is elkezdenek romlani a köridők. Bár az élmezőnyben az egykörös tempó terén a Ferrari markáns előnyben van, ők és az ellenfeleik sem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen szintű problémákkal szembesüljenek a hosszabb etapokon. Ezúttal a körátlagoknál is sokkal fontosabb lesz, hogy ki, mennyire tudja életben tartani az abbroncsait.
Az egykörös tempó terén Sebastian Vettel fölénye körvonalazódott pénteken, ha így marad a helyzet, akkor ő a pole pozíció elsőszámú várományosa, de Charles Leclerc eredményeiben bőven akad még fejlődési lehetőség, így nem lenne meglepő, ha a két Ferrari ismét kisajátítaná az első sort, de ha ez nem sikerül, akkor sem kell aggódniuk, mert
a hosszú egyenesben szinte biztos, hogy képesek lennének legyorsulni a Mercedes és a Red Bull pilótáit is.
Ezt az F1 által kiadott tempóelemzés is alátámasztja: a várakozásoknak megfelelően a Ferrarik jelentős előnyben vannak az egyenesekben, de a lassú, közepes tempójú és gyors kanyarokban is kikapnak az ellenfelektől, így a Scuderia szempontjából kulcsfontosságú lehet, hogy az élen kezdjék a futamot, mert ha beragadnak, néhány kör alatt elhasználódhatnak az abroncsaik, és tapadás nélkül hiába jó a végsebesség, ha nem tudják majd átvinni azt az aszfaltra.
A forgalomban való autózás a gumik mellett a hűtés szempontjából is kedvezőtlen, minden csapat a lehető legnagyobb hűtőnyílásokat használ a karosszérián és a fékhűtők is maximálisak. A Renault gyári istállója és a McLaren szerint nincsenek problémáik a túlmelegedéssel, de versenykörülmények közepette szinte biztosan hallunk majd utasításokat, hogy a pilótáknak vissza kell fogniuk a hőmérsékleteket.
Ráadásul, a versenyszimulációk eredményei ezúttal sem árulkodnak a Ferrari fölényéről: Valtteri Bottas a lágy gumikkal futott első 5 köre során 1:22.068-as átlagot tudott, Leclerc 1:22.812-t, Max Verstappen 1:21.711-et. Lewis Hamilton közepessel 1:21.583-at, Vettel 1:21.769-et. Ebből is látszik, hogy bár
egy körön gyors a lágy abroncs, gyorsan elhasználódik, így nem lehet majd nyújtani a piros jelzésű gumikkal futott etapot.
A Pirelli becslése szerint a lágy és a közepes abroncs között eleinte 0,9 másodperc a tempókülönbség, ez jó körökkel lehetővé teszi a Ferrarinak, hogy akár közepes keverékű gumikkal is bejussanak a Q3-ba (a Mercedesnél és a Red Bullnál a pénteki adatok alapján igyekezni kell ehhez), de tökéletes körökre van szükség, a legkisebb hiba esetén is arra kényszerülhetnek a csapatok, hogy bevessék a lágy gumikat is, ami nem csak az időmérős abroncs-allokációt, hanem a versenytaktikát is felboríthatja.
Isola arra számít, hogy a közepes gumis rajt észszerű döntés lehet a csapatok számára, ez ráadásul nem is csak az élmezőnyt, hanem a középső szegmenst is befolyásolja. Szokatlan, de nem példátlan módon várhatóan azok járnak majd a legrosszabbul, akik lágy gumikkal bejutnak a Q3-ba a 7-10. helyen, a 11. pozícióból kezdő pilóta viszont már közepesekkel eredhet a nyomukba a futamon.
Ez azért is nagy kavarodást okozhat, mert a pénteki eredmények alapján a Toro Rosso, a Racing Point és a McLaren nagyon egykupacban volt, a Renault fél másodperccel mögöttük szerepelt, de a csapat szerint ígéretes hosszú etapokat teljesítettek, különösen Nico Hülkenberg lágy gumis köreit méltatták.
Érdekes színfoltnak ígérkezik, hogy a csapatok bevetik-e a futamon a kemény keverékű gumikat,
a szabadedzésen látottak alapján ezek tapadása jóval gyengébb, Alex Albon és Bottas is ezekkel pördült meg, de pont a finn pilóta etapja mutatott rá arra, hogy ez a keverék strapabíró, így jó eszköz lehet a bokszkiállások számának visszafogása érdekében. A Ferrari és a Red Bull viszont ki sem próbálta ezeket, bár utóbbi szerette volna, de Albon a baleset miatt nem szolgáltatott adatokat.
A kemény gumik még a gyártónak is titokzatosak: Isola 0,6 másodperces tempókülönbséget mondott a közepeshez képest, de elismerte, hogy nincs elég információjuk ahhoz, hogy ezt pontosan megbecsüljék, ráadásul pénteken még nem lehetett tudni, hogy vasárnap milyen körülmények fogadják majd a pilótákat, így mindhárom gumikeverék meglepetéseket tartogathat a futamon.
Az biztosnak tűnik, hogy Hamiltonnak igaza lesz, és nem az időmérőn kell majd legyőzni a Ferrarit,
és ahogy a brit pilóta ki is emelte, az utóbbi versenyek során a rajtsorrend egyáltalán nem garancia a befutó eredményére. A Mexikói Nagydíj várhatóan nem a rajtnál fog eldőlni, hanem azon, hogy ki, mennyire találja meg az összhangot a gumikkal, mennyire tud úgy gyors lenni, hogy az etapjai vége előtt ne essen vissza drámaian a tempója.