Vágólapra másolva!
Vasárnap estig nem teljesítette az előírt feltételeket a Haas Forma-1-es csapata, amely kamionjainak ezáltal Zandvoortban kellett maradnia.

Nico Hülkenberg a 11., Kevin Magnussen pedig a 18. helyen zárta a Forma-1-es Holland Nagydíjat, ám nem a pont nélküli hétvége jelenleg a Haas F1-es csapatának legnagyobb problémája. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, hogy a zandvoorti versenyhétvége során az észak-hollandiai bíróság illetékes végrehajtói (rendőrök kíséretében) elkezdték lefoglalni a csapat helyszíni felszerelését. Ennek oka a Haas és korábbi főszponzora, az Uralkali közötti huzavona, amely évekkel ezelőttre vezethető vissza – az orosz vállalat azóta is eredménytelenül követeli vissza az általa előre kifizetett szponzori pénzeket.

F1 Grand Prix Of The Netherlands 2024, Haas, Holland Nagydíj, Uralkali
Veszélyben a Haas F1-es csapatának monzai részvétele, miután továbbra is le vannak foglalva a felszerelései Zandvoortban
Fotó: NurPhoto via AFP / Jakub Porzycki / NurPhoto

A Haas F1-es csapatának felszerelése továbbra is lefoglalt állapotban van

A végrehajtók megjelenése után a Haas arról számolt be, hogy pénteken rendezte a tartozását, ám vasárnap este mégis Hollandiában kell éjszakázniuk. A kamionok és a felszerelések ugyanis még mindig le vannak foglalva, hiszen az Uralkali szerint nem érkezett meg a pénzösszeg a bankszámlára, továbbá arról sem tudnak az oroszok, hogy a számukra ígért, korábbi F1-es autót mikor kapja meg a cég az amerikai istállótól.

A Haas kamionjai a felszerelésekkel a bírósági végzés alapján kizárólag az átutalás megerősítése esetén hagyhatják el Zandvoortot, amennyiben pedig ez a következő napokban sem történik meg, úgy az augusztus 30. és szeptember 1. között Monzában megrendezésre kerülő Olasz Nagydíjon való részvétel is veszélybe kerül.

Tizenöt versenyhétvége után a 295 pontos Max Verstappen vezeti az összetettet a 225 pontos Lando Norris és a 192 ponttal rendelkező Charles Leclerc előtt. Az egyéni pontverseny negyedik helyén a 179 pontos Oscar Piastri áll, mögötte Carlos Sainz 172, Lewis Hamilton 154, Sergio Pérez pedig 139 ponttal rendelkezik. A konstruktőrök között a Red Bull 434 ponttal vezet, 30 ponttal megelőzve a második McLarent és 64-gyel a harmadik Ferrarit.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!