A versenyzés világában az autók mellett a legféltettebb ereklyék a sisakok, a trófeák és a pezsgősüvegek, amelyekből a sikerek nyomán rendszerint kifogy a nemes nedű. Így történt ez a 2008-as Kanadai Nagydíj után is, amit pályafutása során először Robert Kubica nyert meg az akkori BMW Sauber színeiben.
Ez volt az első alkalom, hogy a lengyel pilóta a dobogó legfelső fokán nyithatta ki a pezsgőt, és ezt meg is tette. A manapság Alfa Romeo Racing néven versenyző Sauber főhadiszállásán azonban a mai napig egy zárt pezsgősüveg látható a vitrinben. A csapat felfedte e különös történet hátterét.
A legendáriumban található feljegyzés az istálló közleménye szerint így szól: „Az érzelmek vicces dolgok. Az első győzelme nyomán elragadta a pillanat izgalma, és Robert elfelejtette kibontani a pezsgősüvegét. Ő nem locsolt, a Hinwilben büszkén kiállított 27 dobogós pezsgősüvegünk közül, ez maradt az egyetlen, amelyben még benne van a dugó.”
Ez egy nagyszerű Sauber-történet, ami rámutat a Forma-1 emberi oldalára. Ezt a történetet elmondjuk az új dolgozók első munkanapjain is a gyárban. Egyébként nem is igaz.”
A vitrinben kiállított pezsgősüveg valóban Hinwilben van, és tény, hogy nincs kibontva, de ennek valódi oka a fenti történetnél jóval valószerűbb. A csapat szerint vita alakult ki a Sauber és az akkori többségi tulajdonos BMW között arról, hogy melyik fél tarthassa meg az eredeti pezsgősüveget, és „az üveg űzése” terén végül a bajorok jártak sikerrel.
„Az eredetit a mai napig is büszkén kiállítják a müncheni múzeumban – összegzett a Sauber közleménye. – A Forma-1 készített egy replikát, és az került Svájcba. Úgy döntöttünk, a partnerünk javára lemondunk erről az értékes emlékről. Nagyvonalúan és stílusosan azért, hogy újabb nagyszerű élményekért induljunk a jövőbe.”
Ettől függetlenül a csapat sem maradt jutalom nélkül: „A trófea nálunk maradt. Azóta csak úgy emlegetjük, hogy az, amihez még hozzá sem szagolhattak.”