Az új évtől a Forma-1-ben is új időszámítás kezdődik, hiszen Stefano Domenicali formálisan is átvette a sportág kereskedelmi jogait birtokló Formula One Group elnök-vezérigazgatói tisztségét az ügyvezetői jogkör nélküli elnökként a fedélzeten maradó Chase Carey-től. Az őrségváltás igen jelentős fejlemény, még akkor is, ha Carey mindössze négy évet töltött el a hivatalában, hiszen előtte Bernie Ecclestone különböző jogcímeken, de 1978 és 2017 eleje között a Forma-1 mindenható ura volt, így lényegében 42 év alatt még mindig csak a harmadik cégvezető érkezik a sportág élére.
Az olasz szakember kinevezését már tavaly ősszel kiszivárogtatták, megerősítették, és a sportág több kulcsfigurája is üdvözölte az 55 esztendős menedzser visszatérését, de miért is örülnek neki ennyire, és mi vár a Forma-1 első emberére a következő években? Cikkünkben ezekre igyekszünk válaszokat adni.
Domenicali a későbbi pályafutása szempontjából a lehető legjobb helyre és környezetbe született. Édesapja bankárként dolgozott, fia 1965. május 11-én látta meg a napvilágot a legendás versenypályával is rendelkező Imolában. Gyorsan megcsapta a benzingőz, hétvégente motor- és autóversenyekre járt a városban található pályára, tinédzserként önkénteskedett is.
Családjában az autósportnak nem volt hagyománya, ezt Domenicali szerint az imolai környezetből „örökölte”, ellentétben az üzleti tudománnyal, amit a bolognai egyetemen sajátított el. Utána rögtön megpályázott egy állást a Ferrarinál, ami nem meglepő, hiszen Imola és az olasz autós iparág kellős közepén mi más is lehet egy fiatal célja, mint az, hogy a nemzeti ikonnál dolgozhasson.
Ez meg is valósult, 1991-től Domenicali 23 éven keresztül az olasz gyártót, azon belül is elsősorban a Scuderiát szolgálta, saját elmondása szerint a gyártósoron kívül lényegében mindenhol dolgozott a cégen belül, de sportbírói képesítést is szerzett, így a szintén a Ferrarihoz tartozó Mugello versenyigazgatója is volt.
Az olasz menedzser a Ferrarinál a pénzügyi adminisztráció terén kezdett, 1995-től a HR-en és szponzorációs feladatokkal folytatta a pályafutását, majd 1998-tól kinevezték csapatmenedzserré, így
testközelből láthatta, ahogy Jean Todt és Ross Brawn vezetésével a Ferrari felépül és 2000-től 2004-ig verhetetlenné vált.
2003-tól sportigazgatóként dolgozott, innen már csak egy lépés volt, hogy Luca di Montezemolo 2008-tól kinevezze őt csapatfőnökké.
Domenicali sportvezetőként elért eredményeit a történelem helyezte kontextusba (erről bővebben kicsit később), de érdemes kiemelni, hogy
szerepet játszott a ma már nem létező csapatszövetség, a Formula One Teams Association (FOTA) megalakításában
és a Ferrari 2011-ig tartó részvételében is. A FOTA ellenezte az FIA által kilátásba helyezett, 40 millió fontos költségplafont, és a szövetség 2009-ben bejelentette, hogy szakadár bajnokságot hoznak létre.
Ebből végül semmi sem lett, de Domenicali közvetlenül a lövészárokból vette ki a részét az F1 legmagasabb szintű sportpolitikai csatározásaiból.
Kisebb meglepetést keltett, amikor a 2008-as szezon előtt Montezemolo nem Brawnt, hanem Domenicalit nevezte ki csapatfőnökké a Ferrarinál, és még az olasz szakember 2014-es távozásakor is úgy tűnt, hogy nem igazán állta meg a helyét a Scuderiánál. A Todt-korszak után hat év alatt mindössze egy konstruktőri világbajnoki cím (rögtön 2008-ban, még lendületből) nem túl jó mérleg, de Domenicali vezetésével a Ferrari (matematikailag) 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben is az utolsó versenyen bukta el az egyéni világbajnoki címet, és nem az ő személyén dőlt el a végső győzelem sorsa. Lemondása óta a Scuderia egyszer sem tudott úgy eljutni a szezon végéig, hogy legyen esélyük legalább valamelyik trófea elhódítására.
Ennek fényében a kudarcok bár megkérdőjelezhetetlenül bekövetkeztek, Domenicali révén a Ferrari általában hozta a kötelezőt, de
folyamatosan egyensúlyoznia kellett Montezemolo nyomása és a csapat működtetése között.
A komolyabb szabályváltozások kétszer is kifogtak a Ferrarin 2009-ben és 2014-ben, az elsőt Domenicali még átvészelte, a második esetben lemondott, a pletykák szerint azért, mert nem akart tisztogatást a csapatnál.
Közben viszont általában részese volt a feszült világbajnoki küzdelmeknek az akkori nagy rivális McLaren és a feltörekvő Red Bull ellen, a tárgyalóasztaloknál ülve viszont szövetségese lett az ellenfeleknek az FIA elleni csatározások közepette.
A kapcsolatai nem mérgesedtek el, a többi csapatfőnök, az ellenfeleknél versenyző pilóták, az FIA-elnök Jean Todt, sőt még Toto Wolff is tisztelettel beszél róla,
pedig minden jel arra utal, hogy ő volt a Liberty Media kiszemeltje, mielőtt a Ferrari fenyegetőzni kezdett, hogy él a vétójogával a kinevezés ellen. Ugyanezt Domenicali jelölése kapcsán nem tették meg, Montezemolo viszont utalt arra, hogy ő persona non grata lenne.
Domenicali a pályán és a versenyzéshez kapcsolódó üzletben lényegében mindent látott: kívülről-belülről megismerte a Ferrari működését a pénzügytől a HR-en és a szponzoráción át a csapat általános menedzseléséig, beleértve Fernando Alonso ámokfutásait, Felipe Massa utolsó pillanatos világbajnoki vereségét, hungaroringi balesetét és visszatérését, a technikai stáb ritka sikereit és gyakori kudarcait. Sőt, talán ennél is fontosabb, hogy amikor elért a szakadék szélére a Ferrarinál, nem védőháló nélkül kellett ugrania.
A legtöbb felsővezetőnek a Ferrari után már nem jut különösebb karrier az autóiparban és a motorsportokban, Domenicali e téren kivételesnek bizonyult. 2014. áprilisi lemondása után a hegyekben lévő birtokán pihente ki a fáradalmakat, majd októbertől az Audihoz szegődött, ahol az „új üzleti kezdeményezések” részleg alelnöke lett, és gyakorlatilag egy esetleges F1-es szerepvállalás előkészítésén dolgozott.
„Mondjuk úgy, hogy részt vettem a projektben – nyilatkozta 2018-ban a Beyond the Grid podcastban. – Akkoriban foglalkoztunk azzal, hogy az Audi be tudna-e szállni, ez is a munkám része volt. Azt kell mondanom, nagyon érdekesnek találtam, újszerű feladat volt. Emellett az is érdekes volt, hogy egy ilyen vállalatcsoport számára miként lett volna lehetséges, hogy beszálljon a Forma-1-be, de
tudjuk, hogy mi történt Németországban, így ez a projekt lényegében leállt emiatt.”
A Racefans értesülése szerint a VW csoport mindössze egy hétre volt attól, hogy felvásárolja a Red Bull F1-es csapatát, amikor beütött a dízelbotrány, ettől az F1-es projekt kútba esett, de Domenicali a konszernhez tartozó Lamborghini elnök-vezérigazgatójaként házon belül maradt, és az irányítása alatt emelkedni kezdtek az eladások, részben az Urus nevű SUV miatt is. Ez azonban nem az egyetlen érdeme a márkánál.
„Manapság nagy figyelem jut az iparágunkban a mobilitás kérdésének, helyesen – mondta 2019-ben a Beyond Victory podcastban. – A Lamborghini viszont valami mást képvisel az értékek és egy ilyen autótól elvárt élmények terén. Látható, hogy a mobilitási lehetőségek bővülésével a fiatal generációt kevésbé érdekli, hogy autót vezessenek, de jobban odafigyelnek a márkánkra. Imádják az autóinkat, ezt látjuk a közösségi médiában elért sikereink révén is. Hihetetlenül gyorsan növekszünk. Ez is azt mutatja, hogy a két dolog megfér egymás mellett.”
Domenicali a Lamborghininél bizonyította, hogy a versenysporton kívül is megállja a helyét az autóiparban, megtapasztalta, hogy a világ egyik legnagyobb gyártója milyen szempontokat vesz figyelembe, amikor döntés születik egy többmilliárd eurós sportprogram esetleges elindításáról, és a tömegek körében is fokozni tudta az érdeklődést a luxusmárkák közé sorolható Lamborghini iránt.
Tavaly tavasszal felröppent, hogy a Ferrari új vezetése is szívesen viszontlátná őt a maranellói vállalat élén,
de ekkor már késő volt. Domenicalinak a Ferrari nem tudott újat mutatni, hiszen a nagy riválisnál már eljutott a legmagasabb szintre, az viszont egyedülálló kihívásnak ígérkezik, hogy középtávon ő lesz a Forma-1 új karmestere.
55 évesen Domenicali fiatal az F1-es felsővezetők körében, Carey 67 évesen húzódott a háttérbe, Todt 74 éves, Brawn 66 esztendős, a csapatfőnökök fiatal generációja is nagyjából kortársaiból áll (Wolff 48, Christian Horner 47, Zak Brown 49 éves), viszont az F1-ben érdekelt, általában kimagaslóan sikeres üzletemberek körében is igen sokrétű a tapasztalata, még akkor is, ha azt alkalmazottként, és nem feltétlenül a saját vállalkozásaival szerezte meg.
A Ferrarinál a saját bőrén érezte, milyen az, amikor a közvetlen versenytársak teljesítménye folyamatosan 3 százalékon belül mozog hétről hétre (ez a nagyvállalatoknál ritkán tapasztalható ennyire kíméletlen formában), és ehhez nyomás is társul az anyavállalat, a szponzorok, a közvélemény, valamint egyéb problémás érdekeltek, például a versenyzők részéről.
Megvívta a csatáit a tárgyalóasztalnál a FOTA tagjaként, később a Lamborghini mellett
az FIA formulaautós bizottságának elnöke is volt, így a testület bürokráciáját is belülről ismeri.
Az Audi-Lamborghini vezetőjeként tudja, hogy ezeknek a márkáknak miért nem érte meg beszállni a Forma-1-be, és Mugello kapcsán valószínűleg még emlékszik a pályák üzemeltetését övező kihívásokra is.
Mindemellett gyerekkorától a motorizáció veszi körül, Imolában született, háza van a monzai pálya közelében, és hatalmas előnye, hogy a közelmúltban nem vállalt aktív szerepet a Forma-1 egyik érdekeltjénél sem, de közben a radaron maradt, már 2018-ban „lehetőségnek” nevezte a Forma-1 hivatalos podcastjában, hogy vezetői szerepkörben visszatér a sportágba.
Arra rögtön felfigyelt az F1-es közvélemény, hogy Domenicali kinevezésével minden fontosabb döntéshozói szerepben a Ferrari egykori emberei ülnek.
Brawn továbbra is az F1 sportért felelős ügyvezetője, bár az elmaradt előléptetés miatt nem lenne meglepő, ha hamarosan távozna a posztjáról, és Jean Todt is az FIA elnöke, viszont 2021 végén várhatóan véget ér a pályafutása.
Ebből következően Domenicali felbukkanása nem az olaszok totális dominanciáját, inkább a soft power fenntartását jelenti, és biztosítja azt, hogy az új menedzsergenerációban is lesz legalább egyvalaki, akinek a pályafutása elválaszthatatlanul összefonódott a Ferrarival. Domenicali az elmúlt évek során remekül felépítette a saját, független karakterét, és a jövőben is fegyelmezettnek kell lennie, amikor ismét a Forma-1 viharában találja majd magát.
Ecclestone lemondatása után Carey teljesen átalakította a Forma-1 díszleteit, de a műsor lényegében ugyanaz maradt: 20 autó versenyez, és általában Lewis Hamilton nyer a Mercedesszel. Közben
a sportág működtetésének költségei növekedtek olyan beruházások miatt, amelyek az amerikai vállalatirányítási módszerekre jellemzők.
Lett új központ Londonban komplett új részlegekkel, új arculat, felpörgetett marketing, közösségi média és tartalomszolgáltatás, saját műszaki kutatólaboratórium Brawn és Pat Symonds vezetésével, Ecclestone helyett vezetői triumvirátus és sok ígéret a maradi autónepper által kihasználatlan üzleti lehetőségekről, de ebből négy év alatt az lett, hogy a korábban folyamatosan nyereséges sportág nem tudta hozni az addigi eredményeit.
Sőt: csökkentek a csapatok jogdíjbevételei, a 2021-re beígért, majd a koronavírus miatt 2022-re halasztott új technikai szabályokból kimaradtak az erőforrások, így nincs autóipari jelentkező, aki beszállna a mezőnybe. Távozók viszont vannak a Honda, és részben a Mercedes révén, ráadásul a 200 millió eurós belépési küszöb miatt franchise sport lett az F1, így a közeljövőben várhatóan nem fog bővülni a mezőny, mert jobban megéri majd csapatot venni, mint indítani egy újat.
Az idén érvénybe lépő új kereskedelmi megállapodás, az ún. Concorde-szerződés megkötése nagy siker Carey számára,
hiszen megtartotta az összes csapatot (bár a pletykák szerint a korábbiaknál könnyebb kilépni az F1-ből), és a költségplafon révén várhatóan minden érdekelt nyereségessé válhat (kivéve azokat, akik a győzelem érdekében ügyeskedni fognak), de ez nem feledteti azt, hogy (részben a koronavírus okozta gazdasági nehézségek miatt) eurómilliárdok tűnnek el a sportágból a következő évek során, és ez valahol előbb-utóbb látszani fog.
Az első ügy, ami várhatóan Domenicalira zuhan, a 2021-es versenynaptár kérdése lesz: Carey irányítása alatt ugyan összeállt egy válságmenetrend az előző szezonra (ez talán a fő vívmány a regnálása során), és bejelentettek egy 23 állomásos, globális versenynaptárat a 2021-es szezonra, de cikkünk írásakor még
erősen kérdéses, hogy a koronavírus lehetővé teszi-e egy „normális” idény megtartását. Amennyiben nem, az F1 várhatóan tud majd alkalmazkodni, de Domenicali dolgát ez mindenképpen megnehezítené.
Szintén várható, hogy már a 2022-es technikai reform előszele is hullámokat vet majd a sportágban, és a költségplafon is új helyzetet teremt a csapatok számára. Ezek formálisan az FIA-hoz tartoznak, de Brawn kutatócsapata is részt vett az előírások kialakításában, így a jogtulajdonos is óhatatlanul belesodródik majd az ügybe.
Ezt borítékolni lehet az új motorszabályok kidolgozása kapcsán is: 2025 környékén új formulára lesz szükség, ezzel kellene meggyőzni további gyártó(ka)t a csatlakozásról, köztük Domenicali korábbi munkaadóját, a VW csoportot. Ez benzines hibriddel nehézkesnek ígérkezik, de a bioüzemanyagok hidat képezhetnek az elektromobilitás felé tartó úton megtorpanó gyártók számára.
A motorokhoz kapcsolódik a fenntarthatóság kérdése, valamint az F1 által felkarolt egyéb társadalmi ügyek, például a diverzitás képviselete is, ami jó eséllyel további feszültségeket hoz majd, főleg az első Szaúd-Arábiai Nagydíj visszásságainak és Nyikita Mazepin kicsapongásainak szőnyeg alá söprése miatt. A szaúdiak és az oroszok rövid távon fontos bevételeket generálnak, de hosszabb távon veszélyeztetik az F1 hírnevét, így
Domenicalinak is kényes egyensúlyt kell majd fenntartania.
Ecclestone lemondásakor úgy véltük, hogy 2020-ig alapvetően nem változik meg a Forma-1 összképe, és ez így is történt, azt viszont a koronavírus miatt csak 2022-ben tudjuk majd meg, hogy Brawn műszaki fókuszú megközelítése izgalmasabbá teszi-e a sportágat. A kettő között Domenicali megkapaszkodhat az új szerepkörében, és az eddig megszerzett tapasztalataival felvértezve vezetheti a jövőbe a Forma-1-et.