Általában nem sok jót jelent, ha valakinek a főnöke ország-világ előtt kijelenti, hogy ideje emelni a tétet, és hozni az eredményeket. A Forma-1-ben ezt sokkal diszkrétebben szokták csinálni, Zak Brown, a McLaren Racing ügyvezetője viszont az év elején ezt tette Lando Norrisszal, miközben a csapat új szerzeményétől, Daniel Ricciardótól várta azt, hogy húzza magával a McLarent.
A szezon első harmada után, féltávhoz közelítve nem kérdés, hogy Norris megkapta az üzenetet, és az első néhány verseny alatt kiérdemelte, hogy a McLarennél hosszú távra tervezzenek vele. A Red Bullnál ezt Max Verstappen, a Ferrarinál Charles Leclerc, az Alpine-nál Esteban Ocon érte el ugyanezt (bár az eredményei ezt nem feltétlenül indokolják) és várhatóan a Mercedes is előbb-utóbb bizalmat szavaz George Russellnek. Ők azok, akik a következő években meghatározzák majd a Forma-1 alakulását, de legyen szó sikerről vagy bukásról.
Norris esetében jelenleg egyértelműen fejlődésről lehet beszélni, és ez az elmúlt évek alapján számokkal is jól kifejezhető.
2019-ben (némi balszerencsével) 96-49 pont arányban, tavaly pedig 105-97-re vereséget szenvedett Carlos Sainztól, aki a Ferrarinál is bizonyítja, hogy kiegyensúlyozott versenyző, de nem a mezőny legjobbjainak egyike, főleg nem időmérőn, mert Norris már az első két évében is verte őt szombatonként. Idén viszont már most 101 pontnál jár, vagyis szinte biztos, hogy megduplázza (!) a tavalyi pontjai számát.
„Nagyszerű volt, 2012 óta először bejutottunk az első rajtsorba, Lando nyilvánvalóan nagyszerű kört teljesített, ami eljuttatta ide – méltatta pilótáját Brown a Sky Sports műsorában az Osztrák Nagydíj előtt. – Idén egész évben remekül vezet. Világos az is, hogy az autó is kezd összeállni, a versenyző teljesítménye mellett az autóra is szükség van a jó eredményhez.”
Tény, hogy a várakozásoknak megfelelően jó döntésnek bizonyult a McLaren visszatérése a Mercedes-motorokhoz
(a néhai Mansour Ojjeh közbenjárásával) és a kockázatvállalás, amit a karosszéria jelentős átépítése igényelt a Renault-erőforrás után, de a lehetőséggel egyelőre csak Norris tud élni, a 8. helyen 40 ponttal szerénykedő Ricciardo a 2020-as szintet idézi.
A 21 éves Norris 2017-ben csatlakozott a McLaren juniorprogramjához, pont akkor, amikor a wokingi istálló a sötét hondás korszak végén elindult a kilábalás felé. A tűzkeresztségen a Hungaroringen esett át, a Magyar Nagydíj után megrendezett teszten, a második nap során a leggyorsabbnak bizonyult, ez persze akkor még csak jelképes siker volt.
Az már sokkal jelentőségteljesebb fejleménynek számított, hogy egy évre rá a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso hajlandó volt átadni neki az autóját a 2018-as Belga Nagydíj szabadedzésére, ahol rögtön jobb tempót autózott az év végén elküldött Stoffel Vandoorne-nál, és ezzel megváltotta a jegyét a Renault-motorokkal új fejezetet kezdő csapathoz.
Norris közben megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot, az F2-ben az előbb-utóbb a Mercedeshez kerülő Russell mögött a 2. helyezett lett, és az akkori pletykák szerint a Red Bull pilótaprogramját vezető Helmut Marko is kivetette rá a hálóját, de a brit fiatal ekkor már a McLaren kötelékébe tartozott.
Ez a karakteréből adódóan nem meglepő:
bár Norris bohókás, folyamatosan viccelődő, online streameket tartó, laza kölyökként jelent meg a paddockban, valójában zárkózott, látványos allűröktől mentes figura,
aki két verseny között a kortársaihoz hasonlóan örömmel visszavonul a videójátékokhoz, de az élményt alkalmanként szívesen megosztja követőivel a Twitch-en.
Májusban 846 ezer követője volt a videójátékos platformon, a koronavírus idején adománygyűjtést kezdeményezett, bő 4 millió rajongót ér el az Instagramon és a Twitteren. Ez már önmagában érettségre utal, de fiatal kora ellenére Norris nem félt felvállalni azt, hogy bár irigylésre méltó a pályafutása, őt is gyötri bizonytalanság.
„Más voltam, mint a legtöbb Forma-1-es versenyző, nagyjából mindenre nyitott, mókásabb, viccelődőbb, talán normálisabb, mintha valami robot sétálgatna a paddockban. Szerintem az embereknek már önmagában ez is tetszett, sokakat felvidított, hogy szórakozom és látnak valakit, aki humorosabb és megnevetteti őket” – nyilatkozta az ESPN-nek.
Norris felidézte, hogy kapott üzeneteket olyan követőitől, akiknek a könnyed viselkedése segített túllendülni nehéz időszakokon,
ez megtanította őt arra, hogy a nyilvánosság révén tehet másokért is. „Ilyen dolgokkal én is küszködtem korábban, tudatosulnia kellett, hogy mekkora hatást gyakorolhatok az emberekre világszerte.”
„Mióta elkezdtem versenyezni, arról álmodtam, hogy bejutok az F1-be, ennek ellenére megingott az önbizalmam. Elkezdtem azon aggódni, hogy megvan-e bennem, ami kell, összehasonlítottam magam a csapattársammal és más versenyzőkkel. Ez befészkeli magát az ember fejébe, nehéz kezelni és biztos vagyok abban, hogy más versenyzők is szenvedtek ettől a múltban.”
A Forma-1 kíméletlen világ, de Norris és környezete úgy tűnik, átvészelte a kissé nehézkes kezdést, ebben bizonyára az is segített, hogy a brit pilóta jó kapcsolatot épített ki korábbi csapattársával, Sainzcal, fontos gesztusokkal megszerettette magát a csapat tagjaival, felívelő pályája ellenére nem kezdett el flörtölni más csapatokkal, és pont akkor újra aláírt a McLarennel, amikor akár erősebb csapatoknál is felmerülhetne a neve.
Emellett természetesen praktikus lépésekre is szükség volt:
2019-ben rájött, hogy nem szabad rágódnia a hibáin,
a Mercedes stábjához hasonlóan elkezdett foglalkozni a meditációval és az alvás optimalizálásával a Headspace nevű mobilapp segítségével, valamint a karanténidőszak vége felé Sainz (és Brown) példáját követve golfozni kezdett, ami kiszakította őt a négy fal közül.
Azt kívülről nehéz megállapítani, hogy minek, mekkora szerepe volt és van a mai napig a brit tehetség fejlődésében, de az egyre nyilvánvalóbb, hogy a módszerek működnek. Fiatal korának megfelelően előfordulnak pontatlanságok a vezetésében, Imolában például egy pályaelhagyás remek rajtpozíciótól fosztotta meg őt, de a futamon remek versenyzéssel és némi szerencsével mégis dobogós helyet ért el.
Hasonló volt a helyzet Ausztriában is, a Stájer Nagydíj időmérőjén Valtteri Bottas büntetése után a 3. helyről kezdhetett, a futamon pedig hozta az elvárható legjobb eredményt az 5. hely révén, egy hétre rá pedig meglepetésre az utolsó kanyarig ő volt az esélyes a pole pozícióra, és a 2. helyről indulva csak egy nehezen megindokolható büntetés fosztotta meg attól, hogy meg is tarthassa a pozícióját.
Norris közben Verstappenhez hasonlóan feltűnésmentesen realista maradt, gyorsan leszögezte, hogy ettől még ne várja a közönség azt, hogy a McLarennel folyamatosan az élmezőnyben fog szerepelni, de idén eddig úgy tűnik, hogy erre egyre nagyobb esélye van, hiszen a Mercedes és a Red Bull (kisebb) megingásait kihasználva egyelőre nagyon is részt vesz a világbajnoki 3. helyért zajló csatában.
Azt egyelőre csak az égiek tudják, hogy Norrisnak előrelépést, stagnálást vagy visszaesést hoz majd a mindenki által nagy lehetőségként elkönyvelt, de valójában jelentős kockázatot is jelentő 2022-es szabálymódosítás, annál is inkább, mert Ricciardótól előbb-utóbb elvárható, hogy mutasson valamit az ígéretből, amit a Renault-nak és a McLarennek is el tudott adni.
Ha viszont eddig kérdéses volt, hogy Norris és a fiatal generáció többi tagja fel tudja venni a versenyt a mezőny legsikeresebb, de vitathatatlanul korosodó tagjaival, akkor az Osztrák Nagydíj megadta erre a választ. Lewis Hamilton nem volt rest méltatni ifjú honfitársát, ahogy Fernando Alonso sem fukarkodott Russell elismerésével, nem beszélve Leclerc-ről, akit tavaly Sebastian Vettel magasztalt.
Az F1 jelenlegi nagy öregjei már kezdik érezni, hogy a fiataloké a jövő, ami egykor az övék volt,
még akkor is, ha Hamilton még az év elején is bizonyította, hogy test-test elleni harcban még mindig maga felé tudja billenteni a mérleg nyelvét, de ahogy extrémebb formában Alonso példája is megmutatja, kiemelkedően jó autó nélkül már nem garantált a sikerük.
Egy lépésre vagyunk attól, hogy a mostani generációváltásnál is felmerüljön az a dilemma, ami a Forma-1-et mindig is jellemezte: vajon a 36 éves, hétszeres világbajnok Hamilton jobb-e a 23 éves, az első világbajnoki címére hajtó Verstappennél? Jobb volt-e a renault-s Alonso a 2006-os Michael Schumachernél? Vagy jobb-e a mostani Russellnél?
Ez örök talány, de a mostani korelnökök ráéreztek, hogy ha emelik fiatal ellenfeleik ázsióját, azzal a saját örökségüket is építik, ez viszont nem jelenti azt, hogy a britek reménységei, Norris és Russell ne lennének képesek akár már rövid távon a fejükre nőni. Hamilton új, kétéves szerződése ezért óriási kockázatot is magában rejt, ami egyrészt becsülendő bátorság, másrészt nagy lehetőség a fiataloknak.
Leclerc már megmutatta, hogy versenyképes Ferrarival ott lehet, ahol a győztesnek járó pezsgőt osztják, Russell tavaly Bahreinben ígéretet tett erre, Norris pedig a nehézkes kezdés után egyre több jelét adja annak, hogy csak egy tényleg jó McLaren-Mercedesre van szüksége, és akár róla is szólhat a sportág egy új, rövidebb vagy hosszabb korszaka.