Az elmúlt években Sergio Pérez vészesen közeledett Andrea de Cesaris nem túl hízelgő rekordja felé. A néhai olasz pilóta a legtöbb futamot teljesítette azok közül, akik pályafutásuk során egyszer sem nyertek futamot. Nem kellett túl nagy matematikai érzék ahhoz, hogy az ember kiszámolja, ha a mexikói pilóta továbbra sem áll fel a dobogó tetejére, akkor (amennyiben minden a tervek szerint halad) a következő idény vége felé megdönti a 208 versenyt számláló csúcsot.
A Szahíri Nagydíjon azonban, részben saját kiváló teljesítményének, részben a szerencsének köszönhetően végül diadalmaskodott, amivel egy másik rekordot döntött meg, méghozzá nem is kicsit.
Az akkor még a Racing Point színeiben induló versenyző ugyanis a 190. futamán aratta élete első győzelmét, ami 60-nal több, mint amennyit az eddigi éllovasnak, Mark Webbernek kellett várnia.
Pusztán ez alapján azt lehet gondolni, hogy ha az első is ennyi időbe telt, akkor legfeljebb már csak néhányszor élhet át hasonló pillanatokat. Tény, hogy ez még úgy is benne van a pakliban, hogy 2021-re a Red Bull, vagyis egy élcsapat adott neki lehetőséget, ugyanakkor korábban több ízben is előfordult, hogy valaki rengeteget várt az áttörésre, később pedig minimum harcolt a világbajnoki címért.
Ha az első diadal előtt teljesített futamok szerinti rangsort nézzük, akkor a Pérez mögötti kilenc versenyzőt két részre lehet osztani. Jean Alesinek és Jarno Trullinak nem adatott meg többször, hogy a dobogó tetején pezsgőzzön, Thierry Boutsennek és Giancarlo Fisichellának pedig csak további két-két alkalommal. (Igaz, utóbbi kétszer is hozzásegítette csapatát a konstruktőri világbajnoki címhez.)
A másik öt versenyző esetében viszont az első diadal tényleg csak a kezdet volt.
Négyen legalább egyszer az utolsó versenyig harcban voltak a világbajnoki győzelemért. Az ötödikről ez ugyan nem mondható el, viszont Michael Schumachert és Lewis Hamiltont leszámítva mindenkinél többször volt a szezon legjobb csapatának a tagja.
Ha ezeket a pilótákat összehasonlítjuk Pérezzel, akkor minden esetben lehet párhuzamot találni, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a 30 esztendős pilóta bármelyiküket is követni fogja. Útja ugyanis bizonyos szempontból minden, az alábbiakban felsorolt versenyzőétől különbözik.
Ha nem a futamokat, hanem a dobogókat nézzük, akkor nem Pérez, hanem Mika Häkkinen szerezte meg legkésőbb az első győzelmét, a finn pilóta ugyanis előtte már 15 alkalommal is felléphetett a pódium második vagy harmadik fokára. (Rajta kívül ez még három másik versenyzőre is igaz.)
A Lotusnál töltött első két éve után Häkkinen a McLarenhez igazolt, ám a wokingiak a Honda-motorral elért sikerek után éppen leszállóágban voltak.
Mindezek ellenére számos alkalommal felállhatott a dobogóra, ám 1997-ben, amikor az autó már viszonylag versenyképessé vált, csapattársa, David Coulthard aratta le a babérokat. Az előző idényben sokkal kevesebb pontot gyűjtő brit pilóta kétszer is elsőként látta meg a kockás zászlót, miközben Häkkinennek többször is óriási pechje volt. Elég csak az Osztrák és a Luxemburgi Nagydíjat felemlegetni, amelyekről egyaránt vezető pozícióból esett ki, mindkétszer motorhiba miatt.
Úgy nézett ki, hogy a szezonzáró sem róla fog szólni, hiszen egyrészt mindenki a Schumacher és Jacques Villeneuve közötti világbajnoki csatára figyelt, másrészt a McLaren versenyzője csupán az 5. helyet szerezte meg az időmérőn, még az Arrows színeiben induló Damon Hill is megelőzte őt.
A címvédőt rögtön lerajtolta, a bokszkiállások után pedig Frentzent átugrotta, ám csapattársa megelőzte.
A második kerékcserét követően nem változott a sorrend, így Häkkinen a 4. helyen haladt, amikor bekövetkezett a két éllovas hírhedt ütközése. Schumacher kiesett, a kanadai pilóta pedig jelentősen lelassult, és a két McLaren utolérte, majd az utolsó körben megelőzte őt. Igaz, nem is csatázott velük, hiszen a dobogó legalsó foka tökéletes volt számára a világbajnoki cím elhódításához.
Azonban ekkor már ismét a finn versenyző állt előrébb, ugyanis Coulthardra rászóltak, hogy engedje el őt. A Motorsport-Total.com-nak nemrég bevallotta, hogy csapatjátékosként nem vette a szívére a történteket, ám Häkkinen nem tudott felhőtlenül örülni, és nem csak emiatt.
Nyilván boldog voltam, de annak ellenére nyertem, hogy nem az enyém volt a leggyorsabb autó, és ott volt az az eset David Coultharddal
– emlékezett vissza az Autosport podcastjában. – Úgy éreztem, nem érdemeltem meg a győzelmet, mert nem a [lehető] leggyorsabb kocsi ellen küzdöttem. Persze abból a szempontból meg járt nekem, hogy hét évig nem diadalmaskodtam.”
Häkkinen hozzátette, az is jól jött, hogy ez volt a szezonzáró, ezért az egész téli szünetben lelkesítette és motiválta a győzelem. Elképzelhető, hogy ez is közrejátszott abban, hogy a következő három évben folyamatosan harcban volt a vb-címért, és az első két szezonban meg is koronázták.
A finn versenyző pályafutása első 95 versenyén egyszer sem tudott nyerni, a következő 66-on viszont 20 alkalommal is őt intették le először.
Milyen hasonlóságok vannak Pérezzel? Mindketten legalább fél évtizede voltak már ugyanannál a csapatnál, és győzelmük részben annak is köszönhető, hogy az istálló fejlődött. Emellett mind a finn, mind a mexikói pilóta a szezon végén aratta élete első győzelmét, és bár Pérez végül negatív élménnyel zárta le a szezont, összességében vélhetően inkább a szahíri diadal maradt meg benne.
A brazil pilóta 1993-as bemutatkozásának pillanatában 21 évesen ő volt az F1 elmúlt szűk 13 évének legifjabb debütálója. Hogy mennyire nem volt jellemző akkoriban, hogy a húszas éveik elején járó versenyzőket dobnak be a mélyvízbe, azt az alábbi adat remekül megmutatja:
Barrichello két teljes szezonon keresztül, összesen pedig 54 F1-es hétvégén mondhatta el magáról, hogy ő a mezőny legfiatalabb tagja, amivel máig rekordtartó.
Tehetségéhez tehát nem fért kétség, és ezt időről időre bizonyította is. Ám a Jordan, majd a Stewart sem volt futamgyőzelemre alkalmas autó (vagy csak hatalmas szerencsével), így a hét év alatt összegyűjtött hat dobogó is megsüvegelendő, nem beszélve az 1994-es Belga, valamint az 1999-es Francia Nagydíjon elért pole pozícióról.
2000-ben viszont a Ferrari leszerződtette Schumacher mellé, azaz Barrichello a mezőny négy legjobb autójának egyikét vezethette. Ez meg is látszott az eredményein, hiszen az első tíz futamon pontosan ugyanannyiszor végzett az első három hely valamelyikén, mint a Jordannél és a Stewartnál eltöltött hét éve alatt. Győznie azonban csak a következőn sikerült, nem is akármilyen módon.
A változó körülmények között zajló Német Nagydíjat csupán a 18. pozícióban kezdhette meg, de az 1. kör végére már a 10. helyen haladt,
ami akkor is szép, ha hozzátesszük, hogy Schumacher és Fisichella összeütközött egymással. A brazil versenyző tovább folytatta a felzárkózást, és a 15. körben már csak a két McLaren volt előtte.
Utána jött két biztonsági autós fázis – az egyiket a pálya területére bejutó, nem sokkal korábban elbocsátott Mercedes-alkalmazott okozta –, majd rákezdett az eső. Barrichello ekkorra már átvette a vezetést, és meggyőzte Ross Brawnt, hogy a többiekkel ellentétben maradjon kint száraz pályára alkalmas abroncsokon. A brit szakember kezdetben őrültnek tartotta, de később már ő is hitt a győzelemben.
„Még két kört akartam megtenni, hogy lássam, Mika milyen időkre képes – fogalmazott a Ferrari akkori pilótája. – Utána Ross azt mondta, »ha tudod tartani ezt a tempót, és a pályán maradsz, megnyered a versenyt«.
Ezek a szavak életem legszebb pillanatát jelentették, még el is érzékenyült.”
Barrichello végül elsőként szelte át a célvonalat, utána pedig már ő volt az, aki zokogott a levezető körben. A Terceiro Tempónak adott interjújában elárulta, volt csapatától, az akkor már Jaguarként működő Stewarttól is rengetegen gratuláltak neki, sőt, egy olyan ember is örült a győzelmének, akiről ez nem sokszor volt elmondható, ha nem ő nyert. „Szokás szerint megtartottuk a verseny utáni megbeszélést, Schumacher arca pedig nagyon tetszett, aznap rendkívül boldog volt miattam.”
Barrichello ezután még nyolc győzelmet és öt konstruktőri világbajnoki címet ünnepelhetett a Ferrarival, de csapattársa árnyékában esélye sem volt harcolnia a világbajnoki címért. Ehhez 2009-ben került viszonylag közel a Brawn GP-nél, ám az utolsó futamra már nem maradt matematikai esélye. A brazil pilótának déjà vu érzése lehetett, hiszen ismét aktuális csapattársa lett a végső győztes.
Ő nem volt más, mint az a Jenson Button, akiről nemsokára bővebben is szó esik.
Milyen hasonlóságok vannak Pérezzel? A legszembetűnőbb párhuzam a csapaton belüli alá-fölé rendeltségi viszony. Persze Barrichello és Schumacher esetében ez már ténykérdés, míg a mexikói versenyző, illetve Max Verstappen viszonylatában egyelőre csupán feltételezés, de meglepő lenne, ha a Red Bull nem utóbbit favorizálná. Emellett mindkét pilóta éveket töltött olyan istállókban, amelyek hagyományosan nem tartoznak nagycsapatok közé, mielőtt az élmezőny egyik alakulatához igazoltak.
Barrichellóhoz hasonlóan Jenson Button is a mezőny legfiatalabb tagja volt debütáló szezonjában, vagyis 2000-ben. Első négy évében nem kapott olyan autót, amelyben igazán megmutathatta volna tehetségét, ám 2004-ben tíz alkalommal, vagyis a futamok több mint felén dobogós helyen ért célba.
Összehasonlításképpen, csapattársának Szató Takumának ezt mindössze egyszer sikerült megtennie: az USA Nagydíjon, amikor mindössze nyolc pilóta ért célba.
A következő másfél szezonban még háromszor végzett az első háromban, ám a BAR, majd a Honda sem tudta felvenni a versenyt az élmezőny csapataival. Ekkor jött a 2006-os Magyar Nagydíj, amit a brit pilóta egy motorcseréből származó büntetés miatt csupán a 14. helyről kezdhetett meg.
Az első esős hungaroringi F1-es versenyen azonban Button folyamatosan zárkózott az élmezőnyre, majd miután úgy döntött, hogy nem áll ki kereket cserélni a biztonsági autó alatt, már a 2. helyen találta magát Fernando Alonso mögött. Utána ugyan muszáj volt tankolnia, de a spanyol versenyző kiesett előle, így átvette a vezetést.
Innentől már senki nem veszélyeztette a győzelmét, ám a brit pilóta nem volt teljesen nyugodt.
A motorral ugyanis a hétvége során már voltak problémák, és hiába cserélték ki, ez bármikor újra előjöhetett volna. Érdekes módon azonban Buttonnak vegyes érzései voltak azt illetően, hogy mennyire várja a futam végét.
Túl gyorsan jött a kockás zászló
– emlékezett vissza a Sky Sports adásában tavasszal, amikor a karantén alatt megnézték a versenyt. – Az utolsó pár körben rengeteg dolog futott át az agyamon, és egy szempillantás alatt véget ért az egész. Örültem volna, ha tovább tart a futam, mert nagyon sok érzelem szabadult fel bennem a Forma-1-ben töltött hat évemmel kapcsolatban, a jó és a rossz emlékeket is beleértve. Most viszont elérkeztem az első győzelmemhez egy olyan csapattal, amely keményen megdolgozott ezért. Számos alkalommal állhattunk dobogóra, de nem tudtuk, hogy ez a pillanat egyáltalán eljön-e,”
Buttonnál tehát megtört a jég, viszont bő két év múlva úgy tűnt, pályafutása derékba törik, miután a Honda kiszállt a Forma-1-ből. A csapat viszont a Brawn GP formájában nemhogy feltámadt hamvaiból, de egyenesen az élre tört, a brit pilóta pedig megszerezte a világbajnoki címet.
A következő három szezonja szintén jól sikerült a McLarennel, utána azonban a wokingiak hanyatlásnak indultak, így utolsó éveiben nem volt sok köszönet.
Milyen hasonlóságok vannak Pérezzel? Mindketten rengeteg időt töltöttek el olyan csapatokban, amelyeknek nem volt reális esélyük futamot nyerni, ám egyszer mindkettőjüknek sikerült. Továbbá az is közös pont, hogy egy ideig a mexikói és a brit pilótánál is úgy nézett ki, hogy idő előtt távoznia kell az F1-ből. Előbbi aztán rögtön az élre tört, amire utóbbinak nincsen túl sok esélye, de szintén egy (várhatóan) versenyképes csapat adott neki mentőövet.
Az ausztrál pilóta bemutatkozó versenyére valószínűleg sokan emlékeznek, hiszen a 2002-es szezonnyitót többek között ő is felejthetetlenné tette. A Minardival és a Jaguarral persze nem volt esélye ennél jobb helyezés elérésére, így első három idényében legjobb esetben is csak a középmezőnynek volt a tagja. A 2004-es Malajziai Nagydíjon azonban így is bravúrosan szerepelt, hiszen az időmérőn a 2. pozíciót szerezte meg.
Pechjére akkor igazolt a Williamshez, amikor a grove-i istálló már nem tudott győzelemre alkalmas autót építeni, így csak egy dobogó jutott neki. Ugyanezt a teljesítményt nyújtotta a Red Bullnál töltött első két évében is, de 2009-re jöttek a szabályváltozások, amiből a Brawn mellett az energiaitalosok profitáltak leginkább.
Az idény elején a későbbi győztes nagyon bekezdett, ráadásul az első két alkalommal, amikor nem Button nyert, a frissen igazolt Sebastian Vettel diadalmaskodott. A Német Nagydíjon azonban eljött Webber ideje is, amit már élete első pole pozíciójával is jelzett.
A futamgyőzelem azonban korántsem volt annyira egyértelmű, ugyanis a rajt után összeakadt Barrichellóval, amiért áthajtásos büntetést kapott. Ennek következtében visszaesett a 8. helyre, ám nem adta fel, és a második kerékcserék után már ismét ő állt az élen. Közel 33 évesen Eddie Irvine óta ő volt az első, aki ennyire idősen ünnepelte pályafutása első diadalát, és megdöntötte Barrichello rekordját a leghosszabb várakozás terén. Négy évvel később, utolsó F1-es időmérőjének napján megosztott egy érdekességet a nürburgringi hétvégét megelőző napokról.
Az előző héten Dublinban voltam Ann [Neallel, az élettársával, egyben menedzserével – a szerk.], a szüleimmel, valamint a nagynénémmel és a nagybátyámmal, akik először utaztak át Európába
– írta saját blogján. – Sokféle Guinnesst megkóstoltunk, ahogyan azt az ember Dublinban teszi. Emlékszem, néhányan a helyiek közül azt mondták, hogy meg fogom nyerni a következő versenyt. Talán a Guinnessnek köszönhetem, vagy az írek hoztak szerencsét.”
Akármi is történt, a hatása még sokáig kitartott, hiszen Webber kilenc győzelemmel a háta mögött vonult vissza. Pályafutása csúcspontja a 2010-es idény volt, amikor három futammal a vége előtt még vezette a pontversenyt, és az utolsó futamig harcban volt a világbajnoki címért.
Végül azonban csapattársa ért fel a csúcsra, a Red Bull pedig egyre inkább Vettelt favorizálta vele szemben.
Milyen hasonlóságok vannak Pérezzel? A csapat kézenfekvő, de nem ez az egyedüli párhuzam. Webbernek meg kellett küzdenie azzal a ténnyel, hogy saját nevelésű csapattársát gyakran előnyben részesítették vele szemben, amivel vélhetően a mexikói pilótának is számolnia kell. Emellett persze azt is meg kell említeni, hogy Vettelt, illetve Verstappent minden bizonnyal nagyobb tehetséggel áldotta meg a sors, mint őket.
A német pilóta nagy múltú csapatnál kezdte pályafutását, de ahogyan Webber esetében is kijelenthető volt, a Williams 2006-ra már visszasüllyedt a középmezőnybe. Mindezek ellenére 2008-ban kétszer is felállhatott a dobogóra, teljesítményéért cserébe pedig 2010-ben lehetőséget kapott a gyári Mercedestől, ahol Michael Schumacher csapattársa lehetett.
Rosberg nem vallott szégyent, hiszen háromszor ért célba a 3. helyen, ráadásul magabiztosan megverte a hétszeres világbajnokot.
A Mercedes azonban egyre gyengébb lett, és a pontok alapján 2012-ben elérték a mélypontot. Ugyanakkor egy futam erejéig egyáltalán nem emlékeztettek a hétvégék többségén látott önmagukra.
A brackley-iek ugyanis kisajátították az első sort, és ugyan Schumacher egy rosszul rögzített kerék miatt kiesett, Rosberg csupán a bokszkiállások miatt vesztette el a vezetést ideiglenesen, egyébként sima győzelmet aratott. A német pilóta pályafutása 111. versenyén nyert, és a futam utáni sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, nem érzi-e úgy, hogy túl későn érkezett el ehhez a pillanathoz. Rosberg azt felelte, hogy ezt nem mondaná, ugyanakkor bízik benne, hogy a jövőben sokszor ünnepelhet győzelmeket.
Ez olyannyira összejött neki, hogy ebben a tekintetben ő vált a legsikeresebbé a felsorolt pilóták közül, hiszen 23 diadalnál állt meg. 2014-től kezdve pedig egyértelműen a mezőny legjobb autójában ült, így a vb-címért harcolhatott.
Először szoros küzdelemben, majd simán kapott ki Hamiltontól, de 2016-ban végül felért a csúcsra, és azzal a lendülettel vissza is vonult.
Milyen hasonlóságok vannak Pérezzel? Pályafutásuk elején mindketten lehetőséget kaptak egy nagy múltú istállónál, ám a Williams, illetve a McLaren sem abban az időszakban élte legszebb korszakát. Rosberg később megtalálta számításait egy másik istállóban, kérdés, hogy ez Péreznek mennyire jön össze.
Minden pilóta esetében van tehát némi hasonlóság az ő, valamint Pérez karrierje között, de akadnak különbségek is. A legszembetűnőbb talán az, hogy a felsorolt pilóták mindegyike ugyanabban a csapatban vagy annak jogelődjében aratta élete első győzelmét, mint amelyikben később legnagyobb sikereit érte el, vagyis mondhatni, együtt fejlődött az adott istállóval.
Ez persze önmagában még nem érv az ellen, hogy Pérez is jó pár győzelmet ünnepelhessen a későbbiekben, az viszont már inkább, hogy
ennek következtében csapattársa már otthonosabban érzi magát, míg a mexikói pilótának be kell illeszkednie, és hozzá kell szoknia az ottani munkamódszerekhez.
Ráadásul Pérez sok minden bizonyított az F1-ben töltött tíz éve során, de azt pont nem, hogy egy körön kimagasló lenne. Míg az említett pilóták legalább egyszer indulhattak az első sorból az előtt, hogy győzelemre esélyes autót kaptak, addig ő a 3. helyről is csupán a tavalyi Török Nagydíjon rajtolhatott először.
Emellett az sem elhanyagolható, hogy mind az öt felsorolt versenyző esetében volt legalább egy olyan év, amikor a mezőny egyértelműen legjobb autóját vezethették. Az idei Red Bullról viszont nem valószínű, hogy ez elmondható lesz, legjobb esetben is csak annak van realitása, hogy közelebb kerüljenek a Mercedeshez.
Ráadásul Pérez már betöltötte 30. életévét, és Webbert leszámítva az említett pilóták már nemhogy nyertek, de a világbajnoki címért is harcoltak a harmadik iksz betöltése előtt, már amennyiben a csapat erre lehetőséget adott nekik.
Persze a Red Bull új igazolása jó pár évet eltölthet még az F1-ben, de nem biztos, hogy az energiaitalosok sok időt hagynak neki, tekintve, hogy nem saját nevelés. Ehhez pedig nem is kell feltétlenül rosszul teljesítenie, hiszen amennyiben Cunoda Juki jól szerepel, könnyen lehet, hogy 2022-re már őt ültetik be Verstappen mellé.
