Negyedszázada indult Michael Schumacher közös kalandja a Ferrarival, amely összesen tizenegy (öt versenyzői, hat konstruktőri) vb-címet eredményezett. A lehengerlő sikerekhez rögös út vezetett, és kevésbé emlékszik rá a közönség, hogy
a legsötétebb órákban komolyan megremegett a későbbi diadal egyik alappillére.
Ez a kezdet kezdetén történt, azelőtt, hogy az esélytelenebb maranellóiak szívszaggató vereséget szenvedtek a világbajnoki csatában Jacques Villeneuve-től és a Williamstől, illetve kétszer Mika Häkkinentől és a McLarentől. 1996-ban a Ferrari még messze járt attól, hogy a végső diadalért labdába rúgjon, egy-egy szép pillanattól eltekintve csak álmodozhatott erről.
Nehéz belőni, mi volt a valós pozíciója az erősorrendben a mezőnyből kiemelkedő Williams mögött: Schumacher teljesítménye alapján kicsit jobb volt, mint a német által vb-címekig jutó csapat, a Benetton, a másik ferraris, Eddie Irvine viszont sokszor a McLaren és a Jordan szintjén ment, a dobogóra általában esélytelenül.
Schumacher első idénye egész jó eredményekkel indult a Ferrarinál, az első hat futamon háromszor dobogóra állt, a hetediken az esőben megszerezte első győzelmét. Lendületbe kerülhettek volna, főleg úgy, hogy a megemelt orrkúpra váltva beállnak a sorba, ehelyett jött a feketeleves.
1996 nyara rémálom volt Maranellóban, egymást követték a kínos események,
ami kis híján a később aranycsapatot építő főnök, Jean Todt állásába került. Ha valamelyik epizódról Charles Leclerc hétvégi monacói esete jutna eszükbe, az nem a véletlenül műve.
A Kanadai Nagydíjat elintézhették azzal, hogy csőstül jöttek a bajok, van ilyen. Schumacher lefulladt a felvezető körre indulva, mert alacsony volt az olajnyomás, rakoncátlankodtak a fékjei és a kuplungja. Utóbbi miatt elmondása szerint túlságosan kipörgette a kerekeket, és ettől szakadhatott le a féltengelye a bokszkiállása után.
Versenymérnöke, Ignazio Lunetta azt állította, ekkor még képesek voltak humorral kezelni a történteket.
Amikor visszatért a depóba, egymásra néztünk és mindketten nevetésben törtünk ki
– mondta James Allen 2014-ben kiadott The edge of greatness című, Schumacherről szóló könyvében. Irvine szintén kiesett futóműsérülés miatt már a 2. körben, de ekkor még nem sejthették, hogy a kockás zászló ritkán látott tárgy lesz a pilótáknak ezen a nyáron.
A Francia Nagydíjra Schumacher megszerezte a pole pozíciót, a rajtnál azonban nem állhatott be oda – Leclerc esetével erre utaltunk –, a motorja már a felvezető körben elfüstölt, az egyik dugattyú esett szét. „Először mérges voltam, hiszen néhány másodperc alatt füstbe ment a kemény munkánk a csapattal – nyilatkozta. – Azóta lenyugodtam. Ilyenkor kontrollálni kell az érzelmeinket, higgadtnak és racionálisnak kell maradni. Kezdettől fogva tisztában voltam vele, hogy lesznek megbízhatósági problémáink a Ferrarinál. Igaz, azt hittem, a szezon elején, ehelyett most zúdulnak a nyakunkba egyszerre."
A másik autóval Irvine néhány perc után parkolt le váltóhiba miatt, a lebőgést Todt akkor úgy kommentálta: „Az autósportban töltött hosszú karrieremben ez a legsötétebb nap." Az élet mintha csak úgy gondolta volna, fogd meg a söröm, Jean.
Silverstone-ban hasonló szégyen várt a vörösökre, a fájdalom csak annyiban lehetett enyhébb, hogy ott nem tűntek annyira ütőképesnek. A 6. körben már egyik Ferrari sem volt versenyben, Schumachernél a váltó, Irvine-nál a differenciálmű romlott el;
előbbit egész banális módon az okozta, hogy egy gyűrűt nem rögzítettek rendesen és kiömlött a hidraulikafolyadék.
Mellesleg Monzában is felrobbant egy motorjuk egy júliusi tesztelésen.
A paddockban ekkortájt a veterán svájci tudósító, Roger Benoit többek között a sportág hajdani urával, Bernie Ecclestone-nal fogadásokat kezdett kötni a versenyekre, hogy hányadik körben esik ki Schumacher.
Az olaszoktól persze nem lehetett arra számítani, hogy a megmentőnek szánt német szavára hallgatva higgadtak maradnak, Todt fejét követelték, aki a Brit Nagydíj után felajánlotta lemondását. A Ferrari elnöki hivatalát nem olyan rég átvevő Luca di Montezemolo ugyanakkor továbbra is bízott benne. „Rengeteget küzdöttem a csapat felépítéséért az elmúlt három évben, nem fogom lerombolni a téglákat két-három rossz futam miatt" – jelentette ki.
Fontosabbnak bizonyult Schumacher támogatása. „Borzasztó volt" – mondta a német.
Mindenki Jean távozását követelte. Közöltem, hogy én is távozom, ha így történik.
Ezt Todt is megerősítette a közelmúltban. „Michael közölte, hogy ha távozom, akkor ő is elmegy. Őt nem akarták elveszteni. Velem kevésbé törődtek, de Michael határozottan kiállt mellettem, ezért maradtam."
A Német Nagydíjon végre sikerült összehozni egy célba érést, Schumacher 4. lett, de Irvine motorhiba miatt megint kiesett, ahogy Magyarországon is műszaki hibát szenvedett, Schumacherrel együtt. Ott megint megszerezte a pole-t a német, és a 3. helyet bukta nem sokkal a leintés előtt, miközben heroikusan küzdött az elemekkel.
„Néhány körrel a kiesésem előtt a gázpedál elkezdett nyitva maradni és a váltóm is megzavarodott – közölte – A lassú kanyaroknál csak úgy tudtam lassítani, hogy kikapcsoltam a motort és lendületből újra beindítottam. Egyszer véletlenül üresbe váltottam és a motort leállt."
Öt futam alatt a Ferrari így a megtehető körök alig több mint harmadát teljesítette.
A különös balszerencséhez beszédes adalék, hogy az ominózus Brit Nagydíj után gond nélkül levezettek egy hosszabb távot szinte teljesen ugyanazzal az autóval, ami Irvine alatt tönkrement. A problémák egy része ismert volt a csapatnak, de számos alkalommal olyan fordult elő, amivel korábban nem szembesültek.
A Ferrari hamarosan rendezte a sorokat, a nyarat tulajdonképp díszes keretbe foglalták, csak a vászon volt szakadt és koszos. Június 2-án a Spanyol Nagydíjon győztek, a Canossa-járás előtt, azt pedig augusztus 25-én zárták le a Belga Nagydíj megnyerésével.
Todt később domináns csapatot épített, joggal feltételezhető, hogy ebből semmi sem lett volna, ha áldozattá válik: az FIA jelenlegi elnöke beszélte rá Schumacher tanácsára Ross Brawn-t, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz technikai igazgatónak, ahogy a visszavonulását tervező másik zseniális mérnököt, Rory Byrne-t is. A türelem az ismert sikereket eredményezte, de 1996 nyarán nyilván legfeljebb remélni lehetett őket.
Az összetevők ott voltak a konyhában, csak a megfelelő séfek hiányoztak. „A minőségbiztosítási rendszerük magasabb szinten volt, mint amit máshol tapasztaltam – árulta el Ross Brawn a Total Competition című könyvben. – Azt is észrevettem, hogy az alkalmazottak hozzáállása kitűnő volt. Első osztályú szakembereket, technikusokat láttam."
„Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a közép- és felsővezetők nem hagyták őket nyugton. Arra figyeltek a menedzsment tagjai, hogy megtartsák a pozíciójukat."
„Nem sokkal az érkezésem előtt kirúgtak egy embert a gyártási részlegtől, mert rosszul csinált meg egy dugattyút, ami a minőségellenőrzésre vonatkozó dicséretem ellenére a motor felrobbanásához vezetett a felvezető körben Magny-Coursban."
Olyan volt, mint egy nyilvános akasztás. Kivizsgálták az esetet és ezt az ember felakasztották, vízbe fojtották, felnégyelték és menesztették. Az volt az üzenete, hogy ez történik azzal, aki nem hozza a megfelelő szintet.
„Sokkoló volt. A rendszer volt a hibás, nem ő. Én nem engedtem volna ilyet."
Az 1996-os nyári kiesési hullám súlyosságára jellemző, hogy a Ferrari ezután négy év alatt gyűjtött össze ugyanennyi kiesést technikai problémából kifolyólag, mint abban a szűk három hónapban. A Belga Nagydíjtól a szezon végéig Schumacher gyűjtötte a legtöbb pontot, 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben a fejlettebb Williamsszel, illetve McLarennel harcba szállt a bajnoki címért, majd 2000-től 2004-ig már mindenkit legyőzött.