Hamilton már az első körben elbukott, több pilóta is rosszul lett a katari hőségben
![auto-prix TOPSHOTS Horizontal](https://cdn.origo.hu/2024/02/DvA4Qp9uJ5TYdoDXf5_Hy36kpxdyxNQfjtH3IUUuR6I/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3ZGM3ODE1YjQ3ODRlNTQ4MTg0Y2UxNzhjMTM5ZTVk.webp)
A verseny előtt a FIA komoly változtatást jelentett be, miután a Pirelli a pénteki szabadedzés és időmérő után mikroszkópikus elválásokat azonosított a gumikon. A változtatás értelmében a pilóták maximum 18 kört teljesíthettek egy szett gumival, ami arra következtett, hogy a pole pozícióból induló, immáron háromszoros világbajnok Max Verstappent nehéz lesz legyőzni Katarban is.
Műszaki hiba miatt csak egyetlen Ferrari állt fel a rajtrácsra, Carlos Sainz autójában ugyanis bő egy órával a rajt előtt üzemanyagszivárgást észleltek, így a spanyol végül nem indult a futamon. A másik Red Bullos pilóta, Sergio Pérez pedig csak a bokszutcából indulhatott.
A második sorból induló Lewis Hamilton remekül kapta el a rajtot, és egyszerre próbálta az első kanyarban körbeautózni csapattársát, George Russellt és Verstappent, ám túlságosan agresszív volt, emiatt összeütközött a két Mercedes, a hétszeres világbajnok pedig kiesett.
A rajt legnagyobb nyertese Oscar Piastri és Lando Norris volt, a két McLarenes ugyanis 4-4 pozíciót javított. A biztonsági autós szakasz után Hülkenberg mutatott be egy szenzációs előzést, ám a német kapott egy tíz másodperces büntetést, amiért Sainz rajthelyéről indult.
Az élen Verstappen 1,2 másodperces előnnyel vezetett Piastri előtt a 9. körben, miközben Leclerc támadta Alonsót a harmadik helyért. Az Aston Martin spanyol pilótája a 12. körben állt ki a bokszba közepes keverékű gumikért, majd a 15. helyre jött vissza. A következő körben Piastri és Leclerc is kereket cserélt, a Ferrari versenyzője aztán a kerékcsere alkalmával megelőzte Alonsót, de a spanyol az üzemmeleg gumikkal gyorsan visszaelőzte a monacóit.
Verstappen amennyire csak lehetett, elnyújtotta az első etapot, így végül a 17. körben állt először a bokszba. A holland előnye aztán már 8 másodpercre nőtt Piastrival szemben. A másik McLarenes, Lando Norris pedig Leclerc-kel csatázott a középmezőnyben, és egy szép előzéssel feljött a 6. helyre.
A top10 nagyjából azonos stratégián autózott, a 22. körben Verstappenen kívül mindenki letudta a második kiállást. A 33. körben Alonso elhibázott egy kanyart, ami miatt veszített néhány pozíciót, helyére Norris jött fel harmadiknak. Pérez közben öt másodperces időbüntetést kapott a pályahatárok be nem tartása miatt. A Red Bull mexikói versenyzője aztán a 42. körben is kapott egy újabb 5 másodperces időbüntetést, akárcsak Lance Stroll, előbbi a 13., utóbbi a 12. helyre csúszott vissza.
Az amerikai Logan Sargeant feladni kényszerült a futamot a 42. percben, mivel nem érezte jól magát. Nem sokkal később a dobogóért harcoló Russell is kapkodta a levegőt, vélhetően a katari hőség megviselte a brit pilótát is.
A 46. körben az élen haladó Verstappen lekörözte csapattársát, Sergio Pérezt, majd az 51. percben letudta utolsó kerékcseréjét is, ami meglepetésre nem ment simán, két másodperccel lassabb volt a szokásosnál, de így is öt másodperc volt a Red Bull világbajnokának előnye Piastrival szemben az utolsó körökre.
A végén komoly változás már nem történt, így a holland idei 14., egyben pedig pályafutása 49. futamgyőzelmét aratta Katarban.
A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban.
2024.07.19. - 13:30Hungarian Grand Prix - 1st Practice |
2024.07.19. - 17:00Hungarian Grand Prix - 2nd Practice |
2024.07.20. - 12:30Hungarian Grand Prix - Last Practice |
2024.07.20. - 16:00Hungarian Grand Prix - Qualification |
2024.07.21. - 15:00Hungarian Grand Prix - Race |
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix |
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix |
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix |
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix |
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix |
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix |
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix |
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix |
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix |
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix |
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix |
Helyezés | Versenyző | Csapat | Pont |
---|---|---|---|
1. | Max Verstappen | Oracle Red Bull Racing | 255 |
2. | Lando Norris | McLaren F1 Team | 171 |
3. | Charles Leclerc | Scuderia Ferrari | 150 |
4. | Carlos Sainz Jr. | Scuderia Ferrari | 148 |
5. | Oscar Piastri | McLaren F1 Team | 124 |
6. | Sergio Pérez | Oracle Red Bull Racing | 116 |
7. | George Russell | Mercedes-AMG | 111 |
8. | Lewis Hamilton | Mercedes-AMG | 111 |
9. | Fernando Alonso | Aston Martin Aramco F1 Team | 45 |
10. | Lance Stroll | Aston Martin Aramco F1 Team | 23 |
Helyezés | Csapat | Pont |
---|---|---|
1. | Oracle Red Bull Racing | 371 |
2. | Scuderia Ferrari | 304 |
3. | McLaren F1 Team | 295 |
4. | Mercedes-AMG | 222 |
5. | Aston Martin Aramco F1 Team | 68 |
6. | Scuderia AlphaTauri | 31 |
7. | MoneyGram Haas F1 Team | 27 |
8. | BWT Alpine F1 Team | 9 |
9. | Williams Racing | 4 |
10. | Alfa Romeo | 0 |