Két dolgot bánt igazán karrierjében a 90 évesen meghalt Stirling Moss

Két olyan dolog volt, amit utólag bánt így sem mindennapi, de teljesnek nem mondható pályafutásával kapcsolatban a britek 90 éves korában elhunyt legendás autóversenyzője, Sir Stirling Moss. Az egyiknek a Ferrarihoz, a másiknak a visszavonulásához van köze.

Az életének 91. évében elhunyt Sir Stirling Mosst úgy tartják minden idők egyik legnagyobb autóversenyzőjének, hogy Forma-1-es világbajnoki címet sem nyert és a Ferrarinál sem versenyzett. Az 1962-es balesete miatt idő előtt visszavonulni kénytelen legenda pályafutása során 16 F1-es versenyt és számtalan sportautó-futamot nyert, az említettek miatt azonban nem lehetett teljes a karrierje. Utólag két dolgot bánt igazán.

Moss nem lett világbajnok, de így is a sportág halhatatlanjai között a helye Forrás: Getty Images/2013 Getty Images/Monika Fellner

Mossról köztudott, hogy teljes karrierje során esküdt ellenségként tekintett a Ferrarira. Mindez pedig nem véletlen. Miután a junior kategóriákban remekül szerepelt, 1951-ben Enzo Ferrari meghívta Bariba, hogy megbizonyosodjon a képességeiről.

Amikor az ember húsz éves és megkérik, hogy találkozzon Ferrarival, akkor csak keresztet vet és arccal irányba áll Modena felé

– nyilatkozta korábban Moss az ESPN-nek. – Ez nagy dolog. Ferrari elhívott Dél-Olaszországba, hogy vezessem az új négyhengerest, amit Forma-2-es versenyekre terveztek. Elmentem és az autót egy garázsban találtam. Beültem, mire egy mérnök jött és azt kérdezte, »Te meg mit művelsz?«. Erre azt feleltem, »Stirling Moss vagyok és én fogom vezetni ezt«, mire jött a gyors válasz, »nem, nem te fogod, hanem Piero Taruffi.« Ettől igazán mérges lettem. Taruffi kedves fickó volt és jó pilóta, Enzo Ferrari volt az, aki egyszerűen meggondolta magát anélkül, hogy szólt volna. Akkor megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogok neki versenyezni, és soha nem is versenyeztem."

A 18 éves Moss a prescotti hegyiversenyen 1948-ban. Ekkor figyeltek fel a tehetségére Forrás: Getty Images/2009 Getty Images/Klemantaski Collection

Valóban nem, mert bár sportautó-versenyeken indult Ferrarival, azok mindig valamelyik privát istálló által nevezett versenygépek voltak, így közvetlenül Ferrarinak tényleg nem vezetett.

Ez a döntés később igencsak rosszul érintette, hiszen miközben négyszer lett második az F1-es pontversenyben, kétszer Ferrari-pilótától kapott ki.

Az 1961-es szezonra bevezették a 1,5 literes motorformulát, a Ferrari pedig dominált a cápaorrú 156-ossal, Phill Hill révén világbajnokok lettek. Egyedül Moss tudott rajtuk kívül futamot nyerni abban az évben, kettőt is, egyet Monacóban, egyet pedig a Nürburgringen, mindezt a Rob Walker által nevezett öregecske Lotusban. Enzo Ferrari ekkor büszkeségét félretéve újra bepróbálkozott nála, tudván, hogy a Climax új V8-asa jó esélyt adna Mossnak az 1962-es vb-címre.

1961 végén elmentem Modenába, Ferrari pedig azt mondta, »ha elmondod, milyen autóra van szükséged, én megépítem neked.«

Azt mondtam, »kell egy Ferrari 250 GTO sportautó brit versenyzöldben, meg egy Ferrari 156 Rob Walker színeiben, akkor versenyzek önnek.« Belement és megépítette az autókat."

Ferrari sportautóival azért versenyzett, de soha nem a gyári csapat színeiben Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Az azonban már sosem derült ki, hogy Moss mire ment volna a sötétkék Ferrarival az olaszok gyári autói ellen, 1962 tavaszán ugyanis kis híján végzetes balesetet szenvedett Goodwoodban. A futamon váltóhibával küzdött, majd miközben igyekezett behozni a lemaradását és visszavenni Graham Hilltől a körét, máig tisztázatlan okokból a védősávnak csapódott. „Ha a Ferrari elkészült volna Goodwoodra, biztos vagyok benne, hogy nem szenvedtem volna balesetet. Teljesen biztos vagyok benne, hogy bármi is történt, az autóhoz volt köze, a Ferrarik pedig soha nem robbantak le” – ecsetelte az ESPN-nek, majd bevallotta, egész életében bánta, hogy nem versenyzett a maranellóiaknak.

Igen, azt kell, hogy mondjam, a legjobban azt sajnálom, hogy nem versenyeztem a Ferrarinak.

Ha végigmegyünk a Ferrari történelmén, egyetlen olyan baleset sem jut az eszembe – talán csak Alberto Ascarié kivétel, de ott sem tudjuk, hogy pontosan mi történt – amelyben az autó okozta a pilóta halálát."

Noha súlyosan megsérült a balesetben, amely után három hétig kómában volt, akkor még úgy tűnt, visszatérhet a versenyzéshez.

Mivel agyának jobb oldala is komoly traumát szenvedett, a hétköznapi dolgokba is fokozatosan rázódott bele, a sajtó azonban egyfolytában azt találgatta, hogy mi lesz a sorsa, újrakezdi-e a versenyzést.

1963 május 1-jére eljutott oda a felépülésben, hogy készen állt tesztelni egy Lotus 19-es sportkocsit Goodwoodban. Legalábbis ezt hitte. „Nagyon hamar elkezdtem rájönni, vagy legalábbis azt gondoltam, hogy kezdek rájönni, hogy már nincs meg bennem az, ami megvolt – idézte fel "Stirling Moss: My cars, my career" című könyvében. – A régi automatizmusok és reflexek, az ösztönösség. Többé már nem találtam meg ezeket magamban."

40 percig tartott, mire kiszabadították a roncsból a súlyosan sérült Mosst, akinek eltört a bal arccsontja, elmozdult a bal szemürege, eltört az orra, a bal karja, az egyik lába térdnél és bokánál, az agyának jobb oldala pedig súlyos zúzódásokat szenvedett Forrás: Getty Images/Antonia Hille

Több mint fél órát vezetett 1:39-es köröket autózva a hajnali esőzéstől még nedves pályán. Azt gondolta, nagyjából 3 másodperccel lassabb annál, mint amit olyan körülmények között azzal az autóval versenyképesnek lehetne nevezni.

Még ilyen tempónál is a teljes mentális kapacitásomra szükségem volt. Gondolkodnom kellett, utasítanom magamat, hogy mikor fékezzek, mikor váltsak sebességet.

Azelőtt anélkül is láttam a fordulatszámmérőt, hogy levettem volna a szememet az útról. És nem csak azt, egyszerre láttam a fordulatszámmérőt, az utat és egy pálya szélén integető barátot. De mindez elveszett, nincs többé."

A teszt után az akkor 32 éves Moss rögtön bejelentette a visszavonulását és elkezdte építeni versenyzés utáni életét, gyakorlatilag a nulláról. Az idő múlásával azonban belátta, talán túl korai volt véget vetnie a pályafutásának, várhatott volna még egy kicsit.

Visszatekintve, a döntésem elhamarkodott volt. Amit akkor véglegesnek gondoltam, nagy mértékben csak ideiglenes volt

– utalt a képességei látszólagos hiányára. – Fejlődtem volna, de a nagy nyomás alatt, ami a visszatérésemet övezte, nem hagytam időt magamnak. Elszántan vissza akartam térni, a közvélemény nyomására tűztem ki azt a goodwoodi tesztet olyan korán."

Elkezdte építeni versenyzés utáni életét, noha úgy érezte, még képes lenne magas szinten teljesíteni. A képen 1963-ban, londoni irodájában látható Forrás: Getty Images/1963 Getty Images/Antonia Hille

1965 végére, de inkább 1966 nyarára érezte úgy, hogy teljesen maga mögött hagyta a baleset utóhatásait. 35 évesen még mindig elég fiatal volt a visszatéréshez, noha rengeteg gyakorlásra lett volna szüksége. „Bizonyára időbe telt volna, de igazán úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni. Addigra azonban olyan sok más üzleti érdekeltségem lett, az életem annyira tele volt más dolgokkal, hogy mindennek a felforgatása nélkül nem lett volna lehetséges a visszatérésem.

Sajnálom, hogy ez így alakult. Őszintén úgy érzem, hogy talán pár évig még viszonylag magas szinten folytathattam volna a versenyzést.

Ehhez azonban annyi mindenben kompromisszumot kellett volna kötnöm az életemben, hogy végső soron nem érte meg a kockázatot. Talán szükségem lett volna valakire, aki megadja a kellő lökést, aki segített volna az újrakezdés mellett döntenem. Ugyanakkor az autók, gumik, motorok, a versenyzés teljes struktúrája óriásit változott 1962 eleje óta, és talán nem tetszett volna, amit találok."