A Forma-1 és általában az autóversenyzés egyik problémája, hogy szinte kizárólag férfiak indulnak a futamokon, legutóbb 1992-ben fordult elő, hogy női pilóta is részt vett az F1-es világbajnokságban. Ez a közeljövőben várhatóan nem is fog megváltozni, de a dán F4-es bajnokságban feltűnt egy ígéretes tehetség, akiről valószínűleg sokat hallunk majd a következő évek során.
A 14 esztendős Noda Juju a korábban az F1-ben is versenyző Noda Hideki lánya 9 éves korában tesztelt először F4-es autót, 10 évesen majdnem 1 másodperccel megdöntötte az okajamai F4-es körrekordot, majd ugyanitt 11 évesen már F3-as autót tesztelt.
Összehasonlításképpen Lance Stroll közvetlenül az F3-as Európa-bajnokságból ült át az F1-be, Kimi Räikkönen pedig ennél is nagyobbat ugrott, körülbelül az F4-nek megfeleltethető Formula Renault-ból került a világbajnokság mezőnyébe még 2001-ben. Erre Nodának nem lesz lehetősége, mert a jelenlegi szabályok szerint
legalább 18 évesnek kell lennie és meghatározott eredményeket kell elérnie utánpótlás-bajnokságokban az F1-es licenc kiváltásához, de a múlt hétvégén megtette az első lépést.
Noha a Japánban elért eredményeit nehéz kontextusba helyezni, Noda a múlt hétvégén már Európában, a dán F4-es bajnokságban indult, a Jyllandsringen a 2. leggyorsabb volt az időmérőn, majd egy büntetés után a pole pozícióból indult, és meg is nyerte pályafutása első európai formulaautós versenyét.
A fordított rajtrácsos második futamot a 8. helyen kezdte, majd egy technikai mulasztás miatt kizárták, ezért a harmadik versenyen is csak a 12. kockából indulhatott, de feljött a 4. helyre, mielőtt beküldték a pályára a biztonsági autót. A hétvégét 37 ponttal zárta, és az összetett pontverseny 4. helyére került, négy versennyel a bajnokság vége előtt.
Noda jelenleg a saját csapatával versenyez, amelyben hét fő dolgozik, a későbbiek során elkerülhetetlen lesz, hogy felkarolja valaki, de erre az eddigi eredményei alapján jó esélye van.
A legoptimistább forgatókönyv szerint még további négy évre van szükség ahhoz, hogy felmerülhessen az F1-es szereplés gondolata, de Noda pályafutását érdemes figyelemmel kísérni, mivel az életkorából és hátteréből adódóan ő az elsők között lehet, aki a női pilóták közül valós eséllyel a világbajnokság közelébe kerül.