Juan Pablo Montoya nevéről alighanem sok F1-rajongónak beugrik valami. Teniszezésnek füllentett krosszmotorozás; szóváltás Michael Schumacherrel az imolai sajtószobában; eszeveszett időmérős tempó; furcsa távozás szezon közben a McLarentől. És talán többekben felsejlik a pontosan 20 évvel ezelőtti 2001-es Brazil Nagydíj 39. köre, amelyben Jos Verstappen az autósportban elkövethető legnagyobb butasággal megfosztotta a mindössze élete harmadik F1-es futamát teljesítő kolumbiait élete első F1-es futamgyőzelmétől.
A BMW-vel kötött együttműködésének második évébe lépő, az 1997-es világbajnoki címeket követő sikertelen évek után egyre javuló formát mutató Williamsnél CART-bajnokként és Indy 500-győztesként debütáló Montoya F1-es karrierje kissé döcögősen indult: sem az Ausztrál, sem a Malajziai Nagydíjat nem fejezte be, és mindkétszer jócskán kikapott az időmérőn a jóval rutinosabb Ralf Schumachertől.
Az ekkor 25 esztendős kolumbiai a szezon harmadik versenyén, az akkor még az idény elején rendezett Brazil Nagydíjon azonban csattanós választ adott azoknak, akik már a következő Alex Zanardit látták benne.
Az időmérőn alig maradt el a csapattársától (a 75 ezred még a rövid interlagosi körön sem sok), a versenyen pedig remek rajttal feljött a második helyre Michael Schumacher mögé, hogy aztán a Mika Häkkinen rajtrácson ragadt McLarenje miatt beküldött biztonsági autó távozása után jó két autónyi távolságból, füstölő bal első kerékkel, hideg gumival, nehezebb autóval bevetődjön az erre láthatóan nem számító háromszoros világbajnok mellé, a pálya széléig szorítva ki azt.
Már sosem tudjuk meg biztosan, de ez a manőver nagy valószínűséggel a győzelmet jelentette volna Montoyának, ha nincs a 39. körben történt ütközés. A Williams versenyzője ugyanis az őt folyamatos nyomás alá helyező, a futamot vele ellentétben két kiállással teljesíteni tervező Ferrari-pilóta előtt tudott maradni, majd Schumacher első kiállása után sem csökkent jelentősen az előnye, miközben a szintén egyszer cserélő David Coulthard több mint 5 másodperces lemaradással követte.
Persze messze volt még a 71 körös futam vége, amelyen a későbbiekben az eső is nehezítette a versenyzők dolgát, ezért biztosan nem lehet kijelenteni, hogy a vizes pályán különösen tapasztalatlannak számító kolumbiai nyert volna aznap, de azért jó esélye volt rá.
A 8. helyen autózó Jos Verstappen azonban másképp gondolta, és miután a hármas kanyart követő egyenesben félrehúzódott az őt leköröző Williams elől, a négyes kanyar féktávján fogta magát és nekiment.
Az ütközéstől a rövid időre levegőbe emelkedő Arrowsnak a földet éréskor azonnal eltörött a bal első felfüggesztése, míg a megpördülő Williams hátsó szárnyát veszítette, rögtön nyilvánvalóvá vált tehát, hogy mindkét pilóta kiesett a versenyből.
A – főleg 20 év távlatából nézve – meglepően nyugodt Montoya egy kicsit mutogatott a pálya túloldalán levő Verstappen felé, majd az autóból kiszállva már a közönségnek integetett, az újságíróknak pedig filozofikus hangulatban nyilatkozott. „Természetesen csalódott vagyok, mivel ez ígérkezett életem legjobb napjának, de sajnos rossz vége lett. De majd jönnek jobbak" – tekintett előre.
A felügyelők teljes mértékben Verstappent találták felelősnek a balesetért és 15 ezer dolláros bírságot szabtak ki rá (hol voltak még akkor a büntetőpontok és a soron következő versenyre szól rajtbüntetések),
a holland pilóta azonban úgy érezte, Montoya volt a hunyó.
„Láttam a kék zászlót, majd Juant, úgyhogy balra húzódtam. Amint elhaladt mellettem, visszatértem az ideális ívre, utána azonban nagyon korán fékezett, úgyhogy összeütköztünk. Nem tehettem ellene semmit. Sajnálom őt, mert utólag megtudtam, hogy vezette a versenyt, de nem tudtam elkerülni. Nekimentem és ennyi volt" – nyilatkozta Verstappen.
Verstappen szavai nem igazán nyerték el Patrick Head, a Williams híresen vaskalapos technikai igazgatójának tetszését. A szakember szóvá is tette a holland pilóta viselkedését.
Ezeknek a srácoknak fel kellene tenni a kezüket, ha hibáztak, de úgy tűnik, hogy manapság ez már nem divat.
Juan Pablo kontrollálta a versenyt, amíg neki nem mentek hátulról. A közúton mindig a hátul haladó a felelős. Ez közismert tény, úgyhogy szerintem nincs min vitatkozni."
Montoya és Verstappen egyébként soha nem lettek puszipajtások, utóbbi az az évi Német Nagydíj után pedig meg is fenyegette a Williams pilótáját a sajtóban,
amiért az a futamot vezetve úgy érezte, hogy a holland feltartotta őt lekörözés közben, ezért a középső ujját mutatta neki. „Nem tudom, mi történt, csak utólag láttam a TV-ben, hogy bemutatott – nyilatkozta a Montoya győzelmével záruló verseny után Verstappen. – Hogy milyen oka volt erre, azt nem tudom, de ha így akar játszani, akkor legközelebb egy kicsit jobban is megnehezíthetem a dolgát. A csapat azt mondta, hogy abban a szektorban csak egy tizeddel volt lassabb, mint korábban, úgyhogy nem tartottam fel. Semmi oka nem volt arra, hogy így viselkedjen. De ha így folytatja, megnehezítem az életét."
Úgy tűnik, hogy Interlagos és a Brazil Nagydíj valamiért hajlamos lekörözéses balesetekbe sodorni a Verstappen-családot, apja után 17 évvel ugyanis Max Verstappen is részese volt egy ilyen esetnek, csakhogy 2018-ban ő volt az, aki emiatt elbukott egy győzelmet. „Karma!" – kiáltaná erre Fernando Alonso.
Az ifjabbik Verstappen csattanása a körét visszavenni igyekvő Esteban Oconnal éppen olyan felesleges volt, mint apja korábbi esete, és ugyanúgy elkerülhető lett volna. A Red Bull pilótája senkitől sem zavartatva vezette a versenyt, amikor a 44. körben megérkezett mögé friss gumikon Ocon, és a célgyenes végén kívülről betette a Force Indiáját a holland autója mellé.
Noha szabály nem tiltja, amit a francia pilóta tett, a manőver agresszivitása semmiképpen sem volt elfogadható egy lekörözöttől.
Persze mondhatjuk, hogy a holland pilótának is lehetett volna több esze, és saját érdekében nyitva hagyhatta volna a kaput, amikor a rózsaszín autó mellé ért, de alapvetően Ocont terhelte a felelőség, amit a még a futam közben rá kiszabott tíz másodperces stop and go büntetés is jelez.
Ezzel azonban még nem volt vége a történteknek, mert miután Verstappen bejött a második helyen a sérült autóval, a mérlegelő helyiségben kérdőre vonta Ocont, a szóváltás pedig lökdösődésbe torkollt. A Red Bull versenyzője később úgy magyarázta dühkitörését, hogy riválisa „hülyén" reagált a közeledésére (egyes jelentések szerint nemes egyszerűséggel Verstappen képébe nevetett), és különben is „furcsa lett volna, ha ezek után kezet rázok vele."
Ocon kikérte magának a holland „nem profi" viselkedését és azzal védekezett, hogy a szabályok nem tiltják a kör visszavételét, majd megjegyezte, hogy Verstappen régen is ugyanilyen volt, hiszen a páros már az F3-as időkben is "egymásra talált."„Az FIA-nak elejét kell venni az agressziójának" – mondta a francia, a szövetség pedig komolyan is vette a történteket és közmunkára küldte Verstappent.
A holland akkor azt mondta, hogy remélhetőleg 15 év múlva már csak nevetni fog az egészen, három évvel később pedig még ha nem is nevet, de már mindenképpen higgadtabban és nagyon érett hozzáállással látja a történteket. Ez úgy derült ki, hogy az idei Bahrieni Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján egy fiatal rajongó videóüzenetben azt tudakolta tőle és Sergio Péreztől, hogy mik voltak életük igazán kemény pillanatai. A mexikói pilóta felhozta a 2018-as brazíliai esetet Verstappennek, mire ő közölte, hogy ez csak versenyzés, és az életben vannak annál sokkal nagyobb problémák is, mint hogy valakit vezető helyről kilöknek.
„Mit jelent az, hogy kemény? A versenyzés az élet egy része, és ha végül nem jön be, akkor nem jön be. Attól függ, hogy miként tekintünk erre.
Igen, kilöktek, de ez valóban kemény pillanatnak számít egy ember életében?
Ez sajnos a versenyzés része, de az életben vannak sokkal nehezebb pillanatok is, mint azok, amik versenyzés közben történnek."
Viszonylag ritkán történik meg, hogy a versenyben aktuálisan vezető pilóta egy lekörözöttel ütközve essen ki, de a fentebb taglalt két eseten kívül azért előfordult még ilyen. Az 1982-es Német Nagydíjon a sportág történetének első és eddigi egyetlen chilei versenyzője, Eliseo Salazar írta be magát örökre az F1 történetébe azzal, hogy a 18. körben kiütötte a versenyben vezető Nelson Piquet-t. Az ATS színeiben versenyző pilóta az Ostkurve előtt elhelyezett sikánban szállt bele a Brabham-BMW-be Jos Verstappen brazíliai manőveréhez hasonló módon, miután elengedte azt.
Montoyával ellentétben a heves vérmérsékletű Piquet azonban nem intézte el némi gesztikulálással a dolgot, hanem az autójából kipattanva leginkább ahhoz hasonló mozdulatsort mutatott be Salazar ellen, mint amit verekedős videojátékokban produkál az ember, ha minden gombot egyszerre kezd el püfölni. Az ütésekkel és rúgásokkal párosuló dühkitörés persze némileg érthető volt, hiszen a motorszállító BMW hazai versenyén, a bajor gyártó felső vezetésének jelenlétében történt a kiesés,
néhány hónappal később azonban Piquet az egyik szerelőjétől megtudta, hogy motorja vizsgálatánál kiderült, hogy az semmiképpen sem bírta volna végig a futamot,
így a brazil felhívta Salazart és megköszönte neki, hogy megkímélte a további felesleges körözéstől.
A pályafutása során 24 F1-es futamon rajthoz álló Salazarnál is "nagyobb" tettet sikerült végrehajtania a később terepralis legendává váló Jean-Louis Schlesser-nek, amikor mindössze élete második, egyben utolsó F1-es futamán egy mozdulattal megfosztotta Ayrton Sennát a győzelemtől, a McLarent egy soha nem látott rekordtól, és kettős Ferrari-sikert ajándékozott a monzai lelátókon tomboló tifosinak.
Viccesen mondhatjuk, hogy mindenről a bárányhimlő tehetett, Schlesser ugyanis az azzal küzdő Nigel Mansell helyére ugrott be.
Ráadásul nem is ő volt a Williams első számú választása, hanem a jóval rutinosabb Martin Brundle, aki egy futammal korábban, Spában a hetedik helyre hozta be a csapat autóját, az Olasz Nagydíjon azonban a sportautó-világbajnoki kötelezettségei miatt nem tudta vállalni a helyettes szerepét.
Így maradt az F1-es nagydíjhétvégén korábban mindössze egyszer, 1983-ban részt vevő, versenyre magát most először (csak a 22. rajtkockát szerezte meg) kvalifikáló 40 (!) éves francia, aki aligha ilyen dicsőségről álmodott, amikor a Williams felkérte Mansell helyettesítésére. Történt ugyanis, hogy a verseny utolsó előtti körében elfékezte magát a célegyenes végi sikánban, amit a mögötte érkező Ayrton Senna kihasznált és betette mellé a McLarent, Schlesser azonban ráfutott a kerékvetőre, majd nekiment a versenyben vezető brazilnak.
Senna autójának jobb hátsó felfüggesztése azon nyomban eltörött, Gerhard Berger pedig köszönte szépen, és két körrel a vége előtt átvette a vezetést, hogy a második helyre előrelépő Michele Alboretóval közösen örömmámorba taszítsa az örjönő tömeget. Mindezt négy héttel a legendás Enzo Ferrari halála után. Ha nincs Schlesser bénázása és Senna megnyeri a versenyt, akkor a McLaren lett volna az F1 történetének első és máig egyetlen csapata, amely a szezon összes futamát megnyeri. Így 16/15 lett a mérleg.
A világbajnoki cím kimenetelének szempontjából kétségtelenül Michael Schumacher és David Coulthard 1998-as spái ütközésének volt a legnagyobb a hatása, a McLaren skót pilótája ugyanis 10 ponttól fosztotta meg a vb-címet végül az utolsó futamon, Szuzukában elbukó Schumachert. Mika Häkkinen, az akkor kétszeres világbajnok német pilóta legnagyobb ellenfele ráadásul kiesett a belga versenyen, Schumachernek így még fájóbb volt a nullázás.
Miután a verseny elején levadászta Damon Hillt, a Ferrari versenyzője hozta, amit esőben mindenki várt tőle, és faképnél hagyta a mezőnyt, hatalmas előnnyel robogva a győzelem felé. Eközben az első rajtnál hatalmas tömegbalesetet okozó, a második rajt után Alex Wurz-cal összeakadó skót a mezőny végén poroszkált és próbálta valahogy a pályán tartani a McLarent olyan körülmények közepette, amelyek esetén ma alighanem félbeszakítanák a versenyt.
Coulthard olyannyira lassú volt (vagy Schumacher gyors, nézőpont kérdése), hogy valamivel féltáv után, a 25. körben fel kellett készülnie az élen száguldó Ferrari elengedésére.
Schumacher a Pouhon előtti lejtős egyenesben érkezett meg mögé, majd ahelyett, hogy kikerülte volna, elemi erővel belecsapódott McLarenje hátuljába.
Az ezt követő jelenetek alighanem mindenkinek beleégtek az emlékezetébe, aki élőben látta: Schumacher három keréken, Coulthard hátsó szárny nélkül evickélt be a bokszba, majd előbbi, miután orral beparkolt a garázsba, az autóból kitépve magát eltorzult arccal indult meg a McLaren garázsa felé, ahol a már az autóból szintén kiszállt, még sisakban álldogáló Coulthardot őrjöngve azzal vádolta, hogy megpróbálta megölni őt. Ha nincsenek a McLaren szerelői és a Schumachert a helyszínről elrángatni igyekvő Stefano Domenicali és Jean Todt, bizonyára tettlegességre is sor került volna.
Természetesen sokakban, köztük Schumacherben és a Ferrari csapatfőnökében is felvetődött, hogy Coulthard szándékosan fékezett a német pilóta előtt, ezt a skót versenyző azonban mindig tagadta. Felelősségét ugyanakkor csak évekkel később ismerte be.
A valóság az, hogy elemeltem a lábam a gázról, hogy megelőzhessen, de mindezt áthatolhatatlan vízfüggönyben, az ideális íven tettem. Ilyesmit soha nem lenne szabad csinálni, és ma már nem is tenném meg.
1998-ban azonban még nem volt meg a mostani tudásom és tapasztalatom, és korábban még senki nem rohant belém. Amikor nyomást helyeznek rád, reagálsz és azt mondod, hogy »én nem csináltam semmit«. Amikor tudtam, hogy mögöttem van és a csapat is szólt, én pedig próbáltam elengedni, okosabb döntést kellett volna hoznom."